Előzmény és válaszok a Rettegés a lejtőtől??? topikból

Első feleségem minden órája 5 perccel előre van állítva, hogy ne késsen el. Az is hasonló megoldás.
S hasonló a hasznossága is.
Csabor

Mi a baráti körben úgy szoktuk megoldani az utolsó csúszás szindrómát, hogy megbeszéljük, még kettőt csúszunk, pedig mindnyájan tudjuk, hogy már csak egy lesz belőle. Így kihagyjuk a veszélyes utolsó csúszást :)

Szervusz Laci!

Az a kézfogás a Linde-ben nekem volt megtiszteltetés!

Nem vagyok vizsgázott síoktató (csak elméleti vizsgákig jutottam a TFTI-n) messzemenőkig egyetértek Veled, hogy a technikai tudás tudatos alkalmazása élvezetesebbé teszi a hobbi síelést.
Akiket én vezettem rá a síelés örömeire, mind azt kapták, hogy első a biztonság, aztán jön az, hogy élvezzék a csúszást, majd jöhet a szépség, a stílus. Valószínűleg elrontotam néhány reménybeli versenyzőt?

Ma is azt vallom, hogy kezdőként csak képzett oktatóval lenne szabad elindulni. A továbbfejlődéshez pedig néhány alkalommal érdemes bevállalni néhány órai oktatást.

A "levezetés"? Hát éppen ez az: ott kellett megmutatni, hogy milyen technikai fogások vannak a pálya "leküzdéséhez", ami nem leküzdés, hanem a pálya uralása.
Magyarán szólva: még a középhaladóknak is ajánlom, hogy időnként "iskolázzanak" egy kicsit.

(Egyébként köszi a gratulációt, a nevezési lista ismeretében úgy a 6-7. helyre tettem volna magamat.)


WFeri

Igen, tudni kell abbahagyni. Tapasztalatom szerint mindig a nap végén, fáradtan, dekoncentráltan történnek a csúnya dolgok. Aki egész nap nem tudja "rojtosra" síelni magát, az nem is érdemli meg az utolsó csúszást, tehát inkább hagyja ki az erőlködést. Csabor

"A félelem sok mindentől függ. Hangulat, fáradtság, időjárás, stb. Sokszor van olyan, hogy húzósabb pályát a nap vége felé kihagyok, mert meg tudnám csinálni, de érzem, hogy nem esne jól. A síelés pedig nekem nem munkát, hanem élvezetet okoz."

Ez mekkora igazság. Én úgy vagyok vele, hogy lejövök mindenhol, de a nap végén azért már nem megyek neki a legdurvább feketének.
Egyik barátom két éve meg is járta: A nap végén csúsztunk hazafelé (egész nap megállás nélkül toltuk) és volt velünk két nagyon kezdő is. Előtte fél órával csapattunk egy szétolvadt sziklás piros pályán ami kellően lefárasztott minket. Ő kitalálta, hogy zárásként a kék mellett futó elég durva feketének nekimegy. Hozzáteszem gyerek kora óta síel és versenyzett is gyerekként. Én mentem inkább a két kezdővel, mert éreztem, hogy az erőm már réges régen eltűnt a piroson. Szépen előre csúsztam a kék pályán és vártam cimborámat és a másik kettőt. Ücsörgök-ücsörgök megjön a két zöldfülű, Ádám barátom sehol. Gondoltam biztos ennyivel jobban adta neki, szóval hazacsúsztunk.
Otthon letusoltunk bontottunk egy-két sört majd kopogás az ablakon. Ott állt Ádám igen morcos fejjel és várta a kulcsot. :)
Nekiindult a feketének, majd a 2-3. bucka úgy eldobta hogy mindene szerte-szét repült és csak az egyik botját tudta leszúrni és abba kapaszkodott. Nem tudott feljebb mászni a cuccokért, kb semerre nem tudott indulni. Fél órát kiabált segítségért, mire végre két francia ürge arra a pályára tévedt. Meglátták fentebb az elhagyott léceket és botot. Összekaparták, nagy nehezen felcsatolt és lejöttek vele.

Csak azért meséltem el, mert én alapszabálynak tartom azt, hogy nap végére fáradtan nem fogunk neki rizikós dolgoknak. Azt meghagyom inkább másnap délelőttre. :)

Szervusz Feri!

Nagyon örülök, hogy kezet foghattunk a Linde -ben, és mégegyszer gratulálok az elért eredményedhez.

A "Nem "levinni", hanem "levezetni" kell." -hez annyit fűznék hozzá, hogy hatalmas lelki támasz lehet az elől haladó és biztató személy.

De semmiképpen nem pótolhatja a megfelelő tecnika tudatos alkalmazását. Amit meg kell(ene) tanulni.

Lehet, hogy te sem gondolod másként, de annyi mindent megéltem már, (biztosan te is), hogy jó lenne, ha nem vezetődne félre valaki (más) a "levezetés" vonatkozásban.

Replaci
http://www.kanyarsiklub.hu

Kedves Csabor!

Az igaz, hogy a síelés a fejben dől el.

A síelni tudás azonban a hitnél sokkal egzaktabb!

Ha a síelő alkalmazás szinten ismeri azt a technikát, ami ott és akkor szükséges, akkor FÉLELEM NÉLKÜL, BIZTONSÁGOSAN FOG LEJÖNNI.

Ha nem ismeri, akkor teljes mértékben úgy fog működni, ahogyan leírtad.

"A félelem sok mindentől függ. Hangulat, fáradtság, időjárás, stb.", írod. Ez akár igaz is lehet. És egyáltalán nem baj, ha (leginkább a kezdetekben) a félelem az alapja a józan belátásnak. A tapasztalt síelőknél a józan belátás már félelemérzés nélkül is érvényesülni szokott.

Replaci
http://www.kanyarsiklub.hu

"Ezek után nem tudom, mikor szánja el magát újra a síelésre.
Uraim, türelem!" - írtad.

De mennyire igazad van! Nem "levinni", hanem "levezetni" kell. A türelem nálam meghozta az eredményt, mindig sikerült úgy menni a Nejem előtt, hogy nem csatolt le. (Mindezt 1978-ban adtam elő, azóta is csúszkálgatunk.)
WFeri

Az én szlogenem, hogy a síelés fejben dől el. Ha elhiszem egy lejtőről, hogy ott le tudok menni, akkor kevés kivételtől eltekintve simán le is megyek. Ha megfordul a fejemben, hogy félni kell, mert eleshetek, akkor üzembiztosan el is esem. Más lesz a mozgás, az automatizmust görcsösség váltja, s törvényszerűen jön az esés. Feleségemet nézve már méterekkel előbb látom, hogy el fog esni. Ő nem olyan bátor (vakmerő) mint én, ezért nem is jön le mindenhol. Képes lecsatolni és egy erdei úton leballagni.
A félelem sok mindentől függ. Hangulat, fáradtság, időjárás, stb. Sokszor van olyan, hogy húzósabb pályát a nap vége felé kihagyok, mert meg tudnám csinálni, de érzem, hogy nem esne jól. A síelés pedig nekem nem munkát, hanem élvezetet okoz.
Csabor

Bár régi a topic, annak idején olvastam, de sajnos, mit sem vesztett aktualitásából:
A hétvégén a Csorba-tón láttam egy lányt, aki annyira beparázott, hogy a Soliskoról lefele, a szűk egyenes részen már úgy tudott csak jönni, hogy a párja be állt elé hóekében és tartotta a lányt.
Aki ismeri a helyet az tudja, utána egy szélesebb, de meredek rész jön.
Amikor ezt meglátta a lány, zokogásban tört ki, nem lehetett vele beszélni, aztán összeszedte magát és az előző módon elindultak.
Aztán jött az igen meredek rész, na ott lecsatolt és a pasija hozta le a lécét.
Ezek után nem tudom, mikor szánja el magát újra a síelésre.
Uraim, türelem!

Ezt öröm volt olvasni! :)

Szia Rafa!

Nem egyszerű dolog ez. Mit is mondjak, hogy ne értsd félre? A látatlanbani tanács érthető okokból csak általános lehet.

A síelés egy tipikusan olyan sport, mely honorálja a szerénységet. Ezért is nehéz erről így beszélni, mert jó néhányan félreérthetik. Jót akarok, és becsülöm, hogy kérdezel.

A síelés egy tipikusan olyan sport, mely jutalmazza a gondolkodó embert, s néha (keményen) megbünteti az ellenkezőjét.

Valahol (itt a fórumban), már beszéltem arról, hogy a síoktatásnak már 100 éves múltja van. Ezen idő alatt bajnokok, edzők, oktatók generációkon keresztüli tudása adódott össze, rakódott egymásra, és ez nem állt meg napjainkban sem. Hál'Isten már nem csak a 40 éves gyakorlatok alkalmazását látni a pályákon.

A síoktatásnak az a legfőbb előnye, hogy az összegyűlt tudás esszenciájának birtokában a tanuló egy tucat zsákutcát kerülhet el.

A képzett síoktató az által válik hatékonnyá, hogy összehangolja a tanuló képességeit a sípálya a hó és a helyzet adottságaival.

Egy sí tanfolyamnak programja van. Óráról-órára, napról-napra haladunk tovább az úton. Amit magtanultunk az, sorra beépül a mozgásba, és a tanulóban fel sem merül, hogy a lécek elszabadulhatnak, mert addigra már megtanulta a sebességszabályozásnak azt a legalább kettő (ebben a fázisban legfontosabb) módját, melyet alkalmazva biztonságosan tud lemenni azon a pályán, mely a következő lépcsőt jelenti számára az úton.

Egy nagyon fontos dolog: A sízés tanítása egy fa növekedéséhez hasonlítható. A fa először nő, aztán vastagodással készíti elő, alapozza meg a következő év növekedését. Amikor a tanuló megtanul egy új dolgot, az a növekedés. Aztán amikor ezt beidegezzük, az a vastagodás. Láttál már növényt fényszegény helyen növekedni? Ha vastagodás nélkül megy a tanuló meredekebb terepre, ilyen vékony, törékeny marad a mozgása, és a pánik bizony nagyon is érthető és természetes következmény.

"Vagy az eredmények és a korábbi sikerek adják meg azt az alapot, amivel neki mer indulni a lejtőnek és a tanult mozgásokat tudatosan alkalmazva küzdi le a lejtőt?" Kérdezed.

Ha az eredmények és a korábbi sikerek azt jelentik, hogy azok egy tudatos, fejből vezérelt mozgás folyományai, akkor a válasz igen.

A kitűzött botok egyfajta kényszerítő gyakorlatokat jelentenek. A kanyarodás helyének kijelölése a tudásnak megfelelő helyen egyfajta segédeszköz lehet a "vastagításban". Ez azonban nem lesz elegendő a tudásánál meredekebb terepen. Kényszerít valamire, de ez a kényszer nem megoldás a fenékre ülés problémájára. E probléma megoldása, hogy a pálya megfelelő szakaszain tudatosan gyakoroljuk, az un. gyorsulásos hátrakerülés tudatos elkerülését.

Itt egy probléma az is, hogy a magától (könyvből) síelni tanuló beidegezi a hibás mozgást. Következményként meg fog tapasztalni egy zsákutcát, ahonnan csak "hátramenetbe kapcsolva" lehet kijönni.

Egyfajta remény azért van. Már nem igaz az a korábbi gondolat, hogy nagyon nehéz a korábban beépült káros mozgások kijavítása.

Egy átlagos síelő csinál naponta 1000 - 1500 lendületet. Ez egyrészt baj, ha a rosszat gyakorolja. Ugyanakkor esély a javításra is. Csak elegendő idő, és korrekt információk szükségesek hozzá.

Állunk rendelkezésedre, ha majd úgy gondolod, eljött az ideje annak, hogy át kellene építeni a mozgást.

Maradok síelős barátsággal: