Azt nem tagadom, hogy sok igen jó síelő van az osztrákok között, terepen biztosan jobbak a magyaroknál, azt a lécbiztonságot elég nehéz elérni innen: mi messze nem töltöttünk annyi napot havon gyerekkorunkban, mint ők, nagyon keveseknek van akárcsak gyerekként versenyzői múltja. (Nálunk is volt olyan lány, aki mogulon világbajnok volt és olyan is, aki az oktatás után a sziklák között jött le a szűzhóban.)
A problémánk az, hogy amit tanítanak síiskolákban - amivel találkoznak a vendégek - főleg kezdőként, az max. vargabetükkel vezet az ő általuk felmutatott sítudáshoz. Például az elvárt nagyterpeszes, kiterheléses hóeke a látványos erőlködésen kívül teljesen haszontalan és az oktatónak valójában csalnia kell valahol, hogy megtörténjen az, amit mond róla a tanítványnak - azaz hogy tényleg ívet húzzon a léccel. Most néztem videót osztrák oktatókról, ahogy jön a tempó vagy egyetlenebb terep, abban a pillanatban eltűnik az alaptartásként vagy az alpin fahrverhältnisben oktatott egyenes hátuk a rugalmasabb hajlítottabb hátra állnak át, de a párhuzamos térd, csípő és válltengely sem lesz igaz. Ez a "valamit megtanítunk, ami úgy néz ki, mintha jó lenne" módszertan, amit kritizálunk. Mondjuk ez némileg következik abból, hogy a síoktatást az egész síturizmus egy szolgáltatásának tekintik, amiben időnként fontosabb, hogy egy pingvin zenére táncoljon a gyerekekkel és az anyukákkal, mint magának a síoktatásnak a minősége - azt a vendég úgysem tudja megítélni -, de saját tapasztalat szerint beleférne ennél konzekvensebb módszertan is az időkeretbe - legalábbis többnapos oktatásoknál. (Persze ezekben a dolgokban azért hasznos volt a tanfolyam is és a kint töltött idő is: a vendégekhez való hozzáállás, gyerekcsoportok kezelése, stb. terén jó tapasztalatokat szereztem.)
Elképzelhető, hogy tartományonként más színvonalúak a képzések, azért nem a Stájert választottam, mert emlékeim szerint annál kértek valamilyen külön elsősegély-tanfolyamot.
Keresés
