Élménybeszámolók

Január 2-6 közt voltunk kint, 4 sínapot. Szegedről 7 óra volt az út, csak ugye vesztettünk egy órát azzal, hogy ott plusz egy óra van. A település elég nagy katyvasz, aki az osztrák alpesi falvakhoz szokott, az elég nagyot fog nézni a vakolatlan házak, és az utcára felhalmozott tüzelőfa látványán.

Nincs síbusz rendszer, a legtöbb szállás maga fuvarozza a síelőket odavissza autóikkal, de mi többször megtettük az utat gyalogolva is. A terep gyenge pontja, hogy egyetlen felvonó indul a településről, ők gondolának nevezik, itt ki tudnak alakulni nagy sorok reggelente. Mi mindig odamentünk olyan 5 perccel nyitás előtt, így nagyon hamar feljutottunk. Ezt ki lehet kerülni azzal (mint azt lejjebb több fórumtárs is írta), hogy az ember taxival felmegy a gondola felső állomásához, vagy Shilgarnikához. Saját autóval is lehet utazni oda, úgy a parkolásért 4000 forintnak megfelelő levát kell fizetni egy nap. Sajnos a nagy meleg itt is megtette a hatását, 1400 méter alatti pályákon nem volt hó, emiatt a völgybe levivő pálya (1-es kék) nem üzemelt, emiatt délután 3 órától a gondola felső állomásán kezdett nőni a tömeg, volt olyna nap, hogy 45 percet álltunk sorba. Amikor autóval mentünk fel, nyilván ezt kikerültük.

Imádtam a piros pályáit, mert nagyon jó meredkségűek, szélesek voltak, és alig volt rajtuk ember. Emiatt még délután is nagyon jól állták a sarat, 16 óra körül is nagyon jókat csúsztam rajtuk. Az átlagos sítudás nincs túl magas szinten, emiatt a kék pályákon (főleg az 1-es és a 10-es kék) - főleg hétvégéhez közeledve - nagyon nagy tömeg volt, rengeteg hóekéző, eső-kelő ember volt, hasonlót csak Bukovelen láttam. Ennyire változatos időjárást sehol sem tapasztaltam még, egy nap alatt hatszor változott meg teljesen az időjárás verőfényes napsütéstől kezdve 60 km/h-ás hóviharig terjedt a skála. Felvonórendszer szinte kizárólagosan ülös, Doppelmayer és Leitner dominált, két csákányos az alsó tanuló pályákat szolgálta ki.

A 14-es piros pálya sajnos teljesen felejtős, nincs kiépítve hóágyú rendszer hozzá, a terület magjától messzebb esik, és kezdi benőni a növényzet is lassan. Valami oknál fogva az 5-ös kék pálya le volt zárva

Hütték túl vannak árazva, alpesi árszínvonallal dolgoznak (forró csoki 1800 forint, alap pizza 6500 forint, csésze üres leves 3000 forint). Lent a faluban viszont nagyon ízletes éttermek, steak houseok, bárok, korrekt áron. A Goat nevű hüttében sokszor szólt Music Instructor, nem egy tipikus síelős zene, de bennem nagyon kellemes emlékeket ébresztett. Csúcson 70 cm természetes hó, ami 1400 méterig tartott ki. Ár-érték arányban jó választás, a balkáni gasztronóma nagy szerelmesként főleg jó emlékeket hagyott hátra.

A pünkösdi hosszú hétvégén Hintertuxra esett a választásunk egy szezonzáró síelésre. Szállásunk Mayerhofenben volt, így 20 km-t kellett autóznunk naponta a terepig, kb 18 perc volt az út. Közlekedett a 4104-es síbusz a Mayerhofeni vasútállomásról is óránként, 40 perces menetidővel, tehát megoldható így is az eljutás egészen június 2. napjáig bezárólag.

