Ike által küldött hozzászólások listája

Ma volt alkalmunk kipróbálni a Katschberg hágóról az Aineck csúcsára felvivő, új 8 személyes kabinos liftet. Csodás panorámát biztosít a padlóig tartó plexi, a síléceket pedig bent kell elhelyezni, az erre a célra kialakított lyukakban. Na, de mi van a boarddal? Szorongatni kell az utazás alatt, ráadásul úgy, hogy ne zavarja a szomszédot! A méretes freeride lécek is problémásak lehetnek... Éppen kifogtunk egy sportszerűtlen utitársat, aki beszúrta az első tartóba a léceit, bizony úgy nehézkes a helyek elfoglalása.
A lényeg viszont, hogy végre megoldották, hogy ne fagyoskodjunk a "kőkorszaki" székekben, a süvítő szélben lassan haladó liften! Amikor olvastam a fejlesztésről, bevallom, abban reménykedtem, hogy a hágó autóútja fölötti, átcsúszó híd áldatlan állapotát is felszámolják, és egy huszárvágással a túloldalról indítják az új liftet. Ezt nem tették meg, sőt, a szép régi kő/faépületet is felhasználták a térképzéshez. Fotóimon láthatjátok, hogy a kőfal belsőépítészeti elem lett, úgyis mondhatnám, az egyetlen szépség a sivár, de erős betonépítményben.
Tehát továbbra is botozunk, lökjük magunkat a hágó hídján át, és vissza, a deszkások meg jót sétálnak. Mi lehetne itt a célszerű megoldás?

Aineck a mai szélviharos időben
Reggel reménykedtünk, hogy nemcsak a Silverjet 1, hanem felső párja, a 2 is működni fog, mert üresen járatták a kabinokat. Lentről láttuk, hogy cudar világ lehet odafönn, a Katschberggel összeköttetést bizosító Gipfelbahnt mára elfelejthetjük. Fél 10 körül azon szerencsések közé tartoztunk, akik az erősen meglassított Silverjet 2- vel, szélmentesen juthattunk az Aineck csúcs közelébe. Horror idő fogadott bennünket, cserébe a frissen esett mélyhó síélményét kaptuk végig az A I pályán, helyenként ratrakolva, csodálatos ruganyosságát azonban megőrizve. A széleken, ahova a szél folyamatosan nagy erővel szállított, magas hókupacokra futhattunk fel, dunyha puhaságba!

A következő körben sajnos arra értünk fel a középállomásra, hogy gyűjtik be a kabinokat. Milyen hasznos, hogy megtartották a jó öreg csákányos lifteket! A nap hátralevő részében ezekkel jutottunk szinte ugyanoda, mint ahova a Silverjet 2-vel. Amíg "felfelé síztünk" gyönyörködtünk a fenyves vastag hótakarójában, és freestyle technikát művelő sporttársaink teljesítményében a fák között. Bravúros mozgás, ritmusérzék, fantasztikus rugalmasság és persze bátorság jellemezte őket. Szerencsére, a látási viszonyok jók voltak, leszámítva az erős porhavas befújásokat.

Délutánra a szél telehordta a pályákat vörösfenyő ágakkal, tobozokkal. A zúzmókból összeállt labdacsok úgy kergetőztek a lejtőkön, mint nálunk az Ördögszekér... Különleges látvány volt! Léceinkkel kerülgettük a megtépázott erdő darabjait. Mit fognak tenni a ratrak vezetők? Bedarálják az ágakat? Éppen ezen tanakodtunk, és egy kanyarral lejjebb már láttuk is, ahogy az alkalmazottak kézi eszközökkel gyűjtötték össze a nagyobb gallyakat, hordták a motoros szán rakterébe. Valószínűleg, reggelre tökéletes pályák készülnek!

Szállásunkra érve megtudtuk, hogy jó döntést hoztunk a "Katschi" választásával, mert a szomszédos Grosseck-Speiereck délután már egyáltalán nem működött.

Lungo bérlet második napja: Katschberg. A parkolóban nagyon kevés sítárs készülődik, főleg fiatalok. A gépházban alig lézengünk néhányan, a pályákon szinte egész nap tucatnyi ember síel. Szinte az az érzésünk, hogy ketten kergetőzünk a délelőtti próbálkozó napsütésben, később az erős szélben, végül a szállingózó hóesésben. Kitűnően kezelt pályák, és megfelelő hóminőség, hiszen mínusz 10 fok van.
A Gipfelbahnon figyelmeztet a kezelő, mert símaszkot viselek, nem ffp2-est. Megvárja, amíg kicserélem. A Stamperl pizzériában az asztalunktól 2 méterre távolodom el, egy brossúráért, a pincér elnézést kér, de visszakísér a helyemre a maszkomért. Szóval betartatják a meghozott szabályokat - mindnyájunk érdekében! Egyébként fenti műintézmény amellett, hogy kitűnő pizzaevő hely, egy sörfőzde, méghozzá Ausztria legmagasabban fekvő ilyen üzeme: 1670 méteren, a hágón vár mindenkit, aki megkóstolná a Katschberg forrás vizéből és osztrák komlóból, árpából erjesztett folyékony kenyeret! Sílécen nagyon könnyű tovacsúszni a bejárata előtt, ráadásul szűkületben kell "kisorolni", ami nem veszélytelen.
Liftzáráskor enyhe hóesésben hagyjuk el a mai kitűnő síélményünk helyszínét.

Az obertauerni Gamsleitenbahn kasszánál indítottunk 4 napos Lungo bérlet vásárlással. Mától 28-ig mellékszezon van; sajnos, minket nem érint, mert csak 5 napos bérlettől jár a kedvezmény, de remélem, kedves sporttársaim között majd lesz aki megtakaríthat egy kis sörre valót...
Az EU-s oltásigazoláshoz személyi okmányainkat is elkérte a pénztáros. Ugyanígy jártak el a vendéglátó helyeken. Sítársaink fegyelmezetten viselik a maszkot a lifteken. Mindenki türelmes, tartja a távolságot, a kabinokba nem nyomulnak be négynél többen. Mérsékelt népesség van a pályákon, nincs tömegjelenet, és nincs sorbanállás. Persze, reggel a napsütötte oldal népszerűbb volt, tekintettel a mínusz 11 fokos hőmérsékletre. Az előrejelzés szerint alakult az idő: dél körül beborult, az enyhülő időben puhultak a pályák, és a széllel megjött a hó is! A Zehnerkarbahn "1e" jelzésű, jó esésű pályáján ért bennünket a hóesés, így minden körben friss havon csúszhattunk. El sem hagytuk záróráig!

