Mennyire hóbiztosak a síterepek?

Tengerszint feletti magasság

Minél magasabb, annál hóbiztosabb" - állapíthatjuk meg pongyola fogalmazással, és ez az esetek többségében igaz is. A környező országok síterepeiről elmondható, hogy amennyiben a sípálya legalacsonyabb pontja 1500 méteren vagy fölötte található, abban az esetben a pálya december elejétől április közepéig hóbiztos.

Nagyobb magasságban, az állandó hóhatár felett állandó jégárak, gleccserek alakulnak ki, mivel itt a lehullott hómennyiség nagyobb, mint ami elolvad az enyhébb évszakokban, így tömörödnek, jéggé alakulnak és lassan a völgy felé vándorolnak. A gleccserek hatalmas jégmennyisége a nyári hónapokban is elegendő hidegtartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy a ráesett hó ne olvadjon el, ezáltal biztosítva a nyári hónapokban is a sízést.

Éghajlat

A hegyekben földrajzi meghatározás szerint "hegyvidéki" (hideg, csapadékos tél, enyhe, csapadékos nyár, rövid, szárazabb ősz és tavasz) időjárás uralkodik, azonban nem mindegy, hogy a hegység környezetében milyen éghajlat a meghatározó. A hazai sízők által leggyakrabban látogatott magashegységek esetében is eltérő a lehulló hómennyiség és a hóbiztosság, illetve a havazás ideje.

Évek óta jellemző, hogy az alacsonyabb, Alsó-Ausztria tartományban található síterepeken korábban kezdik a szezont, mint Tirolban, ahol a dél felől gyakran áramló enyhe főn szél sokszor akadályozza az északnyugati légtömegek betörését és a csapadékképződést a felsőbb régiókban is, a francia terepeken pedig leginkább a kora tavaszi hónapokban dönt rekordot a hómennyiség. Szlovénia és Karintia, valamint a délolasz terepek esetében a Földközi-tenger melegítő hatása érvényesülhet, főleg a tél kezdetén, késleltetve ezzel a szezonkezdést. Eltérő a helyzet a Kárpátok síterepeinél, ahol az Alpokkal ellentétben általában nem a nyugatról, hanem az északról érkező légtömegek határozzák meg az időjárás jellegét. Északról általában viharos erősséggel tör be a hidegfront, amely a havazás mellett sokszor nagyon zord időjárást is eredményez. A szezon kezdetekor előfordulhat, hogy a Kelet-Közép-Európa fölött található magasnyomású légköri képződmény nem engedi betörni északról és nyugatról a csapadékot hozó frontokat, ilyenkor hideg, de száraz időjárás mellett csak hóágyúk segítségével lehet síelhetővé tenni a pályákat.

Mikroklíma

Közkedvelt kifejezés, szinte az összes síterep saját mikroklímával hirdeti hóbiztosságát, ez azonban nem minden esetben igaz.

A sajátos mikroklíma akkor jellemző egy síterepre, ha a környékbeli, azonos magasságban fekvő területekhez képest jobb hóviszonyokkal rendelkezik a szezon során. Jellegzetesen "mikroklímás" helynek számít, ha egy sípálya észak-északkeleti völgykatlanban fekszik, ahol a napsütés csak kora reggel éri, valamint védve van a nyugati, délnyugati langyos légáramlatok közvetlen hatásától. Ezekben a katlanokban az átlaghőmérséklet jóval alacsonyabb, mint például a hasonló magasságú, napsütötte szomszédos hegyoldalon. Itt tartósan meg tud ülni a hideg levegő, amely óvja a havat az olvadástól.

Sajátos mikroklímát eredményez az is, ha viszonylag alacsony fekvésű síterepet jóval magasabb hegykoszorú vesz körül, így a hómennyiség a hegyek által felfelé kényszerített nedves levegőből folyamatosan biztosítva van, valamint a hegykoszorú megóvja a pályákat a közvetlen széltől, de sok esetben a napsütéstől is.

Általánosságban azonban kijelenthető, hogy az északi, keleti fekvésű sípályákon tartósabban megmarad a hó, mint a déli, nyugati lejtőkön, sajnos ezzel párhuzamosan a hóbiztosabb lejtőkön általában jóval kevesebb a napsütéses órák száma.

Infrastruktúra

Fontos jellemző, hiszen ma már modern hóágyúkkal a komplett síközpont teljes pályarendszerét el tudják látni megfelelő hóréteggel, amennyiben a hőmérséklet ehhez megfelelően tartósan -2 fok alatt marad. Ezáltal a síterep nyitva tartása gyakorlatilag független attól, hogy az adott időszakban mennyi hó esik. A hóágyúk a legtöbb helyen jó hóviszonyok esetén sem pihennek, főleg az alacsonyabban fekvő pályaszakaszokon. Ilyenkor a hóágyúk segítségével jelentős méretű hódombokat hoznak létre a pálya szélén, amelyeket aztán szükség esetén ratrak segítségével el lehet teríteni a sípályán. A pályakezelő gépek, illetve a sízők által lejárt, tömörített hóréteg jóval ellenállóbb az időjárással szemben, mint a kezeletlen. A szezon vége felé sokszor találkozhatunk olyan tájképpel, amikor csak a sípályákat borítja vastagon a hó, mellettük pedig már hóvirágot lehet szedni.

Időszak

Az egyik legfontosabb kérdés a tervezés során az, hogy mikor menjünk? A legnépszerűbb időszak szabadságolások szempontjából karácsony és újév közé esik, azonban ilyenkor az időjárás gyakran űz csúfos tréfát a síelőkkel. A december a tél legbizonytalanabb hónapja hóesés tekintetében. Előfordul, hogy csak a hideg levegő érkezik meg a hegyekbe, a csapadék nem. Ebben a hónapban a leggyakoribb az ónos eső előfordulása is, amikor a leülepedett hideg levegő fölé enyhe, csapadékos front érkezik. Természetesen előfordulhat a példa ellenkezője is, mint a tavalyi évben, amikor már november végén bőven hullott hó a környező hegyekben, és egész decemberben kitűnőek voltak a hóviszonyok. Az évek tapasztalata azt mutatja, hogy a leghóbiztosabb időszak február közepétől március közepéig tart.

Időjárás

Gyakran hallani az idősebb generációktól, hogy "bezzeg a mi időnkben, akkor voltak ám igazi telek, novembertől márciusig alig lehetett mozdulni a hótól". Természetesen az emlékeket megszépíti az idő múlása. Az elmúlt évszázadban is fordultak elő szinte hó nélküli és rendkívül enyhe telek. A természetes folyamatok - így az időjárás is - egyfajta periodikusságot mutatnak: ahogyan az évszakok változása, úgy a hideg és enyhébb időszakok is ismétlődve követik egymást az adott évszakon belül. Ugyanilyen periodikussággal bír a csapadékmennyiség is, nedves időszakot szárazabb követ. A hóesés számára legkedvezőbb "együttállás" az, amikor a hideg időszak egybeesik a csapadékos periódussal, majd az enyhülés száraz időjárással köszönt be, ideális viszonyokat teremtve a zavartalan sízéshez. Az utóbbi pár szezon erősen rácáfolt a globális felmelegedés elméletére, gyakran okozott fennakadásokat a lehulló hatalmas hómennyiség.

Hómennyiség

Tény, hogy minél vastagabb a hó a sípályán, annál lassabban olvad el. A jól eldolgozott, egy méter vastagságú hótakaró akár egy hétig tartó fagymentes, esős időszakot is képes átvészelni. Ekkor viszont a hó minősége jelentősen romlik, mivel az eső és az olvadás napközben átnedvesíti, majd éjszaka a hótakaró hidegtartalékának és a napsugárzás hiányának köszönhetően képes újra megfagyni, és ez kemény, jeges pályát eredményez a reggeli órákra. Amíg összefüggő a hóréteg, a napsugárzás legnagyobb részét visszaveri, így a levegő nem tud felmelegedni. A hótakaróra legveszélyesebb időjárás az enyhe hőmérséklet, erős széllel és esővel párosítva. Az ilyen időjárás szinte láthatóan képes "falni" a havat.

A sípálya minősége akkor kezd igazán romlani, amikor a hó annyira megolvad, hogy előbukkan a talaj, amely aztán a napsugárzás hatására gyorsan felmelegszik, s ezáltal még jobban olvasztja a havat a közvetlen környezetében. Ilyenkor a sípálya "kifoltosodik".

Remélhetőleg az idei télen a lehető legkevesebb figyelmet kell majd fordítanunk ezekre a szempontokra a síút tervezésénél, és az előző szezonhoz hasonlóan itthon és külföldön is hosszú és havas szezonnak örülhetünk majd.