A terep egyhamrada üzemelt, 27 km-nyi pályát lehetett besíelni, a Tuxer Fernerhausig lehett lecsúszni leglentebb. A terepen maximum ha 500 ember lehetett, sorral csak reggel 8:15-kor találkoztunk a völgyállomásnál, ugyanis több csapat, főleg fiatalok (a ruhájuk alapján Münsterből, Seiseralmból, illetve helyiek) edzettek és ők is hozzánk hasonlóan nyitásra ott voltak. Ez reggelente kb 2 perces sorállást jelentett lent, ezt követően nagyon gyakran egyedül felvonózhattunk. A versenyző csapatok lefoglalták a legjobb pályákat (piros 8-as, illetve kék 9-es) délig, utána levonultak, és nyitották meg mindenki előtt ezeket a pályákat. Kedvencünk a piros 3-as és 5-ös, és 11-es pályák voltak, a Gefrorene Wandtól így kicsit több mint 3,5 km-t lehetett egyben lecsúszni a Tuxer Fernerhausig. A hó minősége 11 óráig hibátlan volt, minden éjszaka kifagyott, és a ratrakok is dolgoztak becsülettel, napközben is folyamatosan mentek. A Gefrorene Wand oldal tartotta a legjobban magát, ott még délután sem kásásodott a hó ellenben a Großer Operer oldallal. A funpark üzemelt, sok helyi egész nap gyakorolta a trükköket. Ami feltűnt rögtön, hogy egy szem kezdő, de még középhaladó síelő vagy boardos sem nagyon volt, itt találkoztam a legjobb átlagos tudással, bár ebben nyilván nagyban közrejátszott, hogy a gleccseren zömében helyiek, a közelben lakók, illetve versenyzők voltak, illetve hogy szezonon kívül voltunk. Egyedül a Tuxer Fernerhausban lévő hütte üzemelt, de bőven elegendő volt az is a "tömeg" kiszolgálására, még ebédidőben sem voltak sorok.

Sokan jöttek fel a gleccserre túrázók, illetve nézelődők, de nem zavarta egymást a sportolni vágyó, illetve a nézelődő csoportok. Lazán összejött főleg délelőtti síeléssel a 40+ síelt kilométer úgy, hogy délután már félmeztelenül napoztunk a hütte teraszán nyugágyakon tucatnyi másik emberrel együtt, aminek meg is lett az eredménye egy kiadós leégés tekintetében. A nap ilyenkor május legvégén már nagyon erős, első napon nem nagyon használtam a síszemüvegem, és nagyon erős kötőhártya gyulladást kaptam estére, szóval mindenkinek nagyon ajánlom az ilyen kései időpontban a folyamatos síszemüveg használatot. Sosem síeltem még ilyen későn (eddig április közepe volt a legkésőbb), de meglepően jól tartották magukat a pályák és a hó minősége.

A hütte árak korektek voltak, az ingyenes mélygarázsban is volt hely mindennap az autónak, úgyhogy egy kellemes élménnyel lettünk gazdagabbak, úgyhogy ideális viszonyok esetén bátram merem ajánlani a pünkösdi Hintertuxot.

A húsvéti hétvégén (április 7-10) töltöttünk el 4 sínapot Kronplatz terepén. Egy ilyenkor is nyitva tartó, nem túl messzire lévő, relatíve nagyobb rendszert kerestünk, ahol volt elegendő hó. Az osztrák terepekhez képest Kronplatz környékén a szállás árak fele annyiba kerültek, ezért végül egyértelmű volt a választás. A környék 90%-ban német ajkú, így nem volt problémánk a kommunikációval. Sőt igazából akkor kaptuk fel a fejünket, ha hallottunk egy olasz szót, annyira ritka volt.

San Lorenzenben szálltunk meg, ahonnan síbusszal jutottunk el a terepre minden nap és vissza. Kaptunk a szállásadónktól egy holiday passt, amivel az egész Pustertal régióban ingyenesen használhattuk a tömegközlekedést.

A pályarendszeren ötvöződött a német (osztrák) precizitás az olasz gasztronómiával, ami egy remek párost alkotott. A pályakezelés nagyszerű volt, a felvonók nagyon modernek voltak, nem volt egyetlen tárcsás vagy csákányos lift sem. Ami kicsit minket zavart az az volt, hogy nagyon sok volt a kabinos felvonó, és sokszor kellett emiatt teljesen lecsatolni. A terep 95%-a üzemelt, egyedül a Piculino fekete pálya nem volt már járható, ami egészen hihetetlen adat áprilisban egy nem túl magas terep esetében (973-2275 tfsz). A terepen a pályák északi, nyugati, és keleti fekvésűek voltak. Nagy kedvenceink voltak az északi irányban, Bruneck felé lefutó hosszú fekete pályák (1, 2B, 2R, 4) amik délután is teljesen jól tartották magukat hála a fekvésüknek. Reggel-délelőtt mentünk rajtuk gyors 2-3 kört, sok alkalommal teljesen egyedül voltunk a pályán. Ami még nagyon bejött nekünk az a 16-os hosszú piros pálya, amit az 5-17 kék pályákon keresztül lehetett megközelíteni, majdnem 10 km hosszúságú volt így a csúszás. Emellett a 21-22-27-28-as pályák is remek választásnak bizonyultak főleg délelőtt, mikor még jól tartották magukat. Sajnos elég meleg időszakot fogtunk ki, melegebb volt akkor ott Dél-Tirolban, mint Magyarországon az Alföldön. Többször is +10 fokot körüli hőmérséklet volt a volt a völgyben, és a csúcson is 6-7 fokok voltak. Emiatt délutánonként már általában az északi pályákon csapattuk. Sítársak 95%-ban helyiek voltak, rajtunk kívül csak egy belga csapattal, és valamelyik szláv szomszédunkkal találkoztunk. Ez látszott is a sítudáson, meglehetősen magabiztos síelőkkel és boardosokkal volt tele a terep. Sorbaállás gyakorlatilag sehol nem volt, egyből csúsztunk a kapukhoz minden alkalommal. Minden időnket a síelésnek-boardozásnak szenteltük, a reggeli első busszal mentünk, és az utolsóval tértünk haza, nem egy napon 70 km feletti hossz síeltünk. A pályarendszer tényleg minden tudású síelőnek megfelelő választás.

A hütték árai nagyon barátiak voltak, fent a csúcson volt pizza 8€-ért, Aperol Spritz 4 €-ért, főételek 10 €-ért már kaphatóak voltak. Különösen ajánlom a Rifugios Corones nevű hüttét a csúcson, nagyon komoly adagokat szolgálnak fel baráti összegért cserébe. A csúcson található egy Reinhold Messnerről (Dél-Tirolban született, a világon először ő mászta meg az összes, 14 db. 8000 feletti csúcsot a Himalájában, egy élő legenda) elnevezett hegymászó múzeum is, Messner nem messze, kb 20 km-re született és nőtt fel.

A környék hihetetlenül felkapott turisztikailag, pont hazaérésünk után jött a hír, hogy korlátozni fogják a Dél-Tirolban nyitó új szálláshelyeket, annyira megtelt turistákkal. San Lorenzenben (3800 fős falu) volt egy kb fél hektáros kemping, ami ebben a teljes holt szezonbeli időben tele volt, főleg német rendszámú lakóautókkal.

Sziasztok!

Január 31.-február 5. között töltöttünk el hat napot a terepen (Skilinesszal mentünk), a szállásunk Nendazban volt, mindnyájan megvettük a teljes 4 völgyre szóló kieg. bérletet. Az apartman 30 méterre volt a kabinos felvonótól, a levezető kék pálya kb. 15 méterre vitt tőle, tehát ez tényleg pályaszállás volt, mindennap léccel egész a tárolóig csúsztunk.

