Völgytámasz = „támasztott lendület völgy felé nyitással”, Utoljára talán a 1993-ban írtunk róla A sízés című könyvünkben (amit most hirtelen nem találok. valahol a padláson lehet). Az 1998-ben írt A sízés 2000-ben már nincs benne, addigra már sehol nem tanították.
Az Áron által idézett definíció nagyjából leírja a gyakorlatot, elrejtve benne egy fontos elemet: leengedni a terhelt lábat nem nagyon lehet, tehát a lecsúszással együtt kis átterhelés történik a hegylábra. A szememben a korábban leírtak mellett az is a „bűne”, hogy a lecsúszó és támaszt kereső lábról az elrugaszkodás a hegy felé löki a testet, és ezzel kifejezetten megakadályozza a csípő átesését a sí felett. Az átlagos síelők mozgásában az egyik leggyakoribb hiba a dinamika rossz időzítése (akkor van tónus, amikor el kellene lazulni, és fordítva). A völgytámasznál akkor van egy rossz pozícióból történő elrugaszkodás, amikor éppen lazítani kellene az élváltást elősegítendő. Így szerintem rossz sztereotípiát alakít ki, és ezért kerülöm messzire, szöges ellentétben áll a síelésről vallott gondolataimmal.
(p.s.: ugyanott a hegytámaszos definíciót érdemes fenntartással kezelni, nagyon nem jól írja le a mozgást...)
Keresés
