Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Előzmény és válaszok a Eplény Síaréna topikból

ÜZENETEK (7)Időben csökkenő Időben csökkenő
Vis Major
31 élménybeszámolót írt
31
14 éve tag
2010.01.26. 10:01
Szerintem a nagy átlag nem bajlódik a fórumozással, talán ezért is születnek az olyan bejegyzések (mert utólag persze megtalálják a fórumot), hogy sokan voltak, meg szűk a pálya, meg sorba kellett állni a jegyekért, meg nincs parkolóhely, stb. Amivel szerény véleményem szerint önmagában nincs is semmi baj, én úgy látom, hogy az üzemeltetők általában reagálnak a fórumon felvetett problémákra, már persze ami jogos, és megoldható dolog. Én úgy látom, hogy sok esetben inkább a stílussal van baj, több esetben is volt olyan érzésem, hogy a fórumozó inkább aludhatott volna egyet az ügyre, mielőtt elkezd rögtön a hazaérkezés után felfokozott állapotban írogatni. Megértem én azt, hogy ha valaki 100-150 kilométert utazik, akkor nem örül annak, ha nem azt kapja, amit várt, csak mielőtt telefröcsögi a fórumokat a problémájával, szerintem érdemes lenne azon elgondolkozni, hogy ő vajon mit tett annak érdekében, hogy ne érje meglepetés. A gúnyos elnevezések (lásd "csíkaréna") és a kifejezetten vagdalkozó hozzászólások szerintem nem tesznek jót sem a fórumnak, sem az adott helynek, és önmagukban is minősítik azt, aki beírta. Amikor január elején ott töltöttünk négy napot, nekem is voltak mindenféle meglátásaim arra vonatkozólag, hogy mi lehetne esetleg szebb és jobb, be is írtam rögtön a sípálya oldalán a fórumba, de ha ezt az ember kulturált hangnemben teszi, akkor azzal semmi baj nincsen az én meglátásom szerint. Én mindenkinek, akivel csak beszélek az eplényi síelésről, meg szoktam említeni, hogy hétvégén nem praktikus kis hazánkban síelni, ha valakinek ellenérzései vannak a tömeggel szemben, és nézegesse a fórumot az aktuális helyzetről. Azt gondolnám, hogy ennyi előrelátás mindenkiben kéne, hogy legyen amúgy is, ha csak néhányszor próbált már országon belül síelni. A hóágyúk előtti időszakban is hányszor volt már, hogy az ember csalódott egy-egy síterepben, ha csak a főoldalon lévő infókra hagyatkozott (már ha volt oldal egyáltalán), akár a hómennyiség, akár a tömeg tekintetében. Hát akkor könyörgöm, használjuk már ki a technika adta lehetőségeket a tájékozódásra, és nem érhet meglepetés. Nyilván aki eddig csak külföldre járt síelni, annak szokatlan ez a dolog, hiszen 1500-2000 méter környékén lévő több tíz kilométeres síterepeken nem feltétlenül jelentkeznek azok a gondok, amik a hazai terepeket jellemzik egy-egy hétvégén. Ezt sajnos el kell fogadni, hogy a hazai pályák adottságai ilyenek, és még örülhetünk, hogy ennyit sikerült létrehozni mindössze néhány év alatt. Ha csak a két legnagyobb fejlesztéseket végrehajtó terepeket nézzük, akkor MSZI legjobb tudomásom szerint folyamatosan küzd az anyagi problémákkal, és hát a bankok sem voltak segítőkészek velük szemben. Eplény tekintetében úgy tudom, nem a pénzhiány, hanem a környezetvédők azok, akik jelentősen megnehezítik a pálya bővítését és a fejlesztéseket. Az a gyanúm, hogy a hőbörgők nagy részének már feleannyi bürokratikus küzdelemtől egy életre elment volna a kedve a sípálya üzemeltetésétől, legalábbis a hozzászólásokból nem igazán az jön le, hogy olyan rettenetesen türelmes emberekről van szó. De persze a lehetőség mindenki előtt adott, tessék nekiugrani egy elmaradottabb hazai pálya fejlesztésének, és kíváncsi leszek, hogy pár év után is az lesz-e a problémája az illetőnek, hogy sokan voltak hétvégén. Megjegyzem, hogy az én meglátásom szerint ha lenne itthon legalább 5-6 olyan síterep, amelyik a fejlesztések következtében tud produkálni szezonban olyan 60-70 napos nyitvatartást, akkor az a nép is jobban eloszlik, akik jelenleg jóformán 2-3 pályán tömörülnek, így persze, hogy tömeg van.
Előzmény: (Robin 81732)
pannas
56 élménybeszámolót írt
56
17 éve tag
2010.01.26. 04:04
A többség valószínűleg hallás után megy. Pedig egy minimális ráfordítással akár innen, akár a skiarena honlapjáról eléggé naprakész információt lehetne szerezni indulás (vagy éppen amiatt nem indulás) előtt. És akkor tényleg kevesebb lenne az "elmentünk, sokan voltak, sorban álltunk, bucka és jég volt, többet se megyek" hozzászólás. Amivel egyébként nincs is semmi gond, mert ilyen is van. De ha előtte körbeszaglászom, jobb eséllyel nem a kakiba dugom az orrom.
Előzmény: (Robin 81732)
Robin
2501 élménybeszámolót írt
2501
17 éve tag
2010.01.25. 21:25
Szia tesó ! :) Szerintem sok az a 600 000 síelő . Én is hallottam már ilyen magas számról de számomra abszurd hogy minden 16-ik magyar síeljen.
Előzmény: (PEDRO 81736)
kole77
265 élménybeszámolót írt
265
19 éve tag
2010.01.25. 21:16
Az nem jelenti azt hogy 16ezer regisztralt felhasznalo van hogy annyan is olvassak a forumot.Nekem 4-5 olyan haverom van aki olvassa a forumot de nem regisztralt felhasznalo.szerintem legalabb haroszor annyan olvassak mint a regelt felhasznalok :-)))
Előzmény: (PEDRO 81736)
apricot
415 élménybeszámolót írt
415
17 éve tag
2010.01.25. 21:12
És a regisztrált felhasználók hány százaléka használja a fórumot? Mert ez is érdekes lehet.
Amúgy a 600.000 sízni tudóból elég kis százalék fordulhat meg Eplényben szerintem...
Előzmény: (PEDRO 81736)
PEDRO
838 élménybeszámolót írt
838
16 éve tag
2010.01.25. 20:59
Egyszerű matek ez tesó!
+600.000-re saccolják Mo.-n a síelők számát,itt meg kb 16.000 regisztrált felhasználó van!
Előzmény: (Robin 81732)
Robin
2501 élménybeszámolót írt
2501
17 éve tag
2010.01.25. 20:51
Szerintem a tájékozatlanság legfőbb oka hogy nagyon sok síelő nem ismeri ezt a honlapot és csak"hallomásra" megy hogy ez ilyen jó az meg olyan jó,ez ezért rossz az meg azért. Nekem már többször megfordult a fejemben a csúszások alkalmával hogy vajon a mellettem csúszók,beszélgetők,hüttézők vajon járhattak-e már itt a fórumon. Valószínűleg kevesen. Talán 10 max 20%-ra tippelnék. Szerintetek ??
h i r d e t é s
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.