Sokaknak nem csak sportot jelent a sízés, legalább annyira fontos szerepet kap a gasztronómiai is az úti cél kiválasztásánál. Egyre több helyen a hamburger, a pizza és az olasz tészták utalják az étlapokat. Körbenéztünk néhány környező országban, hogy hova, milyen finomságért érdemes elutazni és megmutatunk néhány furcsaságot is!
h i r d e t é s
Ismerős azt a kifejezés, hogy hütte síző? Ők azok, akik elsősorban a gaszronómiai élményekért utaznak egy-egy síterepre. Keveset síznek, de azt is leginkább hüttétől-hüttéig. Van, ahol már a felvonó üzemeltetők sem feledkeznek meg róluk, olyan gondolákat helyeznek üzembe, ahol étkezést kínálnak mielőtt felérnek a csúcsokra. Az ételek egyre jobban uniformizálódnak, évről évre csökken azoknak a hüttéknek a száma, ahol a régióra vagy az országra jellemző helyi ízeket kóstolhatunk. Ez annak is köszönhető, hogy ma már bármilyen alapanyag, zöldség, hús szinte bárhol érhető, kiszorítva ezzel a helyi gasztronómiát.
Ausztria
Az osztrák konyha remekeit a sípályákon is megtalálhatjuk. A Monarchia országai nagy hatással voltak az osztrák ételekre, ahogy a francia konyha is, ami a császári udvaron keresztül befolyásolta az ország gasztronómiáját.
Van néhány étel, amit minden hüttében megtalálunk, ilyen a húsleves, különböző betétekkel. Kérhetjük palacsinta metélttel
(Fritattensuppe) vagy májgombóccal
(Leberknödelsuppe) esetleg levesgyönggyel
(Backerbsensuppe) , de sok helyen kapunk gulyáslevest, ami fűszerezésében nem hasonlít a hazaira és sajnos az legtöbbször konzervdobozból kerül a tányérra. A főételek közül a bécsi szelet sültkrumplival
(Wienerschnitzel mit Pommes) a bolognai spagetti és a sajtos nokedli
(Käsespätzle) sehol sem hiányozhat az étlapokról. A desszertek közül sokak kedvence a gőzgombóc vaníliaszósszal és mákkal
(Germknödel mit Vanillesoße und Mohn) vagy a császármorzsa almaszósszal
(Kaiserschmarrn) .
Käsespätzle - osztrák sajtos nokedli
Az italok közül említésre méltó a körtelikőr pálcikára szúrt körte darabbal
(Williams Schnaps) , a forró tojáslikőr tejszínhabbal
(Schneeflocke v. Schneewittchen) , a forró özvegy, vagyis a tejszínhabos fahéjas szilvalikőr
(Heisse Witwe) és a repülő szarvas
(Flying Hirsch) , ami egy kis üveges keserűlikőr belefordítva egy pohár energiaitalba.
Szlovákia
A hagyományos szlovák konyha alapja a burgonya, a káposzta, a juhtúró és a húsok. A felvidéki konyhában rengeteg elem keveredik. Ételeikben megtalálhatjuk a szláv, a francia, a német és a magyar jegyeket is egyaránt. Az egyik legismertebb ételük a sztrapacska, másnéven
halusky, amely krumpligaluskából készül, feltétként juhtúróval és szalonnapörccel. Testvére a
pirohy, ami töltött tésztatáska, szintén túróval töltve. Minden hüttében megkóstolhatjuk a tartalmas, füstölt húsokkal, kolbásszal és erdei gombával készült káposztalevest is, melynek neve
kapustnica.
Szlovákia nemzeti ételei: brindzove halusky és pirohy | Kép: síelők.hu, helyszín: Skalka
Elmaradhatatlan köret a knédli, a gőzölt kenyér, amelyet szaftos húsragukhoz adnak, ilyen a káposztás hús
(segedínsky guláš) vagy a paradicsomos-paprikás ragu
(maďarský guláš) . Ma már ritkaság, de néhány étteremben még előfordul a birkahere ragú, knédlivel körítve. A sípályákon széles választékban vannak a gyomorkeserűk, mégis a legfurcsább rövidital a
Hriato, ami karamellizált cukorral forralt pálinka, szalonnapörccel megszórva. Népszerű röviditalok a ginre emlékeztető
Borovicska és 14 féle ízben kapható
Tátra Tea is.
Csehország
Sok a hasonlóság a szlovák konyhához, káposzta, krumpli és a gőzgombóc minden mennyiségben. Előételük és sörkorcsolyájuk világritkaságnak számít. A vízihulla
(Utopenci) és a Hermelin állandó kísérője egy korsó sörnek. Az utopenci egy virslifaja, leginkább a mi szafaládénkra hasonlít. Ezt nagy dunsztosüvegekben érlelik hetekig egy fűszeres hagymás ecetes pácban. A
Hermelin, valójában egy camembert sajt, amit fűszeres hagymás, fokhagymás olajban pácolódik egy-két hétig, mindkét csemegét barna kenyérrel tálalják.
Hermelin
A gőzgombóc itt nem csak egy ovális knédli, hanem igazi gombóc formája van, létezik belőle krumplis, káposztás, szalonnás, sőt hússal töltött is, különböző állagú és ízesítésű főtt vagy párolt káposztával társítva.
Mivel a Csehek a legnagyobb sörfogyasztók, világszinten évente fejenként 129 litert isznak meg, ezért a hüttékben is ez a legnépszerűbb ital a gyomorkeserűk mellett. A cseh hütték elengedhetetlen tartozéka a grog, ami rendszerint egy pohár forróvíz valamilyen gyümölcsszörppel, és egy fél deci helyi rummal.
Szlovénia
Egy régi szlovén közmondás mindent elmond a konyhájukról:
"a szerelem a gyomron keresztül jön". A szlovén konyhát az országon kívül kevesen ismerik, a szlovénok nagyon büszkék az ételeikre, és nemzeti konyhájukat sokan egyenrangúnak tartják az olasz gasztronómiával.
Struklji egy szlovén hüttében | Fotó: síelők.hu
Ételeikben felfedezhetőek az olasz, az osztrák, a horvát és a magyar ízek, az ország méretéhez képest igen gazdag az ízvilága, a magas hegyek közötti falvakat, így a síközpontok köténykét a tartalmas ételek jellemzik.
Két levest érdemes megkóstolni, mindkettő annyira kiadós, hogy már inkább egytálételnek számítanak. A
jota egy sűrű savanyúleves, káposztából, babból, krumpliból és füstölt húsból áll össze. Sok helyen kapható a
ricet, ennek alapja a hántolt árpa, szintén füstölhússal, babbal és sok leveszöldséggel.
A
strukljiról elsőre a piskóta tekercs juthat az eszünkbe, ez Szlovénia egyik legjellegzetesebb mindennapi étele. A felcsavart tészta tölteléke lehet édes vagy sós, a leggyakoribb belevaló az alma, a dió, a mák és a túró. A sós változatát köretként is adják.
A struklji sós változata köretként tálalva | Fotó: síelők.hu, helyszín: Szlovénia
A másik egyedi desszert, ami egy nemzeti gasztronómiai csemege a
gibanica, a szlovén rétes, ami nagyon hasonlít a flódnihoz, azzal a különbséggel, hogy mák, alma és túró töltelék van benne, sőt mindegyikből két-két kerül a süteménybe.
A klasszikus tea mellet sok hüttében felbukkan Róka tea, vagyis a
lisičkin čaj, ami gyógynövények keverékéből főzik. Egyebek mellett tartalmaz szeder, menta és csalánlevelet valamint rózsaszirmot.
Lengyelország
A lengyel síterepek a savanykás ételeket kedvelőknek javasoljuk, itt van a legnagyobb választék és a legtöbb különlegesség a környező országok hüttéiben. Káposzta, krumpli, cékla és gomba keveredik az ételekben. Leveseik elengedhetetlen része a kovász
(kwas) , ami rozsliszt vagy céklalé erjesztett formája. A legkisebb hüttében is mindig ott gőzölög a
zurek, vagyis a majorannás, káposztás krumplileves kolbász darabokkal vagy a híg céklaleves a
(barszcz czerwony) , amit bögrében, hússal töltött tésztabatyuval vagy darálthúsos párolt káposztával töltött, bepanírozott és kirántott palacsintával kínálnak.
A székely káposztához hasonlít a káposztás egytálételük a
bigos, ezt pirospaprika nélkül vargánya gombával dúsítják. A hütték mellett egész nap izzik a faszén a hatalmas grillsütőkben, kolbászok húsok sülnek, valami az a helyi füstöltsajt különlegesség, amit áfonyalekvárba mártogatnak.
A sípályákon a Lengyelek a sört sem átlagos módon isszák, hanem forrón és szívószállal. Elsőre furcsán hangzik, de nem sok jobb dolog van, mint átfázva betérve egy hüttébe, ahol átmelegít egy korsó forralt sör
(piwo grzane) , vagy egy pohár forró almalé vodkával, ami szintén csak itt van. A teát és a forrócsokit rummal vagy vodkával javítják fel.
Remek sörkorcsolya a
smalec, ami tulajdonképpen húsos-zsíroskenyér, ami hasalja szalonna összesütve hagymával, fokhagymával, almával és tejel, majoránnával és borókabogyóval fűszerezve. Savanyú uborkával fogyasztják. Az édes palacsinta mellett igen elterjedt a sós is, spenótos juhtúróval vagy vargányás tejfölös szósszal töltve.
Balkán
A szerbiai hüttékben tartalmas levesekkel és a legkülönbözőbb rostonsültekkel lakhatunk jól, majd jobbnál-jobb helyi sörökkel és a kihagyhatatlan forró szilvapálinkával öblíthetjük le az ízletes ebédet.
A szerb konyha számos különlegességéről ismert, ilyen a töltött lepény
(komplet lepinja) , ami egy valóságos energiabomba. A lapos kenyeret kettévágják, húsleves alaplébe áztatják, krémsajttal és felvert tojással kenik meg, majd sütőben kisütik. Hozzá natúr ivójoghurt dukál. Sehol sem hiányzik az étlapról a roston sült darált hús rudacska, a
csevapi, ahogy a helyi babfőzelék sült kolbásszal sem.
A boszniai hüttékben hasonló a kínálat, annyi különbséggel, hogy a konyhában erősen jelen van a török hatás, ugyanis az ország 450 évig a török birodalom része volt. Még van néhány tradicionális hütte, amely előtt faszénen pörgetik az egész birkát vagy a hütte közepén, nyílt tűzhelyen hatalmas fém tálakban, az úgynevezett pekában rotyognak a pecsenyék krumplival, hagymával és sárgarépával. Itt készül agyag köcsögökben a helyi töltöttkáposzta
(sarma) és a húsos füstöltsajtos lecsó, a
muskalica is.
Egy biztos, bármelyik országban sízünk, nem fogunk éhezni, még a legkisebb síterepen is megtaláljuk a helyi és a nemzetközi gasztronómia fogásait.