Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

Tobi
21 élménybeszámolót írt
21
18 éve tag
Ausztria
Ischgl
2024.02.08.
Január 27. és február 3. között voltunk egy négy fős baráti társasággal Ischglben. Régi álmom vált valóra, már évek óta beszéltük, hogy nagyjából 15 év franciaországi síelés után legyen Ausztria is, ahol kényelmesebbek a szállások, kedvesebbek az emberek, jobb a pályakezelés, és nyelvi problémák sincsenek.

Ezt a síterep maximálisan hozta, életem egyik legnagyobb sítábori élménye volt, pedig nem így indultak a dolgok. Kimenetelünk előtt három héttel esett az utolsó hó, és kb. rekordmelegeket mondtak e hétre, szóval kétséges volt sok minden. Végül elmentünk, a szállásunk Kapplban volt, a Pezza Lischa apartmanban. Kiváló elhelyezkedés, tágas, nagy terek és nagyon laza, korrekt szállásadók, imponáló volt a sok szűk, embertelen francia lyuk után. A buszmegálló 30 méterre volt a szállástól, ahogy a kappli pályák völgyállomása is, ami baromi nagy előny! Reggelente kb. 10-15 percenként jöttek a buszok, kb. kétszer kellett állnunk, minden más alkalommal jutott ülőhely. 15 perc alatt Ischglben voltunk, szóval nem vészes, a sofőrök nyomták rendesen, kellett kapaszkodni. :D A jegyeket online vettük meg és a Pardatschbahn első emelét az automatákból vettük át, gond nélkül. Csak néztünk nagyokat, hogy mennyi ökör meg a pénztáraknál áll sorba.

A terep tényleg csillagos ötös. Nagyon sok széles piros pályája van, de a feketék is szinte mind szélesek. A pályakezelés is nagyon magas szintű, ahhoz képest, hogy hetek óta enyhe idő volt, meg nem esett hó, kihozták belőle a maximumot. Nem mondom, voltak jeges részek, meg délutánra már a forgalmas részek buckásodtak, nade ez hol nincs így?

Nagy előnye, hogy a pályák 80-90%-a 2000 méter felett található, és ott azért rendben volt a hóhelyzet. Nincsenek olyan rendkívüli hosszú sípályái, mint mondjuk a Sarenne Alpe'd Huezban, vagy Les Arcs, Val'd Isére pályái, de nincs gond a hosszokkal. Kezdő síelőt kb. nem is láttunk a terepen, ez érezhetően nem az ő világuk, a pályák színezése inkább a franciák felé hajlik, sok a kemény pálya. Kevés a boardos is, az emberek 80-90%-a síelő, a korosztály zöme 30-50 éves között van.

A felvonórendszer tényleg első osztályú, szerencsére kevés a kabinos felvonó (a három lenti az, hogy rossz pályaviszonyok között le lehessen menni), viszont cserébe szinte az összes ülőfelvonó buborékos és sok fűtött is. Várakozás nem jellemző a liftek előtt, max 1-2 perc.

Olyan átkötőpályák, ami sokszor jellemzi pl. a francia terepeket (alig van lejtése, lökni kell magunkat) gyakorlatilag egyáltalán nincsenek, tán csak a piros 15-ös felső része és a 40/b voltak ilyenek.

Személy szerint a Greitspitzéről lejövő feketék és pirosak voltak a kedvenceim, főleg a 14/a, amely 70%-ot is meghaladó esésű. A svájci oldalon az Alp Bella és Alp Tridára lefutó pirosak is mind nagyon élvezetesek voltak 60-70 közötti számmal. A Samnaunba lefutó hosszú piros 80-as felső fele se rossz, az alja már inkább egy szekérút. Viszont végig le lehet csúszni rajta a felvonóig Samnaunban, ha balra tartasz a falunál.

Galtürt nem tudtuk kipróbálni, Kappl-t viszont igen, meglepően jó volt, magasságkülönbsége ugyanakkora, mint Ischgl, alig vannak rajta, méltatlanul alulértékelt. See-be sem jutottunk el.

Ischglben komoly éjszakai élet van, érdemes a Kuhstallba benézni síelés után, sok fiatal német lány ropja. Az italárak itt nagyon drágák, az ételárak ellenben teljesen rendben vannak. 30 euró alatt nem lehet kártyával fizetni. :D Ischglben van még egy zseniális termálfürdő. Drága, de azt mondom megéri! Bel,- és kültéri medencék, panorámaszaunák szeánsszal (felöntés), ami ingyen van. Fontos, hogy a német szokás szerint nem lehet fürdőnadrágban szaunázni, vagy törölköző, vagy meztelen. A hütték nem olyan vészesek, az ételkínálat rendben van, az osztrák oldal olcsóbb, a kiszolgálás is általában gyors. Életemben nem síeltem még olyan helyen, ahol több magyarral találkozok dolgozóként, mint síelőként, de Ischgl ilyen. :D

Egyértelműen 5-ös nekem a terep, ez a harmadik ilyen, ami megkapja tőlem. Alig pár olyan dolgot tudok mondani, ami más terepen jobb.
Tignes/Val'd Isére-nek még jobb a tömegközlekedése, illetve a termálja is kb ez a szint. Zermatt jobb a tájképben, de a pályái nem érik el ezt a szintet. Még Alpe'd Huez egyes piros pályái közelítik meg ezt.

De összességben Ischgl a legjobb nálam, szorosan előzi Tignes/Val'd Isére-t, majd Zermatt és Alpe'd Huez jön.
IMG20240128141004.jpg
IMG20240128115145.jpg
IMG20240128104838.jpg
IMG20240128101902.jpg
forditani.jpg
IMG-20240130-182628.jpg
IMG20240128135756.jpg
IMG-1309.jpg
20240128-144149.jpg
IMG-1312.jpg
IMG20240130112800.jpg
IMG20240128152854.jpg
IMG20240131111108.jpg
IMG-1452.jpg
20240131-151517.jpg
IMG-1458.jpg
IMG-1496.jpg
IMG20240131181944.jpg
h i r d e t é s
AAZ
2 élménybeszámolót írt
2
2 éve tag
Ausztria
Ischgl
2022.04.01.
sziasztok!
március közepén töltöttünk el egy hetet Ischgl-Samnaunban, szállásunk Spissben volt, ami Ausztriában helyezkedik el, azonban a svájci oldalon. Odaút Budapestről ca. 9 óra volt, beékelt pihenőkkel. az úton Németország irányába kellett kerülni valamennyit autópályaépítés miatt.

A szállástól a terepre felvezető samnauni kabinos felvonó kb. 5 perc autóútra volt. 6 napot töltöttünk síeléssel, az árból lejött valamennyi kedvezmény, ha a környező pár településen szálltál meg - az erre feljogosító vouchert a szállásadótól kellett kérni. Így leosztva egy napra a bérlet kb. 45 euro volt, ami kifejezetten jó ár ennyi pályáért és ilyen minőségért. az első két nap az időjárás és a kondíciók is parádésak voltak, szikrázó napsütés, tökéletes pályák. a harmadik napon a hóesés (és a vele jövő sivatagi homok) rontottak a kondíciókon. a negyedik-ötödik nap a felmelegedés miatt nem volt a legjobb, de így is élvezetesek voltak.

Az utolsó napra köd-hóesés váltakozott és bár nem volt jó zárása a hétnek, de így is elégedettek lehettünk. a 6 nap alatt egy ca. 250 km-t sikerült a lábainkba belerakni.

Samnaun vámmentes övezet, így a helyiek számára olcsóbbnak számíthat, de az árak magyar pénztárca számára borsosak, kivéve alkoholok, azok piszok olcsón voltak kaphatóak. A hütte árak nem kiugróak, ételek 7,5-15 euro vagy frank között voltak, italok pedig 3-5 között.

Hatalmas nagyságú pályarendszer állt rendelkezésre, besíelni egy hét alatt is szinte lehetetlen. A legjobbak a piros 12-es, mellette a tűzött pálya jó buli volt, a nyugati részen található fekete 20-21-esek, valamint a fekete 35-ös, de ezek mellett szinte minden pálya jó volt. Mindenképpen megéri kipróbálni ezt a terepet, a szórakozási lehetőségek kiapadhatatlanok. A hazaút pedig ca. 10 óra volt.
Viszlát ezen évre, sízés!
20220312-165741.jpg
20220313-092701.jpg
20220313-092705.jpg
20220313-103112.jpg
20220313-103211.jpg
20220313-140115.jpg
20220314-134154.jpg
JaniJuli
6 élménybeszámolót írt
6
6 éve tag
Ausztria
Ischgl
2019.03.10.
2019. március 2-9.

Már útközben megcsodáltuk, hogy milyen rengeteg hó van Ausztriában, s a sípályákon sem kellett hóhiányra panaszkodni. Jó vastag, így könnyen buckássá váló hó, mint kiderült egy nappal érkezésünk elött volt havazás, így kiváló minöségü, nem jeges gombócos. Nem voltak jegesek a pályák. A hömérséklet néhány mínusz fok volt, s legtöbbször szélcsendes, magas felhözetü és napsütéses idö volt napközben, majd délutánra eleredt a hó. Egy napra ígért az elörejelzés viharos szelet, s a jóslat be is vált. Aznap átautóztunk Pitztalba, ahol a gleccser elég szélvédetten egy katlanban van, de ott erös köd és hóesés fogadott bennünket.
Ez a hét síszüneti, illetve karneváli hét volt. Talán ezért lehetett, hogy irdatlanul sokan voltunk szinte minden területen, bár dél körül ritkult a nép. Délután viszont az élelmiszerüzletekben volt irdatlan a tömeg. Jó az áruellátás, ha valaki maga szeretne fözni, mindent megtalál.
A szállás kiválasztása nem a legegyszerübb.
Mi Mathont választottuk, mert aránylag olcsó, csendes és innen jó a buszkapcsolat Ischglbe. A magassága is elegendö ahhoz, hogy enyhébb idöben itt még havazás az, ami lejjebb már esö. Ezen a héten több napon is elöfordult délutánra havazás a faluban.
Sajnos rengetegen pályáznak a buszokra, s a söförök úgy hajtanak, hogy nem egyszerü a sílécekkel sértetlenül megúszni az utat. Mi Mathon nyugati megállójához laktunk közel egy kellemes apartmanban, s reggel 8 óra után pár perccel jött ide az elsö busz. Sosem lehet tudni, hogy 2 vagy 3 ajtós lesz-e, így nem könnyü helyezkedni, pedig egy ülöhely nagyon elönyös az 5 perces út sértetlen átvészeléséhez. A mi megállónkba üresen érkezett az elsö busz, de meg is töltik az itt felszállók, az Ischglhöz közelebbi déli megálló utasai már nehezen préselhetök be, de volt rá példa, hogy mentesítö buszt küldtek pár percen belül az ottragadtak szállítására. A buszról le lehet szállni az A1 liftnél, ami a megállótól 1-2 perc séta, vagy egy megállóval késöbb az A2-höz és A3-hoz (ide kicsit körülményes az eljutás, mert felfelé kell gyalogolni, majd egy lifttel jutsz fel a lifthez) vezetö alagútnál.
Hazafelé is éles a harc a buszra való feljutásért, így érdemes az A2-es gondolával lejönni, majd mozgólépcsön 2 szintet leutazva egy alagúton átgyalogolni, s ott van a buszmegálló, ahol az A1 liftnél nagy tömegben várakozó utastársak elött fel tudtok szállni a még majdnem üres buszra.
A liftek 08.30-kor nyitnak, de a kandidátusok már addigra szépen kígyóznak a kapuknál.
A pályarenszer nagy, a liftek nagy kapacitásuak, ha van is sorállás, nem tart sokáig. Sok pálya nagyon széles, sok torkollik egymásba, így nagyon oda kell figyelni, hogy ki honnan jön, mert a keresztezö sporttársak nem veszélytelenek.
Rengeteg az étterem, a sítérképröl kiderül, hogy melyek az önkiszolgáló rendszerüek.
Szerencsés dolog, hogy szinte minden liftnél, vagy azok közelében van WC.
Vannak gyakorlópályák Idalpnál a B5, B6, B9, liftek mellett, de a pályák nem könnyüek. Szerintem nincs igazán kék pálya, csak piros és fekete.
Vannak jópofa körútvonal javaslatok, ezekröl is lehet térképet találni nagyban és kicsiben is.
Jó, hogy a lifteknél mindenhol van térkép az adott területröl, sok helyen pedig az egész rendszerröl. A liftröl való leszállásnál vannak iránymutató táblák. A pályák jelölése viszont elég visszafogott, csak az indulásnál van néhány kék, piros, vagy fekete korongon feltüntetett szám, aztán a korongokon csak nyilakkal jelölik a pályák szélét. Mivel lehet, hogy egy egész domboldal a pálya, nem mindig egyszerü a tájékozódás, föleg, ha leszáll a köd. A korongokat tartó rudak színe nem mutatja meg, hogy milyen nehézségü a pálya, de elágazásnál megint megjelennek a pálya nehézséget mutató színü korongok, így ez segít a választásban.
Ûgyes, hogy a lifteknek betüjele és száma van, ami jól látható helyen van. Sok elágazásnál is van segítö, iránymutató táblázás, így nem kell a térképet bújni menet közben.
Az osztrák és svájci oldal zökkenömentesen átjárható, csak diszkrét jelölések mutatják, hogy merre van az egyik ország síterepe, s hol kezdödik a másiké.
Idalp az egyik fontos csomópont az osztrák oldalon. Ez reggel még árnyékos, a svájci Alp Trida oldala már akkor is napos. Mindkét területre jellemzö a pályák egymásbafutása, úgyhogy csak óvatosan.
Az Alp Bella felé vivö lift nagyon népszerü délelött, de az Alp Trida liftjeinél is nagy a forgalom. A Salaas területnél van egy húzólift O2, ami nagyon meredek, jeges volt ottjártunkkor, úgyhogy késöbb elkerültük. A Höllboden, Höllkar, Paznauer Thaya, Palinkopf és Piz Val Gronda részek is nyüzsgösek, ennek következtében buckásak, kikapartak voltak.
Legnyugodtabb, talán, korán reggel a Velillscharte és a Pardatschgrat alatti pályák voltak.
A 15-ös piros pályán itt-ott vigyázni kell a lendület megtartására, mert egyébként mászás lesz a dologból.
A piros 37-es pályának van egy lapos szakasza, ahol húzóliftre lehet felszállni mászás helyett.
Sajnos nincs ilyen segítség Samnaunban a 80a végig lapos, mászós szakaszán.
Nagyon szép hetünk volt, ide érdemes eljönnie minden símegszállottnak.
jaap12
1 élménybeszámolót írt
1
5 éve tag
Ausztria
Ischgl
2019.02.12.
Sziasztok, január 26-tól egy hetet síeltünk Ischgl pályáin. A szállásunk Kappl-ben volt így rögtön a bérlet vásárlásnál szembesültünk azzal, hogy Ischgl-i guest card híján 50 euróval drágább a bérlet 6 napra (300EUR)! A pályarendszer beszállóinál tömeg de a pályarendszer akkora, hogy elnyeli :) Délután is tudtunk szinte érintetlen pályán síelni... az időnk bár nem volt ideális csak egy nap volt amikor küzdelmes volt a csúszás. A legnagyobb negatívum, hogy alig van hütte! Emiatt mindenhol tömeg és egyforma árak tekintve, hogy egy kézben van az összes. Kivéve a svájci oldal mert ott minden lényegesen drágább. Samnaun duty free része síléccel elérhető viszont csak piát érdemes venni az valóban durván olcsóbb. Összességében jó hely, jó pályák, nagyon szép környezet viszont túlárazott minden tekintetben.
varia2000
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Ischgl
2019.01.20.
Jan.05-12. között síeltem Ischgl és Galtür Síterepen , az egy hétből sajnos csak két nap volt csodálatos napsütés amikor fantasztikus volt a síelés ,a síterep változatos a pályák jól kezeltek , a felvonóknál csak ritkán és keveset kellett várni , nagyon jók és modernek az új felvonók. A szálloda galtürben volt és a hét közepén másfél napra lezárták az utakat az erős havazás és a lavina veszély miatt . Nagyon gyorsan felszabadították az utat , a buszok a nagy havazás ellenére is percre pontosan közlekedtek.Összességében nagyon jó síterep ,kár volt az időjárásért a hóviharért de a két napos nap megmutatta a hely minden szépségét ,messze van , de ajánlom mindenkinek !!! üdv,István

/ Album feltöltve : https://sielok.hu/fotoalbum/ischgl-...galtur-2019-januar/galeri... (szerk.)
hu1zam
63 élménybeszámolót írt
63
16 éve tag
Ausztria
Ischgl
2018.12.03.
Múlt szerdán megegyeztünk az öcsémmel, hogy ideje elkezdeni a szezont. Ezáltal csütörtök reggel egymagam elindultam az arlbergi lakókocsihoz (Érdről 851 km), én odaértem délután ötre, öcsém éjfélre (ő ellenkező irányban lakik, neki 3 óra az út, de későn indult). A közelben Ischgl tűnt a legalkalmasabbnak, kb. 60 km/40perc autóút, úgyhogy péntek reggel odamentünk.
- pályák: a 250 km-ből 60-70 volt nyitva, de a kevés hó ellenére kifejezetten jól előkészítettét őket. Semmi jég vagy kavics, estére se buckásodott, igaz tömeg sem volt. Látható módon az osztrák dolgozók jobban odatették magukat, mert szombaton a samnauni oldalon nem volt ratraknyom... Persze, ez legyen életem legnagyobb problémája :) Már most is simán le lehet jönni a völgybe a szállodák közé.
- időjárás: pénteken felhős (az előrejelzés 2 óra napsütésről regélt, de ez abban nyilvánult meg, hogy 14:00-kor 3 percig átszűrődött a nap a felhők mögül), aztán szombaton gyönyörű verőfény volt.
- problémák: első felmenetelkor kihullott egy telefon egyikünk zsebéből (még a kabinban). A liftesek még este is közölték, hogy nem találták. Aztán másnap reggel átadták, szépen kikapcsolva, hogy nehogy lemerüljön! Pénteken rossz pályán jöttünk le a völgybe, több kilométeres kutyagolás után sikerült megtalálni a parkolóházat, ahol reggel hagytuk az autót. De legalább jól körülnéztünk a városban.
- láthatólag folyamatosan fejlesztenek. Eddig se volt egy nyomor hely, de továbbra is Labancország egyik legelitebb síközpontja. Pl. az egyik szálloda 8-ik emeletén van az úszómedence, aminek üveg oldalában látszanak a fürdőző népek... Az árakat nem kommentálom.
- elég sokat járok mindenféle európai síterepen, de ennyi román szót sípályán utoljára Brassó Pojánán hallottam, magyarul csak mi ketten beszéltünk...
- gurmandoknak ajánlom a Schwarzwandhüttét, kiváló olasz kaják vannak ott
apartman.jpg
Brudern.jpg
Svajc-Ausztriabol-nezve.jpg
IMG-0149.JPG
IMG-0153.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Ischgl
2016.12.08.
Ma Ischglben voltunk. Azért esett erre a területre a választás mert jelenleg ez az a síterep Európában ahol a legtöbb km sípálya nyitva van. Hó nincs(természetes) az biztos, de a hideg időnek meg a hóágyuknak köszönhetően csodálatos pályákat tudtak nekünk varázsolni. Ma munkaszüneti nap volt a GSA (Germany, Switzerland, Austria) országokban ez a sípályán egyáltalán nem látszott, ugyanis nagyon kevesen voltak. Az idő jó volt, anticiklon jellemzi az időjárást már jó pár napja. A hegyen ragyogó napsütés, inverzióval a völgyben -6C ugyanabban az időben 2000 méter felett pedig 6-10C volt. Egy felújított liftet fedeztem fel ma Ischglben neve Flimjoch B2, amely Idalpból indul és a Svájci/Osztrák határra megy. Ez a lift már létezett az előző szezonban idén az oszlopokat illetve az üléseket cserélték ki: nyolc üléses lift, fűthető üléses Doppelmayr liftet építettek amely 2298 illetve 2752m között közlekedik. A lift épület hegyállomésa is új. Annyira kevés volt a hó, hogy még 2800 méter felett is hóágyuztak. Már a völgyig lehet síelni, egy hete még csak a középső állomásig lehetett itt lecsúszni. Érdekes volt síelni, pálya mellett minden zöld vagy barna hó csak a pályán van. Olyan március végi időjárásnak megfelelő érzésem volt ma. Ischgl egy tökéletes hely a síelésre.
Reggel kivasalt pályák fogadtak
az  új lift hegyállomása
ez a rész még nem volt nyitva
jó időnk volt
a pálya mellett semmi hó
kb. 1500 méteren ennyi hó volt
P1350828.JPG
P1350839.JPG
P1350851.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Ischgl
2016.04.11.
Hétvégén voltunk itt ismét havazás után. A hóhatár kb. 1600 méteren lehetett ugyanis Ischglben a völgyben még zöldek voltak a fenyők, pár száz méterre feljebb már fehérek. Tömeg alig volt, szinte lézengtek az emberek, ilyenkor már kevesen mennek síelni. Húsvét után a legtöbb síterep bezár, csak a "nagyok" vannak nyitva. Reggel tökéletes pályák voltak, az első két körben mikor lecsúsztuk az "eleven"-en, senkivel nem találkoztunk, furcsa is volt. A völgybe vezető rész alja fekete pálya az utolsó 200 méter, ott már csak egy sávban van hó mellette minden zöld. A pályák 11-12-ig jól tartották magukat utána nagyon olvadt. 14C volt a völgyben de fent a hegyen sem fáztunk 2800 méteren. Szélcsend volt, nagyon jót síeltünk áprilisban jó hóviszonyok között. A hegytetőn is látszott, hogy múlt héten sok helyen a völgyben 26C volt, olvadt a hó rendesen a múlt hetekhez képest. Május 1-ig ez a síterep még tökéletes hely a síeléshez.
P1310713.JPG
P1310717.JPG
P1310742.JPG
P1310743.JPG
P1310745.JPG
P1310751.JPG
P1310754.JPG
P1310788.JPG
P1310819.JPG
P1310820.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Ischgl
2016.03.28.
Húsvét másodnapján ma nem a szokásoknak megfelelően locsolni indultam hanem Ischglbe síelni. Eddig még húsvét hétfőjén nem síeltem gondoltam kipróbálom. Napok óta a frontok váltják egymást az időjárásban, egyik nap esik az eső, másnap ragyogó napsütés van, következő nap ismét egy front esővel, ma pedig szép idő. A sípályán nem voltak sokan, ma volt a 4 napos hosszú hétvégének az utolsó napja. Ma koncertet is rendeztek Ischglben, 2320 méteren állították fel a színpadot Idalp mellett a pálya közepén. A pályák állapota tökéletes volt, reggel a völgyben 1C lehetett fent 2300 méteren pedig -3C. Ma kipróbáltuk végig az eleven nevű pályát, a nevét onnan kapta, hogy a hossza 11km és több mint 1400 méter szintkülönbséggel rendelkezik. A pályatérkép alapján ez az Alpok egyik leghosszabb pályája. Nem tudom ez mennyire igaz vagy ebből mennyi a marketing duma, de elmondhatom ez a pálya csodálatos. Eddig már többször voltunk ezen a pályán csak részletekben csúsztunk le (mivel ez a 13-as és 1-es pályákból jön össze). Reggel csúsztunk le, szinte még senki nem volt a pályákon. Csak csúsztunk, csúsztunk, olyan volt mintha soha nem érne véget. Ma az osztrák részen voltunk, délután egy kicsit felhős volt az idő és a tetőn nagyon fújt a szél. A tavasz is megjött mivel délután a völgyben 12C volt 1400 méteren. 2000 méter alatt a hó nagyon olvadt délután, de ilyen melegben nem is csoda. 2000 méter felett délután is jók voltak a pályák. Áprilisban is még itt jót lehet majd síelni.
A nap besüt a völgybe
1-2cm friss hó volt a pályán
P1310371.JPG
P1310379.JPG
P1310381.JPG
az osztrák-svájci határon
P1310385.JPG
P1310386.JPG
P1310388.JPG
P1310390.JPG
P1310392.JPG
P1310393.JPG
P1310394.JPG
P1310396.JPG
P1310406.JPG
P1310436.JPG
TibiF
148 élménybeszámolót írt
148
20 éve tag
Ausztria
Ischgl
2016.02.23.
Hétvégén Ischglben voltunk. Olyan helyet kerestem ahol sok pálya van, jók a felvonók és eléggé magasan van mivel vasárnapra Ausztria nyugati részére 16C ígértek. Persze nem a hegyekben de a 16C februárra elég magas hőmérséklet. Pénteken és szombaton végig csapadékos volt az időjárás, vasárnapra jó időt jósoltak a meteorológusok. Időben indultunk, már 8 órakor Ischglben voltunk az új 5 szintes parkolónál. Fél napra 5 euróba kerül a parkolás ami szerintem korrekt ár ahhoz képest, hogy egy heggyel nyugatra Lech-Zürsben 13 eurót is elkérnek a parkolásért. Nem semmi ez a parkolóház, meg ahogy meg van oldva a föld alatti rendszer, a lifthez vezető út: kicsiben olyan mint a zürichi reptér, mentem le, fel lifttel majd ismét le fel amíg a földalatti folyósokon a pénztárhoz jutottam. A központból több párhuzamos lift vitt felfele. Az A2-es lifttel mentünk fel ez egy nagy kabinos lift ahol 20-30 ember elfér benne, van ülő hely és bent a liftben a sílécet fel lehet akasztani. A beígért szép idő elmaradt, mikor felértünk láttuk, hogy a pályák 90% le van zárva. Péntek, szombaton ami csapadék esett a völgyben, az itt hó formában jött le. Ez volt az első síelésünk ebben a szezonban amikor természetes havon síeltünk, kimentünk a pálya szélére leszúrtam a 125cm-es síbotot(nem erőlködtem nagyon) és csak a fogantyúja maradt kint. Ami azt jelenti a napokban legalább 100-110cm hó lehullott, igaz ez 2400 méteren. A lavinaveszély miatt sok felvonó nem volt nyitva, ezenkívül robbantottak állandóan, olyan volt mintha a nehéztüzérség az ágyúkat bevetette. Svájcba át sem lehetett menni mert azokon a részeken robbantottak. Napközben szemerkélt valami fent hó lejjebb eső. Szerencsére 14 órától az ígért szép idő is megérkezett, mintha egy varázsütésre kék ég és ragyogó napsütés lett. Ekkor láttam a hőmérőt 2400 méteren 12C-ot mutatott. Dél körül már kinyitották kb. a pályák negyedét. Nagyon jó hely Ischgl rengeteg felvonóval, nagyon sok párhuzamosan megy egymás mellett. Csodálatos a táj, profi az infrastruktúra. Eddig "Saalbach fan" voltam de el kell ismerjem ez a hely sokkal jobb (szerintem). Közép Svájcból 3 óra volt az utazás, időben annyi mint Bp-Semmering távolság. Azt tudom, hogy ha legközelebb megyek síelni akkor nem kell gondolkozzak melyik terepet válasszam. A nagyobbik lányom azt mondta ide jöjjünk még de ne csak télen hanem nyáron is.
Teszek fel pár képet.
P1300430.JPG
P1300423.JPG
P1300442.JPG
arra van Svájc a hegygerincen a határ (felvonó nélküli pályák)
P1300415.JPG
P1300447.JPG
P1300479.JPG
Párhuzamosan futó liftek minden fele
P1300480.JPG
már érkezik a jó idő
délelőtt még nem volt szép idő
nyugat felől jön a szép idő
Kozákferi
10 élménybeszámolót írt
10
11 éve tag
Ausztria
Ischgl
2013.08.11.
Hello mindenkinek.

Igazából nem tudom, hogy érdemes-e beírnom, de most augusztus első hetében voltunk Ischgl-ben. Indulás előtt néztem, hogy valaki írt-e már nyári beszámolót, de nem találtam ilyet, vélhetőleg amiatt mert nem tartozik szorosan a sieléshez a téma. Ettől függetlenül-mégha esetleg törli az admin az írást- írok egypár jó tanácsot, mert ezt télen is hasznavehetőek. Az odaúton Salzburg után dugó, tömeg. +35 fok és irgalmatlan tömeg. A Chiemsee tónál egy rövid pihenő, de alig fértünk be a parkolóba és minden szemetes és pisis volt.... csalódás a rendszerető németekben. Visszatérve Ausztriába végig 100 km-es sebességkorlátozás és útjavítás, és sáveltolás. Innsbruck után aztán gyengült a forgalom és lehetett tempósan haladni Landeckig. Iscgl - Versalh részében szálltunk meg, de első nap meglepődtem mennyire zsúfolt a kisváros. A három felvonó köré szorosan beépültek a 3 és 4 *-os hotelek, és köztük egy vékonyka út van. Kocsival be sem érdemes menni, hanem a Silvrettabahn alatti parkolóban kell megállni majd gyalogosan felfedezni a várost, ami azonban egyszerű magyar embernek igen drága. Próbáltam vásárolni Ischgl-es siruhát, sapkát vagy mellényt de nagyon borsos ára volt a nyári leértékelés ellenére is. A felvonókat nézve télen nem lehetne unatkozni, én még ennyi felvonót nem láttam egy sipályán. A nyári felvonókkal át lehet menni Svájcba, de a Ravaisch-ba érkező Twinliner felvonótól busszal lehet bemenni a Samnaun Dorfba ahol azonban a boltok a vámmentesség ellenére nem tűntek olcsónak.Talán csak csokit érdemes venni, meg egypár szeszes italt. A nyáron érvényes Silvretta kártyával egész nap csak felvonóztunk és túráztunk, a downhill kerékpárosok között. Nekik ez a paradicsom. A téli sípályákon mindenhol biciklipálya van kialakítva ahol lehet lefelé száguldozni. Meglepődtem amikor 40-50 év közötti osztrákok, svájciak biciklivel és protektorban suhantak lefelé ezerrel. Galtür.... érdemes megnézni Alpincenter-t ahol egy falon írják az alpokbeli téli lavinák áldozatait. Meglepő, hogy a túrázók és a hegymászók mellett mennyi sielő leli halálát a téli időszakban. Egyébként Galtür egy kis ékszerdoboz. Egy nagyon szép zöld völgyben található, szellős kis városka... aminek egy részét 1999. februárjában eltemette egy lavina. - ezt lehet megnézni egyebek mellett az Alpináriumban. Ha felvonózunk, érdemes odafigyelni arra, hogy 12 és 13 óra között "ebédszünet" van, vagyis leállnak. Vásárlás szempontjából Ischgl-ben van SPAR, Billa is. Átlagos osztrák árakkal. Galtür felé talán..Valzur vagy Piel városrészben megálltunk egy S MART nevű boltban ahol viszont minden olcsóbb ha 2. db vagy afelett vásárolsz. Na itt már elég baráti árak voltak. 4. db 2 literes Almdudler üditő 4 EU volt. Ezért érdemes egy kicsit autózni. Összefoglalva elmondható, hogy nyáron 3-4 ezer turista van itt de télen ez a 12.000-et is eléri, de ettől függetlenül nyáron is érdemes megnézni ezt a sívároskát, mert egész más arcát mutatja. Ja és mégvalami .. mint kiderül sok magyar dolgozik odakint akik havi 1300 eu körül keresnek... csak egy baj van vele, hogy ez csak idénymunka.. vagyis novembertől-májusig.. 6 hónap. A köztes időben nincs munka és a megtakarításból élnek itthon nyáron, hogy aztán november közepétől ismét
munkába álljanak Ischglben. .. Megértem őket, ezen a csodás helyen, anyagilag megbecsülve érdemes dolgozni, és igazuk is van ha azt mondják, hogy idehaza havi 90-100.000 ft-ért egyszerűen nem érdemes még bemenni sem a munkahelyre.
metron
8 élménybeszámolót írt
8
14 éve tag
Ausztria
Ischgl
2013.01.29.
Ischgl a megunhatatlan.Idén is tudtak újdonsággal szolgálni két hüttét újítottak fel és varázsoltak tükör palotává, most rájuk sem lehet ismerni. Az Alp Trida Sattelnél lévő hüttéhez hatalmas panoráma teraszt is építettek ami alatt már csak a szakadék van. Nagy kedvencünk ez a hely három éve ide járunk és még idén is találtunk olyan pályát amin még sosem síeltünk és ilyenkor döbbenünk rá hogy azok a legjobbak.Svájc felől jártunk fel, innét sokkal hamarabb fel lehet jutni mint Ischglből. Samnaun a vámmentes paradicsom de nem feltétlenül a magyaroknak van kitalálva, sokkal inkább a dúsgazdag orosz milliomosoknak, legalábbis az üzletek nagy többsége hozzájuk szabja az árakat. Tankolni viszont nagyon megéri itt,a jelenlegi euró árfolyamon literenként 70 Ft-tal tankoltunk olcsóbban diselt mint itthon. Na de ide mégsem ezért érdemes jönni hanem a többszáz km változatos pályáért. Nagyon népszerű hely mindig sokan vannak de eloszlik a tömeg. Hiába a gondos előkészítés a kritikus részeken délután már mindig buckákat kell kerülgetni. Ennek ellenére szerintem aki egyszer itt járt biztosan visszavágyik még ide.
DSC-0244.JPG
DSC-0243.JPG
DSC-0236.JPG
Soma
21 élménybeszámolót írt
21
19 éve tag
Ausztria
Ischgl
2012.03.22.
Most voltam először Ischgl-ben, és bátran kijelentem ez a síterep sem hibátlan. Többek között 860 km-re van Bp-től. Azt hiszem a negatívumok felsorolása ezzel véget is ért. Aki még nem volt itt, az nyugodtan hiheti, hogy sokszor túlzóak a dicsérő beszámolók, de higgyétek el nem azok. Ez igaz a pályákra, a környékre, a szállásokra, mindenre.
Kezdjük a szállással. Galtürben, Ischgl-től 9 km-re, egy panzióban foglaltunk egy kétszemélyes apartmant. Az apartman 42 m2 ! (Franciaországban a 6 fős nem volt ekkora), tökéletesen felszerelt, erkély, infraszauna, játékszoba (ping-pong, cso-cso, billiárd), természetesen fűtött sícipőszárító. A háztól 100 m-re volt az ingyenes síbusz megállója, ami egész nap 10 percenként ment a sípályák irányába.
Megérkezésünk után elkezdett esni a hó, és ez tartott egész éjjel és még a következő napon is. Ettől felfrissültek a pályák és Galtürben nagyon jót síeltünk (volna, ha láttunk volna), de sajna a látási viszonyok elrontották az élvezetet. Másnapra kiderült az idő és egész nap gyönyörű napsütésben róttuk a kőröket. Ischgl-ből az A3-as kabinnal mentünk fel, kb. 1 perc várakozás után. Megérkezünk az Idalp-i részre és egyszerűen nem tudsz választani merre menj, mert mindenhol pálya, felvonó, pálya, felvonó. Úgy gondoltam, hogy addig amíg friss a lábunk, lenyomjuk a 70%-os lejtésű 14-es pályát, ami valóban nagyon meredek, de mivel tökéletesen van kezelve, nem jeges, nem buckás simán teljesíthető. Az egész rendszerről elmondható, hogy minden pálya szuper, a színjelölések reálisak (ellentétben a Galtürivel), a felvonók modernek ( a legtöbb fűthető bőr). A városba az Eleven (13-as fekete, 13-as piros, 1-es piros) pályán érdemes lemenni, mint a neve is mutatja 11 km hosszú pálya. A hatalmas rendszer elnyeli a tömeget, volt olyan, hogy teljesen egyedül síeltem a pályán (piros 3-as).
Maga Ischgl egy ékszerdoboz (jó drága), és este kezdődik az igazi élet. Éjfélkor még annyian vannak az utcán mint nálunk vasárnap délben a Váci utcán. Egyébként még egy díjra biztosan ráhajthatnának, ez pedig az egy négyzetméterre jutó részegek száma. 10 óra után, a három rendőrön kívül józan ember nem volt az utcán, függetlenül korra, nemre, nemzetiségre való tekintettel.
Azt hittem, hogy Schladming a csúcs, de hát ez nem egy kategória. Amint lehet megyek vissza, lehet, hogy április 15-én lesz egy pár nap.
Városkép
DSCN3679.JPG
DSCN3680.JPG
DSCN3680.JPG
Éjfélkor hömpölyög a részeg tömeg az utcákon
A mosdók előtere
Ideális időben március végén
Irány a 14/a pálya
A 11 km hosszú pálya teteje
Óriási terek és pályák
DSCN3844.JPG
Átmenjek Svájcba?
Magányosan a 3-as pályán
Hatalmas freeride terepek
DSCN3840.JPG
metron
8 élménybeszámolót írt
8
14 éve tag
Ausztria
Ischgl
2012.02.05.
Ischgl idén is viszi a prímet. Nem is vágyom máshová.Most csak négy napot töltöttünk itt és szállásunkból adódóan minden nap Svájc felől mentünk fel,aminek egyértelmű előnye,hogy nem kellett napota tülekedni a felvonóknál a reggeli feljutáshoz. Na és persze amit a vámmentes boltokban vásároltunk nem kellett egész nap magunkal cipelni. Úgy alakult,hogy sokkal többet síeltünk most svájci oldalon mint Ischglben.Személyes kedevnceim az M1,M2 és N2-es felvonóval elérhető piros pályák. De bármelyiket mondhatnám igazából mindegyik remek. Nagyon szeretem az itteni hüttéke,de svájci oldalon tényleg drágábbak, az amúgy sem olcsó árak.Itt valószínűleg mindenki megtalálja a számítását és nem fog csalódottan hazajönni. A síelő közönség igen vegyes ukránok,lengyelek, litvánok, belgák angolok,németek és ki tudja még hányféle náció síel itt,mert egyszerűen szuper.Lehet,hogy nem itt van a szomszédban de minden pénzt megér.
gulac01
3 élménybeszámolót írt
3
17 éve tag
Ausztria
Ischgl
2012.01.22.
Sziasztok,
A síterület csallagos ötös, beleértve a szomszédos kis helyeket, Galtürt és Kapplt. (See-ben nem voltunk, de ide is érvényes a 4+2), ugyanis lehet kapni 4+2 bérletet (region karte, 9 euro plusz az alap hetihez képest), mindenképp menjetek el ezekre a helyekre. Nulla ember, családias hangulat, nagyon kellemes élmény.

Csak pár hasznos infót osztanék meg veletek.

1) A síbuszjárat zseniális, gyakorlatilag az egy hét alatt egyszer sem használtuk az autót. Bárhova percek alatt el lehet jutni a környéken és nem csak főidőben.
2) a 80-as pálya, amin át lehet csúszni Samnaunba fantasztikus, arra viszont fel kell készülni, hogy az emeletes kabinos felvonóig nagyon sokat kell botozni, ez a leggyengébb pontja ennek a síterepnek. (Mi nem próbáltuk a másik pályát (60) ahonnan állítólag csak busszal lehet eljutni a felvonóig.) A falu elején lévő duty free shopban valóban nagyon jó áron lehet kapni parfümöt, csokit vagy italt.
3) Az Alp trida és Gampen oldalon sokkal kevesebben vannak
4) a paznauner taja apres ski-t mindenképpen látogassátok meg, viszont ha a 37-es pályán csúsztok le a faluba, ne ijedjetek meg a kis tányéros előtti tömegtől, álljatok be és várjátok ki a sorotokat, különben keservesen hosszú szakaszon botozni kell
5) az Elisabeth (A2 felvonóval szemben) hotel apres ski-t is mindenképpen próbáljátok ki, ha bírjátok a hangos zenét (nem tipikus osztrák sramli hanem disco) és tömeget:)
6) az árak oszták viszpnylatban is magasak, főleg a svájci oldalon. Ha hüttében ebédeltek, érdemes jól megnézni, mert 4-5 euro eltrés is lehet egy-egy étel ára között.
7) Ischgl-ben két nagyobb bolt van, egy Billa, az A2 felvonónál, valamint egy Spar a város közepén, elég eldugott helyen. Galtürben viszont van egy nagyon jó Mpreis nevű bolt, ami lényegesen olcsóbb az Ischgl-i boltoknál, busszal 10 perc és a közért előtt áll meg a síbusz:)

