Talponsíelők évnyitó síelése a Mátraszentistváni Síparkban
2012.01.01.
A hagyományt nem lehet csinálni, az kialakul. Tehát nagy fába vágja fejszéjét az, aki hagyományt akar teremteni. Robin az észak-magyarországi havas csúcsok meghódítója, mondhatnám kurucos legyőzője azonban nem ismer lehetetlent.
A néhány hete meghirdetett összejövetel nem érkezett egyszerűnek, hiszen ki az az őrült, aki a szilveszteri mulatságot takarékra veszi, ki az az őrült, aki sofőrnek kijelölődvén az éjféli pezsgő után már nem iszik, s előtte is alig, s míg mások még ágyukban forgolódva békésen emésztik az újévi malacot, ő kocsiba ül, s téli, jeges utakon több száz kilométert vezet, hogy reggel 11 előtt már a síparkban legyen? (az őrült szó mindenki által lecserélhető tetszőleges más kifejezésre, lényeg az, hogy az az elmeállapottal legyen kapcsolatban.)
A kocsi bepakolva várt reggel, s röhögött magában. Kilenc előtt már Pesten voltunk. Nem zavart a nagy forgalom, mert nem is volt. Csatlakozott hozzánk még két talpas, s irány Mátraszentistván. Az öreg rutinok azt mondják, hogy Hatvannál kell lemenni a sztrádáról, aztán Pásztónál alávágni. Jobb erre az út. Kellemes kanyargós hegyi úton jártunk. Néha napsütés, néha köd, néha még valami esik is. A táj alapján akár tavasz is lehetne, ha nem volna ilyen ramaty az idő. Hol lesz itt hó? MSZI-n biztosan.
Senki sem járt az úton. Rendes, egyszerű ember alszik még ilyenkor. A talponsíelők azonban nem egyszerű emberek. Lehet, hogy másként van bekötve a drót, de fél 11-kor már több, mint tíz talpas toporgott a parkírozóban. Ekkor felnyílt Robin fehérnek is alig látszó autójának csomagtartója, s kereskedelmi mennyiségű, csak úgy fazekakban leledző forralt bor párája lengte be a területet. (csak nem hagyhattuk kihűlni) Szerencsére a környezet nem melegedett át, így megmaradt a jó minőségű hó a hegyoldalon, amit némi „síelés elemzés” után birtokba is vettünk.
Had számoljak még be egy a parkírozóban történt esetről. Még a várakozás idején Mitrót megszólítja egy fiatal hölgy: Te vagy Mitró? Az igenlő válasz után kiderült, hogy a hölgy Egerből érkezett, többek között, hogy mint fórum olvasó, végre megismerje a talponsíelőket. Sorban hangzottak el a nick nevek, s arcot kaptak a fórumozók. A hölgy részéről érzelemdús sóhajok és gyakori szempillaremegések kisérték a bemutatást. Oh, Robin! Mindenki róla beszél! Hiába a celeb az celeb! Végül hozzám fordult: Te ki vagy? Én Csabor vagyok. válaszoltam. Rövid csend, majd: Örülök, hogy megismerhettem! Hiába az öreg az öreg! Ha így folytatjuk olyanok leszünk, mint a Havazin stábja, csak mindig kezdőre kell inni magunk.
Visszatérve a témára, a parkírozó rendben. Közvetlenül ott a pénztár, a kölcsönző, s két lépésre a pálya. Egy nincs ott, a WC és a hütte. Ezek az objektumok egyben néhány száz méterrel lejjebb találhatóak. Szóval, aki itt nem csúszik az szomjan hal, sőt...
Két három fok hideg volt, változékony idő. A néha előkerülő ködfoltok mellőzése esetén ideális síelő időnek is mondhatnánk.
A pálya remek volt. A környéken sehol hó, de a pályákat kitűnő minőségű hó borította. Szinte semmi jegesedés, kitűnő porhavas felület. Öröm ilyenen a síelés.
A gyerekpályát nem néztük meg, de a többi remek volt.
Az 5-ös piros pálya volt a legnépszerűbb. Kényelmes, léc alá fekvő pálya, a színe pirosnak szerintem kicsit erős. Inkább rózsaszínnek mondanám. A pálya alján a felvonó előtt délután kicsit már összetúrták a havat, de nem volt veszélyes.
A 4-es kék egy darabig együtt megy a pirossal, aztán elkanyarodik a hegy másik oldala felé. Átmegyünk egy kis híd alatt, némi szűkület, s már lent is vagyunk. Közben van időnk felnézni arra a két széles, kellemes lejtésű pályára, amelyet még nem fed a hó. Sóhaj, s csúszunk tovább a felvonóig.
Bár nekem nem a szívem csücske a csákányos felvonó, mert a sílécen való mozgást szerintem alapvetően a lemenetel céljára találták ki, de nem voltam elégedetlen pedig itt csak csákányos felvonók voltak. Viszont egész nap ott volt a személyzet minden felvonó aljában, s az ember feneke alá tolta a csákányt. Zavarba csak akkor jöttek, amikor egy leányzadék az ötödik kiesése után visszasétálva, angolul felvilágosítást kért, hogy mi módon kell menni ezen a szerkezeten úgy, hogy fel is érjen. Mellesleg a felvonók fel és kiszálló oldala is rendesen kialakított, nem gyakori az olyan csákányos, ami nem akarja felnyársalni az embert.
A hütte kicsit nehezen megközelíthető, mély vizesárok veszi körül, de nekünk a megközelítés többször is sikerült.
Az itt síelők vegyes közönséget alkottak. Voltak a művész lelkek, akik mindenféle íveket próbáltak rajzolni, egójuk teljes tudatában. Voltak retró öltözetűek, akik simán indulhatnának a februári talponsíelős retró versenyen. Volt, aki egész nap kesztyű nélkül nyomta, s nem is kívántam vele kezet fogni. Volt mazsola, akinek el kellett magyarázni, hogy ha elesik úgy könnyebb felállni, ha nem a feje, hanem a lába mutat a völgy felé. S voltak sokan, akik csak nyomták rendesen, minden különösebb sallang nélkül. De mindannyian láthatólag nagyon jól érezték magukat. Mi lehet itt, ha úgy komolyan összejön a nép?
Kicsit zavaró volt, hogy a hütte elől néhányan körbenézés nélkül indultak el, keresztben a többiek nyomvonalával. Volt ebből néhány méretes perec, de szerencsére nagyobb baj nem történt.
Ha már szóbakerült beszéljünk a hüttéről. Tiszta osztrák hangulatot idéz a kialakítás. Az árak egy síterepen elfogadhatóak. A személyzet rendes, s béketűrő. Nekem kicsit furcsa volt, hogy előre gyártott teát adtak. Ha egy deci 130 forint, akkor már szeretném én eldönteni, mennyi cukor legyen benne. De így jár, aki nem alkoholtartalmú italt iszik!
A hüttében keletkezett egy új talpas mondás: Brassótól Sopronig. Ez egy speciális Hulesz által fogyasztott étel neve, amelynek nagy a folyadéktartalma és nem szerepel az étlapon.
Összességében nagyon jó a pálya. Mindenkinek tudom ajánlani. A délutáni kicsit több ember a sötétedés közeledtével eloszlott. Felgyúltak a lámpák! A felvonókezelők szóltak, hogy már nem kell a kapuval vacakolódni, szóval hajrá! Isteni volt siklani a kellemes havon. Nem zavart, hogy esett valami hódara szerűség. Az időjárás változásokat azon a napon már megszoktuk. Örömsíelés volt a vége, bár addig sem volt szó bánkódásról.
A fazekakból kifogyott a bor, búcsúzkodtunk, mert minden véget ér egyszer. Elindultunk hazafelé. Előtte megvalósult Robin álma, olyan jól éreztük magunk, hogy mindenki megígérte, jövőre veled ugyanitt! Forgalom most sem volt, de az a hódara, ami a hegyen esett az úton nem könnyítette meg a közlekedést.
Pesten talán a fáradtság, talán a figyelmetlenség, talán a koszos tükör, a rossz látási viszonyok miatt volt egy véleményes sávváltásom. A másik fél, férfi egót pótló márkájú autóvezető, nevét nem tudom, rendszámát nem írom ide, nem figyelmeztetett egy dudaszóval. Nem olyan típus ő. Gyakori kézmozdulatok kíséretében padlógázzal megelőzött, majd bevágott elém keresztben. Szándékosan kockáztatta 8 ember testi épségét, hogy megleckéztessen. Csak síelésen edzett reflexeim, s a padlófék mentett meg minket az ütközéstől. Hiába visszaértünk a fejlett civilizációba!
Robin nem lehetne inkább minden nap síelni?
Csabor