Élménybeszámolók

Múlt héten három napot töltöttünk családommal a Schladming sírégióban. Pénteken és szombaton a Reiteralmot céloztuk meg. Számunkra kedves ez a hely, hisz itt tettük meg az első métereket sílécen. De a terepet nem ismerjük, hisz 9 éve, 2015-ben csak a gumiszőnyeges tanuló pályákon oktatott minket Kálmán "bácsi" és Péter "bácsi" és azóta bár sok helyen jártunk a környéken (is), de ide nem jöttünk vissza. Mi, a két "örök kezdő" szülő és gyermekeink, a jól síelő tinik most visszatértek a kezdetekhez.

Péntek délelőtt a 7-es gyakorló pályán csúszkáltunk. Én mondjuk már elég magabiztos voltam, de a feleségemben kialakult egy pszichikai "gát" néhány éve és azóta, ha meredekebb letörést lát, akkor automatikusan "házikóban" jön csak le. Így számára nem volt más pálya opció. Ez a gyakorló pálya a bal elején egy erős letörést is magába foglalt és én ezért a letörésért maradtam a nejemmel. Azt mondtam magamban, hogy akkor lépek innét tovább, amikor ezt a letörést is "megcsúszom" és nem kerülöm ki a jobb oldali lankás részen.

Egyszer elmentem a tányéros felvonó túloldalára, ahol emlékeim szerint 9 éve egy mese pálya volt. Most csak egy erdei szerpentint találtam, ahol előttem csak ketten csúszhattak a nyomokból ítélve, de meg is értem. Hiába szereztem sebességet a hó valahogy mindíg vissza fogta a csúszást. Nagyon kellemetlen érzés volt, így többet nem is próbálkoztam. Visszatértem inkább a feleségemhez.

Ebéd után megérkeztek jól síelő ismerőseink. A pár hölgy tagja hosszú évtizedeken át oktatta a diákjait síelni, merthogy ő tanár (volt nyugdíjazásáig) és végtelen türelemmel segített pár éve a nejemnek Filtzmoosban. Most is nagy örömmel vállalta, hogy ezen a délutánon ott marad vele a gyakorló pályán és addig nyüstölik a lankákat, míg fel nem hozza magát egy normális kék pályának megfelelő szintre.

Én addig a pár férfi tagjával elindultam felfedezni a feljebb lévő pályákat. Főleg az 5-ös piros és a 6-os kék pályákat jártuk be többször is. Nagyon jó kis délután volt. Ugyan konkrét tanítást nem kaptam tőle, mert azt mondta, hogy ő a párjával ellentétben nem tanár, nem tud oktatni, de azért egy jó tanáccsal ellátott és azt próbáltam gyakorolni. Hamar ráéreztem az által javasolt technikára és tényleg sokat javult ez által a kanyar technikám. Pár csúszás után már meg ís dícsért, hogy milyen jól megy. Viszont azt mindketten megállapítottuk, hogy az erőnlétem finoman szólva is hagy kívánni valót maga után. Érdemes lesz majd azt a jótanácsát is megszívlelni, hogy a síelés az legkésőbb nyár végén kezdőik, heti 1-2 bringázással és/vagy futással, de legalábbis intenzív gyaloglással és pár otthon végezhető lábizom erősítéssel.

A gyerekeinket megint csak hébe-hóba láttuk, mert közben találkoztak osztálytársakkal és délután velük voltak. Pályazáráskor találkoztunk ismét.

Szombaton csak négyen voltunk, mert ismerőseinknek más dolga akadt, ők csak délután jöttek fel, de hagytuk őket a saját útjukat járni és az osztálytársak meg hazamenetek. A gyerekek ismét sok felé jártak, bár a lányom fázott, úgyhogy ő pár csúszás után beült egy hüttébe. Mi a 6-os pályán róttuk a köröket, immár a feleségem is bátran lejött ott, ahol előző nap még nem mert volna.

Az időjárás a harmadik napra megjavult, napsütés volt az uralkodó, de erős széllel és jópár fokkal alacsonyabb hőmérséklettel. A felhők nyargalásztak felettünk az erős szélben, így ha épp nem sütött a nap, akkor hideg volt. Ha megállt az ember, akkor már kevés volt az aláöltözet+síkabát.

Nagyon jól éreztük magunkat itt a Reiteralmon, biztos visszatérünk még ide.

Három napot töltöttünk családommal a Schladming sírégióban. Két jól síelő tini és a két "örök kezdő" szülő. Az első nap erre a síterepre esett a választás. Eredetileg nem is gondoltam Galsterbergalm-ra (sosem voltunk még itt), de előző este egy baráti beszélgetés kapcsán javasolták nekünk, mint első napi bemelegítésre alkalmas kis terep.

Délelőtt az volt a cél, hogy "visszaszerezzük" azt a tudást, amit 11 hónappal ez előtt "itt" hagytunk Ausztriában. Ezt a 4-es gyakorló pályán próbáltuk abszolválni egy rövid, de kis "letörésekkel" tarkított pályán egy tányéros felvonó segítségével. A gyerekek persze már délelőtt mentek, amerre láttak. A lányomnak nem tetszett annyira, mert a teteje eléggé jeges volt. A fiam élvezte a csúcstól az aljáig tartó "száguldást".

Az időjárás az borús volt, a völgyben pár fokkal 0 felett, a hegyen pár fokkal 0 alatt volt a hőmérséklet. A napot nem igen láttuk.

Délután én átváltottam a kék 1-esre, ami a középállomásról lefelé az aljáig tartott. Elég változatzos képet mutatott. Az eleje a szánkópályával párhuzamosan futott, de el volt választva a két pálya. Ez inkább keskeny erdei pálya szakaszra hasonlított, ami végül beletorkollott a feljebbről jövő piros 1-es ágba, ami a csúcsról indult. Itt kezdőként egy erősebb letörést kellett leküzdeni, kékkel volt jelölve, de azért jó volt, hogy nagyon széles volt ez a rész, mert én bizony jól kihasználtam a szélességet és szelídebbé varázsoltam. Aztán egy rövid keskeny erdei csúszás után ismét egy letörés következett, ami kicsit meredekebb, kicsit keskenyebb és kicsit jegesebb volt, mint az előző, ezért itt igyekeztem még óvatosabban lejutni. Persze, ahogy egyre többször lecsúsztam ezen a pályán, úgy vált egyre szelídebbé ez a letörés is. Ezek után szélesedett a pálya és egyenesen egy pirossal jelzett rész következett. Talán le tudtam volna menni rajta, de így első nap még nem voltam bevállalós, mindíg inkább a kék kerülőt választottam, ami egy keskeny kis hajtűkanyar volt. Kissé szembe szeles volt, főleg, ahogy haladt az idő, talán a pálya leghidegebb szakasza ez volt.

Ezek után szépen betorkollott a kék kerülő a fentől jövő széles pirosba, de ismét egy erős, de rövid letörés következett, amit oldal irányba ki lehetett kerülni egy keskeny kék szakasszal, aminek csak az első 20 métere volt meredek, utána ki lehett csúszni egy éles jobb kanyarral. A vége kissé hepe hupás, de széles, kezdőként is jól síelhető szakaszból állt, ami végül a gondola alsó állomása előtti térbe torkollott.

Jól éreztük magunkat. Kezdőknek, álkezdőknek kítűnő első napi helyszín arra, hogy bemozgassa az "elrozsdásodott" izmokat és tudást. Haladóknak talán kissé kicsi ez a pályarendszer. Viszont éppen ezért talán kevesen választják ezt. Most legalábbis alig voltak. Igaz, hogy hétköznap voltunk és még a tartományi síszünetek sem kezdődtek meg.

2020-ban voltunk itt először (két bejegyzéssel lejjebb olvasható az akkori beszámolónk). Akkor nagyon jól éreztük magunkat és ezen emlékek megerősítették, hogy újra el kell jönnünk. Így tegnap ismét ellátogattunk ide.

Sajnos a jó emlékek elhomályosítottak a rosszakat, ti.: déli fekvésű pályák a nap hatására hamar olvadnak, buckásodnak. Míg három éve ez csak délutánra alakult ki, addig most szombaton már délelőtt pirossá változtatta a kék pályák meredekebb részeit.

A 2-esen indultunk, de rögtön egy erdei kerülővel rossz lóra tettünk, mert egy kanyar után az erdei út szinte egy nyomsávos síugrópályává alakult. Nem mertük a mi tudásunkkal lécen abszolválni. Egy rossz mozdulat és lebucskáztunk volna a meredek domboldalon, amiről már elolvadt a hó. Inkább lecsatoltunk és gyalogosan tettük meg a keskeny részt, ami nem volt több, mint 50 méter. Innét becsatlakoztunk a 2-es pályába. Aztán nem kerültünk ki egy meredek buckás szakaszt az erdőn át, így ott végképp inunkba szállt a bátorságunk. De 3 éve ezen simán lementünk, csak most a buckák túl veszélyessé tették számunkra a lesiklást, így a pálya szélén learaszoltunk ezen a szakaszon. Innét az erdőn keresztül lecsúsztunk az új 6 üléses aljába. (3-as kék átkötés).

A nagyon kényelmes 6 ülésesben elhelyezkedtünk ketten (mert alig voltak sízők ezen a részen és ők is vártak még valakiket, így, bőven lehetett luxuskodni). Szépen felsuhantunk a hegytetőre és 8 éves "pályafutásunk" újabb mérföldkövéhez érkeztünk. Ugyanis a szokott módon fel akartam hajtani a biztonsági keretet és az beragadt, nem akart megmozdulni sem. Vészesen közeledett a kiszállás, már-már pánikhangulat lett úrrá rajtunk, amikor hallottam egy halk kattanást és csodák-csodája, a keret felemelkedett. Na ilyet sem láttunk még! :-) Ott állt a kezelő és mosolyogva szólt, hogy "automatik". Gondolom nem mi voltunk az elsők, akik így jártak. Lent biztos ki volt írva, csak hát nem figyeltük.

Nagyon szomjasak voltunk, így ittunk egy üdítőt fenn és napoztattuk az arcunk. Azt már a liftből láttuk, hogy az erdei pályát átalakították mesepályává. Mi is ezt céloztuk meg, így a kék 4-es elejét kiváltottuk egy erdei lecsúszással. Megjegyzem 3 éve ezt a 4-est is simán abszolváltuk, most neki se mertünk fogni. Középtájékon viszont nagyon kiszélesedik és lankás, a végén szinte lapos a 4-es, ezen szépen lejöttünk a buckák ellenére, majd következett a fekete leves. Szűk, meredek, buckás rész. Erre emlékeztem, hogy 3 éve is kemény dió volt. Én azért lejöttem rajta szépen cikk-cakk-ban. A feleségem közben lecsatolt és a pálya szélén lépdelt hősiesen. Egy (talán holland) pár aggódva nézték, tudtam, hogy róla beszélnek. Ők meg azt tudhatták, hogy én hozzá tartozom, mert a férfi elkezdett hozzám beszélni németül és mutogatott a nejem felé. Kértem, hogyha lehet beszéljünk angolul, mert németül nem tudok. Ekkor a hölgy vette át a szót és mondta, hogy szóljak a nejemnek, hogy vegye vissza a léceket, mert a csizma veszélyesen elsüllyed a hóban és a lécek viszont nagyobb felületet adniak, egyszerűbb velül lépdelni. Megköszöntem a jótanácsot és felkiabáltam a feleségemnek. De sejtettem, hogy azon a meredek lejtőn ő már nem fog visszacsatolni, lejön így. Le is érkezett. Innét egy erdei szakaszon szépen le lehett csúszni, egyrészt a csákányos aljához, ami vissza vitt a 2-es derekára, másrészt pedig le lehetett volna menni a 6 üléseshez. Megbeszéltük a nejemmel, hogy ezek a pályák jobbak már nem lesznek ma, nem érdemes nekünk visszamenni, csak ugyanilyen szenvedés lenne.

Szemközt a Papagenó pálya északi fekvésű, biztos jobb, de mi már eléggé belefáradtunk a mai próbálkozásokba, így inkább azt is kihagyjuk. A nejem lecsúszott a 4-es pálya aljába én pedig elindultam a csákányossal vissza 2-es közepére. Onnan lecsúsztam majdnem az aljáig, ahol a kocsit hagytuk. Itt is elvétettem egy erdei könnyítést, így a korábbi jótanácsnak megfelelően szépen léccel lépdeltem a pálya szélén. Aztán az utolsó 100 méteren ismét egy meredek, nagyon buckás részhez értem itt is elindultam eképp, de a felénél már vettem a bátorságot és megpróbáltam lesiklani. Elég nagy és vízszintes kicsúszás volt a pénztárakig, gondoltam csak megállok ilyen távon. Végül gond nélkül leértem.

Tudom, hogy egy kicsit több önbizalommal abszolválhatóak lettek volna ezek a dícstelenül szélén lépkedős szakaszok, de most ennyire tellett tőlem. Annyi negatívumot tudnék csak a síterepre vonatkozóan írni, hogy szinte egyáltalán nincsenek jelezve az erdei kerülők. A piros és kék szétválások. Van ugyan egy-két tábla iránymutatónak, de a 3 éve megszokott kis kör alakú piros vagy kék, számmal ellátott táblácskák szinte teljesen hiányoztak. Egy két letörésnél szerintem jó lett volna jelezni, hogy "Hohó!! Barátocskám, ez itt piros, de balra az erdőn át lemehetsz kéken is!"

A kocsival elmentem a feleségemért, átálltunk a Papageno aljába és a síbakancsot hótaposóra cseréltük. Felmentünk a hegytetőre, megebédeltünk és egy másfél órás hegyteteji sétával zártuk a napot. Ez viszont ismét felejthetetlen volt a szikrázó napsütés, a szinte érintetlen hótakaró és a hegyek látványa miatt.

Mi már 2015 óta síelünk a feleségemmel, de az "örök" kezdők táborát gyarapítjuk és a stabil kék pályákat keressük és részesítjük előnyben. Kolleganőm ajánlotta ezt a síterepet és nekünk bevált. 03. 03-án, pénteken voltunk itt.

A pályákon nem voltak túl sokan és ők is nagyon szépen eloszlottak, nem volt zsúfoltság. Délelőtt a felső kék pályák közül mi csak 3-as pályán síelgettünk. Számunkra ez pompás pálya volt. Szépen le lehett rajta jönni, széles volt és nem voltak rajta "alattomos" piros letörések, így kezdőknek nagyon ideális.

A csákányos felvonó az, ami minket is egy kicsit gondolkodásra késztetett. Eddig nem volt sok szerencsénk csákányoshoz és az ami volt, az sem sűlt el jól. Néhány éve Klippitztörlben beletörött a bicskánk egy jeges csákányosba. De ez itt könnyen abszolválható volt. Igaz, mi szeretjük a lábainkat kicsit megpihentetni felfelé, amit csákányoson nem lehet, de azért egy kicsit több hüttézéssel ezt is megoldottuk.

Néha lecsúsztunk az erdei pályán a második kétüléses aljába is, hogy meglegyen a pihenő felfelé. Annyira nem rajongok az erdei pályákért, mert nem tudunk rajt gyakorolni. Keskenyek és sokszor jegesek. Szinte csak a biztonságra törekedve "házikóban" megyünk le, nincs tér a szabályos síelés gyakorlásához. Viszont az erdei pályák (legalábbis itt) nagyon szépek. A fenyves-rengeteg atmoszférája kárpótol a lesiklás módjáért. Szóval egész nap a 3-as, 2a-s kéken jöttünk-mentünk.

Délelőtt szépen esett a hó egy órán át, ilyen élményben is már régen volt részünk, így ez külön piros pont volt, bár erről nem a pálya tehet, hanem Holle Anyó. A finom ebéd után folytattuk a lesiklást, és egyszer a sima 2-es pirosnak is nekiveselkedtünk, mert az eleje inkább kék volt. De aztán a 2a első kereszteződésénél a feleségem átment rá. Én még próbálkoztam egy következő piros szakasszal, de nagyon meredek volt nekem, nyögvenyelősen tudtam csak leevickélni, így én is a kékre váltottam.

Egy finom kávé után még lecsúsztam kétszer a 3-ason, de aztán közeledett a 16 óra. Azon tanakodtunk, hogy lemenjünk-e lécen, vagy kéretőzzünk fel a beülősre visszirányba. Először a már ismert 2a-n lecsúsztunk a hegy derekára és végül onnan elindultunk az 1a erdei kéken. Eleinte nagyon jó volt, de ahogy ereszkedtünk, kezdett jegesedni. Ez még nem okozott nekünk nagy problémát, de sajnos az utolsó kanyarok egyikét követően a jég hirtelen megszakadt. Nem tudtam megállni előtte és ráfutottam az egyik lécemmel a kavicsos olvadt murvára. Majdnem elestem és a lécembe is belehúztam egy jókora karcolást.

Az utolsó előtti részen van egy rövid, de nagyon meredek lejtő, szerencsére ezt balra ki lehetett kerülni egy behavazott erdei szakaszon, így a vége megint klassz volt. Ide biztos, hogy visszatérünk még, mert ki akarjuk próbálni a fenti többi pályát is. A csákányos felvonók és a hely relatíve eldugott volta miatt talán főszezonban sem olyan zsúfolt, érdemes visszatérni.

Múlt csütörtök itt kezdtük 3 napos síhétvégénket. Ezen a napon csak a kék erdei szánkópályán jöttünk le vagy nyolcszor. Egyre nagyobb lendülettel, egyre gyakorlottabban vettük az akadályokat.

Nagyon szép, igazi hamisítatlan téli élményben volt részünk. Mivel ez egy mesepálya, nagyon sok kisgyerek csúszkált, de jól eloszlottak, egyáltalán nem volt zavaró. Nagyon tetszett. Az időjárás is kegyes volt, szinte végig ragyogó napsütés volt, de a pálya délutánra sem olvadt meg számottevően.

Fent ebédeltünk a hütte teraszán, remek kilátással a Schladminger Tauern hegyvonulatára. Oldalt pedig keleti irányban a völgyet láthattuk, balra pedig a Dachstein tekintélyt parancsoló sziklái magasodtak fölénk. Szuper kis nap volt!

Múlt szombaton töltöttünk itt egy csodálatos napot. Mivel eddig csak kék pályákon vitézkedtünk, ezért a 4 üléses aljában parkoltunk és először a 2-es pályán lejöttünk kétszer, de másodikra már a piros ágát is bevállaltuk. Nagyon élveztük a csúszást. Aztán a 3-as átkötő szakaszon át váltottunk a 2 üléses felvonóra. A 4-es pályán a piros ágat is "bevettük". Majd fenn találkoztunk ismerősökkel, gyakorlott síelőkkel, akik nagy nehezen rábeszéltek az 5-ös pályára.

Eredendően elzárkóztunk ettől, mert tavalyról Klippitztörlben rossz tapasztalataink voltak a csákányos felvonóval kapcsolatban. Ott nagyon jeges volt, nagyon nehéz volt a pályán maradni. Egyszer ki is estünk. Ezért itt már nem akartunk kockáztatni. De ismerőseink azt mondták, hogy a gyönyörű 5-ös erdei pályát vétek lenne kihagyni. Végül engedtünk a szelíd erőszaknak és lecsúsztunk. Nagyon klassz és változatos volt.

A felvonónál kaptunk egy jó tanácsot arra nézvést, hogy hogy lehet annak ellenére pihentetni a lábat, hogy "lábon" megyünk fel. Azt javasolták, hogy előre kell terhelni és az pihentetőbb. Be is jött, mert semmi gondunk nem volt. Oly annyira tetszett, hogy még egyszer lecsúsztunk.

Mire visszaértünk már délutánra fordult az idő. Ekkor elindultunk a 4-es pályán, hogy még párszor lecsússzunk, de a napsütés hatására nagyon bekásásodott a pálya. Helyenként szinte "fogta" a lécet. Úgyhogy nem mentünk már itt vissza, hanem átkötöttünk a rövid csákányoson a 2-es pályára és ott lecsúsztunk.

Innét úgy döntöttünk, hogy átmegyünk a Papageno gondolával a szemközti hegyre, mert azt nem sütötte úgy a nap. Oda mi már a feleségemmel csizmában mentünk fel egyet hüttézni. Ismerőseink viszont csúsztak és utólag azt mondták, hogy szerintük mi is bevállalhattuk volna a piros 1-es pályát, maximum a végén a feketébe hajló célegyenest kerülhettük volna el az erdei kéken. De ekkor már majdnem 4 óra volt, így ezt most elengedtük, jövőre megpróbáljuk.

Nagyon klassz és változatos ez a pályarendszer és nagyon jól esett ismerőseink dícsérete, bátorítása, miszerint jól síelünk, csak egy kicsit nagyobb lendület/sebesség kell az előrelépéshez. De alapvetően jól fordulunk, jól helyezzük át a testsúlyt. Ez nagyon sokat jelentett nekünk.

Bár tapasztalataink azt mutatják, hogy az osztrák síterepek alkalmazottai sokkal inkább odafigyelnek a vendégekre, mint Cerknoban az ottaniak, de itt Filzmoos-ban ez még inkább kitűnt. A felvonó kezelő mindig lassított, ha kis gyerekesek szálltak ki. A csákányosnál segítettek nekünk beszállni, és mindenhol hangosan köszöntek, mosolyogtak.

A síelés után sétáltunk egy órácskát a szép házak között és eljutottunk egy lóistálló melletti régi kisvendéglőhöz, ahol mindenki ivott egy italt. Remek nap volt ez, ide majd a gyerekeinkkel is visszatérünk.

Tegnap zárult ez évi sulis sítáborunk, melyet ismét Klippitztörl sípályáin töltöttünk. Sajnos nem jó előjelekkel vágtunk neki a tábornak. Karácsony táján esett utoljára hó a síterepen és az indulásunk előtti héten pedig még a hegyen is 8-10 fok körüli hőmérsékletek voltak. A webkamerák képeit nézve láttuk, hogy csak a pályán volt hó, körülötte minden barna és szürke volt.

Vasárnap (02. 02.) és hétfőn szuper napsütés várt minket, de elég meleg is volt, így a pályák helyenként nagyon buckásak voltak. Egymás után kétszer is estem, a másodiknál ráadásul azt sem tudtam merre van az arra. Eléggé visszavette a kedvem ez a két esés, másodjára az egyik botra érkeztem könyékkel, így igencsak fájt. Azért folytattam a lesiklást, de már nem volt olyan jó kedvem. Kicsit féltem a második naptól, de éjszaka sokat dolgozhattak a pályán és a nap sem sütött hétágra, sokat bújkált a felhők között, ezért nem olvadt annyira. Így egész nap nagyjából ideálisak voltak a körülmények. Sokkal jobban ment a síelés és az önbizalmam is visszatért. Estem is a végén egy nagyobbacskát, de nem volt vészes. Az egyik léc leoldott és nagyon hamar meg is álltam. Sajnos elég rossz helyen, egy letörésben sikerült ezt produkálnom, de jött egy éltes úriember és segített felállni. De ettől eltekintve ez a nap remekül sikerült.

Sajnos már tudtuk, hogy keddtől elromlik az idő. Esőt nem sokat írtak, de nagy szelet igen, így sejtettük, hogy a libegőket nem indítják el. 11 körül azért kijöttünk a pályára, mert a gyakorlópálya üzemelt. Sajnos az a kevés ember (és sok "síschulés" kisgyerek) mind itt tömörült, így én nem is húztam lécet, nem akartam 30 másodperc lesiklásért 5-8 perceket várni. Amikor dél körül mindenki elment ebédelni, akkor csúsztam párat, de számomra nagyon jeges volt a pálya, nem éreztem jól magam rajta, így hamar abbahagytam.

Szerdára kb. ugyanennyi szelet és egy kis havat jósoltak. Éjszaka sokat esett, mert jópár centis lepelre ébredtünk. Reggeli után várakozó álláspontra helyezkedtünk. Aztán egy kiadós hógolyó csata után délben elindultunk ki a pályára. Először még csak a gyakorló pálya volt nyitva, de igen csak nekikezdett a havazás, szép volt. Ilyenben már régen volt részünk. Aztán ahogy alábbhagyott a havazás, megindult a kétüléses felvonó, így legalább a 2-es pályán le tudtunk jönni párszor. A havazás és az intenzív hóágyúzás az alsó felét a pályának jó állapotúvá varázsolta, de a teje a nagy szél miatt jégpáncél volt, mert a porhavat azonnal le is fújta róla. A 4 üléses felvonót nem használhattuk, így a kedvencünk, a 10-es pálya is zárva volt. Utolsó napunkra ismét egész napos napsütést és mínusz fokokat ígértek, ami be is jött, így egész jó körülmények között síelhettünk, bár a jég sok helyütt megnehezítette a dolgunkat, de végre kinyitották a 9-es, 10-es pályákat is. A 2-es pálya alsó részét ismét folyamatosan hóágyúzták.

Én jól éreztem magam, csak azt sajnálom, hogy a tavaly általunk kihagyott erdei pálya az egész héten zárva volt, gondolom a hóhiány miatt. De a legfőbb az az, hogy a hangulatunk végig remek volt és a gyerekeim is sokat fejlődtek tavaly óta. Ezt még a táborvezető is észrevette és megdicsérte őket.

Most érkeztünk haza egy 5 napos sítáborból melyet Klippitztörlben töltöttünk. Az idő remek volt, de a hőmérséklet a hét végére már túlságosan a tavaszt idézte, ezért a pályák hamar kásásodtak, buckásodtak.

Szombaton sokan voltak, hétköznap viszonylag kevesen, nem volt tömeg. A pályák reggel jók voltak, az északi fekvésűekre (9, 10) délután sem volt panasz, a 2-es az elég buckás, hókásás lett délutánra, legalábbis a hét második felében. A csákányos felvonó eléggé kényelmetlen volt, a gyerekeknek okozott némi problémát. A hétvégére nagyon kijegesedett és nagyon nehéz volt rajt maradni a piciknek, így inkább el is kerültük, viszont ez miatt jó pár izgalmas pályát is nélkülöznünk kellett.

Ez a síterep megérdemelne ide is egy libegőt. A feleségemmel a 10-es és a 9-es pályát szerettük leginkább, a gyerekek szinte mindenhol jártak.

Ami nem tetszett, hogy az általunk meglátogatott hüttékben nem lehetett bankkártyával fizetni és nem igazán voltak személyzetileg felkészülve arra, hogy dél körül az emberek többsége bizony enni szeretne. Ahogy közeledett a hétvége, úgy omlott össze a kiszolgálás. Azt láttuk, hogy a pincérek pörögnek ezerrel, csak sajnos kevesen voltak. Arra rájöttek csütörtökre, hogy ha a megrendelt enni/innivalót kihozzák, akkor egyből hozzák a számlát is és fizettetnek. Ez jó volt nekik, mert nem maradt el semmi, és nekünk is, mert kajálás után rögtön indulhattunk tovább, nem kellett még negyed órákat várni a túlterhelt pincérre, hogy fizethessünk. Hét közben lent a nagy parkolónál ettünk, szombatra egy hegyi hüttét választottunk, de az végképp "összeomlott" 12:00 és 13:30 között.

Viszont a gyönyörű napsütés az kárpótolt valamelyest. Mindentől függetlenül, mi jól éreztük magunkat és maradt még számunkra felfedezetlen pálya, így reméljük, hogy még visszatérünk ide.

2017. január 29. - február 3. között ismét itt táboroztunk az iskolával. Most az időjárás a fordítottja volt a tavalyinak. (lásd néhány hsz.-el lejjebb)

Az első nap gyönyörű idő volt, szikrázó napsütésben síeltünk. Aztán a 2., 3., 4. napon sűrű felhő, minimális látótávolság, de remek hóviszonyok. Sajnos az idő egyre melegedett és egyre csapadékosabb lett. Fent a hegyen inkább hó volt, a völgybe érve ez esővé alakult, ami eléggé eláztatta a népeket. Főleg a felvonón felfelé volt kellemetlen. Az utolsó napra fel sem mentünk, mert reggel a recepción egész délelőttre folyamatos esőt prognosztizáltak.

A pályák azonban jobb állapotban voltak, mint tavaly. Mi főleg az 5-ös (kék) pályán mentünk, de a gyerekek szinte az összeset kipróbálták. A szállásra ismét csak jót tudok mondani. Idén egy még jobb, tágasabb szobába kerültünk pont a társalgó előtt. Kicsit féltem, hogy az esetlegesen elhúzódó "ismerkedési estek" behallatszanak majd, de semmi zaj nem jött át, pedig volt ismerkedés bőven. ;-) Nagyon jól hangszigetelt az ajtó.

A másik kellemes meglepetés a szálloda uszodájában ért minket. Teljesen felújították, került bele gyerekeknek való sekély rész. Akár egész kicsik is belemehettek, megmaradt a sportuszoda jelleg néhány sávban és némi élmény elem is beépítésre került. (buzgárok, csobogók, stb...) Egy 4 személyes jakuzzi is megfért a sarokban, ahonnan a felnőttek szemmel tarthatták a gyerekeket. A kaja ismét príma volt, a választék is megfelelő volt.

Össz-egészében tetszett az egész. Kicsit tartunk tőle, hogy az enyhe telek irányába alakul az időjárás, így a kb. 1200 méteres Cerkno síterepen állandósulhat a vegyes halmazállapotú csapadék, ami rontja az élvezeti értéket.

Tegnap jöttünk haza Cerkno-ból. Mi is a Hotel Cerknoban szálltunk meg és csak alátámasztani tudom az eddigi jó véleményeket. A szoba megfelelő, az étel választék bőven elegendő, az íze finom.

Sajnos bár vasárnap érkeztünk, de rögtön 8 fokkal és egy 24-36 órás zuhogó esővel köszönt be a hét, így hétfőn a pályákat nem nyitották meg. Kedden ennek utóhatásaként finoman szólva sem volt jó minőségű a hó, minket kezdőket az oktató rá sem engedett a kék pályára (sem).

Na de szerdától a tél minden jó arcát megmutatta. Éjszaka esett a hegyen 8-10 cm, így szerdán borús időben, délutánra jegesedő kék pályával, de remekül gyakorolhattunk. Csütörtökön egész nap ragyogó napsütésben teljesen helyrehozott pályákon csiszolhattuk tudásunk.

Péntekre virradóra megint esett 30-40 cm friss hó, és bár néha az orrunkig sem láttunk, de gyönyörű hóesésben is síelhettünk és így búcsúztattuk a hetet.