Mától ismét járnak hétvégente az ingyenes síbuszok Tátralomnic környékén, amely kifejezetten jó hír a síelőknek és a túrázóknak, hiszen a környék népszerűsége jelentősen meghaladja a parkolási kapacitásait.
h i r d e t é s
A karácsonyi-újévi főszezonban már működött, azonban úgy tűnik, ismét szükséges a síbuszok indítása a Magas-Tátra alján. A parkolóhelyek száma meglehetősen korlátozott a településen, amelyet nem árt figyelembe venni azoknak, akik úgy érkeznek ide síelni, hogy a szálláshelyen nem tudnak parkolni.
Talán sokan emlékeznek még az „őskorból” település előtt található „legendás” Eurokempingre. Az egykori kemping területén 450 parkolóhelyet alakítottak ki. Az autót itt lehet hagyni és innen ingyenes buszokkal szállítják a síelőket és a túrázókat. Utóbbiaknak a Biela Voda megálló lehet érdekes, ahonnan gyönyörű túrát lehet tenni a Zöld-tavi menedékház (Chata pri Zelenom plese, 1551 m) felé. A kemping után ez az első megálló, majd a busz visszafordul a központi buszmegállóhoz és a síterephez.
A buszok reggel 9 és délután 4 óra között óránként közlekednek, kivéve a 13:00-as járatot, amely ebédidőben kimarad.
Menetrend és egyéb adatok
A buszok mától minden hétvégén (szombat és vasárnap) járnak. A tervek szerint utoljára a február 11-i hétvégén.
A település síterepe december 17-én nyitotta meg kapuit. Az év utolsó napjaira a Lomnici-nyereg fekete pályáját is elkészítették. Legfelül most kb. másfél méter vastag a hó. Itt található Szlovákia legnagyobb szintkülönbségű pályája, vagyis több pálya kombinációja. A nyeregtől a településig 5,2 kilométer alatt 1300 méter szintkülönbséget lehet csúszni.