A nendazi rész elég furcsa, ugyanis mint az a térképen is látszik, ahhoz, hogy elérjük a pályarendszert, le kell mennünk először a Prarion nevű piros pályán, ami nem kezdőknek való, lévén nem túl széles, és mivel mindenki erre jön, hamar kijegesedik az északi fekvés miatt is. Szóval aki nem biztos a tudásában érdemes 8:45-ös kabint elcsípni, és elsők közt lemenni, akkor még nem rossz a pálya. Innen ismételten egy kabinos felvonó visz fel a Plan de Fou csúcsára, melyről a Printse nevű piros pálya visz le Siviezbe. Emiatt itt szintén nagy a forgalom, bár szélesebb, és kevésbé meredek, mint az előző pálya. Itt elérünk a pályarendszer leggyengébb láncszeméhez, ugyanis aki Thyon-Veysonnaz felől akar Verbier felé haladni, illetve fordítva, vagy Nendazból indulna mindkét irányba, azok mind ezen a kis kék pályán kell lejönniük Tortin és Siviers között. Emellett ezt a kék pályát használják kezdő, és gyerek oktatásra is, szóval itt mindig sokan vannak, hétvégén főleg.

A Thyoni részen a völgyállomáshoz tartozó pirosak nagyon klasszak voltak, és nem is voltak sokan rajta. Azonban nagyon időigényes átérni Siviezből oda, visszafelé még rosszabb, mert minimum 4x kell húzó felvonózni, és emiatt rá kell szánni kb. 1 órát. Combatseline-Siviers között a piros pályán amúgy is sokan síelnek, és mivel szintén csak itt lehet átjárni a két rész között, ez a pálya is elromlik délutánra, viszont délelőtt kifejezetten élvezhető.

Verbierbe átjutni két úton lehet, hétvégén célszerűbb nem a nagy kabinost választani, mert ott sokat kell várni. A csúcsról, a Mont Fortról induló fekete pálya felső 25 métere nagyon kemény, a meredeksége miatt a ratrak sem megy fel, így az kezeletlen pálya, 1-1,5 méter magas jégtömbbé fagyott buckák vannak a fenti részen, tényleg csak haladó síelőknek ajánlott lejönni léccel. Viszont ez a pálya nem a nagy kabinoshoz visz, hanem egy húzó felvonóhoz (térképen ez is látszik), de hiába toltuk meg golyóban a végét, mindig kellett botozni legalább 30 métert. Szóval ez a kialakítás nem épp ideális. Innen lefelé Verbier felé a Gentianes nevű piros pálya nagy kedvencünk volt, jó széles, kellemes meredekséggel, zermatti érzést adott. Itt is ugyanaz a probléma azonban, mint a terep többi részén. Csak La Chauxig lehet lecsúszni, innen felvonózni kell Fontanethez, és innentől lehet lecsúszni a faluba végig. Szóval a pályarendszer két völgyében is ugyanaz a probléma, hiába mész fel a hegycsúcsra, nem tudsz lejönni egy lauffal a völgyig, legalább egyszer felvonózni kell még. A Fontanettől induló piros pályák vagy zsúfoltak, vagy keskeny erdei pályák voltak, nem nyerték el a tetszésünk. Ami viszont nagyon bejött, a Fis nevű fekete, jó meredek pálya, a legtöbb helyen megvan a megfelelő szélessége is, emiatt sokáig tartja magát.

Megnéztül a La Tzoumazi részt is, nem volt rossz, mert nem voltak sokan, viszont buszozni kellett a településen belül, nem volt természetes átkötés Verbier felől, a pályák pedig keleti tájolásúak voltak, emiatt délután végig árnyékban voltak, és erősen jegesedtek. De visszacsúszni legalább lehetett lécen Verbier felé.

Ami nekem személy szerint nagyon tetszett az volt, hogy a verbieri részről Nendaz felé csak kezeletlen pályákon lehetett átcsúszni, ahol bőven volt lehetőség freeridera is. Megtévesztő lehetett a sárga jelzés, ugyanis ez is haladó tudást/vagy ennek hiányában kellő bátorságot követelt meg, nem egy embert láttunk a léceit a kezében hozva visszafelé sétálni a Chassoure csúcsnál. Sokan egyébként inkább a felvonókat választották lefelé is.

Ami reggel hátrány volt, az a síelés végén is az volt. Nendaz felé Siviersnél el kellett érni az utolsó 16:30-as felvonót, ha ez nem sikerül, akkor stoppolni, vagy taxit hívni. Ha ezt a felvonót elérjük, akkor még le kell jönni a Plan de Fou csúcsáról az egyetlen lefelé vezető fekete pályán, ami főleg hétvégén, nap végére már szintén megkövetelt egy komolyabb tudást. Viszont az innen induló 57 Prarion felvonó hálisten megvárt mindenkit, aki elérte a sivieri felvonót. Nendaz előtt kb. 100 méterrel van egy hütte, volt hogy itt megálltunk, söröztünk, és sötédeséig itt maradtunk, utána csúsztunk le a szálláshoz.

Hütték: A Tortinnál lévőt, illetve a Les Ruinettesnél lévőt kifejezetten ajánlom, önkiszolgálós jellegűek, 10-15 frankért már lehetett főételt kapni, amivel jól is lakott az ember, és finom is volt

Összességében egy 4/5-öt adnék neki, voltam ennél jobb pályán Svájcban, és Franciaországban is. Sajnos az adottságok behatárolják a lehetőségeket, de talán egy kicsit átgondoltabb felvonó elhelyezés segíthetett volna ezeken a bosszantó dolgokon, amiket leírtam. Ami bosszantott még, hogy Nendazban nem volt egyetlen normális szuvenír shop sem, illetve az is fura volt, hogy a boltok egy része bezárt 16/17 órakor (egy síterepem?).

Bár sokat vártam a tereptől, az én top 5 pályám közé nem nyert bebocsátást.

Sziasztok!
Hirtelen ötlettől vezérelve egy hete egy bevállalós arccal és két haverommal úgy döntöttünk, hogy elautózunk Kopaonikra csúszni pár napot.

Meglepően modern felvonórendszere van a terepnek többek közt wifivel, ülésfűtéssel, plexi védőburkolattal ellátott 6 fős ülő felvonók. A hely maga egy freeride paradicsom, ahogy az első két nap után kitisztult az idő, csak pályán kívül másztunk, és csúsztunk végig. Első két nap a 21-es felvonó környékén az erdőben pörögtünk rengeteget a rossz látási viszonyok miatt, ezen a részen gyakorlatilag mindenhol mi húztuk az első nyomokat. Jópárszor jártunk úgy, hogy nagyon besűrűsödött az erdő, emiatt meg kellett állnunk, vagy oldalazni, lendület elfogyott, és derékig süllyedtünk minden egyes lépésnél. Volt, hogy 10 méter megtétele 20 percig tartott....Csütörtökre jó idő lett, inentől kezdve 19-es felvonó környékén voltunk egész nap, többször felmásztunk a 10-es felvonó melletti kis csúcsra, és innen kezdtük a freerideot. Hatalmas élmény volt, nagyon finom porhóval, ideális meredekséggel, nagyon élveztük.

A hütték alpesi viszonylathoz képest nagyon olcsók voltak, csevapot, plejskavicát mindenhol lehetett venni, hatalmas adagokat adtak. Nagyon sokan beszédbe elegyedtek velünk a helyiek közül, barátságosak voltak, és az esetek nagy részében jól beszéltek angolul, illetve volt ahol németül. A pályák színezése és azok nehézsége elmaradt az általunk megszokottaktól, jópárszor kellett botozni sajnos. Meglátásunk szerint ami itt fekete, az az Alpokban piros, és így tovább mindig egy színnel lejjebb. Kedd-szerdán azon nevettünk, hogy Eplényben többen vannak a kamerafelvételek alapján, mint itt, rengetegszer rögtön a szőnyegig csúsztunk. Csütörtökre már többen lettek a szép idővel, de az sem volt még zavaró. Péntekre viszont brutál tömeg lett, a forgalmasabb, szűkebb piros pályákon már kora délután félméteres buckák és jég képződött, jópár horror esést néztük végig. A sítudás szintje és az egó fordítottan arányosan korreált egymáshoz, emiatt aztán volt dolga a hegyimentőknek.

