Mélykék égen táncolt a Nap, mosolygott az alatta elterülő üde-zöld tájra; beragyogta a völgyeket, a hegyoldalakat, megcsillant az utunkat kísérő patakokon, folyókon.
A nem is olyan távolban a Keleti-Alpok végvára tornyosult; a Schneeberg. Hátán kiterjedt hómezők és hónyelvek hívták fel a figyelmünket az elmúlt tél nyomaira.
Eljött az idő, hogy az utolsó símohikánok birtokba vegyék a Hóhegyet. Modernkori mohikánok lévén ezt nem lóháton, hanem a szalamandrának álcázott hegyi vasúttal tettük meg.
Felérve friss szellő késztetett minket egy lenge felső felvételére, irány a csúcs! A Waxriegel közeli törpe-fenyves útvesztőiben sikeresen elvesztettük a fonalat, így macséta híján visszavonulót fujtunk és egy kis kerülővel igyekeztünk a Damböckhaus felé.
Waxriegeli tapasztalat: nem mindig a rövidebb út a legrövidebb.
A Pazar idő és a méterről-méterre közelebb kerülő csúcs kárpótolt minket e malőrért.
Ott ahol néhány nappal ezelőtt fehér köntösbe öltözött a vidék és a szürkeségből hópelyhek táncoltak alább most semmi nyoma nem volt a télnek.
Azonban egész utunk során tekintetünk szinte beleütközött a Hackermulde fehér hegyoldalába; Alsó-Ausztria utolsó gleccserébe, ami doppingként hatott ránk, különösen Vassy-ra, aki a meredek hegyoldalakon igencsak belegyorsított.
Egy „laza” hochschneebergi korzózás után elértük a Fischerhüttét (2049m), mely nevét nem a halakról és tavakról kapta, hanem az ismert alpinistáról, Fischer Von Röslerstammról, aki 100 guldennel szállt bele a menedékház felépítésébe, még a 19. század végén.
Napsütötte teraszán némi folyékony energiát vittünk a szervezetünkbe, hogy újult erővel vágjunk bele a gerincen haladva a csúcsnak.
A kilátás csodás; bár az alsó-osztrák és a pannon síkvidék fele kissé párás; déli és nyugati irányba nagyszerű panorámában gyönyörködhetünk.
Lábunk előtt az egész Elő-Alpok; Rax, Schneealpe, Veitschalpe, kissé északabbra magányosan az Ötscher. Még nyugatabbra, az üveghegyeken is túl a Hochschwabot és az Ennstali Alpokat pillantjuk meg.
Figyelmünket dél felé fordítva a Fischbachi Alpok két síhegyén; Hirschenkogelen és Stuhlecken ütközik meg először a tekintetünk, majd a mögötte elterülő Bucklige Welt dimbes-dombos vidékét őrző Wechselre. A horizonton a Schöckl (Grazi hegyvidék) trapéz alakú vonulata zárja a vizuális parádét.
Közben megérkezünk a csúcsra, a 2075 méter magas Klosterwappenre, ami nem csak a Schneeberg, hanem egyben egész Alsó-Ausztria legmagasabb pontja.
Kis rövid piknik után csatolás és következik a nap fénypontja, lesiklás Alsó-Ausztria utolsó hófoltjain, talán utolsóként is.
Léceink késként kenik a remek firnhavat a Hackermulde hónyelvein. Lesiklásunk ezzel még nem fejeződött be; az Ochsenboden mélyedéseiben ismételten hófoltokra lelünk, így ezeken siklunk örömittasan a Damböckhaus integető és fényképezkedő közönségéhez.
Gyors autogramosztás és közös sztárfotózás után a Waxriegelen mászunk át, majd annak túloldalán néhány utolsó kanyar következik a már valóban utolsó hófolton.
Ismét egy nagyszerű nap volt, méltó nyitánya a nyári síszezonnak :)

Történetünk képekben:
https://sielok.hu/fotoalbum/schneeberg-summeropening2011/galeria/

Tegnap, illetve most már tegnapelőtt hajnalban megjött értem a fekete autó. Sopronban átszálltunk egy ezüstszínűbe, aztán meg sem álltunk - kivéve pár percre egy Billánál - Puchbergig, ahol egy szalamandraszínű vonatra váltottunk, ami vágyaink hegyére vitt minket. Némi pakolászást követően átvágtunk a Waxriegel oldalában, belekeveredtünk egy törpefenyvesbe, meg-megálltunk fotózni - nemám a fáradtság miatt ;-) - a Fischerhüttében folyékony erőt öntöttünk magunkba, a csúcson megebédeltünk, lecsusszantunk a Hochschneeberg Almig - persze felcsatolás után - majd még egy kis mászás után a Damböck Hausig, újabb törpefenyvesen való síbakancsos átkelést követően majdnem a vasútállomásig siklottunk, ott még kicsit mókáztunk, majd a reggeli közlekedési eszközöket fordított sorrendben újra felhasználva hazajutottunk. Röviden így volt. :-)

Pont egy évvel ezelőtt is voltunk itt, akkor már a vasútállomáson gyülekeztek a síelők, mert odafent verseny volt. Most viszont - talán a kevesebb hó miatt - elmaradt, vagy előbb tartották meg, így a kenyerek és söröshordók mellé csupán a mi 3 pár sílecünk került a vonat előtt haladó kiskocsiba. Az idő gyönyörű volt, szél szinte alig, az is csak a gerinceken. A levegő viszont kicsit párás volt, így a Fertő-tó látványában most nem gyönyörködhettünk. Ezért viszont kárpótolt minket a pólóban síelés élménye a nagyszerű firnhavon. Mivel csak hárman voltunk fent sível, igazi látványosságnak számítottunk, kattogtak is a fényképezők amikor elindultunk a csúcsról. Erre még ráerősítettünk amikor az Erzsébet kápolnával szembeni kis hófolton elkezdtünk csúszkálni, majd, hogy ne maradjon kétség, hogy valami átbillent a fejünkben, a vasútállomás előtti hókupac tetején is felcsatoltunk néhány fotó kedvéért. ;-) Egy igazán szép sínap volt, méltó zárása a szezonnak.

Képek természetesen készültek, reméljük hamarosan jön a szokásos Koty-videó is.
https://sielok.hu/fotoalbum/schneeberg-majus/galeria/