Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

Szombaton sztrájkolnak a francia síterepeken

2020.02.14. | Szerző: Bata Attila
Nem lesz egyszerű síelni a legtöbb francia síterepen szombaton, hiszen az utóbbi hónapok országos méretű sztrájkhulláma a francia hegyekbe is elért. Ott az idénymunkások fognak sztrájkolni, a munkanélküli segélyek rendszerének kedvezőtlen átalakítása miatt.
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
Emmanuel Macron, francia államfő a nyugdíjrendszer átalakítására vonatkozó drasztikus javaslatai ellen már lassan három hónapja tüntetnek Franciaországban mindenhol. Macron nincs egyszerű helyzetben, hiszen a drágán fenntartott rendszer átalakításával a franciák 75%-a egyetért, azonban a mostani sztrájkokat is támogatják, legalább a lakosság fele.

A nyugdíj mellett más állami kifizetéseket is megreformálnának, többek között a munkanélküli ellátás összegét. Ez utóbbi érinti a síterepeken dolgozó idénymunkásokat. Szóvivőjük szerint jelentősen is.

Az eddigi módszer szerint a főidényt ledolgozó szezonmunkások a főidényben ledolgozott napok után jogosultak segélyre a két főidény közötti időszakban. (Többen a téli és a nyári főszezonban is dolgoznak) Mostantól új módszerrel számolnák ki a segélyt, amellyel a szezonmunkások nagy része rosszul jár. A rendelet szerint az utolsó ledolgozott hónap napjait veszik figyelembe. Tehát, ha valaki egész télen dolgozott, de március 15-én bezár a síterep, akkor az utolsó hónap alapján csak fél hónapra eső járandóságra jogosult.

A szakszervezetek egészen vad számokat hoztak napvilágra, érvelésük szerint egyesek akár 75%-kal is kevesebb pénzt kaphatnak. Azt is figyelembe kell venni, hogy a rendelkezés körülbelül 850 ezer embert érint, akik nélkül a francia síterepek és hegyi üdülőközpontok nem tudnának üzemelni.

Február 15-én tehát figyelmeztető sztrájkot tartanak, amely az Alpok és a Pireneusok síterepeit is érinti. Előzetes hírek szerint kb. 50 síterepen hirdetett sztrájkot két ismertebb francia szakszervezet. Az időzítés is kellemetlen, hiszen egyrészt a francia iskolai síszünet kellős közepén vagyunk, másrészt szombaton érkeznek a brit családok, ahol szintén megkezdődik az iskolai síszünet.

A szezonmunkások (liftesek, pályamunkások, felszolgálók és egyéb alkalmazottak) az összes ismertebb síterep életét meg fogják bénítani, de kérdés, hogy milyen mértékben. A beszámolók szerint 2-3 órás munkabeszüntetéstől kezdve a békés prospektus-osztogatásig terjed majd az akciójuk, de a szakszervezeti vezetők szerint a sztrájkot a síelők meg fogják érezni.
2020.02.14. 12:41:07 st_robi
"rosszul jarnak", inkabb kevesbe jol. Nem ertem mire velni a felgaborodasukat. A munka akkor fizet amikor van. Egyebkent meg keressen masikat. Orulok, h pont ket sztrajk kozott kisieltem magam naluk, majd 10 ev mulva talan ismet megnezem a szep hegyeit.
2020.02.14. 14:25:40 TZoli
A síterep érdeke is megtartani az idénymunkásokat. Ha minden szezonban újak jönnek, akkor új batanítás kell, szolgáltatói színvonal csökkenés lehet.
2020.02.14. 15:15:18 st_robi
Ha a holtszezonban mashol dolgozik, kovetkezo szezonban dolgozhat ugyanott... Ezzel a hozzaallassal elfogynak a turistak... Nem ertem miert fizetne a munkaltatom, ha nincs munka? A szezon ideje raadasul elore tudhato szerintem...
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
Kapcsolódó országok:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
UTASBIZTOSÍTÁS -10% » FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 91 vendég és 7 regisztrált felhasználó látogatja.