Rengeteg hó hullott mostanában Szlovákiában

2009.03.25.

Rengeteg hó hullott mostanában Szlovákiában Az utóbbi napok havazásainak köszönhetően majdnem megduplázódott a hóréteg vastagsága a szlovák síterepeken. Néhány helyen az egész szezonban nem volt ennyi hó, mint most március végén. Ha ehhez hozzávesszük a szezonvégi jelentős árkedvezményeket, akkor érdemes elgondolkozni egy hétvégi síelésen.
Az utóbbi tíz nap alatt a magasabb részeken egy méter friss hó hullott Szlovákiában. A havazást hozó front erős széllel érkezett ezért megnőtt a lavinaveszély is. A Magas- és Nyugati-Tátrában a négyes fokozatú lavinaveszély volt érvényben és ennek a szigorú rendeletnek is köszönhető, hogy nem követelt áldozatokat a szlovák sajtó által csak az utóbbi száz év legnagyobb lavinájaként emlegetett hóomlás, amely kedden terítette be a Nyugati-Tátra egyik völgyét. A völgyeket már korábban lezárták a turisták elől, a turistaházakat kiürítették, így a másfél kilométer hosszú lavina csak a természetben tett kárt.

Az erős széltől eltekintve, jót tett a hidegfront a sípályáknak. Chopok-délen már három méter, a Lomnici-nyeregben két és fél méter, a Csorba-tónál pedig két méter vastag a hótakaró. Martinban 180 cm, Chopok-északon 150 cm, Zdiarban 110 cm havat lehet találni, de már a közeli Donovalyban is elérte az egy métert a hó vastagsága.

Indulás előtt ellenőrizzük le a síterepek honlapjain az aktuális bérletárakat, a különböző akciók és kedvezmények miatt már nem könnyű követni az árakat. Jelenleg körülbelül 25 síterep üzemel, de a hétvégére még legalább ennyi síterep nyit ki újra, és körülbelül 50 szlovák síterep közül lehet választani egy március végi síelésre.
KOMMENTEK

Szállástippek
Hotel Besenova csillagcsillagcsillag
3 csillagos hotel a Gino Paradise termálfürdő és aquapark területén, 15 km-re Rózsahegy és 27 km-re Chopok/Jasna síterületeitől. A szálloda vendégei részére ingyenes a belépő a Besenova élményfürdőbe (medencék, csúszda).
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Stupka csillagcsillagcsillag
3 csillagos szálloda az Alacsony Tátrában, Tále síközpontban wellness részleggel (medence, szauna, jacuzzi). Reggelis ellátás igényelhető.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Liptov csillagcsillag
Hotel Liptov, retro Hotel Chopok északi oldalán, a A3-Grand kabinos közelében 2-4-6 fős szobákkal. A legközelebbi sípálya (10a) 350 méterre található.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
Havazás Előrejelzés
INGYENES TANÁCSADÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE