Élménybeszámolók

Ahogy elnézem, csak mi járunk ide :D

Egy év elteltével újra elmentünk. A pályarendszer ugyanaz, a helyiek kedvessége ugyanaz. A fennsíkon viszont építettek egy ZONCOLAN felíratot, aminek minden betűje más-más huncutságot tud (mászófal, fekvőhely, csúszda). Lehet előtte fényképezkedni, jópofa.

Az utat megint a sítanodával szerveztük. A két srácunk már rutinos második éves sielőként érkezett. A lányunk (3 évesen) pedig - köszönve a rugalmas hozzáállásnak - most debütált. Ez némileg átrendezte a napunkat, mivel így délelőtt és délután is a gyerekek nélkül voltunk.
A fiúk már a kék pályákon csapatták, a pici pedig a zöld pályán a varázsszőnyeg mellett.

Az időjárás nem volt annyira kegyes. Két héttel korábban esett csak hó, így ami volt, az darabos, jeges kása, hála a napsütésnek. Annyira nem élveztük, mert veszettül tapadt, buckásodott, délutánra csapnivaló lett.
A hét második felében esett valamennyi, aminek hála végre porhóban lehetett menni. Na, azt már élveztük.
Egy nap volt csak valami olasz versenyző tábor a pályán, aznap életveszély volt bárhol csúszni, mivel a liftre várakozás közben is simán elcsapták az embert.

A szállásunk ezúttal a LA Perla hotel volt. A szoba nagyságrenddel jobb, mint a Sport Tour. Nem volt fura szag, bár a fűtést itt is lekapcsolták időnként. A wellnes részleg egy medencét, egy jakuzzit, egy szaunát és egy gőzfürdőt takar. A srácok élvezték, hogy miután jól elfáradtak a csúszásban, délután még tombolhattak egyet a vízben vacsora előtt.

Apropó vacsora. Négy csillag ide, gourmet konyha oda, a kaja gyerek szemmel csapnivalóan rossz volt. A vacsora menü választásos volt, amit előző nap kellett bejelölni.
Nem tudtak egy egyszerű tésztát főzni estére, mert vargányafüst, meg pácolt lazac, meg kiskutya füle az kellett. A reggeli rendben volt, egy hétig ettek virslit (egyszer próbáltuk a rántottát, de a még édes, még édes, már sós állapoton kívül nem tudtuk ízesítni). Később, mikor közfelháborodás lett a minőségből, külön lehetett jelezni, ha valaki csak paradicsomos tésztát szeretne, de ekkor mi már nem jártunk kajálni.
A negyedik nap lett elegünk, szóltunk a recepción, hogy ne főzzenek, mert nem leszünk, elmentünk Sutrioba (Ravascletto melletti falu, kb. 10 perc autóval) Mister Zoncolan éttermébe. A pizza remek, a tészták még jobbak. Bár egy ötfős vacsora 60-70 EURO lett. Első nap a srácok egy felnőtt menüt végig ettek. Este végre csend volt, nem lehetett gyomorkorgást hallani.

A Sítanoda csapata előtt ismét le a kalappal. A szervezés patent volt. Az oktatók kedvesek, profik. A lányunkat sem sikerült elriasztaniuk. A fiúk meg amúgy is egész évben a síelésről beszéltek.

Egyelőre hosszú távra tervezünk a Sítanodával és a pályával is. Bár... Hallottuk, hogy szerveznek decemberi besíelős rövid tábort is Lachtalba. Jó lenne kiizzadni az árát. :)

Február végén voltunk Ravascletto-n, mondhatom, hogy természetesen a Sítanoda szervezésével.
Legutóbbi olasz utunknál (Civetta) még csak kettő gyerek volt, meg egy csomó csomag.
Most már három gyerekkel vágtunk neki, a kocsira kellett a tetőbox is. A nyári szlovén nyaralás alapján hajnali indulást szerettünk volna, mivel az út a megállókkal számolva 8 óra lett. Na, ebből inkább reggeli indulás lett, de a gyerekek előtt le a kalappal, bírták a megpróbáltatásokat.

Ravascletto 900 méter magasan van, hó semmi sem volt. Szerencsére a pályák ennél magasabban vannak, ott meg olyan hely nem volt, ahol hó nem lett volna. A kabinos "villamost" - a sárga felvonót hívták így a gyerekek - hamar megszoktuk, fent délelőtt a két nagyobb gyerek kezdő sítanfolyamon voltak, a maradék meg ott téblábolt a fennsíkon. Egyrészt szánkón húzgáltuk a legkisebbet. Az olaszok ilyen tekintetben (is) rendesek. Mi nem zavartuk a síelőket, az üzemeltető meg nem kergetett el bennünket.

