Síoktatói háború az Alpokban - az EU és az Eurotest

A 2000-es évek elején egy nagyobb magyar sítábor zajlott Franciaországban. Előre egyeztetett volt a program a helyi erőkkel, és egy darabig gond nélkül folyt is az oktatás. Történt aztán, hogy néhány angol vendég befizetett a helyi síiskolában pár carvingleckére (akkoriban ez volt a sláger). Aztán egy-két óra után úgy döntöttek, hogy otthagyják az oktatást, mert többet tanulnak, ha a magyar csoportokat követik tisztes távolból. Másnap megjelent a rendőrség, és a csoport elől elvitte a magyar oktatókat, akik jutalomként pár órát a fogdában tölthettek.

A fenti eset ugyanúgy pontosan leírja az alpesi sípályákon a közelmúltban tapasztalható feszültség okait, mint Philippe Camus szavai az Euractive-ban:
"... ez az üzlet 400 millió € forgalmat bonyolít Franciaországban négy hónap alatt (...) Egy síoktató manapság 35-40 €-t kap óránként, ez évi 700 óra körül számolva akár 30 000 € is lehet a négy hónap alatt (...) Bizonyos értelemben a veszélyt a románok és a csehek jelentik, akik ennek akár a feléért is dolgozni fognak."
Tegyük hozzá, hogy a világ ennyire azért nem egyszerű, mert a konkurenciaharc az országok között és országokon belül is zajlik, ugyanis Ausztriában az alapszintű síoktatók többsége havi 1000 € körüli jövedelmet tud csak elérni. Ez pedig - ha hihetünk Camus úr szavainak - alig több mint a tizede egy francia síoktató keresetének. Bár innen nézve kicsit nehezen hihetők a fenti adatok, ugyanis az Alpok felénk eső részein 40 euró körül is lehet kapni magánórát, márpedig a síiskola nem fogja az összes bevételt átadni a síoktatónak.

Logikus tehát, hogy – az érdekvédelemben egyébként is rendkívül erős – Franciaország mindent elkövet, hogy a síoktatóinak a piaci helyzetét stabilizálja. Persze ez a feladat nem olyan könnyű az EU keretein belül, ahol alapelv a munkaerő és a szolgáltatások szabad áramlása. Ráadásul bevezetés előtt áll az ún. professional card, amelyiknek a feladata a képesítések kölcsönös elismerésének egyszerűsítése és felgyorsítása lenne.

A különbözeti vizsga

Az EU jogszabályai (pontosabban a 2005/36/EC direktíva) és egy bizottsági határoztat lehetőséget ad az alpesi országoknak, hogy különbözeti tesztet írjanak elő a munkavállalók számára (vagy egy alkalmazkodási időszakot, de ezt egyik alpesi ország sem szokta választani). Elvileg ugyan minden esetben egyedileg vizsgálni kellene, hogy a munkavállaló képzettsége milyen területen alacsonyabb és hogy a szakmai gyakorlata nem pótolja-e ezt a hiányosságot, majd ezek után olyan tesztet lehetne előírni, amely csak és kizárólag ezeket a területeket érinti. A gyakorlatban ennél sokkal egyszerűbben kezelik az ügyet: mindenkitől automatikusan az ún. Eurotest vizsgát követelik meg.

A professional card kísérleti terepe pont a síoktatás lett, így 2012 februárjában pár ország részvételével elindult egy bevezető időszak. Ez idő alatt a résztvevő országok szakemberei a következő követelmények teljesítésével megkapják a kártyát:

• Az adott ország legmagasabb szintű síoktatói képesítése.


• Ezen belül az Eurosecurity követelményeinek megfelelő biztonsági képzés (ez lényegében az alpesi biztonság, hó- és lavinaismeret, mentés témakörét dolgozza fel) .


• Az Eurotest.

Tegyük hozzá, hogy a különbözeti vizsgának a síelők egészségéről, a biztonságról kellene szólnia. Abban egészen biztosak lehetünk, hogy ennek a tesztnek a biztonsághoz nem sok köze van.

Nincsenek ugyanis statisztikák, amelyek kimutatnák, hogy az Eurotestet teljesítő síoktatók óráin kevesebb lenne a baleset (azt viszont lehet tudni, hogy síoktatás közben alig van dolga a hegyi mentőknek). Sőt: amikor Franciaországban holland hét van, és több ezren érkeznek síelni, akkor nem veszélyes a holland síoktató. De ugyanott ugyanő a következő héten már veszélyessé válik – csak azért, mert néhány csoporttal már nem visz elég pénzt oda ahhoz, hogy elnézzenek a jelenléte felett.

Az mérhető lehetne, hogy azokon a terepeken, ahol nagyobb számú „alulképzett” – azaz külföldi, Eurotesttel nem rendelkező – síoktató van, mennyi lehet az oktatás során elszenvedett balesetek száma. De síoktatás közben annyira kevés a baleset, hogy erre sincs utalás a statisztikák között. Azt pedig saját szemünkkel láthatjuk, hogy az oktatás minőségében sincsenek nyilvánvaló eltérések.

Az Eurotest

A fentiekből látszik, hogy a legkényesebb kérdés a gyakran emlegetett Eurotest, amely a FIS szabályai szerint rendezett óriás-műlesiklás verseny, amelyben előfutók (akik a verseny elején és végén is teljesítik a távot) eredményéhez képest kell 18%-on (férfiak) vagy 24%-on (nők) belül lenni. Ehhez komoly versenylécre, szervizre, ruhára – és természetesen edzésre, edzőre és versenytapasztalatra van szükség.

Azonban ez a teszt nemcsak gyakran emlegetett, hanem többnyire erősen kritizált téma is. Eleve kérdéses, hogy a síoktató sítechnikai képzettsége, szakmai jártassága mennyiben függ össze azzal, hogy képes-e teljesíteni egy GS-pályát adott időre. A gondolatmenet jellemzően az alpesi országok versenyközpontú szemléletéből származik, amelyet pl. az észak-amerikai, új-zélandi vagy észak-európai (és tegyük hozzá a magyar) pedagógia-empátia alapú felfogás alapjaiban vitat.

Könnyebb megérteni az Eurotest körüli konfliktusokat és a vitákat néhány adat segítségével.

• Felmentést jelent a teszt alól, ha valakinek az utóbbi öt évben 100 (férfiak) vagy 85 (nők) FIS pont alatti eredménye volt szlalomban vagy óriás-műlesiklásban. Ennek a követelmények a jelenleg aktív, FIS-ponttal rendelkező magyar versenyzőknek csak egy része felelne meg.


• A tapasztalatok alapján reálisan 140 FIS pont körüli eredménnyel lehet jó eséllyel teljesíteni a tesztet. Aki ennél gyengébb, feltehetően turnézni fog egyik helyszínről a másikra, bízva a szerencsében, ami egy gyengébb előfutói teljesítményt, jobb körülményeket vagy kevesebb indulót jelenthet. Ennek értékeléséhez azt kell tudni, hogy 140 pontot még mindig nem éri el az összes magyar versenyző jelenlegi eredménye. Az is jellemző adat, hogy a vancouveri olimpián ez az eredmény az 50-70. hely környékére volt jellemző.

Viták és következmények

Láthatjuk, hogy az Eurotest teljesítése nem gyerekjáték, persze nem is lehetetlen. Nagy előny a versenyzői múlt – és ezen a területen természetesen nagy szakadék húzódik az alpesi országok és az összes többi között. A sportszakemberek képzésében pedig köztudott, hogy nem feltétlenül a legjobb versenyzőből lesz a legjobb edző vagy tanár. Lehet előny is, de sokszor többet jelent, ha valaki saját bőrén érzi azt az utat és küzdelmet, amit a tanítvány is megél.

Nem lényegtelen a kor kérdése sem. A pályán évtizedes múlttal rendelkező kollégák számára a 40 éves életkor környékétől gyakorlatilag elveszik az esélye a teszt teljesítésének, tehát pont a legtapasztaltabbakat zárja ki automatikusan a piacról.

Ráadásul több beadvány is volt/van az EU bírósága előtt, amelyik azzal foglalkozik, hogy az Eurotest eddigi gyakorlata arra utal, hogy a teszt alapértéke manipulálható, azaz vannak néha „baráti” tesztek is.

A teszt teljesítéséhez több hét célirányos edzésre van szükség. Ennek a költségeit nyugodtan tehetjük több ezer euró környékére, és akkor nem számoltunk a képesítés megszerzésének többi részével. Egy képesítés megszerzésére annyit lehet költeni, hogy még megérje a megszerezhető jövedelem fényében. Mások a lehetőségek évi 4000 € és 30 000 € jövedelem esetében. A költségek meghatározzák a képzés kereteit és tartalmait. Nem túl nehéz borítékolni, hogy a mostani szabályozás azt fogja eredményezni, hogy a képzésekben meg fog nőni az Eurotestre való felkészülés aránya, és ennek rovására csökkenni fognak a síoktatói tudáshoz valóban szükséges, hasznos anyagok.

De a piacukat védő szervezetek időlegesen csatát nyernek, miközben a síelő - akinek az érdekeiről kellene szólnia mindennek ebben a szakmában - valószínűleg veszíteni fog. Hiszen a fórumokon folytatott vitákban alig lehet olvasni a síelők érdekeiről, többnyire csak azt látjuk, hogy aki sokat fektetett a saját tanulásában, az elvárja a hatóságoktól, hogy védjék meg az érdekeit.
Jelenleg pedig ezt meg is teszik - bár az EU lényege pont ezeknek a megkülönböztetéseknek a felszámolása lenne.