Élménybeszámolók

Donovaly újra bizonyított!

Kitűnő házigazdája volt versenyünknek, a Magyar Sí Szövetség Kupának Donovaly (Dóval), ez egy igazán gyermekcentrikus síterep!

10. alkalommal (2 covid-év kihagyás után, amikor is Mátraszentistvánban került megrendezésre a verseny) rendezhettük meg itt a versenyünket. Jó volt újra itt lenni! Végre szabadon találkozni a régi ismerőseinkkel, maszk nélkül! Köszönet minden támogatónknak!
Ráadásul csodálatosan szép napos időnk is volt, 80 cm vastag friss hótakaró, napközben is mínuszban!

Ma készült el az a rövid videónk, mely bepillantást enged a magyarországi amatőr gyerekek itteni versengésébe:


Reméljük jövőre, 2024-ben újra Donovalyban találkozhatunk, a 32. Országos Amatőr Gyermek Síbajnokságon!

Ma csodás, napos idő volt. Időnként erős északi széllel. Jó, hogy nem Chopokra mentünk.
Alig voltak. Egy gödi szakiskolás busznyi csapat volt, és voltak autóval is magyarok. Összesen kb 80-100 fő. Bemozgásnak még a profiknak is jó! A jegy 10 euró, de a 4 órás jegy csak 8 euró, ha jól emlékszem december 25-ig.

Mivel Marilleva 900-ban laktunk és SkiRama síbérletünk volt, egyik nap meglátogattuk Tonale/Ponte di Legno pályákat is.

Bár ezen a napon nem volt szép idő (így képeket sem készítettem), megpróbáltuk egy nap alatt felfedezni ezt a pályarendszert is. Durván három részre osztanám ezt a síterepet. Az egyik Tonalétől északra eső, széles, nagyrészt kék és piros pályarész, sok-sok pályával. Ez a terület a kezdők, középhaladók számára ideális. Nagyrészt ülős liftek, erdőmentes terület. Sokan voltak itt is, tehát bőven van igény az ilyen típusú pályákra is. Tonalétől délre vannak az északi fekvésű sípályák, a Sci Estivo gleccserrel. Biztos, hogy egész más lett volna, ha napos időnk lett volna, de még így is elég élvezetes volt, a gleccserpályák sajátos tulajdonságaival. Ide még vissza szeretnénk egyszer térni, amikor napos idő lesz. A Passo Paradisotól Tonaléba levezető pálya pedig egy komoly, jó hosszú fekete pálya. A harmadik terület Ponte di Legno síterület, ahol változatosabb pályák vannak, nagyrészt erdőben. Tonale és Ponte di Legno síterület összekötése biztos, hogy nagyon jó ötlet volt, mert így gyakorlatilag mindenféle terep összeköttetésben van egymással, 100 km hosszú pályarendszerrel, csaknem 30 lifttel (jellemzően ülős lifttel, összesen csak 4 kabinos és csak 5 darab húzós lift van az egész területen). Nem mellesleg csaknem 2000 méter szintkülönbséggel. Ezen a terepen szinte minden szállás pályaszállás, ez nagy előny.

Április hónaphoz képest mindenhol meglepően sok hó volt, igazából nem is értem, hogy miért nem mennek többen síelni március végén, április elején. Hiszen ilyenkor a legbiztosabb a hó, hosszabbak a nappalok is, nincs téli hideg. A magas hegyek miatt a hó sem igen olvadt, inkább csak délutánra volt puha. Tudom, sokan csak a tökéletesen kifagyott pályákat szeretik. Amikor az már olvadozik, buckásodik, nem tartják igazinak – pedig milyen jó is az! Egyébként jól látszik, hogy a természetes hóval szemben a technikai hó jobban tartja magát, nem olvad olyan hamar. Azt mondanom sem kell, hogy még a gleccseren is technikai hóval segítenek.

A Madonna di Campilio, Pejo, Tonale pályákról szóló beszámolóimat zárom egy kis szállástapasztalattal, olasz konyhával:

Azt mindig is tudtam, hogy az olasz konyha összehasonlíthatatlanul jobb, mint mondjuk a szomszédos osztrák konyha. Magunk részéről idén bevállaltunk egy kis családi szállodát. Nem bántuk meg!

Az első, amit figyelembe kell venni: az étkezés időtartalma - szívesen vállaltuk:)

Nem rohan senki, sehova. A reggelinél még elő-előbújt belőlünk a pályára siethetnék, de láttuk szomszédos asztaltársainkat, hogy bizony egy reggeli időtartalma legalább egy óra kell, hogy legyen. De simán lehet másfél óra is:) A legkülönbözőbb előételszerű tálak kínálata, változatos sajt- és gyümölcstálak, mogyoró, mandula, sokféle reggeli édesség és az elmaradhatatlan olasz kávék széles választéka. Nem rohanunk. Azért sem rohantunk, mert a síliftek nagyon hosszú időtartamban működnek az itteni terepeken (jellemzően reggel 8 órától délután 16:30-ig, helyenként 17 óráig is).

A vacsora pedig külön szertartás. Minőségi idő a családdal. Figyelmesség, odafigyelés a személyzet részéről. Meglepő volt, hogy maguk a tulajdonosok, (egy idősebb házaspár, mindkettő 70 körüli) foglalkoztak a vendégekkel, kiszolgáltak, napjában többször udvariasan előre köszöntek (nehéz volt megelőzni őket). Nem hiszem, hogy csupán a pénzszerzés hajtja őket. Inkább az, hogy így éltek egy életet, és így is fognak élni, amíg csak bírják. Szeretik a munkájukat, ebben élnek. Az unokájuk pedig szépen, diszkréten, feltűnés nélkül segédkezett. Jó volt látni, hogy miként működik egy igazi, régi jó családi szálloda. Gondolom sokan ismerik, milyen egy olyan helyen lakni, étkezni, ahol esetleg egyszerre több száz fő is lakik, étkezik. Az is egy világ. Egyébként meglepően sok kis családi szállodát (albergo) láttunk. Itt valóban működik az „élni és élni hagyni” üzleti elv. Ugyanakkor láttunk hatalmas szállodákat is, viszonylag magasan is (Marilleva 1400).

A vacsoraidő az első este kerek két órát tartott. Ritka, amikor az ember ennyi időt tölt kellemes környezetben, vacsoraidővel. Élveztük! Számtalan fogás, jó olasz (zöldséges, tésztás) levesek, különféle tészták széles választéka…nagyon jó olasz borok. A vacsora átlagban másfél óra, kicsit sietve. Teljesen természetes, hogy a bort és egyéb üveges italokat másnapig az asztalunkon hagyják (a fehér bort hűtve, névre, asztalszámra elteszik). Sört nemigen isznak. Talán azért is látni kevesebb elhízott olasz embert, mint máshol.

A családi szálloda tulajdonosa biztos, hogy hosszútávban gondolkodik. Mondhatom, hogy ár érték arányban sokkal jobbak a családi hotelek étel/ital kínálata, mint a sípályák mellett található büfék, éttermek, melyek – tudjuk - elég magas áron dolgoznak. Az italok, ételek árai, és kínálata is jóval kedvezőbbek/szélesebbek a családi szállodában, mint a sípálya melletti büfékben. És mindezt fehér abrosz mellett, sorbaállás nélkül.
Egyébként meglepően sok olasz sízőt (de németeket is) láttam „termoszozni” és otthoni szendvicseket enni. Senki számára nem volt kellemetlen. Nemcsak síelőbarát, hanem turistabarát helyek is egyben a hegyi „hütték”.

A különböző tésztákról, pizzákról nem írok, azt enni kell. Az olaszok viszonylag kevesebb húst esznek, ha mégis, akkor leginkább a halat. A sajt- és gyümölcstál minden étkezésnél elmaradhatatlan. Édességet nem lehet kihagyni: tiramisu, zepolla, canolo, hegyen pedig a bombardino, ami egy enyhén alkoholos, forró tojáslikőr, tejszínhabbal – elég sok kalóriával!

Nem véletlen, hogy amikor olykor Nassfelden sízünk, akkor a hágónál lévő (már olasz oldalon fekvő) napos teraszon pihegünk/étkezünk az ebédidőben:)

Ha jól számolom, először 20 évvel ezelőtt jártam igazán körbe a Dolomitok csodás síterepeit. Akkoriban az Intersi Utazási Irodával és a Kaastle hazai forgalmazójával közösen szervezetünk egy Kaastle sítesztet magyarországi sízők számára. Nyolc napon keresztül, minden nap máshol síztünk, aludtunk, teszteltettünk. Nagy havak között autóztunk - számunkra autóteszt is volt egyben:) Most az egyik központi állomásra besízve fedeztem fel, hogy hiszen már jártam itt: ez Madonna Di Campiglio!

Néhány hete indítottam egy topikot a síparadicsom fogalmának meghatározásának tárgyában. Aki ide megérkezik, hamar érzékelheti: igen, ez az valami olyan hely! Van itt minden: 150 km sípálya, 61 darab sílift, több mint 1600 méter szintkülönbség. Nem sorolom. Ezt az érzést csak megélni lehet. Itt síelni kell!

Jó néhány évvel ezelőtt Obertauernben (ahol „csak” 100 km sípálya van) azt terveztem: öt nap alatt az összes pályát besízem. Ez akkor sikerült. Most ilyen tervről eleve lemondtam. Inkább igyekeztem megkeresni a legjobb helyeket - persze ehhez be kellett volna sízni minden pályát:)

Nem tudom, a korom miatt-e talán, de egyre jobban kedvelem a kabinos lifteket. Itt van bőven belőle (cakk-pakk 17 darab)! A kabinosban hosszan lehet pihenni, gyors a feljutás, nincs szél, lehet beszélgetni. Szóval, nekünk nagyon bejött a Passo Grosté (2444 m) és Groste (1600 m) közötti hosszú kabinos lift és az alatta futó sípálya! Ezen belül is a felső szakasz volt az igazán vonzó, ahol igazán ideálisak voltak a hóviszonyok, viszonylag kevesebb volt a síző is. Érdekes volt látni, hogy milyen nagy arányban utaznak fel a felső állomásra gyalogos turisták is. Be is ugrott, hogy a nemzetközi statisztikák szerint a síturizmusnak újabb lendületet adnak azon turisták, aki jobb szállodában laknak, megfizetik a különböző csúcsokra feljutó sílifteket és nem keveset hagynak ott a hegyi (és völgyi) kocsmákban. A sízőket pedig csak nézegetik… Ráadásul nem kószálnak a pályákon - tiszta nyereség!

Hogy mennyire profi módon kezelik a helyenként valóban nagy tömeget, kitűnő példa a Folgarida és Pinzolo közötti főút feletti síhíd (lásd kép), amin át lehet kelni a két nagy síterület között. Profi azért is, mert a híd enyhe lejtésének köszönhetően az egyik irányból lassan, folyamatosan siklanak át a sízők, míg ugyanezen híd egyik szélén lévő, folyamatosan működő „varázsszőnyegen” (gumis mozgójárda) viszik át a másik irányba haladókat.
Biztos, hogy sok tízezer síző halad át itt egy-egy forgalmasabb napon. Az igaz, hogy megfordult a fejemben (nejemmel egyetemben), hogy egy ekkora „síparadicsom” - kissé ironikusan fogalmazva - helyenként már-már egyfajta futószalagosított gyártelep a sízők részére.

A Passo Grosté felső pályái álomszerűen szélesek, ideális lejtésűek és mindemellett változatosak is. Maga a táj leírhatatlanul szép. Dolomitok. Mit mondjak mást, inkább a képek… Ez az oldal valamelyest könnyebben áttekinthető, mint a Marilleva irányába vezető oldal. Szerencsénkre szép napos időnk volt a pályahálózat áttekintésre, de ugyanez ködben vagy borúsabb időben nem kis kihívás lett volna. Annyira beleszerettünk ebbe a pályarészbe, hogy a két nap alatt, terveink ellenére sem jutottunk át a Pinzolo síterepre. A nagyon vonzó Passo Del Sabion csúcsára Madonnából 4 darab kabinos lift után, újabb két darab 4 üléses lifttel jutottunk volna csak el. Majd legközelebb.

Feltűnő volt a rengeteg családos síző, sok-sok gyermekkel. Tavaszi szünet van itt is, az olaszok mindenhonnan idejönnek egy utolsó nagy levegőt venni a nyári, tengerparti turistaáradat megérkezése előtt. Jó volt látni az olaszok gyermekszeretetét. Egyébként is igazán figyelmesek egymással is. Kilenc éves kislányomat egy fiatal hódeszkás olyan édesen kapta el (csaknem elütötte), hogy ő maga ugyan elesett, kissé neki menve a lányomnak, de a két kezében gyermekünket megemelve, óvó mozdulattal tette odébb. Nem tudtunk haragudni rá, csak mosolyogtunk a nejemmel. Érdekes volt látni a waxmestert a pálya tetején, kint a hóban dolgozni (lásd kép). Az olaszok (akiket most láttunk) általában nem síznek igazán jól. Hódeszkázni végleg nem tudnak, inkább csak szeretnének. Leginkább csak fetrengenek, ücsörögnek, esnek-kelnek – már bocsánat. Feltűnő volt az is, hogy viszonylag sokan régi típusú lécekkel, felszereléssel és sokszor nem a legújabb síruházatban feszítenek. A Tátrában, például a Chopokon jóval többeken látni drága, vadonatúj felszerelést mint itt, a viszonylag neves sípályán. A SkiRama bérlettel http://www.skirama.it/en/ összesen 8 különböző síterepen, 380 km sípályán, 150 különböző síliftet lehet igénybe venni. Mindez egy hét alatt teljesíthetetlen, jobbnak gondoltuk, hogy ha nem rohanunk. Megpróbáltunk egy-egy kellemesebb helyet jobban megismerni. A Passo Grosté éttermének csodás panorámája, illetve a kevés bombardino (forró tojáslikőr), a kitűnő pizzák vagy az igen finom olasz borok kellő feltöltést adtak, az itt talán valamivel kevesebb forgatag mellett. Apropó: olasz ételek!

Az olasz konyháról majd a következő beszámolómban ( Folgarida/Marilleva) részletesebben szólok.

Teletabii szép és jól összefogott beszámolóját egészíteném ki.

Ugyan egy kicsiny síterepnek írja le a sielok.hu ezt a síterepet, mégis az a 18 km sípálya ami itt van: szerintem kihagyhatatlan síélvezet, profi sízők számára is hatalmas élmény!

Megközelítés: Leginkább azok számára könnyen elérhető, akik a közeli hegyekben síznek, de amúgy egyébként akár egy hetet is eltudok képzelni itt. A környéken lévő sípályáktól ( Folgarida/Marilleva vagy Madonna Campilio vagy Tonale ) nem messze van ez a gyöngyszem. Talán azért utaznak ide kevesebben, mert Marilleva és Tonale között fekvő síterepre egy igen kanyargós (de nem túl szűk) szerpentinen lehet csak feljutni. Aki kedveli a hegyi autózást, azok számára maga az út is élvezet.

Miért is írom, hogy kihagyhatatlan? Először is 3000 méterről induló 1400 méterig besízhető pálya végig csodálatos látvány. A panoráma lélegzetelállító! Maga a sípálya pedig igen változatos, izgalmas kanyarokkal, kisebb letörésekkel is tűzdelt. Ezen felül rendkívül élvezetes a csúcsra vezető, a 2010-ben épült, 100 fős, hatalmas, körpanorámás kabinos lift, mely 36 km/órás sebességgel repül fel a felső állomásra. A csúcsról elindulva egy hatalmas és szép katlanban sízünk le az egyetlen pályavonalon, majd egy csaknem végig mesterségesen kiépített (tehát nem természetes sípálya) pályán kanyargunk lefele. Hihetetlen, hogy mindez a Stelvio Nemzeti Parkban megvalósulhatott! Hatalmas kiépített kőpárkányokon, hosszú hidakon, sziklába vájt kisebb szakaszokon fut a pálya. A kabinos liftből jól látható, hogy kb. 2400 méter alatti szakaszon a mesterségesen kiépített sípálya mekkora tervezői, kivitelezői teljesítmény! Elgondolkodtató, hogy miként tudják az olaszok a természetvédelmi szempontokat és a síturizmus érdekeit egyensúlyban tartva, csodás terveiket megvalósítani. Az is eszembe jutott, hogy milyen jó lenne a hazai „természetvédők” számára bemutatni, hogy van ilyen. Igen, itt a példa: összehangolhatók a különböző szempontok, érdekek. Most Húsvétkor voltunk kint, mégis végig kitűnő hóban tudtunk lesízni az 1400 méteren lévő alsó állomásig. Mondanom sem kell, hóágyúk nélkül mindez nem lett volna lehetséges.

Van még egy óriási különbség a környező pályákhoz képest: jóval csendesebb, mondhatni - a nagy magasság és nagy lift ellenére – családias hangulatú hely. A 2340 méteren fekvő hangulatos Rifugio Doss del Cembri menedékház teraszán maga a tulajdonos szorgoskodik, konyhán a családtagjai segítik. A 2000 méteren fekvő középállomáson pedig egy színvonalas gyermek vidámpark is a családias hangulatot erősíti. A sípálya tehát barátságos, tömegmentes, Húsvét ellenére is. Nagy előny, hogy az egész síterep könnyen átlátható, nem szükséges térképpel a kézben nézelődni, éppen hol vagyunk - mint mondjuk Madonnában, amiről később majd még beszámolok.

A táj, a sípálya annyira magával ragadott, hogy a szokásos, előre belőtt harmadik napi pihenőnapot is fent töltöttem, csak 11-ig síztem. Aztán hosszú napozás a teraszon, majd egy utolsó kör a nagy lifttel. Nem biztos, hogy kellett volna. Mint a kábítószer, úgy vonzott a csaknem teljesen üres délutáni pálya, a napfény, a csodálatos táj, az élvezet, a sebesség mámora, az új, majdnem-versenylécem. Még talán a nagy sebességű bukás is jól esett…csak a felállás. Hát, kicsit még húzom mindkét lábam, de úgy néz ki, talán megúsztam komolyabb sérülés nélkül. A mámor élménye megmarad valahol mélyen - miért is érdemes sízni!

A síterep térképe:
http://www.skipejo.it/uploads/media.../mappa_skiarea_pejo.pdf

Mai napon az Advent Kékesen rendezvény újra alkalmat adott, hogy csússzunk egyet. Ma reggelre újabb 3-5 cm hó esett, ezzel valóban csodálatos lett a táj. Délelőtt 11 óráig fordultunk négy kört ( Kékes- Veronika-rét ), aztán elsodort a sok esemény, forgatag. Magunkon kívül néhány hódeszkást, egy-egy gyermek sízőt láttunk, illetve lelkes sífutót is a déli pályán. Most a szánkózók nyertek ( és a babkocsisok ) a sípályán, de legalább jól betömörítették a havat - alapnak. Ha már volt időm, néhány képet készítettem a Kékes-csúcs körüli emléktáblákról is.

Képek többet mondanak.

Mai napon összesen 9 kört mentünk Kékes-csúcs és Veronika-rét között. Csodás idő, 30 cm feletti hó ( középső szakaszon ), felül és alul kb. 22-25 cm. Napközben is fagyott, szerintem egész biztosan holnap is lehet sízni, bár megjegyzem sok a szűzhavas terület ( mivel viszonylag lapos a déli oldal, ez fékezést jelent a tempóból ) legalsó részen, Veronika rét előtt kissé földes, de nem vészesen. A lényeg: nagyon élveztük! Inkább biztos sítudással rendelkezők részére ajánlom.
Képek, rövid cikk:
http://sieljitthon.hu/most-jelentet...te-a-siterep-uzemeltetoje...

Hajrá Kékes! Síelj Itthon - is!

Most hétvégén kint voltunk. Szombaton egy szép sítúrát tettünk meg. Trangoska- Gyömbérház- Gyömbér-Chopok útvonalon. 1400 méter felett valóban sok hó van. Vasárnap pedig a délin és az északin síztünk nagyon jókat. Ahogy Chopoker írta a délin csodás firnhavas szűz részek is vannak a törpefenyők között. Az északin pedig a legalsó állomásokig is szép hóban lelehet sízni. A legjobb részek a Májusi Völgy magasságában vannak. Azt azért tudni kell, hogy a tavaszi sízés nem azonos a klasszikus téli sízéssel. Nekünk ez is nagyon bejön, élveztük. Ha lesz időm majd feltöltök képeket.

Most vasárnap egy igazi álom volt az egész hegy!
Januári hideg, április napsütés! Irgalmatlanul sok hó van. A második képen jól látszik, hogy a nagy kabin szabályosan ( ez a déli oldalon van ) eltűnik a hófal mellett. A következő képeken pedig a Lukova oldalülős lift egykori kimenője látszik:)

Még nagyobb öröm, hogy nem is voltak sokan. A további képeken pedig a régi lift motorjának, fordítójának egykori részéből kialakított étterem belseje. Következő kép: Akkora hó van, hogy a síbotommal lazán elérhettem volna a csúcsra felérő kabin alját! Az újabb havazás a húsvéti síelés tökéletes feltételeit adja. A 24 férőhelyes kabin minden képzeletet felülmúlóan szívja a népet, egyszer sem állt meg. Az egész pályát reggelre csodásan leratrakolták.
A csúcson a jégbár számunkra újdonság volt. Viszont elég hideg volt, így csak egy bonbardinó erejéig bároztunk:)

Nálunk jobban csak a legkisebb csemeténk élvezte a hegyet!
Utolsó képen: Reggeli kép az északi pályáról

A képek többet beszélnek, nehéz volt rossz képet készíteni:)

Március 17-én vasárnap síztünk Tátralomnicon, huszonkét év kihagyása után. A legtöbbet Ausztriába járunk a családdal sízni, de most részben nosztalgiából, részben pedig az ország nyugati feléről érkező havazás miatt elindultunk északnak. Tártalomnicon kellemes meglepetések sora ért. Az időjárás a legszebb oldalát mutatta. Ragyogó napsütés, napközben lent is mínuszok, semmi szél. A liftek aljánál hatalmas új parkoló, díjmentesen. Liftpénztárnál, lifteknél rövid sor. A második kellemes meglepetés a hatüléses lift jó meleg ülésfűtése volt. Nem vagyok fázos, de ebben a márciusi rendkívüli hidegben jól esett a meleg háttámla is. Mivel a legkisebb gyermekünkkel voltunk, többet síztünk a lankásabb pályákon, itt tűnt fel, hogy az egyik a hatüléses lift beszállójánál külön sáv van középen a gyerekeknek. Itt két darab méretes gumifül gátolja a gyermekek esetleges kicsúszását az ülésből. Az idei szezonban a Magas-Tátrában nem esett sok hó, ennek ellenére a sok hóágyúnak köszönhetően minden pálya tökéletes volt. A legnagyobb meglepetés végül is az árak terén ért. A szállás, étkezés az ausztriai árakhoz viszonyítva 30-40%-al kedvezőbbek. A síliftárak pedig kb. 20%-al alacsonyabbak. A parkolóban lévő sportbolt kínálata inkább egy svájci síszaküzlet kínálatoz hasonlítható, mint egy osztrákéhoz. Kellemes éttermek sorával és sokkal figyelmesebb kiszolgálással találkoztunk ahhoz képest, mint amit két évtizede tapasztaltam. Meglepetés volt a rengeteg magyar autó látványa. Láttunk több orosz, ukrán, lett, litván, sőt német rendszámú autókat is. A nap megkoronázásaként vettünk külön jegyet a Lomnici csúcsra, ahova egyébként eddig még soha nem jutottunk fel. Ezelőtt vagy nem ment a lift, vagy pedig olyan sorok voltak, amit akkoriban nem vártunk ki. Szerencsére egy jobb szervezéssel, most sorban állás nélkül jutottunk fel. A látvány elképesztően csodás.

Összefoglalva: Sok különböző nehézségű pálya, minden igénynek megfelelően, korrekt árakon lehet sízni. Szívesen ajánlom másoknak is.

Végre megvalósulni látszik egy gyermekkori álmom. Egy síterepen a nagy hó miatt ott ragadni:) Ezt az álmot leginkább akkor vágytam, amikor még oskolába jártam.

Certovica, magyarul Ördöglakodalma-hágó. Nem véletlenül ez a neve. Évekig jártunk ide vagy 20-30 évvel ezelőtt. Most egy napra megmutatom a legkisebb gyermekemnek - ezzel a céllal jöttünk nosztalgiázni. Úgy indultunk útnak, ahogy sokszor máskor - majd lesz valahogy. A hágón már nem volt szállás, így lementünk az első faluba, Királybocára, Vysna Bocára. Teljes a tél. A faluba érve megláttam egy táblát: Chata pod Certovicou 2,2 km. Ez az a ház ami a sípálya alján van, egy kis tó mellett. Festői hely, évekig csak néztük, milyen lehet itt lakni. Mivel viszonylag jobb autóm van, gondoltam nekiszaladok a durva emelkedőnek. A kezdeti lendület után vettem, hogy ez egy durva út. Alul egy mély nyom jól befagyva, a nagyobb gond, hogy két oldalt kitolt hóval tiszta jég hófal. 20-30 centinél nagyobb kilengés már kockázatos. Nem igen ajánlatos kizökkenni a nyomból, akkor annyi a kocsi oldalának. Ha lassan nyomom akkor leállok, vissza tolatva a meredeken elkerülhetetlen a félre csúszás és onnan aztán se le, se fel. Szóval csak előre fel, amig lehet, majd lesz valami. Izgalmas, közös szurkolás után csak felkeveredtünk a házhoz. Nem bírom ki, hogy ne dicsérjem meg ezt a menetet teljesítő gépet: XC 60.

A ház 1938-ban épült. A mai tulajdonosa Jozef, egy 68 éves négy gyerekes, három Bernáthegyi kutyás hegyi ember. Az öreggel öt percen belül megtaláltuk egymást. Este már mutatta a gépén milyen itt az élet. Összességében több ezer napot síztem, sok-sok sztorival, de egy óra vetítés után megint gazdagabb lettem.

Csütörtökön délután még egy jót tudtunk sízni, bár a hegyre menő nagy lift csak időnként ment. A viharos idő, és a vagány pályán elég volt ez a két óra.

A kezdeti megérkezési megnyugvást kicsit felborzolta, hogy a személyzet valamiért felmondott és látványosan, gyalogosan elvonultak. Ma reggelre teljes hóvihar, liftek persze nem mentek, az idevezető egyébként is elképesztő utunkon méteres hófalak. Na most mit tesz ilyenkor az itt rekedt sportember? Az egyik pozsonyi családtagról kiderült, hogy az apuka szakács, ő készítette az ebédet az itt ragadtaknak. A ma este érkező, gyalogosan ide lemászó fiatal besztercebányai csapat hamar vette az adást, rögtön beálltak mindenesnek.

A holnapi programunkat színesíti az a kérdés, hogy hogyan keveredünk ki innen összesen négy autóval. ( Eredeti terv egy Lomnici-csúcs bejárás lenne. ) Az egy szem traktort - ami a ház előtt vesztegel - is a személyzet tudta volt kezelni. Szóval elég nagy az esély az itt ragadásra. Az öreg most mutatja, hogy az ő Land Roverét, hogy szokta a sípályán felhúzni a ratrak, miközben mind a négy kerekén lánccal nyomja a gázt. Mondjuk ezt kihagynám, de majd meglátjuk:)

A ház honlapja, magyar nyelvű pdf. verzióval is:
http://chatapodcertovicou.eu/

Sajnos egyet kell értenem az előző leszóló bejegyzésekkel. Részemről először és utoljára:(

Részletesebben:

Pozitív oldal:
- maga a táj hihetetlenül szép, festői
- jól megközelíthető az A1-ről
- viszonylag sok pálya

Negatív:
- iszonyat tömeg ( állítólag ez a normál menet )
- ár/érték arányban nem reális árak

Mégis miért ennyien, ez motoszkált a fejemben. Volt időm bőven a sorban állások közben beszélgetni mindenféle népekkel. Nos, az Alpok legészakibb hegyvonulatának egy olyan szakaszán van a síterep, ahol a népsűrűség magas, az életszínvonal is átlag feletti. Linztől az első jó pálya, az első síterep Csehországhoz és igen közeli Bajorország dél-keleti feléhez. Hóbiztos terep, ismert név. Biztos feltételek a tömegsízéshez.

Péntek volt az első napunk, a parkolóban megszámoltan: 32 darab nagy autóbusz és megszámlálhatatlanul sok autó, a kocsik egy része csak szabálytalanul tudott parkolni, akiket persze estére a helyi erők ajándékutalvánnyal vártak.

Akkora volt a tömeg, hogy a két mozgólépcső, ami lifthez ment volna fel, nem járt, mert nem tudta volna hova tolni a népet. A sorban állás egy dolog, de a pályákon is iszonyatos nyomulás, sorban állás mindenhol ( kivéve: van egy új 10 személyes, igen nagy kapacitású kabinos, kicsit eldugottabb helyen, de ehhez viszont gyakorlatilag egy pálya tartozik ami meg nagyon zsúfolt ). Minden kocsma tele, sorban állás, sorban állás, a férfi vécénél is sorban állás. A nagy igénybevétel miatt a pályák dél körülre nagyon buckásak ( ami egyébként engem nem zavar, sőt élvezem is ) csak sajnos az átlag síző ezen kínlódik és sítudása általában kevés ahhoz, hogy kellő önkontrollal sízzen így állandóan azon kellett erőlködnöm, hogy el ne kaszáljanak. Megállni nem is mertem a sípályán. Állítólag ilyen a normál hétköznap. Na most, a szombatról nem beszélek. Vasárnap direkt fél 11-re mentünk a lifthez, hogy megússzam a tolongást. Örömmel láttam, hogy csak 5 busz áll a parkolóban ( valószínűleg váltó nap lehet ) viszont még így is 15 percet kínlódtunk a sorban.

Szóval a világválság itt nem látszódik, a magas árakat is kifizetik a népek, igaz a táj festői. Na még egy, ami nem tetszett: egyetlen egy ember, sehol nem segíti a beszállókat a csákányosnál, csak a monitorukat árgus, fáradhatatlan szemmel figyelik, hogy az áthaladók valóban gyerekek, vagy juniorok, nyugdíjasok. Láttam olyat, hogy egy gyerekes anyuka vagy öt csákányt elengedett, a liftes később csak lelassította a liftet, ki nem jött volna a bunkeréből segíteni.

Szóval: gyár az egész, személytelen. Egyedül a vendéglátó néni volt végtelenül kedves. A kocsmában dolgozókat megértem, mert kegyetlen terhelés alatt majd megszakadva, megizzadva güriznek. Kicsit olyan érzetem volt mind amikor a birkákat terelgetik ide-oda, azok meg bégetve mennek.

Az is lehet, hogy bennem van a hiba. Lehet, hogy sokan pont ezt szeretik. Részesei lehetnek egy tömegpszihózisnak: ahol sokan vannak, az csak jó lehet ( a kereskedelemben ez jól ismert módszer ). A teraszok tömöttsége, a tájat teljesen beterítő, bömbölő hangszórókból áradó zene megadja a jókedvet sokaknak.

Birka viszont én nem vagyok, tehát ide többet nem jövök. Legfeljebb valamikor késő tavasszal lehet jó a hely, amikor a tömeg azt hiszi már nincs hó.

Április 16-án nekivágtunk a szokásos Chopok-Gyömbér-Ördöglakodalma-hágó ( Certovica ) sítúránknak. A hó helyzet kérdéses volt, mivel az egész télen alig esett hó az Alacsony-Tátrában. Zahradkynál csodálkozva láttuk, hogy nemcsak a „régi” 6 üléses sílift, hanem az új 6 üléses sílift is megy ( + az otupnei tojásos és Otupne-Lukova 4 üléses is ! ) szóval teljes nagyüzem. Kicsit később szembesültünk, hogy a felső liftek egyáltalán nem mennek. Tehát az alsó pályák, a hóágyúzás miatt szinte teljesen jók, fent pedig csak azért fehér minden, mert kb. 10-15 cm friss hó esett, illetve egész fent ( 1700 m felett ) itt-ott max. 50 cm régi hó is volt.
Számunkra ezt azt jelentette, hogy - az eddigi gyakorlattól eltérően - lifttel csak Rovna Holáig ( 1490 m ) jutottunk, onnan léccel tehát felmásztunk Chopokra, szerencsére csodás időben.
A csúcson teljes tél volt, hatalmas deresedés borította az oszlopokat, sziklákat, épületeket – csodálatos volt. ( Képeket, talán videót is hamarosan összeállítjuk. ) Innen mentünk tovább Gyömbér felé, elég kevés havon de bízva abban, ( azt már tudtuk, hogy a kevés hó miatt a max. Gyömbér házig lesz hó, tehát a hágóig nem fogunk tudni menni léccel ) csak elég hó lesz.
Félórai túra után szembesültünk azzal, hogy sajnos egy idő után csak a friss, de kevés hó tette fehérré a sziklákat. Hosszas agyalás után eldöntöttük, visszafordulunk - viszont másnap Zahradkyból ( 1000 m ) sítúra léccel felmegyünk újra Chopokra ( 2020 m ), egy kis sportteljesítmény kedvéért.
Hétfőn már jóval kevesebben voltak ( kicsit felhős volt az idő )- és csak a Zahradky lift ment. Vállalásunkat nagy mértékben erősítette, hogy a szállásunkat ( http://www.kamennachata.sk/en/ )
előre lefoglaltuk - hátizsákunkban volt minden cuccunk. Kemény küzdelem után felértünk a Chata Kamenna házhoz. Régen esett ilyen jól a káposztaleves és a korsó sör. A húszágyas szobában szerencsére csak mi voltunk – 12 órát sikerült aludnunk. Ha valaki vágyódik egy extrém sízésre, szívesen ajánlom – a lift még most is megy: http://www.holidayinfo.sk/hu-hu/win...ter/gallery/?id=3309598&a...
Szerintem Húsvétig menni fog a Zahradky lift ( az ötös pályán is végig lehet sízni ).
Egyébként magyar sítúrázókkal is találkoztunk – a lift parkolóban pedig láttunk kb. 7-8 magyar rendszámot – szóval vannak lelkes magyar sízők is!
Tavalyi túránk videója:
http://skioutlet.hu/hirek.php?kod=4
Két évvel ezelőtti videó:
http://skioutlet.hu/hirek.php?kod=2...7