Sulden am Ortler/ Solda 2021. december11-16.
Amire beszámolómmal elkészültem, a járványügyi bekezdése okafogyottá vált, hiszen az olasz egészségügyi miniszter napokban kiadott rendelkezése, amely december 16-tól hatályos, alapjaiban változtatja meg sítársaink Olaszországba való beutazásának feltételeit, és szerintem kedvét is! Ettől függetlenül benne hagyom írásomban a mi tapasztalatainkat, felhatalmazva tisztelt Admint a kivágásra.
A Covid miatti ellenőrzésekről a határátkelőknél: magyar-osztrák határon kimutattuk az ablakon az EU-s oltási igazolást, osztrák-német határon csak forgalomlassítás, és benéztek a katonák, de semmit sem kérve továbbtereltek, kilépéskor semmi ellenőrzés, az osztrák-olasz határon katonát sem láttunk.
Soldában/ Sulden am Ortlerben (1900 m) a szállásra beérve, a panziós kódolvasóval ellenőrizte az EU-s oltási igazolásainkat, majd kiadta a szobakulcsot. Síelésünk első reggelén (természetesen maszkban), a kasszánál az alkalmazott átadta a kért jegyeket, és felvilágosított, hogy majd a liftnél ellenőrzik a „Green pass”-t.
Az üres liftgépházban nagyon kedvesen fogadott a személyzet, beolvasta a QR kódot, majd megkérdezte, hány napot töltünk Soldában? Válaszunkra, hogy ötöt, átnyújtottott két matricát, mondván, ragasszuk a bukósisakunk jobb oldalára, így a többi reggelen már nem kell elővenni a telefonunkat/papírunkat. Ilyen módon a pályák mellett található vendéglátó helyeken már kizárólag ellenőrzött sízők és gyalogos kirándulók fordultak meg. (A kivétel, amely erősíti a szabályt, a sítúrázók csekély létszáma: öt nap alatt kb. tíz fő + három kutya. Gyanítom, hogy emiatt, egyszer egy fönti étteremben is kérték a „Green pass”-t tőlünk.) Egyszerűsítette az ellenőrző személyzet dolgát, hogy a Solda/Sulden am Ortler egy másik városrészéből induló vadonatúj 10 fős kabin (Kanzel/Pulpito) nem üzemelt, sem az ennek folytatásában található Langenstein/Orso lift, értelemszerűen pályáik sem voltak nyitva.
A 110 személyes nagykabinban (Seilbahn Sekt.I és Sekt.II/ Funivia Sez.I és Sez.II) tízen utaztunk felfelé, a szombati nap ellenére. A parkolóban német, lengyel és cseh felségjelű autókat láttunk, a hallott beszéd is ezt igazolta. Teljes csendben ért be a hatalmas függő kabin a félállomásra, ahol annak ikertestvérébe léptünk át, és azzal értük el a 2610 méteres magasságot, ahonnan négyszemélyes ülőlifttel lehet 2850 méterre jutni. Megállapítottuk, hogy nincs csákányos lift a rendszerben. (Alant, egy 43 m hosszú miniliftről nem tudtuk kideríteni, hogy csákány, vagy tárcsa, mert nem működött.)
Ilyen módon felfelé mindig pihenhet a láb! Tökéletesen preparált pályák fogadtak bennünket, és a hó minősége egészen fantasztikus volt! Csütörtökön esett, legalább fél méter friss hó, ezért szerencsésnek mondhattuk magunkat. Hát még amikor megtapasztaltuk a 3250 méteres magasságból leívelő Gran Zebru 1 nevű pálya előkészítését és hóminőségét! Kora délutánig nem is akartunk máshol síelni, mint itt, szemben az Ortlerral (3905 m), Gran Zebruval/Königspitzével (3859 m) és Zebruval (3740 m). „ Az Ortler a monarchia legmagasabb hegye, egy zord és mogorva fönnségben tornyosúló, széles jégköpennyel takart sziklatömb” - olvasható az 1886-1901-ben megjelent Az Osztrák- Magyar Monarchia írásban és képben című könyvben. Mára a jégköpeny megcsappant, de még így is félelmetes!
Ahogy azt Stani 2018-as beszámolójában már olvashattátok, nincs itt sok pálya, sem hatalmas és bonyolult rendszere a lifteknek és lejtőknek, mégis varázsa van a helynek a méretek, távlatok és látvány miatt. Természetesen az időjárás igen fontos tényezője egy síterepről alkotott véleményünknek; minket kegyeibe fogadott, hét ágra sütött a nap a mínusz 14 fokhoz, amikor életünkben először léptünk olaszországi síterepre, és éppen erre a dél-tiroli magas helyen lévőre. Nagy élmény úgy csúszni először egy pályán, hogy látjuk, hova érkezünk majd, nem akadályoz ebben köd, felhő, sűrű hóesés. Kihasználtuk ezt a körülményt a völgyig vezető hazacsúszó pályán, amelyen a parkolóig síztünk. Általában kijegesedett ösvények szoktak lenni ezek az utak, itt azonban pályának beillő felületek fogadtak, a fentiekkel azonos minőségű , gépelt hótakaróval. A patakparton természetesen csökkent a szélessége, ám nagyrészt lehetett egyenesen siklani a csekély lejtés miatt, szintén kitűnő havon.
A reggeli pontos nyitásidőt csak a fővonalon tartják be (08.30), a felső lifteknél lazán kezelik ezt az olaszok. Vasárnap akkor kezdték kisorolni a garázsból az ülőszékeket, amikor mi felértünk az első nagykabinnal. Ráadásul adódott valamilyen technikai probléma, így 09.20-kor jutottunk a felvonó székünkre, amely tényt, Ausztriában ugye tragédiának élnénk meg. Ugyanez a várakozás várt volna ránk a csúcsra vivő lift esetében, de az kiváltható volt a másik, szinte párhuzamosan futó ülős lifttel, igaz, hogy 100 méterrel alacsonyabbra visz. Kárpótlásul, karnyújtásnyira állanak, illetve mállanak, omladoznak, a különleges mészkősziklák, amelyekben üregek, rések, hasadékok láthatók. Mindezt jól szemügyre vehettük, amíg a Schöntauf I /Beltovo I lift felért velünk. A további sínapjainkon tréfásan álltunk a reggeli pontatlanságukhoz, példát véve többi jókedvű sporttársunkról, hiszen a nap nagy részében néhányan kergetőztünk az üres pályákon, nem hiányzott az a pár perc...
Nagy ajándékként éltük meg a vastag zúzmara réteg jelenlétét, amely mindent beborított ezen a reggelen (mínusz 7 fok), szinte teljesen megváltoztatva a tegnap megismert alakzatok látványát. Szóban nem elmondható, talán fényképeink segítenek bemutatni élményünket…
Másnapra tovább enyhült az idő (Mínusz 4 fok), a hóminőség továbbra is kiváló volt, akárcsak a tökéletesen gépelt pályák! Egy szlovákiai síklub kiskamaszainak jókedvétől volt hangos a nagykabin, mosolyra derítve a kanadai parasportolókat és kísérőiket (2 fő minden sportolóra). Rajtuk kívül tíz főben maximálhatjuk a kabin utasait, magunkat is beleértve.
Ugyanígy zajlott minden még két napon át, utolsó napunkon még a reggeli első nyomot is mi húzhattuk a tökéletes és jól belátható pályákon.
Kényszerűségből, az ausztriai kiszámíthatatlan viszonyok miatt kerültünk Dél-Tirolba, olasz területre, az Ortler tövébe, nagy távolságra győri otthonunktól, de nem bántuk meg a merész döntést, a hosszú utazást! A síélményen kívül, a rafinált és ízletes olasz konyha is elbűvölt bennünket, amely jól kiegészítette a Tirolban már megismert ízeket, valamint a kétnyelvűségnek az a természetessége, ahogyan az olasz és német szó egyenértékűen fogadott, értett és elismert. Az újság egy hasábján belüli kétnyelvűség, a menülap dupla nyelven nyomtatása a panzióban, a sípálya térkép, a buszmegálló, az étterem, de még a mellékhelyiség feliratai is kétnyelvűek! Mind, mind a példaértékű autonómia nyelvi megnyilvánulásai. Ez iránti tiszteletem jeléül írtam én is minden nevet mindkét nyelven a beszámolómban.
Sulden am Ortlerban/Soldában tudomásunkra jutott, hogy a közelben, de már osztrák területen fekvő Neuders síterepe 15-én újra indult, ezért a hazautat úgy terveztük, hogy néhány órát csúszunk a számunkra még ismeretlen, de igen vonzó pályákon. A Bergkastelseilbahn új és gyönyörű előcsarnokában csak mi ketten lézengtünk, az elegáns kasszasoron egy alkalmazott dolgozott, bemutattuk a „Green pass”-t, és megtudtuk, hogy kb. 50%-on működik a rendszer. Kellemesen jó ajánlat volt a jegy ára, amellyel zárásig is maradhattunk volna. Szépen kezelt pályák, vastag hótakaró, és még délben is árnyékos lejtők fogadtak bennünket, elenyésző számú, főként cseh és német síelővel. Gyermek-kényeztető eszközök, játékok, építmények tűntek fel, amelyek most néptelenek voltak. Gyönyörű a kilátás a Schöneben/Belpiano sípályáira, a völgyre, és az 1394 méter magasan fekvő Neuders városára.
Délután egykor úgy hagytuk el a pályarendszert, hogy még biztosan visszajövünk, lehetőleg akkor, amikor a teljes terepet megismerhetjük!