Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM
Menü ≡

A sívásárlás nagy dilemmái

2007. december | Szerző: Túrmezei Tamás
Az elmúlt tíz évben életünk része lett az internet, megjelentek itthon is a sportáruházláncok, az áruhiány helyett az árudömping a jellemző. De vajon tényleg könnyebb a dolgunk, mint egy évtizede?
Kilépés a vetítésből
másodpercenként
3
váltás
Tíz éve kezdte meg hódítását a piskótaléc, és mi tagadás, olyan mélységben változtatta meg a sportot, amire józan ember még a legelvadultabb álmaiban sem számított. Gyakorlatilag ennek a fejlesztésnek köszönhető, hogy a snowboard nem gyűrte maga alá a tradicionális sísportot. Ez talán sokaknak túlzó kijelentésként hathat, az elmúlt húsz év síléceladásai azonban igazolják ezt a tényt.

A sísport divatja a '80-as évek végén érte el történelmi csúcsát

1989-ben még több mint 6 millió pár lécet adtak el világszerte. Erre nem kis sóhajtásokkal emlékezhetnek az osztrák gyárak egykori dolgozói, főleg azon cégeké, amelyek nem élték túl a '90-es éveket.

A történet egyszerű. A snowboard ugyan már létezett egy ideje, de csak a nyolcvanas évek végére lett olyan népszerű az USA után Európában is, hogy az új generációk eleve deszkára álló csapatai mellett a klasszikus alpesi sí 100 éves hagyományaiban már kissé megfáradt síelők közül is sokan átpártoltak az új hóbortra. Ez világosan tükröződik a számokban. 1989 és 1995 között a világszerte eladott sílécek száma 6 millióról 4 millió pár alá csökkent, alapjában rengetve meg a sítalpgyártó cégek világát. A brutális keresletzuhanást patinás osztrák cégek csődjei követték, majd jöttek egymás után a fúziók és felvásárlások. Szépen lassan olyan nevek tűntek el, mint például a szépemlékű Kästle, vagy a Koflach, hiszen a kevesebb léchez értelemszerűen kevesebb kellett síbakancsból is. Bár a gyárak nagy része teljesen azért nem szűnt meg, ma már sokan más név alatt gyártanak.

...és ekkor eljött a carvingsíléc

Mesebeli királyfiként ekkor robbant be a piacra az új találmány, a széles fejű piskótaléc, ami 5 év leforgása alatt eltüntette a palettáról a hagyományos síket, minek köszönhetően a sítalpeladások nem csökkentek tovább, sőt, visszakúsztak valahová 4-5 millió értékesített pár közé, s ez a szám azóta nagyjából stagnál. Az új csoda okozott azonban egy váratlan problémát. Az eleinte folyamatosan változó carvingtrend alaposan kitolt mindenkivel: az egyre rövidebb lécek miatt szinte évente újat kellett venni annak, aki alkalmazkodni akart a kanyarlécek nyújtotta kihívásokhoz. Az előző modellek értéke így mindig irreálisan csökkent, százezres sítalpak vesztették el egy-két év alatt teljes értéküket, amíg nem állt be végre a rendszer a 150-170 centiméteres síkre. Mintha nem lett volna elég mindezt feldolgozni, mára olyan új keletű fejlemények is bonyolítják a sípiac áttekinthetőségét, mint a sportszerekre koncentráló

nagyáruházláncok, illetve az internet.
Használt lécek vására a Hó-Show-n
Használt lécek vására a Hó-Show-n
Elsőre azt gondolhatnánk, ezek csak növelik a vásárlók lehetőségeit, hiszen gigantikus választékból válogathatnak, elméletileg egyre kedvezőbb árakon, a világhálón pedig komoly tájékozódási lehetőséget kapunk a termékek zöméről. Sajnos az igazság ez esetben is árnyaltabb, mert sem a sportáruházakban, de az internet alapján sem mehet biztosra a vásárló, talán csak azok, akik valamilyen okból amúgy is jobban képben vannak a témát illetően. Nézzük meg, miért is!

A "mega" sportáruházak egyik hátránya kézenfekvő: egyszerűen nincs képzett eladó. Hacsak nem találunk valami önképző fanatikust, biztosak lehetünk benne, hogy a létszámminimummal működtetett hiperekben valódi választ nem kaphatunk olyan kérdésekre, mint például az, hogy milyen sít javasolnak nekünk. Ne legyenek illúzióink, ez Ausztriában is így van, magam is tapasztaltam, amikor nagynevű sportláncok egy-egy nívós üzletében egyszerű keresztkérdésekkel izzasztottam a "segítségemre" siető eladókat. A másik gond Magyarországon a kínálat valódi tartalma. Kétségtelen, hogy az általános hipermarketek kizárólag gagyira hangolt kínálatához képest a sportáruházak tényleg kínálnak választékot, de a vevőcsalogatót itt is a hulladékmodellek jelentik, ráadásul úgy, hogy egyes nagy presztízsű márkák már külön modelleket gyártatnak az egyes láncoknak, nagy tömegben, és természetesen az alap hablécekből, csak esetleg saját laminációval. Mindez nem jelenti azt, hogy az élelmiszeralapú hipermarketekhez képest itt ne lennének minőségi sporteszközök is, csak éppen nehéz lesz a címkék tájékoztatóiból kiszűrni, hogy melyik is az. Ilyenkor marad a telefonos segítség...
A sportszeróriások másik erősen félrevezető, ezért kiemelt figyelmet érdemlő módszere

az árképzés sajátos technikája.

Elméletileg minden márkának létezik javasolt fogyasztói árlistája, ez lenne normális esetben a kiindulási alap. Az is egyértelmű, hogy az árnak általában meg kell felelnie a termék minőségi kategóriájának. Ez azonban nem elegendő információ, hiszen egy túl profi léc ugyanúgy lehet valakinek hibás választás, mint egy alapléc. Visszatérve a listaárakra, ezek is csak ideig-óráig működnek, a karácsony közeledtével ugyanis borul a rendszer. A nyugati országokban a szezon legelején minden új modellt 25-30%-kal drágábban adnak, és csak az ünnepekre érik el folyamatosan csökkentve a magyarországi árlisták szintjét. Itt viszont nem állnak meg, és szépen mennek lefelé a szezon végéig.
Nálunk azonban kevés kereskedő merné megkockáztatni, hogy az elején próbáljon ilyen nyugaton bejáratott extraprofithoz jutni. Ennek egyszerűen nincs hagyománya, a magyar vevő különben is szeret kivárni, és "okossággal" vásárolni. Így az itthoni kereskedők kénytelenek a lehető legtovább tolni a tényleges akciós árakat mellőző időszakot, ami így érthető is: ha valaki a teljes szezonban eladott árukészlet nagyját 20-30% kedvezménnyel adná el, az hamarosan éhen halna. A nagyok ebben a vonatkozásban egy elég csúnya trükkel élnek, durva megfogalmazásban időnként meghamisítják a múltat, hogy a jelen vonzóbb legyen. Olyan "régi árat" tüntetnek fel az akciós terméken, amennyibe az soha, sehol nem került. Ezek után már nem nehéz ráhajítani a mínusz 50-70%-os táblát is, hagy lássa a kedves vevő, milyen elképesztően áldozatkész érte az áruház.
Igaz, ott van nekünk

minden tudás könyvtára, az internet, de

aki azt hiszi, hogy egy átszörfözött éjszaka után megvilágosodva ébred majd, és tiszta szemmel látja, hogy melyik lécet is teremtették számára, az is vállal majd némi kockázatot. Ha mégis jó nyomon járna, akkor feltehetően a választott modell ára fogja majd romba dönteni, ugyanis a tesztek által tényleg jónak tartott sílécek szinte mind a 400-800 eurós kategóriába tartoznak, az meg sehogyan sem akar 50 ezer forint lenni. Miért pont 50 ezer forint? Mert az átlag magyar vásárló ennél többet - amúgy jól érthető okokból - nem szívesen ad egy sífelszerelésért, márpedig ennyi pénzért csak hablécet kapni. Ezek a szerkezetek azonban nem sok mindenre jók, és talán még finom is volt a megfogalmazás.
Igen, sajnos ki kell mondani: a használható modellek, amelyekbe legalább egy kicsike technika került, legalább 70-80 ezret kóstálnak még akciósan is! Aki viszont tud is síelni, és a tudásával szinkronban lévő síléceket szeretne használni, az úgy 100-150 ezerben gondolkozzon.
Persze mindez nem igaz, ha február-márciusig várunk a vételre, de hát ki szereti a frissen vásárolt szerzeményét 8-9 hónapra azonnal elpakolni, anélkül, hogy legalább egyet siklott volna vele!?

Itt van még egy jól bevált lehetőség: használt eszköz beszerzése. Itt azonban még inkább rá vagyunk utalva az eladók hiteles tájékoztatására. Egy laikus semmi különbséget nem fog tenni egy 5 és egy 10 éves típus között, márpedig a carvinglécek előzőekben taglalt története miatt pillanatok alatt ránk sózhatnak egy jónak tűnő 6 éves, 178 cm-es sít, amivel ugyan lehet egy jót csúszni, de 3 ezer magyar pengőért sem fogja később senki megvenni tőlünk. A legnagyobb veszélyt a síbörzék és a Hóshow használt szekciója jelentik, ugyanis az óriási készlettel felvonuló börzére szakosodott kereskedőktől - némi kivételtől eltekintve - kevés szakmai korrektségre számíthatunk, ez sajnos tapasztalat. A hagyományos szakkereskedések és régóta működő síüzletek felé nagyobb bizalommal lehetünk, hiszen ők később megtalálhatók a reklamációval, ezért már csak presztízsből sem kockáztatják meg, hogy ne a tényleg nekünk megfelelő sporteszközt kínálják. Őket azonban egyre inkább szorongatják a multik, így szépen lassan nem lesz, aki eladja, vagy esetleg beszámítsa használt felszerelésünket. Ez utóbbiból pedig az következik, hogy megunt sífelszerelésünkön egyre nevetségesebb áron tudunk csak túladni, akár újonnan, akár használtan vettük.

Szóval tényleg könnyebb a dolgunk...?
2011.02.23. 16:27:50 drazse
Azért a magyar "szakbolti" eladók is elég képzetlenek. Tavaly akartam egy freeride lécet venni, az eladónak fogalma sem volt arról mi az a rocker... meg kontaktpont. Erről ennyit... Arról nem is beszélve, hogy a nyugaton rég levetett két-három éves modelleket próbálják az emberre rásózni. Ausztriában azért bele lehet nyúlni a tutiba. Egy áruházláncba az odahaza 120 ezerért kínált lécet, sikerült 250 eurórért a januári (!) végikiárusításban megcsípnem... Ennyit a magyar csodaboltokról.
Szólj hozzá Te is!
Kapcsolódó címkék:
Kapcsolódó cikkek:
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE » UTASBIZTOSÍTÁS -10% » INGYENES TANÁCSADÁS » SÍELŐK NAPTÁRA »
A SIELOK.HU SZÁMOKBAN
A portált jelenleg 232 vendég és 18 regisztrált felhasználó látogatja.