Egyelőre ennyi, ha kérdésetek van, írjatok, szívesen segítünk:)
Kriszta
Gaborba
1 élménybeszámolót írt
1
13 éve tag
Ausztria
Ischgl
2011.12.05.
A legjobb síterep ahol valaha megfordultam.
A minimális természetes hó és nagy tömeg ellenére reggel tökéletes pályák. Érdemes volt korán menni, mert a 11-12 után a központi fekvésű pályák kezdtek buckásodni.
A tömeg ellenére sehol sem volt sor. A modern felvonók óriási arzenálja. Változatos pályák a kék tanuló pályáktól kezdve az igazán meredek fekete pályákig. Ezek tekintettel a kevés hóra nagyon jegesek voltak. A pályák egyharmada üzemelt. Ezek közül a 40-es piros volt a kedvencem. 900 méter síelés egy felvonóval es tekintetettel arra, hogy ez a nagy rendszer szélső pályája, még az esti zárás előtt is tökéletes állapotban volt.
breez
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Ischgl
2011.03.30.
Köszi a kérdésed, szuper volt csütörtök péntek álomidő napsütéssel, szombaton váltakozó napsütés hóeséssel.
Reggel minden pályán nagyon jó volt, az északi fekvésűek még nap végén is porzottak, és Ischgl döntő többsége ugye ilyen, a déliek délutánra kicsit a tetejükön megszottyantak de teljesen elviselhetőek voltak. A Talabfahrt-ok elviselhetőek voltak meg nap végén is lefelé. De volt úgy hogy a Fimba középállomásánál beszálltunk a kabinba lefele, mert nem a Silvretta hanem a Pardatschgrat aljában folytattuk napot a síelés után :)
Nagyon jókat csúsztunk és mivel csak egy 3 fos fiúbanda vett reszt a túrán így azért viszonylag nagy hangsúly volt fektetve a délutáni Paznauer Thaya-i partyra és utána a faluban lévő további Apres-ski lehetőségekre.
Szuper volt most is mint mindig, ez a hely tényleg mindent tud:)
breez
Dysoninguna
4 élménybeszámolót írt
4
15 éve tag
Ausztria
Ischgl
2011.03.08.
Az ígért beszámoló: a legjobb hely Ischgl, pedig már sok helyen voltam. Friss hó 40 cm a két első napon (02.26, 27.) tökéletes pályák, nincs sehol sor!!! Csodálatos napsütés, tiroli mélykék ég. A kedvenc pályáim: 40-es piros, 34,35- ös fekete, ami inkább piros, 14-es fekete, ami tényleg meredek. De itt minden pálya kiváló és egy picike jégfolt sem volt!! A faluban a friss hó hétvégére elolvadt. A pályán csak hazamenetkor vannak sokan (1- es) mert a népet szó szerint lezavarják a hegyről, ami nem is baj, mert így nem találkozni 5 kor részeges sportolókkal. A pályákon eloszlik a sok ember, a funpark kiváló. Van élet a faluban, kellemes éttermek, buli, zene, és a bólogatós medve kocsmája...az igen, síelés után ellazulni jó..
A parkolás nagyon civilizált, de érdemes korán menni, a pályainformációk nagyon jól tájékoztatnak lent is. A Samnaumi oldal is nagyon jó, bár a pályaszámozás lehetne osztrákosabb.. Samnaumba azért érdemes lecsúszni és vásárolni. Elég egyenes a 8 km-es 80-as pálya ucsó 1 km-e, az aztán edzés a javából. A bor egységesen 4 euró, érdemes elkerülni az ebédidőt, mert akkor sokan vannak az éttermekben. A lange vand c5 tényleg egy szuper új felvonó!
Mi ide biztosan visszamegyünk, mert ez igazi színvonal, még ebben a hószegény télben is. Megéri az árát!!! Csak ajánlani tudom!!!
breez
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Ischgl
2011.01.30.
'Életünk legjobb síelésén vagyunk túl, ezek után nehéz lesz jobbat találni.'
Szerintem ennel jobb hely nincs is......
Sziasztok,
Tegnap este jottunk meg mi is az Ischgl-i egy hetrol,fantasztikus volt,mar 8x jartam itt,de ezt a helyet nem lehet megunni.
Mondjuk amig nem lesz nyugat-Tirolban komolyabb havazas az elkovetkezo idoben az Idalpe-tol lefele eso Talabfahrtokat lassan jobb lesz elkerulni.
A fenti palyak a Palinkopf-on tenyleg nagyon rendben vannak foleg ha az ember fennt van reggel az elso felvonoval es teljesen ures tokeletesen elokeszitett palyakon is tud csuszni.
A hely akkora hogy elnyeli a tomeget.Fel 12-fel 2 ig valoban kicsit nagy a tumultus a huttekben mert mindenki ebedel.
Reggeli gyors feljutashoz foleg ha az ember nincs kinn nyitasra mi a Fimba kabinost hasznaltuk ott sosincs tomeg.
A delutani bulik a Paznauer Thaya-n aztan lenn a faluban a Trofana Alm-ban,Kuhstall-ban,Nikki Stadl-ban nagyon nagy elmenyek.
Ischgl-nek megkerik az arat de szerintem ar ertek aranyban teljesen rendben van es jobb jopar salzburgi vagy steiermarkti agyonsztarolt helynel,tisztelet a kivetelnek.
Nekunk az Alp Trida-tol balra fent levo piros palyak is nagyon tetszenek a Muller reszen.
Az uj felvono a C5 Lange Wand nagyon kellett hogy kicsit tehermentesitse az Idalpe atmenoforgalmat mert igy mar a Hollboden iranyabol is fel lehet jutni a legmagasabb csucsra ahonnan indulnak a hely legjobb fekete palyai.
Kivancsi leszek mikor valosul meg az evek ota tervben levo projekt hogy a Palinkopf-rol lefele a 40-es palya kozepenel jobbre bekotnek megegy hegyet egy uj kabinos felvonoval.
Jovo szezonra a mar kisse oreg es kis kapacitasu Pardatschbahn kerul kukaba es epitenek helyette egy uj nagykapacitasu felvonot hipermodern kiszolgalo epuletekkel alul is felul is a Pardoramanal.
Ez a hely valoban nagyon profi es tudja hogyan kell odacsabitani az embereket hogy aztan olyan elmenyeket adjon hogy ha mashova is megy utana mindig olyan erzese legyen hogy jo-jo de Ischgl az igazi.:)
A masik 3 nagy tiroli hely is nagyon jo (St.Anton,Serfaus,Solden)de valahogy nem tudjuk megmondani miert is de mar nagyon regota ez tetszik a legjobban.
Ami tetszett az az hogy egyre tobb magyar szot hallani a palyakon itt is.
Ami nem tetszett az az hogy a kiszolgalo szemelyzetbol itt is egyre tobb a torok es arab melos,a taxisok mind azok lettek es meglehetosen bunkok.
Ez par evvel ezelott meg nem volt igy....
breez
vdk3x
6 élménybeszámolót írt
6
14 éve tag
Ausztria
Ischgl
2011.01.29.
Ma értünk haza csodálatos élményekkel Ischgl-ből.
Erről a pályarendszerről tényleg csak szuperlativuszokban lehet mesélni. A pályák olyan tökéletesek és sokszínűek, a felvonók, szolgáltatások olyan profik és minőségiek, hogy sokkal jobbat nem is nagyon álmodhat magának az ember. Itt - nehézségüket tekintve - a fekete pályák tényleg feketék, a kékek tényleg kékek (és nem csak azért, hogy legyen ez is az is, mint sok helyen). A kb. 230 km-nyi pálya többsége nagyon hosszú és nagyon széles, tökéletesen karbantartott (32 db raktrak dolgozik itt). Életünk legjobb síelésén vagyunk túl, ezek után nehéz lesz jobbat találni. Néhány praktikus tipp:
- mivel Ischgl elismerten Ausztria egyik legjobb síterepe, ezért messze földön ismert, tehát rengetegen keresik fel, jobb ezért elő- vagy utószezonban menni (szilveszter környékét és februárt szerintem jobb kerülni). A nagy tömeg miatt, délutánra a legkedveltebb pályák lejegesednek, buckásodnak, erre számítani kell.
- kezdőknek, kisgyerekes családoknak talán zavaró lehet a tömeg a központi pályákon, az egymást keresztező liftek és pályák között kezdetben nehéz eligazodni, pedig az Idalpe helyenként 100 méter széles kék pályái optimális terepet kínálnak kezdők számára is,
- aki a nyugodt, idilli, alpesi falusias-családias körülményeket keresi, az ne menjen Ischglbe, ugyanis itt bizony egyes pontokon nagyon sokan vannak (de egyébként a tömeget mindenhol nagyon profin kezelik, így ez a síelést, felvonózást, pihenést, kajálást magát nem zavarja, csak a hangulatot), hatalmas modern önkiszolgáló éttermek várják a síelőket a terepen, elég borsos árakon, de profi minőséggel, gyors kiszolgálással, elegendő férőhellyel.
- amikor pedig 4 után a síelők elöntik a települést, akkor ahhoz képest a Váci utca Pesten kutyaf..., hiper-szuper szállások, éttermek, bárok mindenhol,
- a síelők 80%-a külföldi (német, holland, angol,lengyel, orosz), magyar autóval vagy magyar szóval nagyon ritkán találkoztunk
- érdemes mindig korán indulni reggel (mi 8.30-kor már a felvonón ültünk), így elkerülhető a reggeli sorbanállás és a hidegért 2800 m magasan kárpótolnak a friss üres pályák (kb. 10.30-11-ig szinte egyedül síelhet az ember)
- Ischgl-ből reggel legjobb az A2-es (Pardatschgratbahn) lifttel felmenni, mert gyors, kevesebben használják, mint a másik kettőt, és a felső állomáson sincs akkora tömeg, mint az A1 és A3-as közös felső állomásán, ahová kb. 8x akkora embertömeg érkezik fel a felvonókkal, ráadásul az A2-eshez közelebb lehet parkolni és este a parkoló fele sétálva be lehet ugrani a boltba is
- Samnaunba (svájci völgyállomás) egyik völgybecsúszó pályán sem igazán érdemes lecsúszni (vagy csak egyszer, hogy azt is kipróbálja az ember), mert vagy buszozni kell a felvonóig (60-as pálya), ami várakozással kb. 15-20 perc, vagy (80-as pálya)egy hosszú szakaszon (1-1,5 km) sokszor hajtani kell magát az embernek, ráadásul a 150 férőhelyes, 2 emeletes felvonó kabinjában sem kellemes a tülekedés, a falu maga meg nem egy nagy durranás,
