Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Szlovén körkép: négy sítereppel indult a szezon

2014.12.17. Bata Attila

Dél-nyugati szomszédunk is beindította a szezont az előző hétvégén. Négy síterepen már lehetett síelni. Az egész évben vészjósló hírekkel bombázó Maribor-Pohorje nagyszerű szezonkezdetet produkált. A héten csábító akciókat is találunk néhány szlovén síterepen.
Szinte az utolsó pillanatban megmentett síterep, Maribor-Pohorje nagyon jó szezonkezdettel rukkolt ki a hétvégén. Szombaton 650, vasárnap 450 napijegyet adtak el, és még ehhez jöttek a szezonbérletesek is, így a hétvégén kétezren özönlötték el a pályákat. Ez a szám abban a tekintetben is jelentősnek mondható, ha összehasonlítjuk az előző évek első hétvégéivel. Ehhez az is hozzájárult, hogy meglehetősen sok pályát tudtak megnyitni.

Hétfő óta megérkezett az enyhébb időjárás, néhány pályát le kellett zárni, de a legfelsőbb részen még továbbra is lehet síelni. Sőt! Amíg így maradnak a hóviszonyok, addig csak 5 euróba kerül a napijegy.

Maribor-Pohorje
Maribor-Pohorje
Szlovénia legmagasabb síterepe, a Vogel már többször is kinyitott az idén. A hétvégén itt is mentek a liftek, de nem voltak jók a körülmények. Az erős szél elrontotta a néhány száz síelő örömét. Később a széllel együtt a meleg is megérkezett, így a pályákat is be kellett zárni. Az előző napokban továbbra is tombolt a 100 km/órás széllökéseket produkáló vihar. Síelni itt legközelebb akkor lehet, ha megérkezik az újabb havazás, hiszen a Triglav Nemzeti Park nem engedélyezi a hóágyúzást.

Krvavec síterepén is sikerült néhány pályával kinyitni. Pénteken nagyszerű körülmények között lehetett síelni, amelyek fokozatosan romlottak a megérkezett enyhülés és a köd miatt. Pénteken és szombaton kb. 500-an vettek jegyet, vasárnap már csak 200-an. Itt lehet hóágyúzni, úgyhogy csak a hidegre kel várni. Itt ezen a hosszú hétvégén tartják az igazi szezonnyitót. Már csütörtöktől kezdődnek a programok. Csütörtökön és pénteken a napijegy mellé egy kupon jár, amellyel bármelyik hegyi vendéglőben egy ingyen ebéd kaphatunk. Szombaton és vasárnap a felnőtt napijegy mellé egy ingyen gyermekjegy jár.

Krvavec
Krvavec
Roglán is elkezdődött a szezon szombaton. Az első nap nagyszerű feltételek mellett 1200-an látogattak a síterepre. Vasárnapra itt is elromlott az időjárás. A kedvezményes felnőtt napijegy 16 euróba (a gyermek 8-ba) kerül, amíg az összes lift el nem indul. 
KOMMENTEK

Szállástippek
AKCIÓ
Forest Hotel Videc csillagcsillagcsillag
Újszerű, 3 csillagos hotel a maribori kiskabinos lift felső állomása közelében, 300-500 méterre a sípályáktól. A vendégek kedvezményesen használhatják a szomszédos Bolfenk WellNest Centrum szolgáltatásait!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Forest Apartments Videc csillagcsillagcsillag
Újszerű, 3 csillagos apartmanok a maribori kiskabinos lift felső állomása közelében, 300-500 méterre a sípályáktól. A vendégek ingyenesen használhatják a szomszédos Bolfenk WellNest Centrum medencéjét!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Grand Hotel Bellevue csillagcsillagcsillagcsillag
A 4 csillagos szálloda 1050 méteren, a maribori kiskabinos lift felső állomásánál található, közvetlenül a sípályák mellett. Wellness szolgáltatásai: finn, török és laconium szauna, masszázskabin, relaxációs terem.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE