Sí vagy snowboard?
2013.10.11.
Fekete Ági
Kezdő sportolók kedvenc haladó beszélgetéstémája és haladó sportolók bevált vitaindítója a sí és a snowboard közötti örök harc, ami senkit sem hagy hidegen és még a havat is megolvasztja. Szó szerint. Pár szempont alapján lejátszunk most néhány csatát, meglátjuk, ki kerül ki győztesen.
Tanulás
A síeléssel a kezdetekben könnyebb dolgunk van, mivel a testsúly két léc között tartása valamivel egyszerűbb feladat, mint az alig 30 cm széles deszka fölött egyensúlyozni. A sí természetesebb mozgásforma, mint a snowboard, így hamar elsajátítható, már ami az alapokat illeti. Szépen síelni viszont nehéz. Nagyon nehéz. Az ösztönös megoldások pikk-pakk ellened fordulnak a meredek szakaszokon, aláássák az eleganciádat, bajt okoznak és rájössz, mégsem ördögtől való ötlet oktatót fogadni.Lássuk, mit ajánl a snowboard! Hatalmas, látványos, könnyfacsaró eséseket, iszonyatos izomlázat, esetenként végkimerülést és hisztériás rohamot, legalábbis az első időkben. Hogy ez a folyamat meddig tart, az kizárólag az alany állóképességén, egyensúlyérzékén és félelemérzetének mértékén múlik. Ha az első kettő esetedben a pozitív tartományban van, míg az utóbbi a zeró felé közelít, akkor akár egy nap is elég ahhoz, hogy megtanulj forogni, onnan pedig már csak egy lépés a backcountry, na meg a park és kezdődhet is az igazi móka.
Eredmény: döntetlen
Sebesség
Mindkét eszköz ugyanazt a kinetikus energiát hasznosítja megfejelve a súrlódás jelenségével, amely hőt termel és vékony vízréteget hoz létre a deszka vagy léc és a hó között. A snowboard egyetlen felületen, illetve az éleken csúszik, ezért kimaxolás esetén lassabbnak bizonyul a sínél, bár úgy sejtem, hogy ezeket az abszolút sebességeket kezelhetjük elméletiként. Valahogy nem látom magam, ahogy 250 km/órával síelek vagy 200 km/órával snowboardozok, merthogy ezek voltak a rekordok pár éve.Eredmény: elméleti győzelem a sí javára
Biztonság
Ha hiszitek, ha nem, a snowboard biztonságosabb, mint a sí. Amikor egy snowboardos nagy sebességgel elesik, pont az menti meg a komolyabb sérülésektől, ami elsőre olyan félelmetesnek tűnik: egyetlen deszkalapra vannak rögzítve a lábai, ami védi a testét a ficamoktól és törésektől. Valójában a síelés a bátrak sportja: mivel minden egyes végtagod külön-külön lobog eséskor, nagyobb valószínűséggel akarnak fájdalmasan eltávolodni gazdájuktól.Eredmény: a papírformát cáfolva ezt a kört a snowboard viszi.
Kényelem
Ha belegondolunk, hogy az első síterepek az 1920-as években nyíltak meg az Alpokban, a snowboardot pedig csak pár évtizede engedték be először a pályákra Észak-Amerikában, akkor könnyen beláthatjuk, hogy miért vannak a mai napig a síelőkre optimalizálva a terepek. A csákányos felvonó snowboarddal igaz kihívás, de a beülős liftekből sem egyszerű visítással kombinált esés nélkül kiszállni. A lecsatolás-felcsatolás örökös macerája sok-sok hóban ülve eltöltött hideg percet garantál. A vízszintes pályaszakaszokon a snowboardosok irigykedve bámulják síbottal felszerelt kétleces pajtásaikat, akik közül az igazán jófejek el is vontatják egyleces barátaikat egy darabon. Talán az egyetlen pont, ahol a snowboard – vagy legalábbis a cipő kényelmesebbnek bizonyul, az a hütte, ami persze nem utolsó szempont. Állítólag még autót is lehet benne vezetni.Eredmény: győz a sí! Az ünnepi hangulatot kihasználva szeretném kétleces pajtásaimat megkérni, hogy ha derékig hóba temetve meglátnak a pálya mellett, akkor nyújtsanak baráti síbotot a bajba jutottnak. A vendégem vagy egy gőzgombócra.
Kultúrális antropológia
Amikor a sí és a snowboard eposzi csatája zajlik a fejekben, ritkán merül fel az, hogy hogyan és miért, milyen céllal kezdtek el síelni vagy snowboardozni az első pionírek. A síelés ősét már K.e. 6000-ben használták, arra, hogy a hóban eleink eljussanak ából bébe. De nem arra, hogy meredek hegyoldalakon száguldjanak lefelé, ez csak a 19. század környékén jutott eszébe valakinek poénból. A snowboard ezzel szemben eleve azzal a céllal született, hogy kiválóan alkalmas legyen az élvezetből való száguldásra. Semmilyen praktikus haszna nincs, csak arra jó, hogy jól érezzük magunkat tőle. Talán az evolúció új, hedonista korszakát az első snowboard megjelenésének időpontjára datálják majd a jövő történészei.
Keress rá a témára Instagramon: #si #snowboard #siessnowboard #sivagysnowboard
Te melyik oldalon állsz?