- nekünk a palinkopf-i és greitspitze-i, fahatár feletti, széles és hosszú, piros és fekete pályák tetszettek legjobban, ezek teljesen kielégítik a legeslegigényesebb síelő igényeit is, ráadásul itt sokkal kevesebben vannak, mint a pályarendszer közepén (Idalpe, Alp Trida) és a hütték is meghittebbek,
-Ischglbe legjobb az 5-ös és 4-es valamint az 1A pályán lecsúszni, ez mind igazi élvezet (mi naponta 4-5x is lecsúsztunk ezeken), a 11 km-es ELEVEN nagyon-nagyon jó, ezzel szemben a völgybecsúszó 7-es alsó fele keskeny és nagyon jeges, a 37 és az 1-es alja meg alig lejt, ezt jobb kerülni, csak annak jó aki hazacsúszik rajta,
- az Alp Trida nekünk nem nagyon jött be,
- akinek elege van a tömegből, az átmehet Galtürbe, See-be, vagy Kappl-be (ide is érvényes a jegy), amik mind-mind családias nyugodt, szintén modern felvonókkal rendelkező, magasan fekvő pályarendszerek, (kb. 40-40 km pályával), ezeken sosincs tömeg, gyorsan átláthatóak, családoknak kiválóak és 1-1 napra tökéletes változatosságot jelentenek és Ischgl után kellemes a már-már nagy magány a pályákon, amelyek néhol még este is raktraknyomosak), mi kipróbáltuk mind 3-at és talán Galtür, Kappl és See a sorrend,
- Ischglben minden nagyon drága (szállás, kaja), de aki nem ragaszkodik Ischglhez ill. a pályaszálláshoz, az a környező falvakban olcsón meg tud szállni (mi 5-en 460 euró/hét áron szálltunk meg Galtürben egy nagy Ferienwohnungban egy családnál), itt a kajálás is olcsóbb, sőt a szállás árában benne volt a helyi élményfürdő ingyenes használata is.
- a felvonók árai a kedvezményekkel nem magasabbak, mint más sokkal kisebb, akár tizedannyi sílési lehetőséget kínáló síterepeken, tehát ez ne riasszon el senkit Ischgltől. Kedvezmények: pl. január előszezon, így a hetijegy ekkor 15%-al olcsóbb, kedvezményes gyerekár 17 (!) éves korig jár, sőt 3. gyerek ingyen síel)
- ki/hazautazás: távolság Pesttől kb. 850 km, mi szabályosan, azaz 130-140 kmh-val haladva, 7 óra alatt érünk haza Pestre, de arra ügyeltünk, hogy a nagy tömeg előtt reggel 6-kor induljunk és csak 1x fél órát pihentünk a Mondsee-nél. Innsbruck és Linz között a legnagyobb az esélye a dugóba kerülésnek, ezen a részen kell minél korábban túl lenni.
breez
5 élménybeszámolót írt
5
16 éve tag
Ausztria
Ischgl
2010.08.27.
Jo választás,biztosan nem fogtok csalodni benne.Olcsobb szallasok bent Ischgl-ben nincsenek, kedvezobb aru szallasokat a https://www.kappl.at vagy a https://www.galtuer.at oldalon erdemes keresni.Mi mar vagy 5x voltunk itt es iden is visszamegyunk biztosan,Ischgl egyszeruen megunhatatlan.benn a faluban a szallasok 2-3x annyiba kerulnek mint a kornyezo 4-10km tavolsagban levo falukban.Ezekben mar vannak kituno appartmanok 25-30eur per fo koruli aron.Szobak reggelivel ugy 35-40-be felpenzioval ugy 50 eur-ba kerulnek naponta fejenkent.A heti siberlet az egesz volgyre jo es a galtür-i palyak kitunoek egy-egy napi szaguldozashoz mivel szinte teljesen uresek. (mindenki Ischgl-ben nyomja)A szallasok tavolsaga nem gond jo a buszkozlekedes es ha eleg nagy a tarsasag akkor 9 szemelyes VW Transporter taxik sem veszes aruak legutobb olyan 10km-re 15 eur volt az utikoltseg osszesen.
Jo a parkolasi lehetoseg is,csak akkor valakibol szenvedo fel lesz a hazavezetes miatt mert nehez Ischgl-ben megallni hogy az ember ne guritson le par Weisbiert naponta,ugyanis az egesz palyarendszer es a falu azon felul hogy hatalmas kivalo es rendkvul modern egy hatalamas es folyamatos buli is egyben.
Ezert mi evek ota azt csinaljuk nem helyben lakunk es vagy buszozunk vagy este ha sokaig maradunk akkor taxival jarunk haza.
Uh, ezt hogy igy leirtam annyi szep emlek jott elo bennem hogy mar 10 perc mulva indulnek is oda a Csodahelyre:)
Remelem tudtam segiteni es kedvet csinalni hozza hogy minel tobb honfitarsunk ismerje meg ezt a helyet.Mert eddig ottleteink soran nem gyakran hallottunk magyar szot Ischgl-ben.
udv:breez
Nelson79
7 élménybeszámolót írt
7
17 éve tag
Ausztria
Ischgl
2010.01.20.
Múlt héten Ischglben voltunk, pontosabban Mathonban laktunk. A hó papíron kevesebb volt az ilyenkor várhatónál, de ez nem érződött, a pályákon szuper volt. Természetesen a völgybe vivő hazacsúszó pályák eljegesedtek, de ez természetes.
Ischglről csak jót tudok mondani, öt év után mentem vissza és minden csak még jobbá vált. A felvonok mind 4-6-8 ülősek, szinte kivétel nélkül buborékkal. A pályák tökéletesen kezeltek, a csúcsig mindegyik hóágyúzott. Amit külön szeretek benne, hogy sok kék (gyenge piros) széles carvingozásra tökéletes pálya. A saját kedvenceim az idalpon lévő 6-os és 8-as és svájcban a 62-es, 65-s. A tömeg szerintem nem volt vészes, a silvrettabahnnál és persze fent se kellett az egész héten egy percet se várni (mondjuk mi mindig nyitásra kimentünk, lehet ezért úsztuk meg várás nélkül a feljutást). A hütték elsőrangúak, az önkiszolgáló éttermek színvonala a jobb hotelekével vetekszik. A héten faragták a pályák mellett a jégszobrokat, jól sikerültek.
Végig csúnya mínuszok voltak, de mivel a hét nagy részében sütött a nap, így elviselhető volt a hideg.
Az egyetlen negatívum, h Ischglben az árak sajnos értékarányosak. A síbérlet is húzós, de az ischgli és mathoni szállással vip bérlet vehető, ami azért emészthetőbb.
Csatolok pár képet.
3.jpg
1.jpg
2.jpg
4.jpg
6.jpg
7.jpg
8.jpg
9.jpg
10.jpg
ST
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
Ausztria
Ischgl
2010.01.19.
Ígéretemhez híven végre beszámolok a múlt hétfői (jan. 11.) ischgl-i síelésről, ami szerintem az időnként enyhén viharos időjárás (és egyéb nehezítő körülmények) ellenére is szuper volt :) - köszönet érte a két Csabinak (aki elvitt, és aki körbevitt + a jó társaságért) :)
Kissé késve érkeztünk, és 11 körül már szlovákiai síelést idéző tömeg tolongott a faluból felvivő A3-as, 18 személyes kabinos felvonó előtt. Naivan úgy terveztem, majd átveszem a síbakancsomat a kabinban, de egy gombostűt sem lehetett volna leejteni...
A pályák viszonylag kemények voltak, viszont csak néhol jegesek, és buckáktól egyáltalán nem kellett tartani, még f12 körül is ratraknyomokkal lehetett találkozni. Mivel az idő nem volt teljesen tiszta, a pályarendszer tetejére nem mentünk fel, de középmagasságban is nagyon jókat csúsztunk a pókhálósűrűségűen elhelyezkedő ülős felvonók tőszomszédságában.
Igaz, ebben a szezonban még nem kényeztette el a természet ezt a régiót több méteres hóval (persze a remény hal meg utoljára) - 80 centit írtak, ami alig több az "itthoni" (Serfaus, szintén Tirol, ahol másfél hónapja élek és dolgozom, + ha csak tehetem, síelek, ill. a snowboard egyik oldaláról a másikra esem) 65 cm-nél - azért a 11 km-es "Eleven" Abfahrt-on könnybe lábadt a szemem a gyönyörűségtől :)
A fun park látogatás tényleg viccesre sikerült: a hullámhegyek- és völgyek után a nem túl kedvező látási viszonyok következtében derékig süllyedtem a hóban (vagyis mégiscsak van méteres hó :) ; másodjára azért sikerült megtalálni a pályát), a Rennstercke-t Csabi nyerte (72km/h-val, az én eredményem 69 lett :) ), az air bubble-höz nekem nem volt bátorságom sível (akiket láttunk, mindenki snowboarddal vagy big foot-tal volt), azért Csabit sikerült rábeszélni :) Azt mondta, utólag végül jó volt, de azért még egyszer nem próbálná meg (nagyot üt)...
Samnaun ugyan időhiány miatt kimaradt, azért cseppet sem sajnálom a 43,5 EUR-t, főleg, hogy ezért hazafelé a busz is elhozott Landeckig + a megállóban várakozó szlovákiai honfitársak egy kis körtével is megkínáltak :)
A konklúzió: a következő szezonban ide jövök dolgozni :)
Lacanator
7 élménybeszámolót írt
7
18 éve tag
Ausztria
Ischgl
2009.12.21.
Ma a tiroli Ischgl melletti See pályáin síeltünk a családdal, nagyon klassz családias kis síterep. A pályák kezeltek, a hó hiánya azonban látszik, a felső pályák kiválóak, jól kezeltek, néhány helyen a pályán kívül is lehet síelni. Az alsó pályákon sok helyen köves, napközben hóágyúznak. Délutánra sajnos megerősödött a szél, ez egy kicsit levont a nap értékéből.
Az új sílécek úgymint az én Metron B5I-m, illetve a Cloud 8-as nagyon jól beváltak. Köszönet a szaktanácsért Atominak! Csak a kövektől féltettük őket..
Próbálok képeket feltölteni, sajna a szállodában az internet nem funkcionál rendesen.
Holnap megnézzük Ischgl-t, amit mindenki dicsér.
Jó havat! (és kevés szelet)
See-elso-nap-004.jpg
See-elso-nap-005.jpg
See-elso-nap-006.jpg
See-elso-nap-007.jpg
See-elso-nap-012.jpg
See-elso-nap-018.jpg
See-elso-nap-034.jpg
See-elso-nap-037.jpg
See-elso-nap-070.jpg
See-elso-nap-084.jpg
fz
8 élménybeszámolót írt
8
18 éve tag
Ausztria
Ischgl
2007.12.28.
Nehéz dolgod lesz, mert Ischgl-ben eleve kevés a pályaszállás, és ami van, az is nagyon drága.

Ischgl a legjobb osztrák síterep, csak dícsérni tudom. Hó még bőven lesz márciusban, mivel osztrák viszonylatban magasan van az alsó állomás is, és hógépből is van bőven.

Mondjuk Marilleva után árban és minőségben is nagy lesz a kontraszt.
yokey
1 élménybeszámolót írt
1
17 éve tag
Ausztria
Ischgl
2007.12.11.
Mi már nagyon sok helyen voltunk csúszni és azt kell mondjam ez az egyik legkomplettebb hely nagyon jók a pályák, lehet SZŰZHAVAZNI, van fun park, bulizóhelyek is nagyon brtálisak ami az Osztrákoknál ritka!!!...februárba megyünk megint ha minden jól alakul. Egy 30-as srácokból álló snowboardos cspattal...ha jön valaki egyeztethetünk.
SíMan
34 élménybeszámolót írt
34
17 éve tag
Ausztria
Ischgl
2007.12.06.
A két pálya nincs összekötve, buszozni, autózni kell, mert néhány kilométerre vannak egymástól. Ischglből Svájcba tudsz átcsúszni, a hegygerincen van a határ. Ischgl nagy, felkapott, időnként zsúfolt, ezért érdemes a völgyben lévő többi részt is megnézni (különösen Kappl, Galtür, esetleg See). A többi rész kisebb, nem annyira felkapott és kevesebben vannak.
bree
3 élménybeszámolót írt
3
17 éve tag
Ausztria
Ischgl
2007.01.15.
Sziasztok!
A múlt héten sikerült 5 csodálatos napot eltöltenünk Ischglben.Azért is irom ezt a pár sort hogy kicsit népszerüsitsem ezt a helyet honfotársaink körében,mert én ugy látom nem sokan mennek el odáig!Nekünk Györtöl pontosan 700km volt és hát ha azt nézem hogy a Salzburg környéki helyek olyan 500-550km re vannak, akkor ez +150km vastagon megéri.
Szuper szállásunk volt a falutól kocsival 3percre reggelivel 21Euroért!
Nincs tolongás,nincs sorbanállás,mert az idei enyhe és hószegény tél ellenére az öszzes felvonó üzemel és a pályák 95%án kitünö porhó van!Szerencsénk is volt mert a pénteki nap kivételével (amikor hóesös,szélviharos volt az idö) csodálatos napsütésben csuszkálhattunk.
A felvonok modernek gyorsak és a kis kezdö pályák kivételével mind 4-6-8as ülöszékesek és kabinosak!A falubol 3 helyröl mennek fel a kabinos felvonok és az felszini parkolokon kivül két garázsban 700!!!autot raknak el a föld alá,a városban nincsenek kocsik semerre mert a szállások nagyrészének is önálló mélygarázsa van.A négynapos béletért is a 119Eur szerintem nem vészes ha azt nézem hogy mit adnak érte.És ez érvényes lenne az egész Silvretta régiora (See,Kappl,Ischgl,Galtür)dehát ki akar menni a másik 3helyre ha ott van Ischgl ami magában egy 200km feletti pályarendszer.Egyszoval mondom neketek aki már volt az tudja aki még nem volt menjen el egyszer Ischglbe mert nem bánja meg az tuti!Most jöttünk haza tegnap este de már alig várom hogy elteljen pár hét és február elején menjünk egy hétre Söldenbe remélem onnan hasonló +élményekkel gazdagodva fogunk hazatérni!
Jó sielést mindenkinek!
bree
fz
8 élménybeszámolót írt
8
18 éve tag
Ausztria
Ischgl
2006.12.14.
Nekem Ausztriában Ischgl a kedencem. Samnaunba lemenni, és vissza a kétemeletes kabinnal egy nagyon kellemes túra. A liftrendszerre külön felhívnám a figyelmet, mert hipermodern. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE