Visszaértünk Hinterglemmből, Szép volt, jó volt, és most jön a felismerés, hogy innentől nem csatolhatok fel reggelenként, amikor akarok...
Jópárszor jártam már a völgyben, de eddig csak bringával. Sejtettem, hogy havasan sem fog csalódást okozni a terep, így is lett, annak ellenére, hogy nem volt túl sok hó. Szerencsénkre épp a második napon esett egy kis extra, így végre nem csak a régi havat forgathatták át este a ratrakok, amin hetek óta rágódtak. A 30-80 cm hó a pályákra elég, bár itt-ott előfordulnak kisebb kavicsok, ahol a pálya alatt nem fű, vagy erdei talaj, hanem dózerút van. A népszerűbb pályák a nap végére szépen jegesednek, bucka is akad, de finom puha buckák, jól lehet rajtuk fordulni. Én a nap végén a pályák szélére kitolt porszerű hóban húztam rövid íveket, legalább akkora élmény volt, mint a reggeli ratrakoláson menni. A ratrakolásra nagy figyelmet fordítanak, egy nyomon többnyire 2-3 gép megy egymás után, így sokáig kemény és viszonylag buckamentes marad a felszín.
A rendszer óriási, igazán változatos, rengeteg nagyon széles pályával. A liftek többsége tényleg a legmodernebbek közé tartozik, én csak három klasszikus lábkiütős ülőlifttel találkoztam. Az is pozitív, hogy a pályák közötti átcsúszások - a botozós síutak - is végig lejtettek egy kicsit, így deszkával is be lehet járni az egész rendszert, jó esetben lecsatolás, rollerezés nélkül.
Jó tréfákat is rejt a terep, a 26-os fekete pálya volt mindegyik közül a kedvencem. Hiába látszik a liftről, sok kezdő téved rá, mivel a teteje alig lejt, és hiába van kint a fekete tábla, ezt sokan nem veszik komolyan. Emiatt egész nap tömegével látni a vitézeket, akik görnyedt tartásban, hóekézve, vagy rolózva próbálják túlélni a valóban fekete szakaszt. Ennek köszönhetően ezen a pályán a jegesedés is gyorsabb, hiszen a felső, puhább réteget már a délelőtti órákban lehordják. Ez engem is megtréfált, amikor a közepén úgy döntöttem, hogy befékezek egy kicsit.. a következő métereket hason tettem meg, alig bírtam beélezni, hogy megálljak. Történt ez, mivel pont liftzárás előtt, amikor már rohanni kellett volna lefelé, hogyelérjük a hazavezető utat jelentő 49-es csákányost, még zárás előtt, észrevettünk a liftről egy kissrácot, aki elhagyta mindkét lécét, és négykézláb próbál feljutni ahhoz, mi mintegy 100! méterrel fölötte hevert. 30 métert mászott felfelé, majd 40-et csúszott lefelé... És hát a fene a jó szívünket, segítsünk neki ! Betti vállalkozott a hős megmentő szerepére, én fedeztem a pálya széléről. Végül hőstettünk is meghiúsult, mivel, mire odaértünk, valaki már összeszedte a srácot és a szanaszét heverő felszerelését, de a nemes szándékot is honorálta a sors, mert végül elértük a húzóliftet.
Több tanulópálya is van a terepen, amiket egyöntetűen Doppelmayer tányéros liftek szolgálnak ki. Boardos szempontból a legkényelmenetlenebb felvonó, amivel valaha mentem. Chopokon is van már pár ilyen, visszasírom a jó öreg Pomákat...
Az Aprés Ski élet hatalmas, a legtöbb szórakozóhely előtt óriási tömegek, bár németesen-osztrákosan a mulatozás sokaknak azt jelenti, hogy szorítjuk a sörünket és ordítunk.
Magyar szót viszont alig hallottunk, ami azért is érdekes, mert Saalbach-Hinterglemm kb 6,5 óra Budapesttől, és az egyik legnagyobb, legmodernebb oszrták terep. Rengeteg magyar dolgozik itt az éttermekben, hüttékben, de vendéggel alig találkozni.
Nem utolsósorban megemlíteném az appartmanunkat. Évek óta rendszeres vendégei vagyunk a Haus Eggleitennek. Pont egy csákányos lift mellett fekszik, gyakorlatilag pályaszállás. Tágas, korrekt árakkal, etalon konyhával, szaunával, kedves tulajdonossal.
Keresés
