3 napos síelésünk 3. napján (01. 18.) jöttünk erre a helyre. Ez teljesen ismeretlen terep volt, mégcsak utána sem olvashattam előtte, mert ezt hirtelen találtuk ki az előző esti kártyázáskor. A társaságunkban lévő tapaszalt síző ismerősünk sem járt még itt. Úgyhogy nagy izgalommal vártuk, vajon mennyire felel meg a "kezdők sílécének".
Hát mit ne mondjak, minden képzeltünket felülmúlta! Tudni érdemes, hogy a csapatban mi vagyunk a két kezdő a feleségemmel és egy évtizedek óta síző barátunk és négy 15-18 éves jól síelő kamasz alkotja még a bandát. Mindenki talált magának megfelelő pályát. Van itt ugrató, sebességmérő pálya, rövid és hosszú pályák, keskeny erdei pályák, széles egyenesek, fekete pálya. Több hegy kapcsolódik össze, de szerintem nem átsíelhető, mint ahogy a schaldmingi négy hegy.
Mi Flachauwinkl parkolójában parkoltunk és a Kleinarl oldalra is átsíeltünk (ez egy hegy két oldala). Az eddig általam bejárt jópár tereppel ellentétben itt nincsenek számozva a pályák. Jól ki van táblázva, hogy mi kék, mi piros, (mi fekete), de szám az nincs. Ez a szétszakadó társaság újraegyesítési kommunikációját megnehezíti kissé, de azért nem vészes. Szép hosszú pályák vannak, de szerintem nem teljesen kezdőknek valóak. Mindegyikben találtam egy-két pirosas letörést, de nem nehezek és általában rövidek. Szinte minden pályának van többféle ága, ami valahol szétválik, később újra találkozik. Mi a lefelé menő kék erdeinek találtuk meg nehezen a folytatását a Family- és a Sunshine Suttle felvonók találkozásánál. Kicsit a piroson le kell csúszni pár métert és ott van a folytatás.
Apropó piros. Azok a pirosak, amik a kékek mellett futnak, azok alig nehezebbek, mint a kék, csak épp mindegyiken van egy-két erősebb letörés. Lefelé a parkoló előtti részen kikerülhetetlen a piros, kicsit meredek, de széles. Sajnos mi sötétedéskor jöttünk le rajta és így már buckás, jeges és rosszul látható volt. De azért szépen lejöttünk cikk-cakkban.
Napközben szinte az összes kéket bejártuk. A kleinarli oldalon a parkolóig nem csúsztunk le, mert nagyon jeges volt az eleje, így inkább felszálltunk a Lumberjack felvonóra. Utóbb kiderült, jól tettük, mert a többiek lecsúsztak és nagyon jeges volt végig és a vége meredek is. A Bubble Shuttle két vége közötti kéken kétszer is lementünk, mindkétszer más arcát mutatta. a delelőtti jó volt, a délutáni már buckás, de azért jól síelhető volt. Ezen is voltak nehezebb szakaszok. Többféle ugrató pálya volt, több helyen, így sok deszkás is volt. Néha megálltunk megnézni, milyen ügyesek a fiatalok és persze megállíptottuk, hogy mi ilyet már sosem fogunk elsajátítani. A társaságunkban lévő srácok-lányok is ugrottak párat, ők még eljutahatnak arra a szintre, amit itt láttunk.
Nagyrészt a Power Shuttle teteje és a Family Shuttle alja között ingáztunk. A végén rábeszéltek, hogy menjünk fel a Power Shuttle tetejénél lévő hüttébe egy búcsú teát/forrócsokit inni. Engedtünk a csábításnak, de talán nem volt jó ötlet. Mi kezdőként nem tudunk fél 5-kor 10 perc alatt lesuhanni a parkolóig. Nekünk ez 37 percbe tellett. Eléggé buckás volt, bár egy helyen már jártak a ratrakok és így frissen ratrakolt pályán is mehettünk, de a szürkületben rosszak voltak a látási viszonyok, sőt az alján az utolsó piros szakaszon már szinte félhomály volt. Alig láttam, hogy hol van bucka, hol van jég... Ez a tea nem ért ennyit, ugyanakkor elmondhatjuk, hogy most először ezt is kipróbáltuk, hogy egy szinte kihalt pályán egyedül milyen lejönni. Egyszer megálltam egy pálya közepén, körbenéztem és senki nem volt élő ember fia/lánya a feleségemen kívül. Állt az összes felvonó, síri csend volt. Nagyon érdekes és egyben megborzongtató pillanat volt. Mindenesetre maga a pályarendszer nagyon tetszett. Biztos, hogy visszatérünk ide.