Harmadik nap végre kipóbálhattam a pályát. A kék 4-es hosszú. Már a felénél majdnem elkóvályogtam és egy másik felvonóval mentem fel. A felvonó rendszereit szokni kell. A 4-es meg a párhuzamos piros és fekete ugyanoda megy le, de van még két másik hegy, amire felvonó visz fel és kb ugyanoda lehet lejutni. Nekem egyelőre nem volt bátorságom elkóvályogni. De legközelebb bebarangolom az egészet.

A pálya jó, pár letörés pont annyira kell, hogy éreztem az új boardom és bakancsom határait. Lehet csapatni ott is. Egyszer mentem át a pirosra, de nem éreztem azt a pluszt, hogy piros pályán megyek, a gyerekkel meg az oktatás alatt a kéken találkoztam. Szóval maradtam a 4-esen.
A felvonónál nagyon figyelnek a kicsikre és a kezdőkre. Ha látják, hogy problémás lesz a kiszállás, simán lelassítják a felvonót. Ez egy óriási plusz pont.
A kezdőknek ott a varázsszőnyeg. A két oldalon lévő sötétzöld pálya pedig ideális a gyakorlásra.

A hütte jó, sokkal olcsóbb, mint a falu pizzériája, a kaja jó a kávé kiváló. A tévében mindig bömböl a zene. :(

A szállás elfogadható (Spourtur hotel). Négy csillagból szerintem kettőt a kilátásra kapott. A szobában olyan csatorna szag terjengett, mint a falu bármely pontján. Ez nem tudom mi volt, az erős szél elvitte, utána már jobb volt. A szobák elég nagyok, a gyerekek addig kúsztak a padlón, hogy tiszta is lett.
Konnektor nem sok van. Ha valakik mindent is akarnak egyszerre tölteni, akkor vigyenek elosztót.
A negatívum, hogy a szobában a fűtést reggel lekapcsolják, így a pici délutáni alvását hat takaró alatt próbáltuk abszolválni. A fürdőszobába hősugárzót vittünk, mivel csak 1600-tól indult a fűtés, amit hétkor vagy lekapcsoltak vagy nem.
A szálloda étterme jó. Estére mindig volt zöldség, hús, gyerekeknek miegymás. Panasz nem lehet rá.

A Sítanoda: A civettai út picit korán volt. Most, hogy a srácok síelni tanultak, kiderült mitől jó ez a cég. Az oktatók kemények, de a harmadik napon a nagyobbik gyerek már a kék pályán tekert. A hét végére mindkettő le tudott csúszni. A szemük meg csillogott. Szóval a csapat profi, köszönet nekik a munkájukért.
Jövőre megyünk és szerintem egy ideig állandó cél lesz Ravascletto

Még február elején 02.08-02.14 között voltunk itt. Családostól, két gyerekkel, no meg a legkedvesebb anyósommal. Egy hónappal korábban elmentünk, megnézni a viszonyokat. A Sport Hotel már akkor is tutinak tűnt, de havat nem nagyon láttunk.

Szerencsére az égiek kegyeikbe fogadtak, mivel előtte esett vagy húsz centi hó, így a pályákon is porhóban lehetett snowboardozni. A másik nagy előnye Donovalynak, hogy nem csak a pályákon, de akárhol lehet csúszkálni, így a gyerekek vígan szánkóztak az anyóssal, míg mi a pályán gyakoroltunk. Mivel párom még a levelezést gyakorolja, és én sem vagyok veretes feketepályahuszár, ezért szinte csak a kék oldalon csúsztunk. Nekünk tökéletesen megfelelt. Széles pálya, pont annyi letöréssel, hogy még ne essünk-keljünk végig.
Szóval kezdőknek nagyon ajánlott. A felvonó (beülős) nem snowboard barát, ezért lecsatoltunk és kézbe vittük fel a cuccot, mint ahogy a boardosok 80%-a.

A szállás főnyeremeny lett. Bár hivatalosan nem beszélnek magyarul, azért mégis volt aki igen. A gyerekek játszószobája akkora, mint a lakásunk. A Wellness gyerekmedencéjében pedig egy fél napot elpancsoltak. A kaja jó volt, bár a sztrapacskát itt már nem "forgalmazzák" :(

Szerintem míg a gyerekek felnőnek, rendszeres látogatók leszünk.

Február első hetében voltunk itt a Sítanoda szervezésével. Először a szervezés. A Sítanoda profi csapat, ha valaki kiskorú gyerekkel akar menni síelni/boardozni, úgy, hogy legyen egy fél szabad napja, akkor őket válassza. Nos mi nem voltunk ennyire szerencsések, mivel egy kétéves és egy három hónapos picit cipeltünk magunkkal. Két kérésünk volt, hogy legyen babakád, és hogy van e lehetőség szánkózni. Mire kiértünk egyikre sem sikerült választ kapnunk. A kádat úgy kellett hajkurászni, ami 12 órás vezetés után esete nem volt kellemes. A szánkózásról pedig annyit, hogy a recepción (Mareson, Hotel Corona ***) simán elmondták. Ami jó volt, mert így nem cipeltük feleslegesen a szánkót.

Abban a reményben, hogy a nagyobbik pici majd szánkózik, apa és anya felváltva csúszik vettünk két - szerintem - régióbérletet 200 euroért/fő. Hát a Marmolade-ra tuti nem jó, máshová már nem mertünk elkódorogni.

Az idő remek volt. Az utolsó előtti faluban még nem volt hó, erre Civettán 1m vastag hó fedett be mindent. Jó volt látni végre igazi téli falut! A pályák remekek. Végül is tök mindegy honnan megy fel az ember ugyanarra a hegyre jut fel, szóval célszerű a kabinossal felmenni. Aztán fentről a szerjózsa minden irányában lehet csúszi Piros, fekete vagy kék pályán. Fent van egy síovi, de olyan pici és az összes cucc a világ legcsúszósabb müanyagából készült, hogy passzoltuk, miután a gyerek háromszor vágódott el. Viszont Mareson és Pianaz között van egy pizzéria, mellette pedig egy vidámpark nevű hely, ahol mozgó járdán lehet felmenni egy dombra. Pici gyereknek a szánkózás, meg a hófánkozás tökéletes. A miénket is úgy kellett kirobbantani.
Egy nap mentünk át a Marmoladera, kirándulni. Gyönyörű hely, marha hosszú gleccserpályával. Na ide majd még eljövünk kettesben lecsúszni.
Egyik nap kipróbáltam a park melletti pályát. A tárcsás felvonóban boardal mókásan visz jobbra-balra. Egy alkalommal dobott ki, én meg szánkáztam le a hegyoldalon.

Gyerekeseknek akkor javaslom a régiót, ha tuti csúszni szeretne, mert B tervre nincs lehetőség.

A márciusi (2017.03.12-2017.03.17) akciók közül választottuk ezt a terepet. Egy barátom ajánlotta, azt mondta ez a tuti.
A foglalást követően derült ki, hogy már úton a következő baba is, így 3 1/2-en indúltunk útnak. Az előre számított menetidő nem volt tartható a pici miatt.
A szállásunk a Mitterbergi Berghof szálloda volt, félpanziós, wellneses, magyarul beszélős. Remek hely, ha visszatérünk, itt szállunk meg legközelebb is. Az árban benne volt a négynapos bérlet is. Elsőre tartottam tőle, hogy mindentől messze leszünk, de síbusz járt és a szálloda előtt állt meg. Mi azonban autóval mentünk, de negyed óra alatt ott voltunk a pályáknál.
Mivel a párom snowboardozása ugrott, a picivel viszont mindenképpen szerettnük volna csúszni, ezért nem is a négy hegyet néztük ki, hanem Galsterbergalm-on csúsztunk. Mivel itt volt szánkópálya, a kabinos mellett bérlési lehetőséggel. Igazából bevallva a Hoczwurzern-en lévő szánkópályát nem értettük, mivel kabinos nem visz fel a tetejére, beülősen meg nem tudtuk, hogy akarták volna megoldani a gyerek+szánkó szállítást. Aki erre tudja a választ, írja már le.

A Galsterbergalm-i pálya nekem, mint kezdő boardosnak is jó választás volt, a teteje nagyon enyhe, mire bemelegedtem, jöhetett a meredekebb rész. Kb ötször mentem el a kék lekanyarodás mellett, mert mire észrevettem, már túlcsúsztam rajta, de a piros rész is élvezetes volt.

Utolsó napon átmentünk a Hauser Kaibling-re. A jobb oldali kabinost elsőre meg sem találtuk, beletelt egy kis időbe, mire a templomot megleltük. A felvonó azért jó, mert ide vissza sem csúsztam. Bár jelez egy kék pályát, amit előtte egy fekete rész előz meg. Nem vállaltam be. Inkább a 4-es pálya beülősével jártam fölfelé, a nap végén meg lekabinoztam a parkolóig. A pálya tetején lévő hütték jók, a kiszolgálók kedvesek, a gulyásleves pedig, bár paradicsomos, nagyon finom volt. A pályán már nagyon olvadt, tapadt a hó, kínszenvdés volt számomra a csúszás, de a pálya maga nagyon jó, széles, a lejtése pici gyakorlás után jó, szerintem kezdők is le tudnak levelezni.

Hazafelé megnéztük Hallstattot is, a hegyen keresztül vágva sok pályát találtunk eldugva. Szerintem a térség remek.

2015.03.02 és 2015.03.06 között voltunk itt. Szállásunk Maunterndorfban volt, nagyszerű, magyar vezetésű panzióban.

A szállásról: A St korona panzió elhelyezkedése kiváló, négy nagy síterep is elérhető közelségben van. A szobák nagyok, remekül felszereltek, a félpanziós ellátásban bőséges reggeli és háromfogásos vacsora volt. Nem éheztünk. Van konditerem, tényleg jól felszerelt, és szauna is, amit mi egyszer próbáltunk ki, mivel nem sikerült 50° fölé tornázni a hómérsékletet. A személyzet tündéri, kedvesek, segítőkészek és végighallgatták a beszámolóinkat. Nekik külön köszönet.
Utazás: Mi kocsival mentünk ki, de ott ingyenes buszjárat vitt bennünket Grosseck-be. Visszafelé mindenkit a szállodáig vitt, csak szólni kellett hol is lakunk.
A pályák: Főleg Grosseckben csúsztunk, mivel kedvesem kezdő boardos, neki az itteni tanulópálya jött be igazán. Az odafelé úton sehol sem láttunk havat, ettől kétségbe is estünk, de ott remek hóviszony fogadott, ráadásul már aznap este esett megint. Volt napsütés, friss hó, szél. Emiatt sajnos a Speireck-i csúcsra vezető felvonót lezárták, oda nem jutottunk fel. Ehelyett lecsúsztunk az erdei pályán, ami rettenetesen lankás és keskeny. A piros pálya elég sok meredek szakaszt tartalmaz. Sehol sem kellett sorban állni, de a felvonónál - mint megtudtuk, helyi szokás szerint - nem segítenek, ha kiesel ott röhögnek rajtad. Ez a kezdőknek nem jó.

Összességében jól éreztük magunkat, a Speirecki csúcs kimaradt, ezt fájlalom. Ha valaki nagyobb bulikra vágyik, Obertauernbe is szerencsét próbálhat, rengeteg pálya van, bár egyik sem hosszú. Itt majd 5 kilométert csúsztunk megszakítás nélkül.

02.14-én mentünk el a párommal Mátraszentistvánra. Egy hete remek havas idő volt, reméltük, hogy a pályán kitartott a hó mennyisége.
Mivel páromnak még nincs boardja, előző héten kérdeztük a kölcsönzőt, hogy ott lehet e kölcsönözni, megnyugtattak.
Végül is nem sikerült nyitásra odaérni, így a párom board nélkül maradt. :( Nem tudom, mekkora készletük van, vagy ennyire sokan érkeznek felszerelés nélkül, de első szusszra kellemetlen volt.

A párom így az én boardommal tette meg az első csúszásait. A pályán a hó a meleg miatt eléggé tapadt, a jó idő kivonzotta az embereket, rengeteg kezdő, tanuló csúszott keresztbe kasul. Na meg jópár leguán is üldögélt a pálya tetején.

A tanítás is jól ment, le lehetett lesni a módszereket és az "na így ne" technikákat. A kedvesem remekül levelezett, végül is csak a végén amortizálta le egy kicsit az ugratót elválasztó hálórengeteget.
Mikor lebukott a nap, a hó is porózusabb lett, igazi kezdő barát.
Én is csúsztam párat, de mivel a felvonóknál rendesen betömörült a nép, a sok várakozás, kiesés, elesés, leállás miatt nyögvenyelős volt a folyamatos csúszás.

Ami a lényeg, hogy a kedvesem rákattant a snowboardozásra, így mindenképpen jövünk még ide is, és máshol is próbát teszünk.

A síparknak meg köszönjük, hogy lehetőséget biztosított.