Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Verbier: szétválik a legnagyobb svájci pályarendszer?

2014.08.26. Bata Attila

Elvileg már kettévált a Négy-völgy, Svájc legnagyobb pályarendszere. Természetesen pénzügyi nézeteltérések állnak a szakadás mögött. Az utolsó pillanatban a régió még megpróbálja kibékíteni a sértődött feleket, hiszen ennek a válásnak csak negatív következményei lehetnek a jövőben.
Marketing szlogenje szerint 412 kilométernyi sípályát kínált még a tavalyi szezonban a 4 Vallées pályarendszer. Az öt síterepet üzemeltető 4 lifttársaság már évek óta vitatkozik egymással, az idén azonban a vita már addig fajult, hogy a lejárt szerződést nem hosszabbították meg, sőt, már külön-külön ki is jelölték a saját síterepeiket.

A rendszer leghíresebb tagja Verbier, amely szembekerült a másik három lifttársasággal (Nendaz, Veysonnaz és Thyon). A vita tárgya, hogy milyen arányban osszák el egymás között a közös bérletekből befolyt összeget. Valószínűnek tűnik, hogy húzónévként Verbier nagyobb arányban kíván ebből részesedni, ennek mértékében már nem tudott megállapodni a többiekkel. Ahogy ilyenkor szokásos, mindkét fél a másikat hibáztatta a kudarcért.

Verbier tavaly
A szétválást először Verbier jelentette be június végén, majd egy hónappal később a többiek is megalakították a saját régiójukat. Szóval most ott tartunk, hogy létrejött a Verbier Grand Ski és az Espace Mont Fort régió. Méretben nincs hatalmas különbség a kettő között, az előbbi valamivel kisebb az előzetes számítások alapján.

A gond az, hogy a tervezett új verbieri részre is 71 svájci frankba kerülne egy napijegy, amely még annál is több, mint amennyit tavaly az egész régióért kellett fizetni. Ezen kívül nehéz lesz meggyőzni a vendégeket, hogy miért érdemes idejönni, hiszen most kb. fele annyi síterületért fizethet valaki legalább ugyanannyit, mint tavaly az amúgy sem olcsó környéken.

Sokan még attól is tartanak, hogy a már megszokásból idejárók között olyan is lesz, aki majd csak a helyszínen értesül a változásokról. Az teljesen világos, hogy ezzel senki sem jár jól, még Verbier sem, hiszen a világszerte híres off-piste terület (Siviez) megközelítése a másik oldalra került, így oda csak külön jeggyel mehetnek át a Verbier bérletesek.

A helyi kanton turisztikai hivatala is érzi a helyzet súlyosságát, és ún. közvetítőt jelölt ki, aki esetleg segíthet a két fél kibékítésében és egy kompromisszumos megoldás kidolgozásában. A korábbiakból tanulva, amíg a békéltetés tart, addig csak a közvetítő nyilatkozhat a sajtónak.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE