Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

HPali által küldött hozzászólások listája

ÜZENETEK (122)Időben csökkenő Időben csökkenő
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.09.17. 14:59
Magam részéről leginkább elkerülném a támasztott lendületet, annyi probléma van vele - teljesen függetlenül az osztrák tematikától. Csak azt kellene tudni, hogy a hóekéből párhuzamosba hogyan vigyük át a tanítványt. (Gyerekeknél mondjuk megy a tempó növelésével, felnőtteknél ez sem könnyű.)

Bár ez volt a legstabilabban hozott gyakorlatom vizsgákon, soha nem szerettem tanítani, bonyolult mozgáskoordinációt igényel és egész egyszerűen a több plusz mozdulattal széttördeli a síelést, ha hóekében sikerült valakinek a mozgását jól összerakni, rengeteget lehet ezzel rontani rajta:
Kezdődik azzal, hogy élváltás után, miközben a csípőnek elvileg mennie kellene a völgy fele, a másik irányba kell nyújtani/tolni/lépni a hegylábbal. Ezt vagy sikerül úgy kivitelezni, hogy a csípő ne induljon vele (ritka) vagy nem. Ha a csípő a kilépés után fent marad, nem beszélhetünk túl sikeres élváltásról, valahogy még azt is el kell indítani, például vállal. Ez azt jelenti, hogy nem élt váltottunk, hanem átléptünk a másik lécre és valahogy megoldottuk, hogy azon tudjunk továbbmenni. Ha egész véletlenül a csípő a kilépés ellenére szépen megy befele, akkor is ott marad a probléma, hogy a léc által természetesen leírt ívet megtörtük, bekormányzásban csavartunk rajta egyet, olyan, mintha siettetni akartuk volna. Akárhogy csináljuk, nem azt az ívvezetést és így a terhelések átvitelének az időzítését tanítjuk vele, ami az elképzelés, így utána aztán lehet javítgatni egy csomót, pl. ne akarjanak túl gyorsan túl lenni a bekormányzáson. A mellézárás, mellécsúsztatás talán kevésbé problémás, ott mindössze a szolid csavarás, ami felesleges.

Hiába síeljük ezt meg mi síoktatók szép nyugodtan, elfedve, hogy közben mit összevariálunk például a hasizmokkal vagy nem áruljuk el, hogy a két ív között a kilépéssel bajlódás miatti keresztbe utazás nem feltétlenül kellene bele, ez szerintem mindenképpen egy problémás része a tematikának. Szerintem. Csak nem én vagyok, aki ki tudná találni, mit lehetne vele kezdeni. :-)

Különben az utóbbi két napban, nézve ezeket a videókat, erről is és a korábbi gyakorlatokról is az jutott többször eszembe, hogy úgy tűnik, attól síoktató valaki, hogy a hülye, alkalmatlan testhelyzet és felesleges mozdulatok ellenére is tudja úgy terhelni a lécet, hogy az arra menjen alatta, amerre akarja. :-)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.09.16. 15:06
Köszi, ezt láttam, az itteni beszélgetésben vesztettem el a fonalat, azt hittem, ezekről az osztrák oktatós videókról volt már szó valahol.
Előzmény: (ozsi 160614)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.09.16. 14:23
Nem találom ezt az elemzést...
Előzmény: (ozsi 160493)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.09.16. 14:14
Egy egy képből tényleg nehéz ítélni, épp mi történik, ugyanakkor ezeken a képeken egyik versenyzőnél sem látom, hogy a csípője ki lenne forgatva, nyitva a völgy felé, mind keményen törekszik a frontális csípőhelyzetre (max. Sandell necces, nem látni a karjától, mi történik). Az, hogy felsőtesttel hogy hajlonganak, épp mit csinálnak, más kérdés.

Itt van pl. egy Marcel Hirscher síelés lassítva:
Kattints a képre a videó megtekintéséhez:


Lehet rá azt mondani, hogy "ez ugyanaz", pedig nem. A csípőjét érdemes figyelni és összehasonlítani az "oktató" videó demonstrátoráéval. Míg a demonstrátor folyamatosan kinyitja - főleg a gyakorlatoknál látványos -, Hirscher igyekszik zárva, folyamatosan frontálisan tartani. Egész mások a terhelések és Hirscher ezért tud ezen a (kijegesített) pályán ilyen tempóban, ilyen éltartással lemenni és ezért csodálkozik minden amatőr, aki a fenékletevést megtanulja, hogy folyamatosan elflatterol egy keményebb piroson.
Persze, Hirscher feneke is nagyon közel kerül a hóhoz és a demonstrátoré is, csak Hirschernél ez a tempóból és a brutális élszögből illetve az anatómiából következik - egyáltalán nem törekszik rá (az ívbelső lábát nagyon keményen húzza felfele, hogy elférjen hoké, azaz kifordulás nélkül), míg a demonstrátornál körülbelül ez a cél: hisz a tanítványok annyit látnak egy versenyzőnél, hogy közel van a hóhoz, ha nekik ezt tanítják, az biztos jó, akkor ők is olyan jól fognak síelni. Pedig dehogy.
Előzmény: (Ró 160575)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.09.16. 13:35
"szerencsétlen demonstrátor is szenved a bemutatásukkal"

Az első gondolatom pontosan az volt, hogy nem véletlenül nem egy kifagyott pályán mutatja be a gyakorlatokat, mert olyanokat flatterolna ezzel a fenék-letevős technikával, hogy öröm lenne nézni. Ahogy látom, Geri ezt már sokkal szakmaibban meg is fogalmazta.
Előzmény: (Lackó 160491)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.08.28. 09:43
Egyszer-egyszer belefér, de ha utálja, nem csinálja meg úgysem rendesen. Síoktatóként pedig nem edző vagyok vagy tornatanár, akinek az a dolga, hogy követeljen, akár tetszik a delikvensnek, akár nem. Nekem a rekreációban kell segítenem, aki síelni jön, az jól akarja érezni magát és ha mint oktató akadályozom ebben, akkor nem akar majd velem síelni és akkor a hasznos dolgokat sem tudom átadni. Ez főleg haladó gyerekcsoportoknál látványos...

Különben vannak olyan gyakorlatok, amelyek hasznosak és élvezni is szokták, illetve a terepből adódó lehetőségeket próbálom kihasználni iskolázásra. (Pl. hosszú, tempós ívekhez aránylag enyhe, de erős oldallejtésű terep tökéletes - igaz egy hely csak egyik oldalra ;-) - míg ezekhez az erőkhöz szükséges meredekségen megijednek, itt könnyen meghúzzák a tempós íveket, gyönyörű pedállal.)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.08.27. 14:30
"a "klasszikus" síoktatás látványához ez tartozik hozzá, a síiskolák nagy része sajnos ezeket erőlteti, mert ezek látványa nyugtatja meg a szülőket -és sokszor a tanulókat is"

Őszintén szólva van, hogy emiatt csináltatok valami gyakorlatot, hogy a szülők megnyugodjanak, nem csak síelgetek a pénzükön. (Miközben a gyerekek utálják.)
Előzmény: (Lackó 160190)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.08.27. 10:20
Szerintem érdemes lenne lefordítani, hátha úgy többen elolvassák és kialakul valamilyen vita. :-) Különben egyetértettem vele, végülis legalább két éve ebbe az irányba haladunk.

Emlékeim szerint pont az ablakos gyakorlat nagyon nem jött be tavaly: haladó gyerekcsoporttal rövidlendületeztünk, gondoltam, felsőtest stabilizálásra kipróbálom. Lementem előre, az első kislány leért, ő is végignézte a többieket, a végén megjegyezte, hogy "ez nem sikerült valami jól". Mondtam, hogy nem, nem is erőltettem utána. :-) Még egy "rendes" gyakorlatom volt azon a napon, botozás ritmusára (bottűzés után hónalj alá), az akkor látszólag jól sikerült - legalábbis szórakoztató volt -, de belegondolva elég problémás, az ívbelső oldalon sok izmot felesleges befeszít és az élváltás előtt csak nagyon későn engedi el ezeket a síelő.
Előzmény: (ozsi 160168)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.04.11. 09:57
Azt hiszem, nem a lépcsős rendszerrel van senkinek gondja (mondjuk azon lehet vita, hogy az első szinthez mennyit kell tudni), hanem hogy másik országban oktatáshoz a legfelsőbb szintet, az Eurotestet követelik meg. Ez az osztrákoknak, olaszoknak, franciáknak nem fáj, nekik nem kell a vendégeikkel más országba átmenni: nekünk azért Ausztria keletibb részein kívül már probléma (pl. Olaszországban), az angoloknak Franciaországban most pláne kínos.

Az egész elég életszerűtlen és a mostani balhé is mutatja, hogy hiába az alpesi országoké a sok hegy és pálya, van szolgáltatás, amit hiába szeretnének nagyon a helyiek csinálni, annak a rohadt vendégnek úgy nem kell: a vendég a saját anyanyelvi oktatójával szeretne síelni és olyan helyet keres, ahol ezt megkaphatja - még olyan világnyelvnél is, mint az angol. Függetlenül attól, hogy az adott oktatónak van-e Eurotestje vagy nincs. Anno a síiskolában kaptam szinte teljesen holland gyerekcsoportot - hát nem volt sok közös témánk, ebben a korban azért még ők sem beszélnek és értenek olyan jól németül vagy angolul: gyerekmegőrzőnek jó voltam, a síoktatás hatékonyságát inkább hagyjuk... (Mondjuk az egész problémakör megkerülését is ott láttam: volt egy holland oktatólány, teljesen önállóan dolgozott, hozta a saját vendégeit, azokkal foglalkozott, a síiskolához kb. annyi köze volt, hogy az egyenruháját hordta és gondolom lejattolt valamennyit.)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.04.10. 12:30
Ha magam szempontjából nézem, ezekre tényleg nincs szükségem - bár ha nem kb. 36 évesen, hanem huszonévesen kezdem az egészet és nem mostanra, hanem jóval hamarabb lettem volna ott, hogy 3 csillagos képzésekben érdemben részt vegyek, akkor magam miatt vszeg nekifutottam volna. (Nomeg 10-15 évvel fiatalabban, komoly kapcsolat nélkül vszeg holnap mennék szinkronsíelni Ozsiékkal.)

Szerintem Eurotestre, freeride-ra, buckasízésre - mindenféle magas szintű speciális igényre a síoktatók egy szűk körének van szüksége. Nem kell ezeket mindenkinek tudnia, hisz a piac, amelyre dolgozunk, az sem igényli. Természetesen jobban kell síelni a tanítványoknál - a tapasztalt, régóta és magabiztosan síelő tanítványoknál is, de nem kell mindent tudni. Aki megtanulja, az nagyon helyesen magasabb szintű oktatónak számít, a speciális tudással az általa megkereshető pénz is több lesz - és miután van egy halom oktató, aki hóekézik a kezdőkkel, így neki nem is kell ezzel untatnia magát. Mindenki jól jár... (Természetesen akinek nincs jogosítványa terepre, az pedig ne vihesse arra a tanítványokat - eltekintve a gyerekeknek csinált mindenféle erdei pályától.)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.04.10. 11:48
Mind tudjuk, hogy iszonyat ász vagy terepen, egy lécen megsíeled bármely szakadékot.
Én meg nem és nem is fogom - amikor még érdekelt volna nem voltam azon a szinten, most, hogy tudok rajta tempót menni, már ez nem életcél nekem. Bocsánatot kérek, hogy ennek ellenére van elképzelésem róla, mi használ a tanítványaimnak és mi nem.
Előzmény: (Ró 159070)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.04.10. 11:34
Csak azt szeretném kérdezni, hogy az mennyit lendítene a síoktatói kvalitásaimon, ha 42 évesen összetörném magam egy pályán, ahol ha le is tudnék menni mondjuk 3-5 nap edzés után, a szintidőt akkor sem érném el már soha? Amikor amatőröket - főleg évente 3-10 napot síelő gyerekeket oktatok hóekétől max. karcolt hosszúig, akkor miért is kellene nekem versenyzési képességekkel rendelkeznem ebben a korban?
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.04.03. 15:48
Van némi változás, viszont szerintem legközelebb - legalább egy napig, de inkább egy hétvégét -, csak síelj: ne koncentrálj a mozdulatokra, a pedálra, élvezd, hogy csúszol, a dinamikát, a terepet. Hagyd, hogy kicsit tisztuljon a mozgáskoordinációd: ha minden alkalommal változtatni akarsz, akkor mindig lesznek olyan izomfeszülések, amik nincsenek a helyükön, a bizonytalanságot kompenzálni kell más izommunkával - úgymond rengeteg zaj, felesleges feszülés van a mozdulatokon. Amikor csakúgy "síelsz" - főleg, ha van benne dinamika, tempó és fáradsz, de közben azért nem próbálsz - vagy nem tudsz - közvetlenül beavatkozni a végrehajtásba, a tested szépen leépíti ezek egy részét. Ezután a lelazítás után érdemes újra megfigyelni, mit is csinálsz és sokkal könnyebb lesz beavatkozni.
(Tegnap másnak egy más mozgásforma végzése és rengeteg sziszifuszi munkája kapcsán jutott ez eszembe: a görcsös akarás nem segít, oldani kell időnként.)
Előzmény: (gaboca 158115)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.03.27. 10:03
Gondolom, ebben az időben nagyon jó nektek, sajnos nem tudtam a ma felmenni...
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.03.26. 09:29
Erősen gondolkozom, hogyan tudnám megoldani...
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.03.21. 09:57
Ha a 3. pontot veszem és az idén rólam készült egyetlen videón az élszögeket (rövid forgatott), akkor asszem valami ilyesmit csinálok már. :-) Bár a videóból nagyon nehezen elemzem ki (másik megjegyzésre utalva: igen, ehhez kell rendszeresen vezető oktató), belső érzések alapján még lehet rajta reszelni - főleg a jobb kanyarokon, de alakul. Na majd jövőre...
Előzmény: (ozsi 157106)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.02.06. 11:21
Megnézve a mozgást ennél a mentésnél ott a 18. másodperc környékén-után (18,4 körülről van ez a kép), kaphatott már ott egy kemény rántást a jobb térde. Normálisan, jobb lábon, külsőn terhel, ahogy a balt megdobja a bukkanó, kicsit hátra kerül, már ez csavarja a térdét, miközben a mentés miatt elkezdi lefele nyomni - 18,5-18,6-nál látszik a jele, ahogy a térdet befele döntötte.
Egy ilyen mentéstől nem feltétlenül kell megsérülni - sok hasonlót látni -, de nem lehetetlen és az utána következő egyenletes íveket akár le is hozhatta rossz térddel, csak a talajfogásnál jött ki, hogy már nem tart ott minden rendesen...
Előzmény: (gaboca 153855)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.02.06. 10:51
Hány órától gyűlünk?
Előzmény: (ozsi 153887)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.02.06. 10:12
Szerintem teljesen jó lesz egy ilyen elméleti tapasztalatcsere - pályán is nagyrészt beszélgettünk volna. :-)

Kocsival vagyok, így mindegy merre találkozunk. (Magam részéről főleg belvárosi kocsmákat ismerek, amik parkolás szempontjából nem túl szerencsések.)
Előzmény: (ozsi 153867)
HPali
124 élménybeszámolót írt
124
20 éve tag
2013.02.04. 10:52
Nem teljesen értem miről beszélsz: ez egy módszertan. Nem változtatja meg - legalábbis nem rövidtávon - az emberek gondolkozását, amivel tudásukon felüli pályákra viszik a hozzátartozóikat illetve azt hiszik, ők is át tudják adni a síelésről a tudásukat. (Főleg, ha jó hangosan kiabálnak.) A rokonoknak, kedves barátoknak is sokszor el szoktam mondani néhány mondatban, mit csinálok, milyen alapelveket érdemes követni: nem mondom meg mit csináljanak, csak azt, mi vezet szerintem megfelelő eredményre. Aki kicsit is figyel, annál általában csökken a késztetés az önálló akciózásra illetve oktatáson kívül is figyelnek néhány hasznos dologra. Mindent nem lehet kiszűrni, az oktató felelőssége az órára és az órán tanítottakra terjed ki, a többire csak némi ráhatása lehet.

Emellett többször leírtam már, konkrét saját tapasztalatom van, hogy a nem túl sportos, testtudatossággal is szolidan rendelkező tanítványoknál mennyire kevésbé működött az osztrák kifeszített hóeke (görcsölésig feszült csípő, valamelyik testrésszel jól ki is terhel és csúszik lefele keresztbe a lejtőn), míg a kis hóeke a pedálozással - illetve pedálozás érzésével működött. Nem rezervátumban, nem speciális közönségnek oktattam, hanem kint osztrák síiskolában, mikor ezt kiderítettem.
(Idén pedig már volt olyan, ahol kislányba műanyagon belevert szétfeszülős hóekével keményen megküzdöttem, hogy elkezdjen szegény rendesen csúszni és mondjuk úgy, síeljen. :-))
Előzmény: (Ró 153527)
elsőelőzőkövetkezőutolsó
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.