I love snowboard - 20 év síelés után a deszkán

A síelés örök szerelem marad, de az utóbbi években számomra kissé egyhangúvá vált a téli vakáció, sőt lassan jobban élveztem a pályán kívüli alpesi attrakciókat, mint magát a síelést. Az évek óta összeszokott baráti társaság tagjai kivétel nélkül a síelést preferálják és senkinek eszébe sem jut lecserélni a léceket. A deszka kipróbálásához rendkívül sok szerencsés körülmény szükséges, például kell egy haver, akit innentől kezdve nevezzünk Ördögnek. Az Ördög egy régi jó barát, aki néhány éve csatlakozott a rendszeres téli vakációinkhoz. Volt bátorsága egy boarddal érkezni közénk, először furcsálltuk a különcségét, később viszont állandó örömet leltünk a folyamatos piszkálásában. Az Ördög azonban legyőzhetetlen arc, iszonyatosan beképzelt, nagyszájú, képes volt a legtöbb felvonóba velünk együtt beszállni, miközben folyamatosan oltottuk. Nem érdekelte. Folyamatosan magyarázta a kötésének a beállítását, igazgatta a protektorait, és üvöltözött, mivel a lúdtalpbetéte nem tudta megszüntetni az állandó lábgörcseit.

Az Ördög megtanult snowboardozni, ráadásul a szemünk láttára, minden évben egyre jobb lett, és már a pálya mellé is kimerészkedett. Én továbbra is a hangosan kritizálók táborába tartoztam, jól esett minden este ugratni az Ördögöt a többség egyetértésével, furcsa módon belül egyre inkább éreztem a vágyat, hogy kipróbáljam. Átlagosan telente maximum kétszer-háromszor jutok el síelni, és az első perctől kezdve a lejtőket szeretném ostromolni, a gondolat, hogy ismét egy tanuló pályán izzadjak napokig, a drága síbérlet pedig kárba vesszen alapvetően elfogadhatatlan volt. Szerintem ez általános probléma. Ahhoz, hogy egy síelő snowboardossá váljon, számos körülménynek passzolnia kell, ilyen csillagállás ritkán fordul elő, nekem szerencsém volt.

A régóta összeszokott baráti társaságba az elmúlt években folyamatosan potyogtatja a csemetéket az a bizonyos gólya, így történhetett meg, hogy az idei szezonra egyedül maradtam ízig-vérig síelő, az első idei táborunkhoz csatlakozni képes barátok már mind deszkások voltak.

2013 októberében megszületett a döntés: most vagy soha. Idén átállok a sötét oldalra.

Az őszi időszakban, bármikor szóba került a szezon, az Ördög folyamatosan magyarázta a szükséges cuccokat, beszélgettünk, hogy nehéz lesz-e, ki fog tanítani, mit kell bérelni, először elmegyünk 1 napra kipróbálni, szóval jó pár üveg bor elfogyott és nagyobbnál nagyobb terveket szövögettünk. Az Ördög élvezte és folyamatosan szívatott.
Vártuk a havat. Vártuk, hogy nyisson az első határ közeli terep. A hó nem jött, illetve az idei szezonban nagyon későn. Most jön a lényeg. Január 18.-án elindultunk az egy hetes táborba. A nagy tervekből, előkészületekből semmi nem lett. Plusz 14 fok volt az induláskor, majdnem az indulást is lemondtuk a hóhiány miatt. Szóval nem vittem lécet. Eldöntöttem – ez később a legjobb döntésnek bizonyult – hogy inkább kint bérelek snowboardot, ha valami nem stimmel, akkor bármikor kicserélhetem másikra, akár a bakancsot is, hiszen éveken keresztül hallgattam üvölteni az Ördögöt összegörnyedve a pálya közepén, idén rájött, hogy a lúdtalpbetét, normál talpbetét nélkül egy olyan kombináció, mely lehetővé teszi, hogy könnyek nélkül száguldozzon. Az Ördög állandóan magyaráz, nagyon ritkán látja be, hogy téved.
Szóval nem akartam itthon elkötelezni magam, a jóval drágább megoldást, de a biztonságosabbat választottam. Bármikor, bármit kicserélhetek, sőt, ha nem felelek meg a sötét oldalnak, akár sílécre is visszaállhatok.
Snowboard ruhát sem vettem, mentem a jól bevált kb. 10 éves síelős cuccban, bár eléggé aggódtam a sok eséstől, és hogy lilára verem magam, egyedül egy csuklóvédős, olcsó boardos kesztyűt és egy sima röplabdás térdvédőt vettem. Még jó, ezek iszonyatosan kellettek. Érkezésünkkor a helyi kölcsönzőben elmagyaráztuk, hogy teljesen kezdő boardos vagyok, és kérek felszerelést egy hétre. Kérdezték, hogy oktató kell-e, rámutattam az Ördögre, hogy nála jobb egyelőre biztosan nem kell, az Ördög mindent tud. Csak németül keveset, és dadogva magyarázta a kölcsönzősnek, hogy adjanak egy Rocker boardot, 15 fokos szögben legyen a kötés, és a jobb lábam van elől. Ültem a kölcsönzőben, az eladók röhögtek az Ördögön, én meg gondolkoztam, hogy miért kellett ilyen baromságot bevállalnom, mennyivel könnyebb lenne holnap reggel beleugrani a lécekbe, otthagyni az Ördögöt a tetőn, és egész héten száguldani. Nincs szenvedés, csak élvezet. A balatoni borok néha nagyon könnyelművé teszik az embert.
Szóval, egyáltalán nem készültünk, nem edzettünk, megnéztem a Sielok.hu-n ajánlott oktató videókat, nem vettem új ruhát, de kénytelen-kelletlen másnap belevágtunk. Hegytető, napsütés, január 19-i tavasz, ideális, rövid kék tanpálya egy szuper gyors 8 üléses felvonóval.
Első nap: a hasizom dolgozik a becsatoláskor - erre jobb edzeni előtte, aggódva ültem a pálya tetején, az Ördög meg szólt, hogy induljak. Képtelen voltam felállni. Ahogy toltam fel magam, úgy kezdett csúszni a board. 4-szer próbálkoztam, lehetetlennek tűnt. Az Ördög röhögött, én meg rettegtem, hogy, na akkor ez ennyi volt, amitől féltem igaz lett. Szenvedés, oda a 200 EUR-s bérlet, az Ördög egész életemben röhögve fog oltani.

Tehetetlen voltam. Az Ördög odakiabált, hogy próbáljam meg lábujj élen. Azaz forduljak át a hasamra, és a lejtőnek háttal, négykézlábról nyomjam ki magam. Bakker, sima ügy! De tényleg, minimál erőfeszítés és simán felálltam, az él pedig belekapaszkodott a lejtőbe. Az első siker, illetve megkönnyebbülés. És innentől az Ördög egy héten keresztül magyarázott a fülembe. Az első felállást követően rézsút csúszással elindultam. EASY! Másik oldalra... EASY. Simán letekertem a felvonó aljához lábujj élen egyik oldalról a másikra.
Felvonó előtt rollerezés, hát parás volt, lábtartó nélküli felvonózás, majd leszakadt a lábam a deszka súlyától, alátámasztottam a másikkal. Kiszállás, sima ügy, kis rollerezés, ügyetlenkedés. OK, a becsatolást megoldottam állva, így sikerült sarok élen odarángatni magam a lejtőhöz. Az Ördög kezdett lazázni, annyit mondott, most menjek le ugyanígy sarok élen. Ez valamiért nehezebben ment, nem volt könnyű az egyensúlyt megtartani. A következő próbálkozásnál, hogy maradjon valami örömöm, ismét lábujj élen nyomtam, és tökéletesen éreztem, ahogy a board éle kapaszkodik a lejtőbe. A síléces carving technika itt is adta magát, komolyan könnyű volt. A lényeg, hogy 3 csúszás simán megvolt fél óra alatt, és ekkor éreztem, hogy nem lesz baj. Jött a falevelezés, ez is sima ügy volt, és már kedvet is kaptam az első sörhöz.
A sör és a házi pálinka után otthagytam a tanuló pályát, és máris a hosszú kéken találtam magam, ahol már sebességet próbáltam gyűjteni, majd innen vészfékezés. A nap végén már az él váltást gyakoroltuk. Összefoglalva, nagyon könnyen ment. Szerintem, sokat segített a korábbi 20 év síelős tapasztalat, persze az Ördög is képben volt, a térdvédő és a protektoros kesztyű tényleg nélkülözhetetlen, az összes többit ráér akkor beszerezni, ha innentől elfelejted a síelést és több időt töltesz a boarddal. Mivel tényleg sokat ülsz a hóban, ezért a nadrág vízállósága rendkívül fontos, az enyém nem mai gyerek volt, én inkább térdeltem a hóban, így nem áztam szét. A második napon hosszú kék pályákon gyűjtöttem az önbizalmat, a harmadik napot követően vigyorogva követeltem a hosszabb boardot a kölcsönzőben, adtak is egy camber deszkát, a rocker viszont nagyon jó volt tanulni. Szerdától a camber deszka már sokkal gyorsabb volt, és ekkor mondta először az Ördög: "jól van, boardozol!" Ekkor kezdődött a hülyeség, leesett 20 centi hó, azonnal mentem a fák közé, pedig az éjszaka esett friss havat a pályán sem tudták eltolni, ezért gyakorlatilag ott is friss hó volt. A deszkával ezt sokkal könnyebben megoldottam, mint korábban a léccel, néztem is egykori sporttársaimat, ahogy esnek-kelnek a buckák között. A board erre lett kitalálva, ez az, amiért jó boardozni. Az utolsó 3 nap állandóan havazott, a pályák síelős szempontból katasztrofálisak voltak, örültem, hogy most nem léc volt a lábamon. A freeridehoz persze nem volt elegendő a korábbi 3 napban szerzett tudás, de ez nem érdekelt, mentem előre, nagyokat zúgtam a friss hóban, szenvedtem a kimászással és a lecsatolásokkal. De közben végig vigyorogtam.

Konklúzió: egy ízig-vérig síelő számára számos tényező szükséges, hogy egyáltalán eszébe jusson kipróbálni a boardot, én szerencsés voltam. Kell egy Ördög, kell, hogy egyedül maradj síelő a csapatban, kell 5-10 centi porhó a pályán, kell a jó deszka, a kényelmes bakancs, hogy ne legyen szenvedés. A sílécemet sose adom el, ha olyan a társaság és a pályák, akkor síelek, mert a síelés örök szerelem. A board az más, a snowboard az cool, a snowboard lehetőséget ad, hogy a már jól ismert hegyeket újra felfedezzem, újra érzem az adrenalint, olvassam a híreket, nézzem az időjárást várjam a friss porhót és várjam, hogy megint csússzunk az Ördöggel.