Klippitztörl 2014.01.04-05
Klippitztörl kellemes hely, főleg ha kedves emberekkel találkozhat ott az ember síelője. Klippitz apró kis síterep, sajátosan kanyargó pályákkal, egy nem túl magas hely tetején, s barátságos emberek tanyáznak arra.
Lackó síoktató és bandériuma költözött ki ide néhány napra, gyerekkel, családdal. Egész szezonban gyakorolnak a Visegrádi Havasokban, s most elhatározták, hogy kettőnél többet kanyarodva megnézik mire jutottak a nagy oktatással, pedálozással, s mellesleg dumálnak egy jót.
Én már túl voltam szilveszteri egyhetes síelésemen, s miért ne erre mentem volna haza?
Csodálatos hegyek között kanyargott az utunk, apró, tüchtig falucskákon suhantunk át, s végül kapaszkodni kezdtünk fel a hegyre. Valami furcsa volt. A motor rendesen duruzsolt, a gumikban duzzadt a levegő, alig csúszott az út, de hopp...nincs hó! Még a fák között sincs! Másztunk fölfelé, s csak a pálya közelében láttunk hófoltokat. Mi lesz itt?
Klippitztörlnél jól teszi az ember ha reggel siet. Mi is korán indultunk, mert a P1 parkírozóban volt szándékunk megállni, mert aki nem itt áll, azt szép kis séta várja az út mentén síbakiban, léccel a vállon. Az út közepén egy bácsika integetett, mi kedélyesem visszaintegettünk, több alkalommal is, mert tettünk néhány kört, míg helyet találtunk.
Megbeszélések szerint küldtünk egy sms- t, s türelmesen várakoztunk, hogy hozzák a bérletünket. A tető felé egy kétüléses nem sihederkorban lévő felvonó viszi fel az embert. Bár van szőnyeg, de azért kellemesen megsimogatja a vádlit. Ezt volt időnk alaposan megnézni. Végül nagy nehezen megérkezett Lackó, aki csak véletlenül járt arra, mert az sms-t nem hallotta. Indulhattunk a hegyre, s megismerhettük a felvonó barátságos simijét a lábunkon. A kedélyesen kapaszkodó felvonóból meg lehetett vizsgálni a nyári bobpályát, a szállásul szolgáló faházakat (nem pályaszállás, hanem szállás a pályán), s azt is láttuk, hogy nincs nagy hó, de a pályák rendben lévőnek tűntek.
A csapatból csak Lackó tudta, hogy jövünk, mert meglepetésnek szántam a látogatást. Meg akartam mutatni Klacinak a lécemet, had lásson végre valami szépet is. Lackó mondta, hogy nem nagy a pálya, de van olyan a csapatból, akit két napja nem láttak. Én minél előbb meg akartam találni Klacit, ezért megkérdeztem, milyen színű kabátos embert keressek. Lackó nem emlékezett a kabátra. Gondoltam egy kabát nélküli embert csak megtalálok a pályán.
Szép lassan felértünk, s máris ott voltunk a Höhenwart 1818 méteres csúcsánál. Az első ember aki szembe jött Klaci volt, s volt rajta kabát.
Öröm, egymás léceinek kölcsönös és kedélyes gyalázása, s indulhat a csúszás! A viszonylag kevés hóból is jó pálya kerekedett. Nem látogattuk meg mindegyiket, mert csemegézni akartunk. Főleg a 9-es és 10-es pályákon csúszkáltunk, néha vegyítve egy lecsúszással a 2-es pályán a kiindulási pontig.
A pályarendszer legnagyobb előnye a szememben, hogy a pályák nagyon változatos vonalvezetésűek, rajtuk mindenféle domborzati elemek találhatóak, így az ember minden lecsúszásnál variálhatja a nyomvonalat, s szinte más pályán csúszhat. Kellemesek voltak a pályák, a hegytetőn keményen fújt a szél, de aztán csak az önfeledt csúszás volt az úr. Szerintem a 10-es a legjobb pálya, a 9-es eleje kezdőnek kicsit véleményes, de aztán megszelidül.
Alig akartunk megállni egy kis pihenésre. (no ez nem igaz, mert a fiúk minden letörés előtt nekiláttak dumapartit rendezni, hogy miről folyhatott ilyen hosszan a csevej arról fogalmam sincs.)
Végül egyszer olyan céllal is lecsúsztunk a 2-esen, hogy az alján beülünk a hüttébe eszegetni. A kettes alja kicsit ravasz, mert egy kanyar után drasztikusan elkeskenyedik, sőt még némi csőalakot is felvesz. Ezt a szakaszt a sok ember általában szépen legyalulja.
Csak a hütte teraszán kaptunk helyet, de nem volt probléma, mert hősugárzókkal kellemes időt varázsoltak.
A kalóriavételezés után a szokott pályákon csúszkáltunk tovább. A lazítást viszont lassacskán büntetni kezdte az idő. Szemerkélni kezdett az eső, s szép lassan beleerősített. Én Elsővel az eső elől még a Karner hüttében ejtőztem egy kicsit, de aztán elindultunk lefelé, különben is már 16 óra volt.
Negatívumként említem meg, hogy az esőben az ülőszékek háttámlája nem volt lehajtva. Vagy nem lehetett lehajtani, vagy nem fordítottak gondot rá, így minden beszállásnál egy víztócsába ült bele az ember. (ezeken a régi felvonókon buborék nincs)
Szállásunk kb. 30 kilométerre volt, s ha nem a vezető után ment az ember hamar oda is ért. A szállodát nemrégiben újíthatták fel. Én néha néhány napra bezárnám a lakberendezőt abba a szobába, amit tervezett. Például az egész szobában nem volt egy darab fogas, kampó, százas szeg, vagy bármi amire mondjuk egy vizes síruhát ki lehetett volna akasztani.
Ennek ellenére a szállás kellemes volt, jó volt a vacsora. Vacsi után a kemény mag összeült, s természetesen komoly erőfeszítéseket tett a világ problémáinak megoldására. Véletlenül előkerült egy 3 literes üveg pezsgő, valakinek maradt az ellátmányából, s a vizespohárból való pezsgőívás tudvalevőleg segíti az elme forgását. Csak tudnám, min röhögtünk annyira, de valamiért kiment a fejemből.
Sajnos az eső egész éjszaka esett, s esőben érkeztünk meg a pályára is. Most nem volt gond a P1 parkírozóban helyet találni. Feleségem tájékoztatott, hogy részéről ez a nap kiesett a síelésből. Én még felvettem a bakit (le akartam mosni), hogy mutassam eltökéltségemet, de nem kockáztathattam élvezeti síelő státuszomat, így kihámoztam magam a sícuccokból.
Többen felmentek a hegyre, mi elindultunk hazafelé. A krónikás dolga egyszerű a továbbiak leírásában, mert úgy lehet a legjobb beszámolót írni, hogy az ember ott sincs, így nem zavarják a tények. Tehát szemrebbenés nélkül leírhatnám, hogy a hegy tetején a ragyogó napsütésben szállingózott a hó, harsanóan ropogós volt a pálya, galambok ültek a verebekhez, s így tovább. Sajnos nem így volt. Fent is esett az eső, tehát egy csúszás, és szivaccsá ázás után a csapat elindult utánunk, s ha nem állunk meg egy ócskapiacon soha nem érjük őket utol.
Kétszer indultam el a csapattal. Tavaly márciusban a nagy hóban Tatáig jutottak el, most szétáztatta őket az eső. Márciusra újra terveznek egy utat, ígérjem meg nekik, hogy nem megyek el?
Csabor az élvezeti síelő
Keresés
