Előzmény és válaszok a Oktatóval vagy anélkül - lássuk, mit mutat a gyakorlat... topikból

Jó látni a véleményeidet Pali, hogy egy más környezetben dolgozó síoktató is mennyire hasonlóan tudja látni a dolgokat.
Szerintem sem kellene egymásnak ellentmondani az élvezetesnek és hasznosnak. Sőt, szerintem ami hasznos, azt többnyire jól esik megsíelni.

Valahogy úgy alakulhatott ki ez a gyakorlatközpontúság, hogy a síelés megtanításért vívott sok küzdelem kitermelt egy csomó, többé-kevésbé nyakatekert gyakorlatot. Ezek a gyakorlatok aztán elszakadtak a helyzettől, amelyben létrejöttek, és minden valamirevaló szakembernek illett ismerni is őket. A jó szakember még többet ismer, szerintem sokan még versenyeztek is ebben. A végén meg a síoktatás arculata a sok gyakorlat lett: akkor bizony látszik, hogy oktat az ember, nem csak lógatja a lábát.

A síoktatók elkezdték tanulni őket a képzésben, és a szűkös időben (az idő mindig szűkös) egyszerűbb és gyorsabb volt a gyakorlatokat megtanítani nekik, mint megtanítani a mozgás megértését, értelmezését, és az erre alapuló síoktatást.
Az alapképzésekben ezért ez lett az uralkodó, és mivel alapfokú síoktatóból van messze a legtöbb, ezt lehet látni mindenhol.

A valóságban ezeknek a gyakorlatoknak csak speciális helyzetekben van szerepük, és ott is csak úgy, hogy ha értelmezéssel járnak együtt.

Olyan ugyanis nincs, hogy egy gyakorlat jó „valamire”. Minden egyes gyakorlatot meg lehet csinálni sokféleképpen, és minden helyzetben és síelőnél másként fognak hatni. Arról nem beszélve, hogy maga a gyakorlat is lehet hibás, sőt még inkább sokféleképpen lehet hibás, mint a síelés.

Az oktatónak úgy kellene csináltatnia a feltartott botos gyakorlatot, hogy előbb felméri, hogy milyen mozgásszerkezettel síelik a tanítványai a rövidlendületet. Utána el kellene döntenie, hogy hogyan fog abba a szerkezetbe beleavatkozni, és ha a beavatkozás legjobb módjának ez a gyaksi tűnik, akkor mehet.
(Egyébként szerintem sehogy sem kellene végeztetnie, mert nem tudok olyan hibát elképzelni, amelyiken nem rontana. Legfeljebb alapvetően helyes technikájú síelőnél szabadna elővenni nehezítő körülményként. De ott sem venném elő, mert egy jó technikájú rövidlendületet - és a síelő képességeit a rövidlendülethez - más irányba terelgetném tovább.)

Tényleg nem akarom a hobbisíelőket ezzel terhelni, de ez egy olyan példa, ami tökéletesen leírja a síoktatásban rejlő csapdákat, ami miatt egy síoktatónak nagyon sokat kell tanulnia.
Persze ha erős kényszerítést érzek, akkor nagy duzzogva leírhatom... ;-)

Szia!

Ja - ja, ez a szép a kínálati piacban, hogy a tanulónak van lehetősége válogatni. Már, hogy "rekreálódásért" fizet, vagy azért, mert meg akar tanulni valami konkrét dolgot.

Belátom, önálló szabadidős klubként nekünk nagyobb a szabadságunk abban, hogy milyen programot állítunk össze egy adott tanfolyamra. Ezért aztán, amikor a tanulót a reklám hozta be, olyan nagyon nem szokott reklamálni, amikor folyamatosan, lépésről - lépésre rakjuk össze a tudását. Ehhez a módszerhez pedig a pontosan megválasztott gyakorlatok, gyakorlatsorok nélkülözhetetlenek.

Az óra (órák) végeztével aztán hajrá, az oktatóval, vagy oktató nélküli szabad sízésben már csak minimális, lehet mondani biztonsági megkötések vannak.

Nem állítom, hogy csak így lehet. Sőt! A tanuló, (szülő) kompetenciája, hogy mit akar kapni a pénzéért.

Egyszer-egyszer belefér, de ha utálja, nem csinálja meg úgysem rendesen. Síoktatóként pedig nem edző vagyok vagy tornatanár, akinek az a dolga, hogy követeljen, akár tetszik a delikvensnek, akár nem. Nekem a rekreációban kell segítenem, aki síelni jön, az jól akarja érezni magát és ha mint oktató akadályozom ebben, akkor nem akar majd velem síelni és akkor a hasznos dolgokat sem tudom átadni. Ez főleg haladó gyerekcsoportoknál látványos...

Különben vannak olyan gyakorlatok, amelyek hasznosak és élvezni is szokták, illetve a terepből adódó lehetőségeket próbálom kihasználni iskolázásra. (Pl. hosszú, tempós ívekhez aránylag enyhe, de erős oldallejtésű terep tökéletes - igaz egy hely csak egyik oldalra ;-) - míg ezekhez az erőkhöz szükséges meredekségen megijednek, itt könnyen meghúzzák a tempós íveket, gyönyörű pedállal.)

Szia Pali!

Nálam nem az számít, hogy utálja- e a tanuló, vagy sem. Hanem, hogy van -e a gyakorlatnak szemmel látható, konkrét - hatékony hozadéka. Mert ha nincsen, akkor valóban csupán pótcselekvés.

És itt vissza is tértünk a topik címéhez. Meg ahhoz, amin nem lehet eleget dolgozni szerintem.

Ha erre most logikus választ adok, akkor megint megsértődik rám pár ember. Tavaly már ugyanezért lett egy botrány...

"a "klasszikus" síoktatás látványához ez tartozik hozzá, a síiskolák nagy része sajnos ezeket erőlteti, mert ezek látványa nyugtatja meg a szülőket -és sokszor a tanulókat is"

Őszintén szólva van, hogy emiatt csináltatok valami gyakorlatot, hogy a szülők megnyugodjanak, nem csak síelgetek a pénzükön. (Miközben a gyerekek utálják.)

Akkor lehet, hogy hülyén fogalmaztam. Szóval én sem vagyok "gyakorlat-ellenes", csak valahogy így látom én is.

Tehát nagyon tudni kell, hogy egy gyakorlat mire is való, akkor és ott, neki jó-e vagy sem, kell-e vagy felesleges. Ha hasznos, akkor hajrá, ha neki akkor ott nem jó, vagy csak feleslegesen időt rabló, akkor viszont felejtős.

Egy viszont biztos: ha az oktató nem ismeri fel a javítandó hiba valódi lényegét (bocs, de konkrétan azért, mert nem érti a sízést), akkor sajnos a látvány javítására fog gyakorlatokat csináltatni, nem a lényeget fogja javítani.


A "klasszikus" gyakorlatok nagy részét -amikből párat említettél is- meg inkább nem véleményezném... :-)


Ui: Nekem is volt olyan gyakorlatom, amire marha büszke voltam, aztán később kiderült, hogy fínoman szólva inkább jobb, ha nem erőltetjük. (Nem, nem akarok beszélni róla... ;-) )

A feleségem ajánlkozott, de kérdés, hogy mikor jut hozzá. Én biztosan nem, nagyon beindult a szezon, meg írnom is kellene.

Én nem vagyok a gyakorlatok ellen, de szerintem a cikkíró sem. Az alapkérdés, hogy meg kell érteni a síelő mozgását, a tanulás lehetőségeit, és utána jöhetnek a megoldási ötletek. Ami akár egy gyakorlat is lehet - bár tény, hogy szerintem is vannak jobb módszerek, amelyek valós síelés közben dolgoznak, nem igényelnek ilyen művi helyzeteket.

De ehhez meg a gyakorlatot is ismerni és érteni kell. Ez az ablakos-botos gyakorlat pl. olyan, amelyik szinte soha nem hasznos. De ilyenből haszontalan vagy kifejezetten káros gyakorlatból van száz másik, az állóhelyben végzett tartásbeállításoktól a kifacsart kiterheléseken át a kilométer hosszú rézsútsiklában végzett lábemelgetésekig.

Jópofa volt az egyik háromcsillagos módszertani táborban hozta az egyik kolléga az egyik kedvenc gyakorlatát, mert az annyira be szokott jönni. Elővette, mentünk húsz métert, majd azt mondta: "Ezt a gyaksit soha nem fogom többet csináltatni, teljesen rossz, hülység." Ugyanis az előzőleg elvégzett elemzések módszerével és megértésével már másként értékelte, mint a napi rutin során. A gyakorlatok hatásmechanizmusának felismerése nem egy könnyű dolog, külön meg kell tanulni, akár speciális tréningeken.

Ezért volt furcsa nekem az említett vita, ahol a hozzászólásokból kiderült, hogy az ott megszólaló síoktatók egy része sincs birtokában ennek a tudásnak.

Nem ciki feladni... :)

Köszi, hogy foglalkozol ezzel, úgy vélem ez fontos valamennyiünk számára.

Pinyivel évek óta figyeljük, hogy a kollégák által alkalmazott "különleges tornagyakorlatok" közül vajon melyiknek is lehet olyan konkrét haszna, mely ténylegesen megéri a ráfordított időt.

Amúgy úgy vélem, hogy a tudásszintet jelentősen meghaladó gyakorlatnak több a kára, mint a haszna. Egy egyszerűen megérthető, könnyen kivitelezhető, addig már működő mozgás sorhoz hozzá tévő, és a beidegezést segítő gyakorlatnak azonban nagyon is lehet értelme. Nálam legalább is jól működik.

" legalábbis szórakoztató volt"

Na, én főleg épp erre szoktam használni pár gyakorlatot, főleg a gyerekeknél. De csak akkor, ha semmi kárt nem okoz!


Amúgy nálam már jópár éve kialakult, hogy inkább sokat síelünk együtt, a gyakorlatokat mellőzzük.
Korábban én is erőltettem őket, de már beláttam, hogy sokkal több időt rabolt el, mint amennyi hasznot hozott. (Főleg rövidebb síeléseknél nagy kincs az idő.)

Kezdőknél szinte teljesen feleslegesek, középhaladóknál főleg csak az időt rabolja, ahelyett, hogy végre hosszakat tudnának síelni, haladóknál meg még fontosabb az együtt síelés, és a mozgás egészének megértése és menet közbeni összegyúrása, amit sokszor csak összezavarnak a nyakatekert gyakorlatok.

Viszont sajnos soha nem fogunk tudni megszabadulni a felesleges, sőt sokszor kártékony gyakorlatoktól, mert a "klasszikus" síoktatás látványához ez tartozik hozzá, a síiskolák nagy része sajnos ezeket erőlteti, mert ezek látványa nyugtatja meg a szülőket -és sokszor a tanulókat is-, hogy bizony ott komoly szakmai munka folyik.

Másik: erőltetett, fix gyakorlatsor. Aki viszonylag sokat oktat, hamar megtapasztalja, hogy a gyakorlatoknál van akinek egyik megy jól, van akinek másik. Így nagyon nehéz még egy kis csoporttal is eredményesen haladni, hiszen valakinek valakire mindig várni kell, hogy neki is valahogy sikerüljön. (Ami sokszor amúgy is csak látszat, valójában nem is úgy csinálja, ahogy kellene, csak valahogy megoldja látszatra.)


Ettől függetlenül persze léteznek jó gyakorlatok, csak nagyon oda kell figyelni, nehogy a valódi fejlődést lassítsák, vagy esetleg valami káros mellékhatásuk legyen, ahogy írod is.

---

Cikket tényleg jó lenne lefordítania valakinek. (Én sajnos nem tudok annyira angolul.)

Szerintem érdemes lenne lefordítani, hátha úgy többen elolvassák és kialakul valamilyen vita. :-) Különben egyetértettem vele, végülis legalább két éve ebbe az irányba haladunk.

Emlékeim szerint pont az ablakos gyakorlat nagyon nem jött be tavaly: haladó gyerekcsoporttal rövidlendületeztünk, gondoltam, felsőtest stabilizálásra kipróbálom. Lementem előre, az első kislány leért, ő is végignézte a többieket, a végén megjegyezte, hogy "ez nem sikerült valami jól". Mondtam, hogy nem, nem is erőltettem utána. :-) Még egy "rendes" gyakorlatom volt azon a napon, botozás ritmusára (bottűzés után hónalj alá), az akkor látszólag jól sikerült - legalábbis szórakoztató volt -, de belegondolva elég problémás, az ívbelső oldalon sok izmot felesleges befeszít és az élváltás előtt csak nagyon későn engedi el ezeket a síelő.

A cikkben sokkal inkább azt a szemléletmódot kritizálja, hogy a készletben lévő gyakorlatokat csodaszerként használjuk. Jönnek-mennek a csoportok, és szinte ugyanazokat a gyakorlatokat látjuk elvégeztetni - jó esetben az oktató még jól megcsinálja, aztán a csoportban már alig-alig. Akinek van ideje, sokszor azt látja, hogy az oktató kiadja a gyaksit, a tanítványok próbálkoznak vele, majd jön némi hibajavítás, és újabb gyakorlások. Miközben a gyakorlatok a levegőben lógva semmit sem fognak megtanítani (ezt már én teszem hozzá: inkább rontani fognak).

A topik témájához kapcsolódva: a síoktatást akkor éri meg igénybe venni, ha annak haszna van és sikert hoz.

A gyakorlatok nagy részét fel kellene építeni és meg kellene tanítani stb.

Mert így csak kínos és hülyén kinéző gyaksikat kényszerítenek a tanulókra, miközben a jól sem érzi magát, de ami még fontosabb: a sikerélmény is elmarad.


Ő erre hozta ezt az ablakon átnéző (gyertyát tartó) gyakorlatot példaként, ez ugyanis valóban nem tanít meg semmit.
(Nem kollégák kedvéért: rövidlendületben magunk előtt párhuzamosan tarjuk égnek álló hótányérral függőlegesen a botokat. A botoknak kb. ebben a helyzetben kell maradniuk, és köztük mint egy ablakon át nézünk a völgybe.)
A gyakorlat ideológiája azt mondja, hogy a nyugodtan, függőlegesen tartott botok kikényszerítik a nyugodt felsőtestet, ami alatt fognak járni a lábak a kanyarban.
A valóságban százféle ok lehet, amelyek többségét nem fogja megoldani a gyakorlat. Ugyanis a tanítvány nem azért lengedezik, mint a győzelmi zászló, mert reggel úgy kelt fel, hogy ma így akar síelni. A hiba oka valahol a lábaknál lesz, amit a vállöv megmerevítése csak látszatilag fog kezelni, a valós hibán inkább csak ront. Ráadásul egy csomó hibás módon le lehet síelni úgy, hogy a gyakorlat kritériumai rendben lesznek.

A facebookon a vitában hasonlóan felmerül a charleston is párhuzamos lendületben, ahol ugyanezt lehet látni: a síelők megpróbálják valahogy völgylábbal megcsinálni az élváltást, majd visszabillenve leteszik az ívkülső lábukat a hóra. Ha sikerül, mindenki boldog, mert összejött ez a piszoknehéz gyakorlat. Holott ennek csak akkor van értelme, ha valójában rendben van a kikormányzás vége, határozott az átbillenés (őt itt kiemeli a völgyláb lábfejének szupináló mozgását, mint kulcselemet, és amit külön - esetleg sícipő nélküli magyarázat esetén senki nem fog tudni a csoportból). És megint én teszem csak hozzá, hogy így az ívkülső láb talajfogásának törzsizmokkal megoldott mozdulata is hiányozni fog, ami szintén életbevágó fontosságú.

Ő tehát azt mondja, hogy
- találd meg a hibát (hiányosságot),
- adj tanácsot a javításra,
- ellenőrizd le, hogy megértette,
- majd segíts neki fokozatosan felépíteni, javítani a mozgást.

Szerinte erre az instant levesporként használt gyakorlatok nem alkalmasak. Ezek csak arra jók, hogy leteszteljék, hogy a tanuló tud-e valami olyasmit.

Majd elolvasom alaposabban, és keresek benne egy pontot, hogy összevitatkozhassunk. :D

Akkor kb jól értettem, megkönnyebbültem. :-)

És így még jobban tetszik a cikk.

Halihó sziasztok!

Mint mindenhol, úgy itt is több oldala van az érmének, és mindegyik tetten érhető a sípályákon:

1. Az oktatónak az a koncepciója, hogy síelünk, és közben javítunk.

2. A síoktató a rendelkezésére álló gyakorlatokat használja. Itt ugye az (is) a probléma, hogy olyan gyakorlatokat (is) alkalmaz, melyeket úgy lesett el másoktól, hogy közben nem volt tisztában azzal, hogy a kolléga milyen cél elérése érdekében alkalmazta éppen azt a gyakorlatot.

3. Megszabott, (rendelkezésre álló) idő alatt, pontosan meghatározott célt akarok elérni. Ha ehhez nincsenek jól megválasztott gyakorlataim, a cél elérésének kevés az esélye.

Szerintem mindhárom módszer többet ér, mint amikor az amatőr síelő saját kútfőből próbálkozik.

Jómagam a 3. pont szerint gondolkodom és dolgozom.

Szép napot az olvasónak, üdv.:
Replaci