Élménybeszámolók

Végül március 27 és 31 között töltöttünk el öt napot a gleccseren. Először fordult velem elő, hogy ugyanarra a síterepre mentem vissza, ahol már jártam egyszer és most sem csalódtam! Korábban ijesztgettek, hogy sok pálya le van zárva és három egymást követő nap még soha nem volt jó idő stb. de ennek én pont az ellenkezőjét tapasztaltam most is. A pályarendszernek egy nagyon-nagyon pici része, a 4a volt lezárva a versenyzőknek. Mint megtudtuk, ez mindig így van és több helyet soha nem foglalnak el! Az időjárás végig olyan volt mint a képeslapokon. Ragyogó napsütés, plusz fokok, tökéletes hó, síelő alig. Délelőtt voltak iskolai csoportok, akik kivétel nélkül kezdők voltak és együtt mozogtak, többnyire a Mittelstation melletti tányéros és csákányos környékén, tehát senkit nem zavartak. Rajtuk kívül szinte alig lézengtek és az ebédidő után sokszor ténylegesen egyedül voltunk egy-egy pályán. Szinte hihetetlen. A zsúfolt gleccservasútban hirtelen soknak tűnik a létszám, de pillanatok alatt eloszlik a tömeg. Egy szlovák-magyar, de Ausztriában élő nagyon aranyos hölgy adott magyarázatot erre. A Mölltal nem minősül "trendinek" az osztrákok körében, akik inkább Söldenbe járnak. Az autók rendszáma alapján az osztrákok számát kb. 20 %-ra becsültem. De még ezzel is kalkulálva érthetetlen, hogy a nagyon enyhe időjárás miért nem vonzott több embert a magasabb, hóbiztosabb terepre.... Na, de ennek csak örülhettünk.
A 17 km - összevetve a hatalmas pályárendszerekkel - leírva persze kevésnek tűnik, de ott valahogy annyira zseniálisan változatos és kompakt, hogy tökéletesen kitölti az öt napot. A "programot" úgy állítottuk össze, hogy délelőtt többször mentünk le a 9-esen, mert az alja ugye délutánra megolvadt és ebéd után inkább a fenti 1-es, 2-es és 3-as pályákon illetve az Alteck részen voltunk. Délutánra a hó a napnak leginkább kitett szakaszokon természetesen máshol is megolvadt, de a kevés síző miatt nem lettek igazán feltúrva és én pl. nagyon szeretek puhább hóban síelni. A nagy kedvenc fekete 10-es pályát sajnos más is felfedezte és volt, hogy akár négyen is voltunk egyszerre....:)))
Szállásunk ismét a magyar vezetésű Hotel Alpenlickben volt. Az ott dolgozó nagyon kedves hölgy továbbra is fantasztikus rendet és tisztaságot tart - hibátlan.

Február 19-25 között voltunk Németországban, Kemptenben és napi ingázással öt síelős napot töltöttünk el az Oberstdorf/Kleinwalsertal nevű 4(+1) terepből álló és két országon (A/D) is áthúzódó síparadicsomban. (Az egyik terep - Ifen és Walmendingerhorn - egynek számít, de a gyakorlatban síbusz köti össze a kettőt.) A bérlet valamennyi síterepre jó és eredetileg úgy terveztük, hogy minden nap más helyre megyünk, de végül az időjárás, a holland túristák és a besíelhető pályák hossza szerint elkészített mátrix :)) alapján végül csak három helyen voltunk. A síterepek tulajdonképpen egy útról nyílnak és menet közben is el lehet dönteni, hogy aznap melyiket választja az ember.
Ami egyből feltűnt, hogy a síelhető területek nagyságához képest a vendéglátóipari egységek száma, mérete messze túl van dimenzionálva. Második körben az tűnt fel, hogy a hely a hollandok számára az első "támadási pont"lehet, ezért rengetegen voltak és tulajdonképpen mindig őket próbáltuk elkerülni. A hollandok általában nagyon nem tudnak síelni, így sokat kockáztatnak, kurjongatnak, hadonásznak... Szerencsére eléggé jól átlátható volt a mozgásuk - 10 után fel, 12-kor kaja, délután haza - így számuk a pályákon a lélektani határ alatt maradt.
Harmadik észlelés: nagyon modern felvonók! Gyakorlatilag csak egy olyan kétüléses, jaj de lassú felvonó volt Ifenben, amit nem lehetett megkerülni.

És akkor sorban: Ifen(A): a "folyosó végén" a leghűvösebb hely, ami jól jött a melegfront idején. Tulajdonképpen két felvonót használtunk egész nap, de a pályák annyira klasszak voltak és változatosak, hogy ide még egyszer visszajöttünk.

Hirschegg: vagyis Walmendingerhorn (A): itt csak egyszer voltunk és pont akkor volt eső, hó, köd, havaseső.. szóval minden és így két órát a hüttében töltöttünk, de végül teljes volt az egyetértés, hogy ugyanez jó hóval nagyon jó hely lehetne. Azért gyalog már csak nem jöttünk le, és végül a parkolóhoz vezető 1b pályába beleszerettünk és háromszor is visszamentünk a tetőre. A végén úgy belejöttünk, hogy lent még a tárcsás felvonóval "pörögtünk" és az üres oldalban gyakoroltuk a carvingozást. Végül szó szerint csavarni lehetett a ruhákból a vizet.

Kanzelwand (A/D): ez a rész a modern felvonói miatt valamilyen díjat is nyert és megérdemelten! Ez volt egyben a legnagyobb terep is. Ide is kétszer mentünk. A terep közepén egy gerincen húzódik az osztrák német határ és itt a nap végén figyelni kell, hogy melyik oldalon vagyunk, persze nem a határ miatt, de a két kabinos nem egy helyre megy fel a két elég távoli parkolóból. A német oldal a nap végére sajnos mind a kétszer nagyon megolvadt.

Söllereckbe és Oberstdorfba végül nem mentünk, mert már messziről látszott, hogy ott jóval erősebb volt az olvadás és a pályarendszer is kisebb - így nem érte volna meg.

Összességében nekem nagyon tetszett a hely a változatossága és a nagyon jó pályái miatt. Gondolom, szezonon kívül és talán egy kicsit kevesebb snowboardossal még élvezhetőbb lett volna.

Január 10 és 13 között voltunk itt. Mühlbachban, az első "támadási ponton" kerestünk szállást, ami nem volt egy világbajnok ötlet, mert így, szezonon kívül úgy tűnt, egy csomó ház egyszerűen le van zárva. Mindenesetre végül egy nagyon kedves nénihez estünk be, aki szintén nem számított vendégekre és még nem is takarított, viszont kárpótlásként megkaptuk az előző vendégek által ott hagyott tíz üveg sört. Hurrá. Reméltük, hogy ez a kihaltság a pályákon is látszani fog, és így is volt! Sehol senki.
Én először voltam a Hochkönig régióban és a legfeltűnőbb az volt, hogy ezt a terepet valaki nagyon kézben tartja. A halvány királykék-fekete "dizájn" mindenhol visszaköszön - oktatók, karbantartók egyenruhája, feliratok, kiadványok. Nyilván nagyon komoly géppark is lehet, mert az éjszakai hóesés után egy csomó pályát - gondolom hajnalban - ismét lekezeltek, ami azért nem mindenhol divat Ausztriában sem. Három fűtött üléses felvonó, ebből kettő automata záródással. Szóval egy tuti - a pénzért itt full szolgáltatás jár.
Mi praktikusan minden nap fel-le üzemmódban "faltól-falig" végigmentünk az egész terepen, ami egy irányba kb. 2 óra. Az egyetlen kényelmetlennek mondható szakasz a Dienteni völgyben van, ahol a hídon átcsúszva jó pár méteren oda-vissza is alaposan dolgozni kell - ez talán megérdemelne egy madzagos áthúzásos valamit. Na, de ez már tényleg csak apróság. A Maria Alm felől ugyanide érkező piros 21 alsó szakasza igazi kihívás - keskeny, meredek, jeges, a végén éles keskeny kanyar - és a szemben lévő Skizentrum teraszán söröző közönség egyértelműen azzal szórakoztatja magát, hogy azt nézi, ki hogy "bénázik" lefelé. Mondjuk itt pont mindenki figyel, de máshol láttunk nagy eséseket.
Az időjárással nagyon nagy szerencsénk volt. Csütörtök reggelre az előrejelzéssel ellentétben nem 6, hanem 26 cm esett (lehet, csak elírás:)) és így a Mülbach fölött lévő fekete 1-es pályán érintetlen 26 cm-es porhóban csúszkáltunk. Ez leírhatatlan. A nap végére a síelők az újrakezelt pályákra mentek, de így is alig voltunk. A Mülbach-ba visszavezető hosszú kék 1/a-t nyilván folyamatosan kezelték, mert mindig jó állapotú volt még a nap végén is, ezért igazi jó kis levezető volt vissza a parkolóba.
Ha ismét mennék, akkor azt hiszem, érdemes lenne kipróbálni egy pályaszállást valahol a rendszer közepe táján, amiből nagyon sok van.

2016. március 12-19-ig voltunk Apricában egy cseh csoporttal, a Hotel Cristallo-ban volt félpanziónk.
Érdekes, hogy eddig még senki nem írt beszámolót erről a csodás helyről. Kétségtelen, hogy a környéken vannak jóval nagyobb síterepek is, de hat nap síelésre tökéletesen elég volt az 50 km - annál is inkább, mivel az egész pályarendszer olyan tökéletes minőségű volt, amilyet 10 éves síelős "pályafutásom" alatt még soha nem tapasztaltam. A minőség alatt értem a felvonókat (két kabinos, négy beülős és pár nagyon kényelmes tárcsás) a pályák választékát, vonalvezetését, szélességét, jelölését, kezelését és az eddig soha sehol nem tapasztalt biztonságosságát is! Minden meredekebb részen és az ülős felvonók illetve pályák kereszteződéseinél háló volt és jól látszott, hogy nem csak a show kedvéért, hanem biztosan meg is fognának egy eltévedt síelőt.. Az átkötő kék pályák kb. másfélszer szélesebbek voltak a megszokott francia vagy akár osztrák szekérutaknál és a szélén szinte mindenhol a hóból peremet készítettek.
Az éttermeknél EGÉSZ nap szólt a zene és az árak jóóóóval barátságosabbak pl. a francia áraknál. Az egész valahogy olyan kerek történet volt, mintha valaki direkt úgy tervezte volna, hogy semmire ne lehessen panasz.
A szállás a pályák aljánál volt Aprica szélén. Minden rendben is volt, talán csak a félpanzióban csalódtunk egy kicsit, mert a kaja... hát annak köze nem volt az olasz konyhához.
A falu egyébként meglehetősen egyértelműen a cseh vendégekre volt felészülve. Mindenhol olaszul és csehül volt kiírva minden, cseh dolgozók, cseh utazási iroda. stb. Életemben először láttam ennyi csehet együtt és nagyon nagyon pozitív benyomást tettek rám.
Szóval aki teheti.. stb.

Mi egy turnussal később, február első hetében voltunk itt és "meridával" tökéletesen egyetértek.
Mi Vars Sainte Marie-ban laktunk az Olympique pálya aljánál a pár éve épült Odalys nevű apartmanházban, ami francia viszonylatokban kifejezetten tágas volt! A recepcióra lehetett reggelre kenyeret rendelni, de ezen kívül a faluban gyakorlatilag egyetlen kis bolt volt. Az árak itt is és az egész terepen mindenhol horrorisztikusak voltak és ezt először tapasztaltam Franciaországban. Egy 0,5-ös Coca-Cola 4,40 volt már a falu fölötti első hüttében is. A WiFi-ért szinten mindehol fizetni kellett, vagy valamit fogyasztani kivéve az Office de Tourism-ot, ami mindenhol fél hétig van nyitva. Szóval szerintem ezekre jobb felkészülni.
A tereppel kapcsolatban még annyit szeretnék hozzátenni, hogy a hóhiány és a szerintem sokszor alaptalanul kritizált francia "lezserség" ellenére, a pályákat meglepően jó állapotban találtuk. Az volt a benyomásom, hogy egy pályát vagy nagyon tökéletesre készítettek el, vagy inkább lezárták. Na, most ez a terep olyan hatalmas, hogy így is bőven kitölti a hat napot.
Összességében nagyon jó hetet töltöttünk itt és ugyanez a hely még plusz egy méter hóval mindenképpen megérné, hogy visszamenjünk!!

Múlt héten síeltünk három napot Stubai-on. Kifejezetten úgy indultunk neki, hogy tudtuk, jó idő lesz - és így is volt. Ezt nyilván sokan figyelhették, mert kicsit többen voltak, mint ebben az időben, hétköznap általában.A létszámot az is nyilván megnövelte, hogy a gleccsereken kívül nem nagyon van máshol ennyi síelhető pálya. Itt viszont a fenti pályák mind nyitva voltak, a tömeg eloszlott.
A hóminőséget mi olyan 95 %-osra minősítettük. :)Az biztos, hogy rendesen küzdhettek, hogy a színvonalat tartani tudják. Pénteken a legleterheltebb 4-es, 4a pályákon egész nap működtek a hóágyúk. A letöréseknél, a 3-as, a 4-es és az 1b pályán volt jég rendesen és néhol kilátszottak a kövek is, de szerintem kezelhető volt a dolog. Reggel a szélső 10-es pályán alig voltak, délután pedig a nagy kedvenc 20-as pálya lett mindig szinte teljesen üres. Mindkettő tökéletes állapotú volt még ilyenkor is.
Egyszer már voltam itt és nem emlékeztem, hogy 2300 méteren a Mittelstation-nál, ahová a nap végén gyakorlatilag az összes síelő lecsúszik, van egy tök ócska bódé, ami valahogy nagyon nem illik a modern gleccseres logisztikába. Olyan, mintha az Üvegtigrisből kölcsönözték volna. :))) Szól a tuc-tuc zene és árulnak mindenfélét. De nekem tetszett. :)
Az előző kommentekkel egyetértve én is azt javasolnám mindenkinek, hogy az ingyenes síbusszal menjen. Tényleg praktikus.

Mi március 8 és 12 között voltunk Jahorinán. Mátéval tökéletesen egyetértek. Nagyon jól írta le a viszonyokat.
Ami nekem különleges volt, hogy a pályarendszer jóval nagyobb, mint ahogy a 25 km alapján elképzeltem. Talán a sok átkötőt nem számolják bele, vagy az egymással párhuzamosan futó pályákat - nem tudom, de jóval többnek tűnt. Az olimpiai pálya egyszerűen zseniális. Megunhatatlan. A tájkép a rengeteg szerb lucfenyővel pedig nagyon extra! Pályajelölés tényleg nem nagyon van, de nyilván nem nagyon van hova eltévedni sem - merthogy egyetlen hatalmas domboldalról van szó. Talán nagy ködben ez gondot okozhat, mert rengeteg nyom van a pályákon kívül is. Szóval figyelni kell.
Sajnos mi nem tudtuk megkóstolni a bosnyák (vagy szerb?) konyha remekeit, merthogy MINDENHOL dohányoznak és erre nagyon nem számítottunk. Gyakorlatilag az összes hüttében (amiből egyébként rengeteg volt) és az éttermekben is állt a füst, és egyszerűen nem tudtuk rászánni magunkat, hogy ott együnk. :(( Szóval ezt nem tudtuk előre és nem vittünk kaját, így a helyi kisboltban vettünk zacskós levest...
Na, de sebaj. Jahorina így is nagyon klassz volt. Majd legközelebb erre is készülünk.

Mi január 24. és 31. között voltunk Turracheren. Hat nap síelés után az a benyomásom, hogy ezt a terepet "meg kell tanulni" ahhoz, hogy igazán élvezni lehessen. A tó két oldalán lévő pályák között vagy a tó keskenyebb vége után, az út alatt működő "madzagon" vontatjuk át magunkat, vagy a szélesebb részén, see-taxival a befagyott tó jegén lehet átjutni egy rúdba kapaszkodva. Azért ez jópofa buli! Mindkét megoldás ici-picit macerás, mert kell botozni, meg a főúton egyszer lecsatolni, de ennyi izommunka kell.
A Kornock oldalon a hatszemélyes lift mindig lényegesen zsúfoltabb volt mint a többi, mert ott lehet a legmagasabbra jutni, itt van a két fun park is, és ez van legközelebb a főúthoz. Az itteni pályák szinte végig beláthatók, egyetlen hatalmas hegyoldal az egész. Itt van még a Panoramabahn, amihez egyetlen pálya vezet és ki tudja, miért nem volt annyira népszerű. A "Turrach" oldal sokkal vadregényesebb, szinte valamennyi pálya fenyvesek között vezet. Itt van a híres 20-as pálya is, ami most tiszta jég volt. És tényleg. A jegesedés sajnos szinte valamennyi pályát érintette, de egy nap után már lehetett tudni, hogy hol kell vigyázni.
Ami még feltűnő volt, hogy a kék pályákhoz vezető felvonóknál mindenhol nagyon figyeltek a beszállókra. Ha látták, hogy valaki kezdő, vagy akárcsak egy kicsit is bizonytalan, akkor egyből lelassították a felvonót vagy éppen meg is állították. A csákányosok végei is jóval barátságosabbak voltak, mint bárhol máshol. Mindig volt idő "bénázni".
Na és a nagy poén, a prosecco-val száguldozó hegyi inas. Ez gyakorlatilag egy néni volt, inasnak beöltözve egy motoros hegyi akármin közlekedett és a felvonók végein lehetett vele találkozni. Üveg!pohárban osztogatta a prosecco-t. Mi valahogy minden nap összefutottunk vele...
Ja, és még valami, ami szerintem lényeges: Turracher Höhe-n NINCS élelmiszer bolt. Azaz van, horror árakon egy undok nénivel. Szóval ha nincs ellátás, akkor legközelebb csak 8 km-re van egy kisebb Spar.

Mi december 14. és 19. között voltunk Mölltal-on. Négy és fél napot töltöttünk a gleccseren. Előtte már három héttel az időjárás előrejelzést tanulmányoztam, amit szinte napról napra megváltoztattak és tulajdonképpen az utolsó napig bizonytalan volt, hogy milyen is lesz az idő. Végül - szerencsére!!- rábeszéltek, hogy vágjunk bele.
Az első két nap ködös volt az idő és a hó is szállingózott, de síelni végig lehetett. Utána reggel 9-kor viharos szél, felhők, majd egyetlen óra alatt! ez az egész megszűnt és két és fél nap ragyogó napsütés és meleg! Egészen hihetetlen, hogy december közepén közel 3000 méteres magasságban egy gleccseren szinte egész nap nem volt mínusz.
A külön oldalon lévő 13, 14, 15-ös pályák egy-két órára le is voltak zárva és hallottuk, hogy robbantják a "lavinás" helyeket, majd miután megnyitották, pont előttünk 40-50 méterre indult meg egy kisebb adag hó - na, akkor újra lezárták. De nem jelentett nagy kiesést, mert szinte alig voltak és délidőben konkrétan egyedül lehetett síelni bármelyik pályán. Kedvencem az étterem mögött induló fekete 10-es volt, ami - ha én lemegyek rajta - ugye nagyon nem fekete, de gyönyörűen volt kezelve és még délután is ratrak nyom volt rajta. Az egész pályarendszer valahogy olyan kompakt, egész és nagyon barátságos volt. Az volt az érzésem, hogy valaki nagyon szívügyének tekinti, hogy minden flottul menjen. Minden tökéletesen működött és pl. a népszerű 9-es piroson délben kb. két nyom szélességben végigment még egyszer a ratrak. Lényeg a lényeg a pénzért tökéletes szolgáltatást nyújtanak. Ezt el kell ismerni.
Szállásunk Flattach-ban volt az Alpenblick Hotelben, ahol magyar a tulajdonos és a személyzet az gyakorlatilag egy magyar hölgy, aki olyan rendet tart a házban, hogy szinte zavarba ejtő.
Meglehetősen kritikus vagyok sokszor, mert azért elég mélyen kell ma már a pénztárcába nyúlni egy ilyen úton, de semmilyen negatívumot nem tudok előásni. :)) Tényleg minden perc megérte!!! Aki teheti, menjen el egyszer Mölltal-ra!

2014. január 9-én jöttem dolgozni Megeve-be. Szabadnapjaimon próbáltam besíelni, amit csak tudtam. Ahogy azt előttem is sokan leírták, St Gervais-be, ahol a magyarok szállnak meg általában, tényleg nem nagyon lehet a pályán visszajutni, mert legtöbbször le van zárva. A legideálisabb hóviszonyok között próbálkoztam pedig. A hely ezért nyilván kevésbé népszerű, mert így nincs meg a pályaszállás nyújtotta kényelem, ami a francia síterepek egyik nagy vonzereje, a többi szállás pedig drága. A környék Courchevel után a második legdrágább síterep Franciaországban. Próbáltam rájönni, miért, de erre nyilván nem nagyon van magyarázat. Az kétségtelen, hogy a tárcsás felvonó elég ritka és meseszép minden, de hát ez is van máshol is...
Mindenesetre az eddig síeléssel töltött 12 délelőtt alatt kb. azt tudtam megállapítani, hogy itt aztán tényleg van minden. Jó pálya rossz pálya, napos oldal, fagyos oldal, mindennap kezelt pálya, egy héten max. kétszer kezelt pálya, nagy terület, kis erdei pálya stb. Tegnap ráadásul a főnszél afrikai homokot hozott szinte az egész területre (egy oktató mondta, hogy ez egyáltalán nem ritka jelenség), így szó szerint okkersárga pályákon síeltünk. A lécnyomok fehéren virítottak mindenhol. Hát azért ez nagyon érdekes élmény volt.
A Rochebrune oldal népszerűbb, mert Megeve-ből könnyebben elérhető és a nap nem olvasztja meg a pályákat. A Jaillet részről nekem folyton a Mátra jutott eszembe, persze két méter hóval. Mondjuk ez egyszer elég volt. Nekem legjobban Mt d'Arbois tetszett, ahol hatalmas területet lehet belátni és több csúcsra is fel lehet menni. Rettentő impozáns a látvány, főleg a Mont Blanc-nal a háttérben... jaj, de gyönyörű!
A pálya jelzéseit, délután főleg, nagyon kell figyelni, mert annyian mennek azon kívül, hogy sokszor szinte nem is lehet megkülönböztetni, hogy mi van kint és bent. Ami még feltűnő volt, hogy sok olyan pálya van, ami keresztbe is lejt és én nem nagyon tudom, hogy ez most jó vagy rossz, mert én ugye amatőr vagyok, de engem kicsit zavart.
A Cote 2000 nevű helyen még nem voltam, de annyian lebeszéltek, hogy azt hiszem, nem is fogom erőltetni.
A síterephez St Gervais-n kívül egy csomó más környékbeli falu is bekapcsolódott egy-egy felvonóval ahogy Alpe d'Huez mellett is. Érdekes módon St Gervais-n kívül mindenhova le tudtam csúszni. A pálya alján felvonó, faluszéle, kurta kocsma. De tényleg. Verhetetlen. :)

Én 2013. december 11 és 25 között voltam Courchevel-ben dolgozni. Síelésre nem túl sok időm volt, (mondjuk hó sem nagyon volt..) de a két hét alatt sokat jártam a környéket és érdekes összkép alakult ki bennem. Egyik helybéli fogalmazta meg nagyon frappánsan az egész "feeling"-et: a táj, a síterep máshol is pontosan ugyanilyen szép és jó, csak ez olyan, mint St Tropez, (ld. máshol is van szép tengerpart stb.) de aki meg akarja mutatni magát, hogy számít, az idejön. Az árak ennek megfelelően szinte nevetségesen magasak, ergo - nem magyaroknak való. (Természetesen mondták, hogy vannak visszajáró magyar vendégek - pont a tetején, 1850-en! - de kizárt, hogy ők itt fórumoznának. :))

Szóval Courchevel három része szinte egymás fölött van egy hegyoldalban hatalmas hajtűkanyarok mentén. Este az egész terület fényárban úszik. Minél feljebb megyünk, annál gazdagabb vendégeket látni. A sokszor szinte teljesen egymás mellé épült sokcsillagos szállodák nyilván teljesen alkalmatlanok a pihenésre, ezért is egyértelmű, hogy ide másért jönnek az emberek.

Jól látszott ez a sípályán is, ami most 9 órakor nyitott és 10 órakor a hütték már tömve voltak a napozó-eszegető "síelőkkel". Én örültem, mert így kint nem voltak sokan. A pályák minősége azonban hatalmas csalódás volt. Az rendben van, hogy nagyon kevés hó esett, de az ember ilyen terepen szerintem azt várná, hogy ennyi pénzért odateszik magukat. Rengeteg helyen kilátszottak a kisebb sziklák, fűcsomók és ez ellen persze nem lehet mit tenni, de akkor miért nyitják meg a pályát?? A völgyesebb részeken, ahol volt elég hó, azokat meg nem takarították minden nap, hanem kiírták, hogy "deep snow" és csókolom. Ez az egész courchevel-i völgyben így működött. Sok síterepen talán ez elmegy, mert mindenhol rengeteg a hely meg tényleg olcsó a bérlet stb. na de itt szerintem mást vár az ember. Az biztos, hogy pályákból hatalmas a választék és a terep egyértelműen le van osztva -fönt a profik, lent a hepizők - így aztán nem zavar senki senkit.

Összességében szerintem Courchevel elsősorban a gazdag franciák és emellett a gazdag oroszok és angolok terepe és az árakkal gondoskodtak arról, hogy az is maradjon. Annyit természetesen megér, hogy 3 völgy bérlettel az ember átsíeljen és megnézze mondjuk a Mont Blanc-t erről az oldalról is.

Most, 2013. október 23-27 között voltunk Hintertux-on, a gleccserfesztivál idején. A fesztivál szervezése elsőrangú volt, ehhez nem férhet kétség - de itt nyilván nem erről kell beszámolni.
A legtanulságosabb számunkra a szállásfoglalás volt. Ezt mindenképpen megosztanám veletek. Előre szerettünk volna foglalni és így futottunk bele a Hotel Troppmair-ba, ahol kapásból minimum 20 %-kal magasabb árat mondanak, mint amire kb számítani lehet. Jól tudom, hogy rengeteg üres hely van ilyenkor és örülnek, ha kiadhatják, ezért én e-mail-ben "alkudoztam". Ez sikeres volt, de egy nappal az indulás előtt a szállásadó visszaírt, hogy mégsem minden "alles ok", mert mégis az eredeti árat kéri. Ez persze nagyon nem tetszett, felhívtam a "Touristeninformation"-t Finkenbergben és egy nagyon kedves hölgy mondta, hogy "don't worry" úgyis talál nekünk helyet, csak érjünk oda 5 előtt. És így is volt. 5 perc alatt három jobb ajánlatot is adott ott helyben és így kerültünk egy nagyon-nagyon kedves hölgyhöz, Frau Brandacher-hez, aki egyből meghívott bennünket egy "gratis welcome drink"-re és tényleg különösen segítőkész volt. Az apartman konkrétan háromszor akkora volt, mint amit eredetileg foglaltunk és valóban 20 %-kal kevesebbe került. (címet szívesen megadom)
A terep, az időjárás tökéletes volt. A hőmérséklet végig 0 fok körül alakult - ahogy a nap vándorolt, a pályák minősége a szokatlanul enyhe idő miatt kissé változó volt, de semmilyen extra körülmény nem alakult ki. Talán annyit lehet megemlíteni, hogy a déli oldalt, az egyetlen "hátsó" 5-ös pályát alaposan megsütötte a nap, ezért az az egy pálya délutánra kissé megolvadt. Ugyanez volt az alsóbb részeken is, ahol a megolvadt rész éjszaka lefagyott, ekkor rengeteg havat hordtak rá, amit a síelők kb. délre össze-vissza túrtak és sok helyen kilátszott a glatt jég. A probléma azonban kezelhető volt. Aki feltétlenül ki akarta kerülni, az le tudott jönni a kabinos felvonóval is.
Az osztrákokban nem lehet csalódni, a rengeteg síelőt fantasztikus fegyelmezettséggel kezelik, ezért jóllehet most feltűnően sokan voltak, de sehol nem alakult ki 4-5 percnél hosszabb várakozás, a pályákon meg úgyis eloszlott a tömeg. Szóval összességében nekünk minden "alles ok" :) volt.

Mi április 3-án és 4-én voltunk Nassfeld-en. Az idö szinte tökeletes volt a hóminöség úgyszintén. Néha beúszott egy-egy felhö, de utána gyorsan elment más irányba. A hatalmas teruleten tulajdonképpen mindig volt olyan hely, ahol tiszta volt az idö. Elég félös lévén nagyon tartottam a sok piros pályától és a sítérkepet nézegetve kicsit megrettentem, hogy talán túl bonyolult ez az óriási pályarendszer. Féltem, "beregadunk" valami hegycsúcson, ahonnan nem tudunk lecsúszni és már elöre gyakoroltam magamban, hogy hogy fogom megkérni, hogy lejöhessek a felvonóval.
Ezzel szemben Nassfeld szerintem kivételesen barátságos hely. Úgy is lehetne mondani, hogy nagyonis felhasználó barát. A két nap alatt gyakorlatilag az összes hegycsúcsot bejártuk. Mindenhonnan széles kellemes lejtésu palyak vezetnek le. Elöttem írták, hogy a kékek néha beugratósak és ezzel egyet is értek. Nyilván a lejtésuk miatt kapták ezt a minösítést, de sokszor valóban nagyon keskenyek. Ezeket el is kerultuk.
Kedvencem a 60-as és 63-as pálya volt többek között azért is, mert az aljáról színes, futött (!) uléses felvonó vitt vissza. Imádtam.
A híres 80 pályára már nem jutott idö, ezért a második nap végén a "buborékos" utolsó elötti állomásánál többekkel egyutt kiszálltunk. Na, ez nem volt jó ötlet. Ez a rész már bizony nagyon lent volt és az alattunk lévö cca. 3 méteres hóréteg teljesen olvadt volt az aznapi sok napsutéstöl, és ez egyébként is a legmeredekebb része a 80-asnak. Azt hiszem, tovább nem is kell mesélnem.
Nem szeretek visszajárni sehova, de Nassfeld-re jó lenne még egyszer eljutni.
Ja, szállás: semmit nem foglaltunk, hely rengeteg volt. Bekopogtunk a falu végén egy "zimmer feribe" és megkérdezték, hogy mennyit tudunk fizetni. Megmondtuk. Már hozták is a pálinkát. (Cím nálam. :))

Össze kellett szednem a bátorságomat, hogy ilyen neves ember beszámolója után én is merjek írni erröl a terepröl, de Klippitztörl kétség kívul megérdemli ezt. Mindenkinek nyilván mások a szempontjai, engem az alábbiak vezéreltek: közel legyen Graz-hoz, (itt szálltunk meg), inkább kék pályák, kevés "vonszolós" felvonó(Endre után szabadon-ld. lehessen pihenni..), közepes méret, jó megközelíthetöség, barátságos árak, na, és persze legyen hó is - merthogy az most errefelé nagy kincs.
Klippitztörl pályái valóban kivétel nélkul hóágyúzottak, csak egy-két szakaszt zártak le, de ezt ugye mi nem bántuk. Így is szinte hihetetlen, hogy mekkora pályarendszert havaztak be, szinte tökéletes minöségben. A hely gyakorlatilag egyetlen hegy, ahova egy csákányos, egy kétuléses és egy négyuléses felvonón lehet feljutni. Fennt hatalmas hómezö, fantasztikus körpanoráma. A tetöröl minden irányba lecsúszhatunk, a pályák szélesek, egyenletes lejtésuek, de mégis változatosak. Rengeteg fenyö, sok pici hutte. Ember alig. Az élmény teljes.
A hóhiány miatt persze az északi pályák most valamivel jobbak voltak - itt ugye a természetes hó is jobban megmaradt.
Lényeg a lényeg, ha ide leesik még egy adag hó, akkor az egyik legszebb és legnagyobb élményt nyújtó hely, amit eddig láttam.