Mint pályarendszer annyira nem fogott meg, de a freeride rész, az olcsóság, az ételek, az emberek jófejsége, és a rerlatív közelség okán azt beszéltük, hogy hasonló hóviszonyok esetén hétköznap nagyon megéri eljönni pár napot szűzhavazni ide bármikor.

Sziasztok!

Január 31-én végül lehullott 40-50 cm hó, így gyors üzenetváltás után heten úgy döntöttünk dél körül, hogy elrepülünk este Grúziába, ami jó döntésnek bizonyult :) Mi is Wizzairt, és Georgian Bust választottuk, amit roppant mód élveztünk. Tbiliszitől északra leszálltunk a nagybuszról, és átszálltunk egy ránézésre kb. 15 éves összkerekes, sperrdifis Sprinterre, ami csak minket vitt Gudauriba. A kamion forgalom ekkora már le lett állítva, az úton kb. 10-15 cm hó állt, az orosz-grúz határ lezárva a hó miatt. Mindezen információk ellenében száguldottunk felfelé az úton sofőrünkkel, a mintegy 80 km-es úton minket senki sem előzőtt meg, ellenben X5-ös BMW, G Merci, A8 Quattrók tűntek fel, majd el a visszapillantóban, többször 5 autót előztünk végig sorban a szerpentinen. Ketten fülig érő szájjal ültünk az első sorban, biztattuk a sofőrünket, többiek jóval sápadtabban viselték az utat.

A síterep egy kimondott freeride terep, azonban nagyon köves-sziklás, így olyan 1 méter hó szükséges ahhoz, hogy az ember ne karistolja szét a lécét, mint azt mi is tettük. A léceket béreltük, ami okos döntésnek bizonyult tekintve azt, hogy a pályán is sok kővel találkoztunk. 6 napra bakancs és léc 27.000 forint volt, azonban a lécen ejtett mélyebb karc feltöltést nekünk kellett fizetni (2000 forint). Első nap csodás időnk volt, előtte hullott fél méter hó, nagyon jót freerideoltunk, ilyen szintű porhóval még sehol sem találkoztunk, ha nem figyeltünk oda derékig, vagy mélyebbre süllyedtünk a hóban, jópárszor kellett kiásni magunkat a hó alól. Ami hiányosság volt, hogy a pályák nem voltak jelezve, útjelző táblák sem voltak, sokszor a pálya széle sem volt jelölve. Szakadó hóban, a ratrakolás elhanyagolása miatt sokszor azt se tudtuk, hogy épp pályán, vagy azon kívül vagyunk-e. Térkép nem járt a bérlet mellé, információs táblák sem voltak, ebben van még hova fejlődnie a terepnek. Mindenesetre két nap alatt kétszer találkoztunk személyautóval a sípályán, ami eddig síelős karrierünkben unikumnak volt mondható :D Mint ahogy olyan sem gyakran fordult még elő, hogy ratrak 15:30-kor nyélgázzal jön velünk szemben a pályán, néztük is, mi lehet ilyen sietős, talán megsérült valaki. Az ok ennél sokkal prózaibb volt: A plató tele volt piával, valamely hüttének fogyhatott ki az italkészlete.

A terepen rengeteg toronydaru van, mindenhol építkeznek, nagy potenciál van a terepben, valószínű pár éven belül már más árakkal, és szolgáltatásokkal fog találkozni az ember. Rajtunk kívül találkoztunk még 15 magyarral a terepen, így összesen a február első hetében legalább 23-an síeltünk ott kis hazánkból, ami meglepő volt számunkra.

Sziasztok!

Most 13-án szombaton ugrottunk át Dóvalba csúszni egyet tekintettel a siralmas hazai állapotokra. 18 év után voltam itt először, találkoztam új dolgokkal. A parkolók ingyenesek, ez pozitív meglepetésként ért, a 2000-es évek elején még nem volt így. A jegyet hamar megvettük, jó döntés volt, hogy hét órás jegyet vettünk, mivel relatíve későn értünk oda (11 óra), így ki tudtuk használni az esti sízés lehetőségét is. A pályákon több magyar volt mint helyi, az éttermekben, pénztárakban alap magyar szavakat már tudogatnak. Mi a Nová Holá oldalon voltunk, az 1-es, és 9-es hosszabb pirosak már első csúszásunkról, 11:30-kor meglehetősen jegesek voltak, ez a nap folyamán egyre csak romlott, késő délután már inkább műkorcsolya versenyre volt alkalmas, sem mint síelésre. Nyilván a kevés hó ebben szerepet játszott, de ez így katasztrófa volt, hasonlóra csak Telgártról emlékszem. A 2, és 2a pályák viszont jók voltak, ezen csúszkáltunk egész nap, még zárás előtt is jó állapotban voltak, kivéve a felső szűkebb részt, amik itt is jegesedtek. Volt lehetőségünk kis pályán kívüli síelésre is, ami egész jó volt annak ellenére is, hogy rég esett hó, és eljegesedett a teteje. Ahhoz képest, hogy szombat volt, nem volt tömeg, a felvonóknál nem kellett várni. A 2, 2a pályák alján lévő Hüttében semmilyen idegen nyelvet nem beszéltek, az ételek kizárólag tótul voltak kiírva, és a választék is nagyon gyenge volt, jellemző, hogy du 1-kor kezdtek neki a padokról a nap folyamán lehullott havat letakarítani. Ezt ennyiben is hagytuk, és az 1-es, és 9-es piros alján lévő Hüttében ebédeltünk, az árak és ízek megfelelőek voltak, a pincér annyit tudott is magyarul, ami nekünk elég volt, de angolul is beszélt vmennyit. Wifi csak ebben az étteremben, vmint a túloldalon, az iglunál volt, máshol nem. A Nová Holá oldalon a négyes lift 4-kor zárt, így átsétáltunk a Zahradiste oldalra. A 13-as felvonót nem üzemeltetik (azt nem értem miért nem, mert így aki át akar menni csúszni Nová Holáról Zahradistére annak kell vagy 1 km-t sétálni), így sétáltunk az út mellett, a fahídon át. Maradt még másfél óránk a hét órás jegyből, azt a 6-os kéken csúszkálva töltöttük este hatig, a négyes ülős járt végig, melynek sebessége egyébként csiga 2.Ezen az oldalon a pályák szét voltak túrva, de értelemszerűen jegesedésről nem beszélhetünk, mivel nem volt annyi meredeksége. De a hó egész kellemes állapotban volt. Sorállás itt sem volt, és ahhoz képest, hogy hétvége volt, meglepően kevesen voltak, ekkora, estére már a sízők kb. 90%-a magyar volt. Ami feltűnő volt még nagyon, hogy boardosakat alig láttam, ellenben a hatos kéken rengeteg bukást, látszik, hogy sokan itt sajátítják el az alapokat. Az utazás Bp.-ről az tényleg három óra, csak Zólyom és Besztercebánya között lehet normálisabban haladni az autóútnak köszönhetően. Összességében fejlődtek az elmúlt 18 évben, de sztem ha Magyarországon lenne hasonló lehetőség (nyugatról nem is beszélve) sokkal többet ki tudna belőle hozni egy üzemeltető. Ha választhatok Eplény, Szentistván, vagy Dóval között, én otthonra tenném a voksom.