Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Szlovák körkép: kinyitott a Lomnici-nyereg is

2009.01.02. Bata Attila

Szlovák körkép: kinyitott a Lomnici-nyereg is Szlovákia egyik legmagasabb és legmeredekebb pályája rendszerint a karácsonyi ünnepek tájékán nyílik meg, az idén kicsit késett a megnyitó, de mától már jár a kétüléses lift és az egyik pálya is síelhető. Az előző szezonokban még május közepén is lehetett ezen a síterepen síelni.
Január 2-től közlekedik a kétszemélyes fapados lift a Kőpataki-tó és a Lomnici-nyereg között. A lentebb épített, Štart és Čučoriedky közötti, új, négyszemélyes liftet pedig december 29-én indították be először. A liftek ugyan járnak, de a síterepen nem az összes pálya üzemel. Aki ide indul, jobban teszi, ha előzetesen tájékozódik. Jelenleg a nyeregben egy, a Štart környékén két pálya, valamint Jamy pályája üzemelnek.

Jelenleg már körülbelül kilencven síterep nyitott ki Szlovákiában, de a hóviszonyok miatt jelenleg a síközpontok nagy része csak korlátozottan működik. A legtöbb helyen csak 1-2 lift jár, jellemzően a magasabb részeken található pályákat tudták beindítani. A magasabban fekvő központokban már majdnem egy méter vastagságú a hóréteg, de az alacsonyabban fekvő síterepeken 20-30 cm vastag, javarész műhavazott hóréteget találunk a pályákon.

Martinské Holé síterepén, új nevén Winter Park Martinky, végre megkapták a szükséges engedélyeket, így az év utolsó másfél napján már üzemelhetett az idei szezonra épített hatszemélyes lift.

Kellemetlen helyzetben próbált megoldást keresni a Skalka Sport & Ski Arena. Az új lift ugyan elkészült, de hó alig van a pályán, mert a hóágyúzáshoz szükséges berendezések nem készültek el. A pályán jelenleg 15 cm természetes hó található, de a pálya nem a legjobb minőségű, különösen az alja nagyon köves. Az üzemeltetőek engedtek a nép akaratának és Szilveszterkor beindították a felvonót, de a pénztárnál a síelők figyelmét felhívták a jelenlegi helyzetre, és aki elégedetlen volt a körülményekkel, annak a bérletét visszaváltották.
KOMMENTEK

Szállástippek
Penzion Cikovsky
Teljesen felújított panzió igényes és modern szobákkal és reggelis ellátással a Magas-Tátrában, Tátralomnic sípályáitól 4,5 km-re.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Grand Hotel Bachledka csillagcsillagcsillagcsillag
Exkluzív hotel közvetlenül Bachledka sípályáinál, Zdiar (7 km) és Tátralomnic (15 km) közelében. Egyedi szobák szép panorámával, étterem, tematikus vacsorák, wellness részleg medencével és ötféle szaunával.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Grandhotel Stary Smokovec csillagcsillagcsillagcsillag
A Budapesttől kb. 270 km-re található szecessziós stílusban épült Grandhotel Stary Smokovec Ótátrafüred központjában található 1.018 méter magasan. A Hrebienok sikló kb. 100 méterre található a hoteltől, és kb. 10 perc alatt érjük el a Tátralomnici sípályát autóval.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.