Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Új pályaközpont épül Eplényben

2017.11.14. 2017.11.17. Intersport Síaréna | frissítve: 2017.11.17.

Az eplényi Intersport Síarénában megépült Magyarország legnagyobb sífelvonóval ellátott kezdő és családbarát pályája, valamint rajta egy kétüléses felvonó a pálya teljes hosszában.
A fejlesztések részeként az oktatópályák is bővülnek Eplényben
A fejlesztések részeként az oktatópályák is bővülnek Eplényben
Az új pálya teljesen kezdőbarát, ahol lankás lejtőn tudod gyakorolni újonnan szerzett sí- vagy snowboardtudásod és ahol akár a gyerekekkel is bátran le lehet csúszni, hiszen elég széles ahhoz, hogy elférjetek egymás mellett.
Az A7-es pályából épült új, széles kezdőpálya mellett épül az új kétszemélyes ülőlift
Az A7-es pályából épült új, széles kezdőpálya mellett épül az új kétszemélyes ülőlift
Az új sípálya alja nemcsak azért lesz különleges, mert az új kétüléses felvonó onnan fog indulni, hanem azért is, mert a tervek szerint egy új bejárat, és egy új oktatóközpont is épül majd.

Az új pálya alját meg lehet majd közelíteni a régi felső, azaz 6-os parkolóból a bekötőút elején. Itt egy új 1 hektáros területen parkolót alakítunk ki. Ezzel további közel ezer új parkolóhelyet biztosítva vendégeink számára.
Épül az új lift hegyállomása a Síarénában
Épül az új lift hegyállomása a Síarénában
Az új bejárat majd ebből az új parkolóból lesz megközelíthető. Az új pálya aljában egy új oktatásszervezés 2 munkaállomással, 2 új pénztár, új kölcsönző, és egy új, hangulatos vendéglátó egység várja majd a vendégeket terasszal és napozóágyakkal.

Ezen kívül az új pálya aljában egy új oktatópálya is helyet kap a síelők számára, valamint kialakításra kerül egy vadonatúj snowboard oktatóterület is.
Új pályakarbantartó gépeket és hóágyúkat is beszerzett a Síaréna
Új pályakarbantartó gépeket és hóágyúkat is beszerzett a Síaréna

Ezek tehát a 2017/18-as fejlesztések:

  • 1 km hosszú, 50 méter széles kezdő és családbarát pályát alakítottunk ki az A7-es pályánkból.
  • Magyarország leghosszabb ülőszékes felvonója közel 1 km hosszan húzódik az új pályán.
  • Megnöveltük síkölcsönzőnk kapacitását 30%-al, így már több mint 700 pár felszerelés áll a látogatók rendelkezésére.
  • További 100 méterrel növeltük tanulópályáink hosszúságát az új oktatóterületekkel.
  • Új oktatókat képzünk, hogy senki ne maradjon le, több mint 30 fős oktatócsapat vár majd a tanulópályákon.
  • Új ratrakokat és hóágyúkat szereztünk be.
További információk: siarena.hu/uj-palyakozpont-epul-eplenyben/
KOMMENTEK
Norcea | 2017.11.16. 08:48
Félreértés ne essék, nem kötözködésből kérdezem, de nem lett volna ésszerűbb egy négyüléses telepítése ha egy családbarát pályáról beszélünk és amúgy is beletoltak egy csomó pénzt a fejlesztésbe? Kicsit felemásnak érzem így, de azért jó lesz ez biztos. Csak lehetne még jobb. De már annak is örülök, hogy végre beindulni látszik valami itthon is.
százas | 2017.11.17. 16:44
A négyüléses is 10 percet megy, ha nem áll meg sokszor...Mennyi lesz az egy km menetideje?
Trailrider | 2017.11.17. 18:18
Az öreg kétülésesek ráadásul mad mind egysebességesk. Ha ilyen lesz a családbarátpálya mentén, akkor vagy minden második ügyfél lefekszik a beszállásnál, vagy olyan lassú lesz a lift, hogy simán belefér egy Leslie L. Lawrence kötet egy felmenetbe...
skioutlet | 2017.11.17. 19:08
Magam részéről pozitív gondolkodású vagyok. Akik pedig másként gondolkodnak, elfogadom, de kissé sajnálom őket. Különbözőek vagyunk - szerencsére. Én azt látom meg, ha a pohár félig van és nem azt, hogy nincs tele.
Konrád Leo | 2017.11.17. 19:54
Azért továbbra is a hazai "hegyi" viszonyok maradnak, de tényleg inkább legyünk pozitívak. Amíg az új lift kényelmesen szállítja a tanulókat, családokat, a 4 üléses akár gyorsabb sebességgel is mehet, mert talán eloszlik a tömeg.
Vajon átsíelhető lesz- e az új és a régi pálya alsó részei?
Rossi | 2017.11.19. 09:22
Jó lesz ez az új pálya szerintem, belátható, elég széles lesz és kezdőknek a hossza is ideális lesz. Ezek a kétülésesek max 2,5 m/s-mal mehetnek, ennél valamivel lassabb lesz várhatóan, de akkor is 7-9 perc alatt felérhet. Ott a pálya alatta, lehet nézelödni közben, meg talán szélvédettebb is, mint a négyes.
DEÁK JÓZSEF | 2017.11.19. 12:08
A sok gyökérnek semmi nem jó, két üléses épül, neki négy üléses kell, négy üléses épülne, neki kabinos kell, // NEM HOGY ÖRÜLNE A FEJLESZTÉSNEK ÉS HOGY MEG ÚJUL A PÁLYA //
Norcea | 2017.11.19. 22:15
Gyökér Józsika, látom a szövegértésben nem te vagy a legélesebb töltény a tárban. Egyébként a kétülésessel az a baj, hogy ha apuka meg akarja tanítani a két gyerekét ülőfelvonózni a kezdőbarát pályán, akkor nem nagyon fog menni neki, max ha a másik kölköt lent hagyja egy körre. Meglátásom szerint ez nem valami családbarát. Meg az sem ha a két óvodás kettesben felvonózik.
HofEE | 2017.11.20. 11:07
Persze, mindig van jobb, mindig lehet jobb. De mi nem vagyunk és nem is leszünk soha olyan síháttérrel rendelkezö ország mint Ausztria vagy Svájc, úgyhogy ha ilyen fejlesztésekröl hall az ember az csak üdvözlendö! Nagyon nagy szó, hogy ilyen körülmények között ilyen minöségben tudnak üzemeltetni egy iylen pályarendszert, így tovább.
Rossi | 2017.11.22. 09:10
Szerintem is nagyon jó és az alapokat igenis meg lehet tanulni ezen a pályán. Amíg a 4-esen meg lehet 80 km/h-val "döngetni", úgy azért kihívás is van benne, hogy a 3-as buckás részt ne is említsem. Persze nem egy francia Alpok, de egyre minőségibb. Na egyébként pont ott van a legjobb helyeken is (pl Tignes), hogy 2300m hosszú lift, 16 percig megy, nem mondom, hogy kellemes, de nem ez számít igazán nekem.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
KAPCSOLÓDÓ GALÉRIA
Szállástippek
Szépalma Hotel csillagcsillagcsillag
Az Esterházy család egykori ménesbirtokán kialakított, különleges szálloda a Magas-Bakony erdőségeiben található, távol a világ zajától, az eplényi Síarénától kb. 15 km-re. Szolgáltatásai: szauna, gőzkabin, sószoba stb...
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Hotel Szarvaskút csillagcsillagcsillagcsillag
A Hotel Szarvaskút az eplényi Síarénához legközelebb eső (10 km) wellness szolgáltatásokat kínáló szálloda. Szolgáltatásai: úszómedence, szaunák, gőzkabin, jacuzzi, fitneszterem, gyermekmedence, stb... SZÉP kártya elfogadóhely!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE