Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Élménybeszámolók

beee kiemelt beszámolói
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Ausztria
Heiligenblut
2017.03.09.
Azért úgy érzem, hogy az alábbi értékelésben erős szerepet játszott az, hogy az idei télen enyhén szólva is brutálisan kevés hó esett.
Ez nyilván nem menti fel teljesen a síterepet, hiszen ilyen magasságokban már bőven hatékonyan hóágyúzhattak volna, ha az összes pályán modern hóágyú rendszer lenne telepítve.

Mégis, a korábbi évek alapján elmondható, hogy Heiligenblutban egy normál télen hatalmas élmény síelni! Nem egy óriási síközpont többszáz km pályával, de bőven van elég pálya akár egy hét eltöltésére is. A Schareck oldalában a jelenleg működő 1 db (5-ös) pálya mellett ott van a gyönyörű vonalvezetésű 2-es és az abból leágazó 3-as pálya is (ami most is megy, de elég gáz rajta a hó).
A Fleiss oldalon szintén sokkal több a pálya, mint ami idén nyitva van.

A Schareck felvonó az egyik leghatékonyabb felvonó, direkt vonalban felvisz a hegytetőre, majd pályái (2-es és 5-ös) sokkal nagyobb ívben kanyarognak le, így a felvonózás vs. síelés ideje igen jó arányban van.
Plusz ehhez hozzájön az is, hogy szinte soha nincs sor, ha van, az is irtó rövid. Tehát nem töltünk el 5-10 perceket álldogálással.

"Hátul" pedig (a Schareck mögött, a Viehbühel/Fallbichl részen) még idén is hatalmas öröm a "Naturschnee". Itt mindig van bőven elég hó és teljesen más érzés a léc alatt a tömörített, természetes hó, mint a hóágyús jégkása.

Egy normális télen a felvonók bőven megfelelőek, a Schareckbahn és a Fleiss oldalon található ülőlift kényelmesen juttat fel a hegyre.

A Viehbühel és a Hochfleiss húzóliftek már bőven megérettek a cserére, de a fenti panoráma még azt is kárpótólja, aki amúgy nem szereti a húzólifteket. A Viehbühel lift helyett szuper lenne egy ülőlift, ami kicsit feljebb is mehetne - a Hochtor feletti csúcsig akár. A Fleiss oldalon pedig meghosszabbíthatnák az ülőliftet a csúcsig.
Kérdés, hogy miért nem teszik: talán pont jó nekik a mostani forgalom, nem akarnak "nagy, divatos" síterep lenni -más a koncepció. És ami még tényező lehet: szigorúan védett nemzeti parkról van szó, ahol egy ilyen beruházást valószínűleg nem engedélyeznének.

A Tunnelbahn nekem nagy kedvencem, szerintem aranyos és nyilván biztonságos, erre nagyon szigorú szabályok vannak Ausztriában.

A pályák általánosságban nagyon szép szélesek és jó hosszúak is.
A völgypálya az egyetlen kakukktojás, ez egy keskeny pálya, akár síúttá is minősíthetnék. Kezdőknek egyáltalán nem való, de azért valljuk be, erre piros színe is utal. Nem ciki a nap végén a Rossbach állomástól lifttel menni le.

Egyetlen tényleg égetően fontos beruházás a hóágyúrendszer lenne.
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Ausztria
Pitztal
2016.11.12.
Sziasztok!

Október 23-24-én kezdtük idei szezonunkat a Pitztaler Gletscher-en.
A völgyben nem volt hó, ellenben gyönyörű őszi színek fogadtak bennünket.

Szállásunk Plangeross-ban volt, 3 km-re a gleccsertől - így reggel nem kellett korán kelni, pár perc alatt a bejárat előtti kis parkolóban voltunk.

Szokás szerint nyitáskor érkeztünk. Megvettük a bérleteket (ajánlom a White 5 bérletet), ezzel az első 15 perc liftezést meg is hagytuk a versenyző csapatoknak.
Így mire felmentünk a lifthez, már nem volt túl nagy sorakozás - de persze a rendszer miatt (2 szerelvény váltja egymást 15-20 percenként) muszáj volt kicsit várni. És persze mire jött a "vonat", addigra azért tele is lett.

Fent gyönyörű kora tél fogadott: a pályákon szép, tökéletes hó - pályán kívül is látszott a pár nappal ezelőtti havazás nyoma, de persze sok helyen kilátszott a szikla.

Ezen a hétvégén volt a szomszédban, Söldenben a világkupa nyitó, így VK csapatok már nem voltak Pitztalban. Az ifjúság viszont nyilván ellepi ilyenkor a gleccsereket, így sok edzős csoport volt a pályákon. Ők inkább reggel száguldoztak a "mi pályáinkon", utána átvonultak a kapuk közé, nem sok vizet zavartak.

Reggel a csákányos pályáján (20-as pálya) kezdtünk, majd ahogy kinaposodott a másik oldal, átvonultunk a 36-os pályára. Majd mikor már untuk a laposat, újra vissza a 20-asra.
Mindkét pálya tökéletes állapotban volt, jég csak nagyon picike, az is csak 1-2 jellegzetes helyen (mindkét pálya kb. fele után összeszűkülő részen). Szinte nem is volt jég.
Alul tömör, rajta finom friss hó, jobbat nem is kérhettünk volna. Még télen is megállná a helyét, nemhogy október végén.

Kimondott tömeg nem volt, a lifteknél sosem vártunk többet kb. 1 percnél. A 36-os pálya felső lapos részén volt nagyon sok kezdő, őket azért egy idő után már nem esett jól folyton kerülgetni.

Amúgy is sokkal jobban tetszett a csákányos 20-as pálya lejtése, egyetlen hátránya a csigalassúságú csákányos lift volt.

A felső (26) meredek pályát idén térdkímélés gyanánt kihagytuk, így arról nem tudok véleményt mondani. Tavaly ilyenkor több volt a hó és a 26-os akkor is elég jeges volt, most sem hiszem, hogy kevésbé tolták volna le róla a havat. :)

A síelés összességében: tökéletes szezonnyitás, szuper idő, nem volt tömeg, nagyon jók voltak a pályák.

A kiegészítő infrastruktúra: nekem nagyon fura, hogy az étterem irtózatosan tömeges. Ugyanezt, sőt, sokkal nagyobb tömeget is Hintertuxon messze jobban helyezik el, ott szívesen eszem a Sommerberg-TuxerFernerHaus éttermekben. Itt viszont lent brutál hangzavar, fent pedig a panorámaablakoknak köszönhetően szinte elviselhetetlen meleg volt. Szóval inkább csak egy pici időre ültünk be pihenni és enni-inni egy könnyűt, de a normális ebédet délutánra halasztottuk és lent ettünk a faluban.

Liftek: a csákányos nagyoooon lassú és irtó gyakran megállítják - gondolom a nem könnyű kiszállója miatt. Elkelne ide egy ülőlift. Persze tudom, gleccser, nem úgy megy az, hogy a jégbe csak úgy ülőliftet tűzködünk. Pedig egyébként nincs bajom a csákányossal, csak a szűk kiszállóhely miatt irtó lassan járatják.

Ráhordó lift (a "vonat"): igazán járathatnák folyamatosan. Lefelé délután 1-2 között messze nem járt 15 percenként, inkább olyan 20-25. Megvárták, hogy megteljen és nem indították el 70%-os kihasználtsággal. Üzleti szempontból érthető, de éhesen-fáradtan, síelésre kalibrált bakancsban álldogálni nem kellemes.

A nyavajgások ellenére összességében nagyon jó hely a Pitztaler Gleccser, simán megyünk oda máskor is! Picike terep, úgyhogy 2-3 napnál tovább már azért uncsi lenne.

A völgyben sok más völgyhöz hasonlóan végig van az úttal párhuzamos sétaút, ahol nagyon jókat lehet estefelé sétálni, mindenkinek ajánlom!
Végre tél! Megérkeztünk a gleccserhez, már nagyon mocorognak a lécek! :)
Első csákányozás a 20-as pálya mellett.
2016/17 szezon indul! :)
Kilátás a Mittelbergbahn tetejétől, szemben a Wildspitze csúcsa, alattunk a 36-os pálya.
36-os pálya közelről.
Mittelbergbahn, a 36-os szép lapos pálya mellett.
Ősz a völgyben: Plangeross település széle.
A 20-as kék pálya alsó része.
Újra a 36-os lapos.
Gyönyörű táj, könnyű pálya, tökéletes hó. (36-os)
Itt aztán lehet száguldozni! :)
25-ös pálya teteje, a Gletscherseebahn mellett. Itt csak a pályán volt hó, kicsit puhább, de nagyon jól fogta a léceket.
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Olaszország
Stelvio
2016.06.17.
A június 11-12. hétvégét töltöttük itt. Nagyon jót síeltünk (fél napot), és igyekeztünk fejben raktározni kicsit a hóból-hidegből nyárra.

Pozitívumok:
- Magasabban van, mint az osztrák gleccserek, így tovább tart a használható minőségű hó --> még júniusban is teljesen jókat lehet síelni.
- Az út még mindig ingyenes.
- A Tibet Hüttében határozottan jól főznek.

A pályakezelésről nem tudok nyilatkozni, mivel reggelre 5-10 cm friss hó esett, és nyilván azt nem nyomták le, semmi értelme nem lett volna.

Persze itt is szép a környék, jókat lehet túrázni is, vannak mormoták és hegyikecskék, stb. Szóval a hegyi lét szépségeit most nem sorolom. :)

Viszont. Van pár negatívum. Az összehasonlítás Ausztriával történik (gleccserekkel), mivel oda járunk elég gyakran.
- Szállás viszonylag közel a síterephez (mi itt aludtunk: Franzenshöhe) jóval drágább, mint pl. Hintertux/Stubai/Mölltaler Gletscher szállásai hasonló távolságban a sítereptől.
- A hágón lévő épületek és a síterep épületei nagyon retrók: kb. a 60-70-es években építhették őket, azóta pedig nem csináltak velük semmit. Ez látszik is rajtuk, nem túl barátságosak.
- A síterepet is a 60-70-es években építhették, a liftekkel sem csináltak semmit azóta. Rajtuk is látszik. Lassúak.
- A pályák kevesen vannak és nagyon könnyűek. Fél napra nem baj, de mondjuk 2 napra már jól esne mondjuk kétszer ennyi pálya.
- Az alsó állomáson a kassza hihetetlen bénán van megoldva. Gyakorlatilag kb. 2 kör liftet (kb. 20 perc) vártunk amiatt, hogy az 1 db pénztárnál hosszú volt a sor és mindenkivel elég sokat tököltek. Ugyanis a reggel betömörülő bérletes edzős társaságok elzárják az utat a kasszától, így a napijegyet vásárló vendégek nem férnek hozzá a kasszához addig, amig a korai sort be nem nyeli a felvonó.
- A lift épületekben nincs mosdó. Nem tudom, hogy a síterepen hivatalosan hol lehet mosdót igénybevenni, én lent a parkolóban az egyik hotel éttermébe mentem be pofátlan módon.
- A honlap egy vicc. Próbáltam előre kideríteni, hogy mikor nyitnak a liftek reggel. Esélytelen.
- A webkamerák a másik vicc.
- Lécet helyben kölcsönöztünk mert nem ez volt az egyetlen úticélunk, és nem akartuk 1 hétig hurcolászni mindenfelé a léceinket. Ausztria hasonló helyein bőség zavara van a kölcsönzőkben. Na, itt nem volt. Nagy nehezen találtunk 2 pár nagyjából OK lécet. A szervizelés viszont nem tudom, mit jelent az olasz bácsikának. Botrányosak voltak az élek, és elég durván használtak a lécek.
- A hegyoldalban szanaszéjjel nagyfeszültségű vezetékek mennek úgy, hogy jól elrontják a panorámát. Tudom, valahogy fel kell vinni az áramot. Mégis, Ausztriából nem emlékszem ilyen mértékben zavaró kilátásrongálásra.
- A környéken (szállás, éttermek) kiválóan beszél mindenki németül (még szép) és angollal is nagyon jól lehet boldogulni. A síterep viszont annyira olasz, hogy a kasszás bácsin kívül senki nem volt képes kitolni egy kanyi német/angol szót sem.

Mivel a honlap és a webkamerák egy vicc, és a felvonóépületben nyilván nincs TV, ami folyton mutatná a fenti állapotokat (ilyen magasban gyakran totál más az idő fent, mint lent), ezért a kasszás bácsi tájékoztatott a fenti időjárásról szóban, amikor a jegyeket vettük. Kedves tőle és vicces is volt, de jobban belegondolva már előrébb léphetnénk...

Az egész helyre azt tudom mondani, hogy annyira retró, hogy újra a 80-as évek Szlovákiájában éreztem magam. Pont mint gyerekkoromban a tátralomnici kirándulás.

Az a legszomorúbb, hogy nagyon jók az adottságok és messze többet ki lehetne hozni a helyből. Rengeteg lehetőség van további pályák kialakítására, akár téli vagy tavasszal koraibb nyitásra. Jelen formában viszont pont arra jó, amire mi ott voltunk: nyáron fél nap mókás síelésre. Az összes osztrák síterep, gleccserterep fényévekkel előrébb tart.

Egyébként tökjó, hogy síelhettünk egy napot, jól éreztük magunkat. Arról a természet tehet, hogy nagyon jó volt a hó, júniusban 5-10 cm friss porhó fogadott.
De amiről az olaszok tehetnek... Háááát, azt jobb lenne rábízni az osztrákokra inkább. Kivéve a kávéfőzést. :)
Tárcsásfelvonózás. Jól esik a talp alatt ropogó hohohóóó! (Fotó: Beee)
Érkezkés a gleccserre reggel. Jajjjdejóóó, minden szép fehér! :)
Június 12.
A leglaposabb kékpálya a 7-es lift mellett. Mókás, de tényleg! :) Viszont kiválóan alkalmas különböző "feladatok" gyakorlására.
A hágó "komplexuma" felülről.
Retro lift.
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Magyarország
Eplény
2013.01.17.
Sziasztok!

Naaaa, tegnap este végre jártunk Eplényben esti síelni. Összességében feltétlen jár a csapatnak a sisak-emelés, szóval köszönjük az élményt! :)

A pozitívumok:
- Az itthoni időjárás szeszélyességéhez képest nagyon jó hó, a sok hűlés-melegedés ellenére vastag réteg, kaviccsal nem találkoztam. "Kicsit" jeges, de ez legyen a legnagyobb baj. Az egész napos nyitvatartás ellenére nagyon jó minőségű pálya!!!! Gratula hozzá, de tényleg.
- Szuper világítás, jó erősek a lámpák, semmi látási problémám nem volt.
- Amint elkezdett esni a hó, a felvonókezelő srácok fáradhatatlanul hajtogatták a Sólyom üléseit, hogy minél szárazabbra ülhessünk.
- Jó ötlet volt a futószőnyeg, biztosan mérhetően gyorsítja a felvonózást.
- Kellemes az új 7-es pálya, amennyit a sötétben meg tudtunk állapítani belőle. :)))
- A pályák végén az ellenlejtő megoldása nagy segítség - még mindig vannak, akik ott szedelőzködnek, de már legalább van hol kikerülni őket, illetve a lankásítás miatt kezdőbbek is gyorsabban átcsúsznak a Sólyomhoz.
- A Sólyom kiszállója szuper lett, végre van hely bőven, a kezdőbbeket innentől a bal szélre kell ültetni, és kész. :)

A negatívumok:
- Nagy csalódás, hogy felszerelést nem lehet SZÉP kártyával bérelni. Pedig tudtommal használható lenne ilyesmire a kártya. Így is készültem, kértem rá nagyobb összeget a cafeteria keretemből, amit most majd keresgélhetek, hogy mire használjam el. :(
- Úgy láttuk a felvonóból, hogy sokan csúszkálnak a hivatalosan még nem megnyitott pályákon. Nem lenne könnyebb ezeket idővel előbb lekezelni, ha nem csúsznák széjjel rajta a népek a ráesett kis havat? Szóval nem lenne jó ténylegesen, hálóval-táblákkal lezárni őket - hátha akkor kevesebben mennének rá?
- A futószőnyeg anyaga elég brutál, nagyon tapad, első pár alkalommal eléggé meglepődtem, hogy mennyire megfogja a léceket, amint hozzáér. Gondolom kezdőbbeket ez azért kikészíti kicsit. A szokásos fehér műanyag futószőnyeg azért barátságosabb ennél, de biztosan sokkal drágább is.
- A Sólyom becsúszójánál még a kapuk előtt van egy hatalmas bukkanó. Ezen a legtöbben nem mernek átmenni, így két oldalról kerülgetik, okozva ezzel lassulást, galibákat. Szedjétek már szét ezt a huplit! :)
- A Sólyom bérletcsipogó kapuit lehetne feljebb rakni? Ha a kabátnak nincs az ujján bérlettartó hely, hanem csak feljebb zsebben tudja tartani az ember a bérletet, csinosakat kell táncolni, hogy sikerüljön lecsippantani.
- A pénztárbódé mögött - ex ellenlejtő tájékán még mindig nagyon sokan szedelőzködnek, ácsorognak, beszélgetnek ott, ahol leginkább beszűkül a pálya, és épp rá kell kanyarodni a Sólyom becsúszójára. Nem tudom még mit lehetne még tenni, talán háló a pálya szélén ráébresztené őket, hogy az ott csúszóhely, a szedelőzködést máshol iktassák be. Passz...

Fejlesztési ötlet - bár biztosan Ti is gondoltatok már rá: a 7-es pálya kivilágítása. Tökjó lehet az is este, világosban. :)

Szóval összességében - ahogy írtam az elején, köszönet, amit este láttam a fejlesztésekből, azok tényleg nagy pozitívumok. Látszik, hogy egy igazán igényes síközpontot építetek annak ellenére, hogy adottságaink ezt elég nehézzé teszik.
004.jpg
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Ausztria
Hintertux
2012.12.01.
Sziasztok!

Nov.18-21. 4 szuper napot síeltünk újra Tux-on! :)
Vasárnap persze még sokan voltak, de nem volt túl vészes.
Hétfő-szerda viszont kárpótolt: nagyjából 0 sor, üres pályák, nagyrészt szép idő.

Sommerberg-ig lehet lecsúszni a 2a pályán, amit azért kezeljünk helyén - hiszen messze 0 fok felett volt az utóbbi időben a hőmérséklet ebben a magasságban. Ennek megfelelően ahogy a TFH-tól megindulunk lefelé, sok-sok jég, kevesebb hó fogad. Pár kanyar után hó csak a pályán van. Kb. felétől azért jobb a helyzet, ahogy lankásabb, úgy a jég sem annyi, vagy nem annyira zavaró. Azért napi 1-2 lecsúszás a Sommerberghez még mindig jobb volt, mint a felvonóval lemenni. :)
(azóta megjött a hideg - így dec.1-re az előző pár nap havazásnak köszönhetően valószínűleg nagyot javult a helyzet)

A gleccserpályák (Gefrorene Wand, Schlegeis, Olperer, Kaserer) nagyon jók. Szuper tömör alap, rajta finom friss, természetes hóréteg.

Időjárás: fent tökéletes hőmérséklet (0 és -5 között). Hétfőn feltámadt a szél, és jöttek-mentek felhők is, akkor azért elég hidegnek érződött a -5 fok.

Hétfőn a szél megmutatta, hogy sok pályán nagyon vékony a hóréteg a jég felett. A TFH-hoz vezető 3-as pályákról és a lefelé 2-esről jól lefújta a havat, maradt a tükörjég. A Kaserer-en volt olyan is, hogy úgy hordta a szél a havat, hogy a pályából semmi nem látszott, viszont ott legalább továbbra is havon síeltünk. :)

Kedden kinéztünk az ablakon - szikrázó napsütés- végre!!! Hajrá fel a tetőre. Ott egy picit meglepődtünk. A pályák pont úgy néztek ki, ahogy az előző napi szélvihar hagyta őket. Azóta sem tudom, hogy a ratrak-hadsereggel mi történt, miért nem sikerült megcsinálni egy darab pályát sem keddre. Arra tudok csak gondolni, hogy késő estig tartott a nagy szél. Viszont a szép időnek köszönhetően azért tartották magukat a pályák, és a fésületlenség ellenére nagyon jók voltak.

És még egy furcsaság: Kaserer 1 felsőtől Kaserer 2 felsőhöz átvezető brutál széles pálya edzések miatt délelőttönként teljes szélességben lezárva. Ez érzékenyen érintett, szeretem azt az átcsúszót... (És logikátlan is volt, mert fele szélesség csak felül volt lezárva, semmi kaputűzés, csak ott állt üresen, alul pedig egyszerűen lezárás nélkül becsatlakozott a 12-es pályába.) Szóval hogy miért volt az egész lezárva? Passz. Hagyhattak volna egy picit az ilyen földi halandó vendégeknek is, mint mi. :)

Szerda volt a tökéletes nap: szikrázó napsütés, éppen 0 fok alatti hőmérséklet, tökéletesre fésült pályák mindenhol! Ekkor próbáltuk ki reggel rögtön a Schlegeis pályát (2. esély - tavaly olvadásban, trutyiban 1 csúszás után tiltólistára került). Nahát! Visszakerült a pixisbe. :) Annyira, hogy rögtön 3 kört mentünk is rajta. Utána Olperer, majd Kaserer körök. Mindenhol fantasztikus pályák fogadtak. Jó így síelni, hogy a pályaállapottal nem kell foglalkozni. Lehet gyakorolni, javítani a technikát.
2a-ra is meglepően hatékonyan visszatolták a havat.

Számunkra ideális menetrend (a napsütés-árnyékot figyelembe véve): Gefrorene Wand - Schlegeis - Olperer - Kaserer.

Fél1-kor aztán nagy duzzogva lecsatoltunk, egy gyors ebéd a Sommerbergnél, aztán irány haza.

Hát, ez megint jó volt!!!! :)

Képek: https://sielok.hu/fotoalbum/hintert...ux-2012-november/galeria/
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Ausztria
Hintertux
2012.05.02.
Szombaton (ápr.28.) újra meglátogattuk Tux-ot egy télbúcsúztató síelés kedvéért.
Egyértelműen JÓ döntés volt! :)

Semmi tömeg (a leghosszabb várakozás is pár perc volt), és szuper pályák! Reggel persze jeges, de gyorsan magához tér. Mi kb. fél 1-ig maradtunk, Kaserer-Olperer végig tökéletes volt, talán Kaserer legalja kásásodott egy picikét, de annyira, hogy szinte említésre sem méltó.

Hatalmasakat csúsztunk iggggenjó pályákon szikrázó napsütésben! Egyenlőre nagyon nehéz elképzelni a következő fél évet síelés nélkül...
IMG-1708.JPG
IMG-1711.JPG
IMG-1718.JPG
IMG-1721.JPG
IMG-1723.JPG
IMG-1724.JPG
IMG-1727.JPG
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Tegnap (feb.26. vasárnap) voltunk Stuhlecken.
A hó a plusz fokoknak és az egész napos, eléggé vizes állagú havazásnak köszönhetően szinte az egész terepen elég puha, tapadós, kásás volt, minőségi különbséget a 10-es pályán érzékeltünk, ami egy hatalmas felüdülés volt a többi pálya után.

Az alsóbb részeken, lassabb talpon csúszásnál (tudom, nem vagyok menő) szinte félelmetes volt, időnként úgy megfogta a hó apró kezeivel a léceimet, hogy bólogattam, mint egy bólogatós kutya.

Van havuk bőven, tehát ha még olvad is le belőle valamennyi, amint visszahűl a levegő, még használható lesz. Sajna viszont Bergfex szerint jön ott is a melegedés: csüt-péntek éjszakára még a hegytetőre is plusz fokokat mutatnak. :( Nagyon remélem, hogy csak ideiglenes felmelegedés, aztán jövő héten jönnek megint a mínuszok!!

Szóval részemről - ha nem jön jelentős lehűlés - ez volt az idei szezon utolsó stuhlecki csúszása. :(

Egyébként azért a körülményekhez képest (időjárás) egész jó volt, hosszú sorok sem voltak a felvonókhoz szerencsére.
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Összefoglalnám most szombati (feb.11.) Sípark élményeimet.

Pro:
- Számomra pont megfelelő lejtésű és vonalú pályák, a két piroson tökéletesen tudtam gyakorolni, amit elterveztem. Amikor pedig már kicsit fáradtam, ott volt a kék.
- Kezdők tanítására ideális a kék pálya jobb oldala.
- Az ország adottságaihoz képest nagyon jó hóviszonyok (jól kiépített ágyúrendszer eredménye).
- Közel van, ideális távolság egy kis szombati egy napos csúszkálásra.
- Esti sí előtti friss ratrakolás jópár körig tökéletes pályát eredményezett, ezért külön köszönet!!! Az első csúszás a frissen ratrakolt pályán különösen nagy élmény volt.

Kontra:
- Kevés lift, kb. fél 12-től brutálisan hosszú várakozás.
- Furcsa volt, hogy nyitáskor már nem frissen kezelt pályán síeltünk, mivel a korai edzésen résztvevők már lesíelték kicsit előttünk.
- Délutánra nagyon sok jegesedés.
- Parkolónál nincs mosdó.
- Délelőtti jegyhez nem lehet venni kedvezményes estit, pedig a délutánihoz igen. Nem értem az üzletpolitikai különbséget. (Mi 9:30-12:00, és 16:00-20:00 síeltünk végül, egész napos + kedvezményes estés jeggyel.)
- Nagyon sok, a tudásuknál jelentősen vakmerőbb kezdő.
- Kritikán aluli minőségű kakakó a hüttében.


Ezekből ami a legfontosabb, és amin az üzemeltetés tudna változtatni, az a hosszú sor - kevés lift probléma.
Az ülőlift ugye drága, talán kisebb költség lenne:
- Az "A" tányéros lift csákányosra cserélése.
- 1-es és 3-as piros pálya közé egy csákányos építése.

A jegesedés ellen láthatóan mindent megtesznek (esti ratrakolás), sajnos az időjárás adottságai ellen nincs mit tenni. Kiürültek a tavak, hóágyúzás tegnapig nem volt lehetséges.

Amin pedig mi, a "vendégek" tudnánk változtatni:
Megfelelően felmérni saját képességeinket, a pálya állapotát, és ezekhez mérten közlekedni.

Nem mostanában láttam egy helyen ennyi ütközést, kicsúszást, borulást, hálóba akadást, mint itt.

Sajnos egy érintett is közelről: egy fiatal boardos sporttárs a 4-5-ös pálya tájékán szinte totál egyenesen süvített lefelé, majd a szűkülés tájékán (híd alá kanyar előtt) egyenesen telibe találta síelő uramat, aki ott már rég lassan, kanyargás nélkül, abszolút kiszámíthatóan haladt (és sajnos még nem növesztett a hátán szemet). Mindketten nagyot borultak, lécek repültek. Az egészet végignéztem, mivel le voltam maradva, és pont azt figyeltem, hogy a srác mi a fenét csinál így egyenesen sietősen a szűkület előtt. Szerencsére egyiküknek sem lett maradandó sérülése, de ezúton is keresetlen szavakat küldök a srácnak, ekkora hülyeséget remélem nem csinál még egyszer. Örülhet, hogy nem egy fának ment neki (ezzel a stílussal annak is nekiment volna, ha épp az van ott előtte).

Szerintem nevelő jelleggel érdemes lenne "pályaőrséget" foglalkoztatni, akik egy ilyen után a vétkes féltől azonnal elveszik a bérletét, és elküldik aznapra gondolkozni.

Egyébként összességében jól éreztük magunkat, köszönjük!


Feltöltöttem egy képet a 11:30-as sorról az A/B lift előtt. Brutál volt.
IMG-1252-1.jpg
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Ausztria
Klippitztörl
2012.01.31.
Múlt szombaton Klippitzen csúsztunk végre újra hatalmasokat.
Az idő tökéletes volt (-5 fok körül talán és szikrázó napsütés).
A pályák annak ellenére, hogy ezt a régiót elkerülték a hófelhők, nagyrészt hibátlanok voltak. Szép, tömör de nem jeges hóréteg. Egy-egy eldugott helyen (11-es "meredekebb" része, 5-ös a híd után) volt csak aprókavics, viszont ott jó sok, és nehéz kikerülni. Érdemes inkább ezeket a szakaszokat kihagyni annak, aki vigyáz a lécére.
Nagyrészt a 2, 7, 9, 10-es pályákon voltunk, mind szuper volt egész nap. Semmi tömeg, a leghosszabb sorbanállás talán 2 perc ha lehetett lent a csákányosnál, az ülőlifteknél ennyi sem volt.
A 7-es pályán pl. egész délelőtt alig találkoztunk pár emberrel, sokszor csúsztunk le rajta totál egyedül.
Estére sem voltak buckák, sőt, az autóhoz visszavezető 2-es pálya még du. 4-kor is teljesen jó volt, sehol nem volt bucka, trutyi vagy egyéb zavaró tényezők.

Klippitz nem a legnagyobb síterep, nem túl hosszúak a pályák, mégis hatalmas élmény, ráadásul elég ritka, hogy szombaton az ember sorbanállás nélkül síelhet gyönyörűen karbantartott pályákon egész nap. Nálam ez abszolút kárpótolja az 5-10 km-es pályák hiányát.
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Tegnap kipróbáltam Nálatok, milyen kezdőknek síelést tanítani. Jelentem, én nagyon élveztem, és szerencsére a két kezdő barát is! Talán elindítottam őket is "az úton". Remélem. :)

Köszönöm ehhez a tökéletes körülményeket! Szuper volt a pálya (a "D" lifttel köröztünk egész délelőtt), örültem, hogy ilyen szépen kezelt, nem jeges és nem buckás pályán tanulhattak.

Külön köszönet a liftkezelő srácoknak türelmükért, rengeteget jelentett segítségük, amikor én a liftnél nem tudtam pontosan, hogyan segítsem hatékonyan az első lépéseket.

Nagyon várom már, hogy elinduljon a többi pálya, és kipróbálhassam az egész terepet!


Nagyon apró megjegyzés: fent a parkolónál nagyon jól jönne egy mosdó - a hosszú út után lányoknak gyakran kell szaladniuk... :)
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Ausztria
Heiligenblut
2012.01.05.
Szilveszter tájékán volt szerencsénk pár napot Heiligenblut-ban tölteni.

Síeltünk és hótalpas túráztunk (ez utóbbit ajánlom mindenkinek, aki még nem próbálta!).

Minden pálya nyitva van már (a síutak is hol nyitva, hol zárva), de persze az idei gyenge tél azért látszik - itt-ott kikandikál egy-egy fűcsomó, szerencsére nagyon kevés helyen, és messziről látszanak, jól ki lehet őket kerülni. Illetve a friss, nehezen ratrakolható porhó hamar buckásodik. Erről persze nem az üzemeltetők tehetnek, ez van. Meg kell tanulni kezelni. :)

Kövezzetek meg, a Fleiss oldalra még mindig nem mentünk át, tehát arról megint nem fogok írni.

A Schareck és Fallbichl viszont újra óriási élmény volt - de elfogult vagyok, hiszen számomra ez Ausztria legszebb része télen-nyáron.

A Schareck pályái (2, 5) változatosak és hosszúak. A 2-es pályán van sajnos a legtöbb fűcsomó, de a körülményekhez képest igazán jó munkát végeztek a hómunkásemberek.

A Fallbichl oldal volt megint a legjobb, tökéletes természetes hóval, rendes alappal (itt nem volt fű). Amikor éjjel nem esett friss hó, egész nap tökéletesen tartották magukat a pályák. Szép, buckamentes pályákon lehetett még délután is siklani, finom puha hórétegen. Másnap, az éjjeli hóesés után már korán buckákba rendeződött a friss porhó. Ekkor bevetettük a pozitív hozzáállást: minden nehézség csak alkalom a több tanulásra! Délutánra már gond nélkül, örömmel csúsztunk a buckák között is. :)

Kifogtunk pár szép, nagyrészt verőfényes napot, aztán ma már újra egész nap szakad a hó - elvileg napokig, úgyhogy remélhetőleg 1-2 hét múlva már ideális viszonyok fogadják a sporttársakat.

Kezdőknek még mindig nem ajánlott a hely szerintem, hiszen kevés a kék pálya, ráadásul főleg piros pályákon keresztül közelíthetők meg...

Képeket holnap töltök - addig is jó síelést a szerencséseknek!
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Ausztria
Hintertux
2011.11.02.
Sziasztok!

Mi is most voltunk a hosszú hétvégén Hintertuxon.
Eddig egyszer voltam gleccseren (Kaprun, tavaly májusban), úgyhogy összehasonlítási alapom elég minimális...

Az eddigi nem-gleccser pályákhoz képest: abszolút tökéletes hó (szerintem nem kamu a Bergfex-en írt powder, én valóban annak éreztem), gyönyörű széles pályák, szikrázó napsütés.
Nagy élmény látni az itt edző versenyzőket (utánpótlást, juniorokat, stb.) - bár néha kicsit zavaró volt, hogy nem bírtak magukkal, és nem csak a (sok) lezárt pályán száguldoztak.

Minden tudáshoz van megfelelő pálya, bár kezdőknek nem tudnám elképzelni a helyet, hiszen reggel a Gefrorene Wand piros pályáitól valószínűleg megijednének. A Tuxer Fernehaushoz lecsúszni sem fájdalmas délután. Nekem inkább az 5-ös Schlegeis pálya volt valamiért nehézkes (bucka, olvadás), de lehet, hogy csak épp fáradt voltam (hüttéhez igyekeztünk akkor).

Gyönyörű a környezet, fent igazi tél, a völgyben pedig igazi színes ősz.

Egyetlen hátrány amit Snowgirl is írt, a 'kedves' tolakodó emberek. Elég hosszú sorok voltak a felvonóknál (a nov.1. nem csak nálunk munkaszünet...), és az edzésen lévő gyerekek borzasztó pofátlanul nyomultak, ill. sokszor az emlegetett országokból származó felnőttek is sajna lécet nem kímélve tiportak, tolták magukat előre. Ez jelentősen rátett a várakozási időre, ill. picit rontott a hangulatunkon. Szerencsére amint sorra kerültünk, elszállt a morgolódás és tovább gyönyörködtünk a csodás tájban! :)

Végre időben kezdtük a szezont, és összességében hatalmas élmény volt, legszívesebben most azonnal visszamennénk.

Képek itt ni: https://sielok.hu/fotoalbum/677595/...galeria/?itttid=124992

Jó csúszást a most indulóknak!
beee
13 élménybeszámolót írt
13
14 éve tag
Ausztria
Heiligenblut
2011.03.19.
Márc.13-15. között sikerült végre Heiligenblut-ban síelnünk.
Abszolút nem vagyok pártatlan, hiszen sokszor jártunk már itt nyáron túrázni, ill. egyszer télen hótalpazni, és már nagyon vártam, hogy egyszer síelhessek is a Schareck oldalában (csak először hozzá kellett fejlődni a piros lejtőkhöz).
Az időjárásból mi is kaptunk mindent, a vakködtől a napsütésig.

A fenti pályák tökéletesek, olyan pihepuha, tökéletesre kezelt pályával is találkoztunk, hogy az csak na! :)
Lefelé sajnos szépen fokozatosan lehet érezni a hőmérséklet emelkedését, és a köd káros hatását, a hó egyre vizesebb és délutánra buckásabb. A faluba vezető pálya legvége pedig egyenesen ijesztő volt így első alkalommal.

Hátul, a Panoramabahn tövében tökéletes táj, és egy nagyon kellemes kék pálya fogadott, plusz az élmény, hogy az ember a Glocknerstrasse-n síelhet.

A Fleissbahn-nal nem mentünk át a szomszéd hegyoldalra, így arról majd jövőre számolok be.

Tömeg nekünk abszolút nem volt, sőt, kellemesen üres pályákon csúszkáltunk, felvonónál a sorakozás elég minimálisan létezett (kb. kizárólag a Fallbichl-i csákányosnál sorakoztunk pár percet).

Nem tudom eldönteni, hogy a 2a-2, 5a-5 és az 1-es pályák közül melyiket szerettem jobban, mindegyik hatalmas élmény volt. De mondom, elfogult vagyok...

Kezdőknek valóban nem ajánlott a hely, hiszen kék pálya csak elvétve van, ill. pl. a 2-es és 5-ös kék pálya a 2a/5a piros pályán keresztül közelíthető meg. Talán pont ezért nincs tömeg.

Különösen tetszett, hogy itt kb. a legbénábbak közé tartoztam (jó, azért annyira nem...), és nagyon sokan voltak, akik irtó szépen síeltek, tudtam őket figyelni és tanulgatni szépen pár apróságot tőlük.

Ami nekem furcsa volt, az az, hogy a Bergfex-en "powder"-t hirdetnek, de ez azért eléggé jóindulattal mondható el így március közepén. Persze a legfelső részeken abszolút igaz, de lejjebb nagyon nem. Sőt, a köddel-jóidővel tarkított délutáni legalsó trutyis buckák miatt kicsit átverés-szagú az a nagy "powder" felirat.

Összeségében: fantasztikus kilátás, számomra pont tökéletes lejtésű-vonalvezetésű pályák, alapvetően (időjáráshoz és márciushoz képest) jó hóminőség, semmi tömeg, hatalmas élmény!

Jövőre ugyanitt, kicsit korábban, lehetőleg -10 fokban, végig porhóban és napsütésben. (igen, optimista vagyok)
Te is írnál beszámolót? Nem kell mást tenned, csak regisztrálni, és leírni az élményeidet . A szerkesztőség az informatív írásokat kiemeli és beszámolóként a síterephez csatolja.
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE