Többször olvastam már itt, hogy ha ennyire magasröptű a síelés elmélete, akkor már az élvezet is elmúlik belőle. Szeretném előrebocsátani, hogy amikor jó érzéssel síel az ember, nem feltétlenül ilyen perverzitásokon jár a feje. A síelés messze nem ilyen bonyolult, és ha valaki velem síel, mint az oktatójával, akkor a kellemes részével szembesül, ígérem, a tudományt könnyedén elrejtem, ha kell! De ha már két hónapja földre van az ember kényszerítve, jogosultan előfordulhat, hogy bűnbe esik... Tehát csak erős idegzettel érdemes továbbolvasni!
Szerintem a hibát nem az ízlés vagy a szokások határozzák meg. Sajnos már én sem tartozom a nyeretlen kétévesek közé. Ez idő alatt ötletek, módszerek jöttek és mentek, kihullottak és megmaradtak. Az elődöm, Kovács Tamás rakta le azokat az alapokat, amelyek miatt a magyar tematika fő jellemzőjeként a külföldi kollégák a stabil logikai felépítést nevezik meg.
Ezelőtt az iskola előtt többnyire úgy oktattam, hogy egyszerűen átvetem, amit a különböző szakirodalmak mondtak. De ahogy kitanultam a szakmát, kiderült, hogy ezek egy része felejthető. Egy részük hibás alapokon állt, másokat azért tanítanak, mert a kitalálójuk a saját hibáit alakította rendszerré, megint mások a tanítványokkal szemben voltak cinikus ("úgysem tud rendesen megtanulni síelni"). Nagyon sokban kitűnő részek vannak, csak az egészet nem látja át a szerzőjük. És vannak olyanok, amelyek kiállták az idő próbáját. Nem véletlenül említettem a Sí-isi című filmet, amelynek a gondolatait csak át kell tenni a mai felszerelés adta lehetőségek világába. Én csak olyan síiskolák anyagát tudom elfogadni, amelyet kielemzek, és így is jónak, és egy rendszerbe illeszkedőnek találok.
Ez alapján leginkább az alábbi megállapításoddal értek egyet, szerintem ugyanis ez a legfontosabb:
"HIBÁNAK gondolom ugyanakkor a fizika törvényszerűségeinek figyelmen kívül hagyásával történő alkalmazásokat, melyek által láthatóan erőltetett megoldások jönnek létre. Ezért gondolom, (úgy általában), hogy AMI SZÉP, AZ JÓ IS."
(Kivéve a vége, mert a szép szubjektív esztétikai fogalom, nincs köze a helyeshez. Számtalanszor előfordul, hogy egy vendég valami egészen borzalmas kigyószerű vonaglást talál szépnek, pedig biztosan nem helyes a megdicsért mozgás.)
Így tehát technikailag helyes az, ha a fizikának engedelmeskedve, de a lehetőségeit kihasználva síelünk. Ebben benne kell foglalni az előrelátást, tehát akkor igazodunk jól az körülményekhez, ha azok fenntartható, egymásra építhető mozgássorokat eredményeznek. (Ezt persze nem szabad definíciónak venni, ahhoz nem gondoltam eléggé végig. Csakhogy nem akartam várni a válasszal, márpedig hajnalban elutazom Olaszországba...)
Pl. a völgytámasz azért nem helyes technikailag, mert egy korábbi hiba korrekciója. Elterjedtségének az oka az volt, hogy az emberek többsége a dióverőkkel csapnivaló helyzetben érkezett meg a kikormányzásba, és kénytelen volt korrigálni. Erre a korrekciót beemelték a tematikába, ahelyett, hogy arra koncentráltak volna, hogy kijavítsák a hibát. Amikor ezt felismerték, ki is irtották, ma meg amikor a felszerelés már tényleg könnyen megtaníthatóvá teszi a síelést, nyilván nem is fog visszajönni. Amikor kiirtották a völgytámaszt, végtelenül felháborodtam, és én is az ezzel kapcsolatban ma is elhangzó érveket ismételgettem. De nem volt igazam: az felháborodásom valódi oka az volt, hogy a dióverő lécekkel én sem tudtam rendesen élt váltani, ezért a kikormányzásban lecsúszott a lábam, és rendszeresen használtam a völgytámaszt. És amikor Sz. L. barátom (aki nálam sokkal jobban síelt) azt mondja, hogy technikai hibával síelek és ezt tanítom, nyilván felháborodtam. De talán korrektebb lett volna rendesen megtanulnom síelni, és úgy osztanom az észt, és nem a hiányosságaimat ráerőltetni a tanítványokra...
Hát ezek alapján mondom, hogy nem láttam még technikailag helyes, aktív izommunkával létrehozott élváltást. És le sem tudom vezetni az anatómia és a biomechanika alapján. A kikormányzás végén rendkívül nagy erő hat a kanyar külseje irányába, amelynek erős ívkülső combizom- és ívbelső hasizomtónussal kell ellenállani, miközben a test a lécekhez képest a hegy felé helyezkedik el, erős csípőszöggel. Ha bármit akarunk tenni, először ezt a tónust kell oldani. Ha viszont oldjuk, a völgy felé ható erők a testet azonnal a völgy felé mozdítják, a léceken csökken a terhelés. Az élváltás megtörténik, ehhez csak el kell lazítani az addig ellenálló izmokat. Minél nagyobb az izomfeszülés, annál gyorsabban történik meg. Akinél nem történik meg, az rossz tartással érkezett a kikormányzásban, nem voltak a völgy irányába ható erők, nem volt elég izomtónus. Ezt nem úgy javítom, hogy aktivitásra késztetem az élváltás érdekében, hanem kijavítom az előző kanyart, hogy jól érkezzen meg.
Erőt kifejteni csak valamivel szemben tudunk, márpedig az élváltás aktív gyorsítása izomerő bevetését jelenti. Viszont ekkor nincs olyan alátámasztás, amihez képest erőt tudnánk kifejteni annak érdekében, hogy a test a völgy felé induljon. Pontosabban van: az impulzust tudjuk felhasználni, azaz egy nagy testtömeget kell valamerre elindítani annak árán, hogy egy másikat pont ellenkezőleg mozgatunk. A gyakorlatban az aktivitás többféleképp is megvalósulhat, pl.:
- A kikormányzás végén térdnyújtással elrugaszkodunk (magas tehermentesítésszerűen - de az másképp működik). Csakhogy ekkor a test a lécekhez képest a hegy felé helyezkedik el, tehát a súlypont a hegy felé (azaz hátrafelé) mozdul el. Ez a fizikai célszerűséggel szembe megy, hiszen az élváltás és az új kanyar szempontjából rosszabb helyzetbe kerülünk. Ennek a következménye lesz pl. a vállal való forgatás, mert a következő kanyart valahogy el kell indítani.
- A völgy oldali törzsizmok összehúzásával törekszünk a völgy felé. Ez a vállakat elindítja a völgy felé, de a csípőt pont annyira a hegy felé. Eredmény: megint rosszabb helyzetbe kerültünk az élváltáshoz (hiba: fejjel indított kanyar). Ez persze csak egy rossz kikormányzás esetén lehetséges, mert normál esetben pont az ellenkező oldalon volt eddig olyan hasizomtónus, hogy levegőt sem kaptunk. Ennek ellazításakor semmi esélyünk nincs a túloldalon egy törzshajlítás kialakítására, ráadásul szükség sincs rá.
- A kanyar végén lassan felállunk, de végig tartunk egy bizonyos tónust. Ennek hatására a kanyar végén érintőirányban kisíelünk majd finom csavarással elindítjuk a következő kanyart. (Szép példák láthatók erre lassú, kényelmesnek tartott kanyarok képében az interneten fellelhető videókben, főleg hátulról lehet jól megfigyelni.)
Végül azt sem értem, miért kellene aktívan gyorsítani az élváltást. MINDEN használható versenyző - eltekintve a mentésektől - izomlazítással oldja meg az élváltást (még akkor is, ha néhányan mást mondanak - tévednek, nem elég jó a szemük az elemzéshez). Ha nekik ez elég gyors, miért kellene nekünk, amatőröknek még gyorsabb? Vagy nézzük másként: én soha nem versenyeztem, mégis szívesen vállalok egy vetélkedést ezen a téren: ugyanott ugyanakkor vegyük videóra az élváltásunkat. Én mindig kizárólag csak izomlazítással váltok élt (kivétel az elrontott kanyarok, de azokról ne beszéljünk, mert nem élvezetesek). Kíváncsi vagyok, hogy lesz-e valaki, akinek a léce aktív élváltással hamarabb élre áll...
(Bár ezt biztosan csak holnapután vállalhatom, ha kiderül, hogy egyáltalán megy-e a síelés! ;-) Nem tudom, lesz-e netem, így nem sutyerákságból hallgatok a következő napokban.
Keresés
