És az előző témához szorosan kapcsolódva egy másik stratégiai kérdés (bár ott erről nem írtam, de ami késik, nem múlik).
Ahogy Gergő írja, és ahogy mostanában a konferencia miatt felmerült, nagyon húsba vágó kérdés, hogy ki oktat, milyen jogon és minőségben. A konferenciáról szóló cikk kommentjeiben nagyon élesen megjelenik, sokan azt gondolják, hogy a síoktatók szerepe túldimenzionált, mert szerintük egy jó testnevelőtanár is gond nélkül megoldja ezt a problémát. És borítékolható, hogy a testnevelő tanárok jó része is hasonlóan látja. És a döntés most az ő kezükben van.
Szakemberként persze tudjuk, hogy létfontosságú lenne a testnevelők képzése a síelés területén, de ezt el kell fogadtatni az érintettekkel is. Ennek az esélye rohamosan romlik, amikor egy jó testnevelő tanár elkezdi olvasni a síoktatói közeg internetes megnyilvánulásait.
Jó tudni ugyanis, hogy a testnevelők jó része képzett a saját szakterületén, sőt általános sportbeli ismereteket tekintve sokkal képzettebb egy állami síoktatónál. (Nem csak egy magyarnál, egy osztrák államinál is. Ausztriában a testnevelők a Dpl. Sptl. címet használják - Diplomsportlehrer. Ha egy magyar testnevelő (mondjuk én) előad kint egy konferencián, őt már Mag. Herr Oszváth-nak fogják címezni, ugyanis ott ez nem egyetemi végzettség, szemben az itthonival. Ott a magyar testnevelői szintet a sporttudománnyal foglalkozók végzik el...)
Amikor a képzett testnevelő meglátja, hogy a legnagyobb látogatottságú topikokban a síelők által jól láthatóan gurunak tisztelt oktatók össze-vissza írnak tételként olyan megállapításokat, amellyel az adott testnevelő már az első évet sem végezte volna el, akkor mit fog gondolni? Azt, hogy ezek ugatnak nekem, hogyan tanuljak tőlük embereket oktatni? Hogy majd ők mondják meg nekem, hogyan álljak a gyerekek elé? Hiszen a mozgástanulással kapcsolatos alapismereteik sincsenek meg.
Azt még lehetne mondani, hogy rendben, vannak hiányosságok az elméleti tudásban, de a síelésben otthon vagyunk. Viszont amikor továbbolvas, azzal találkozik, hogy a síelésben nem lehet megállapítani, hogy mi a helyes és mi nem az, hogy a legtöbb módszer alkalmas az oktatásra, és majd kiderül, hogy beválik-e, sőt igazán nincsenek helytelen módszerek. Ez egy sportszakember számára nevetséges. Ilyesmit azok mondanak, akik nincsenek tisztában a saját sportágukkal. És ezen a ponton elmegy a szakmánk maradék hitele is. Egyébként meg igaza van, ha még a jót sem tudjuk megkülönböztetni a rossztól, tényleg semmiszükség nincs ránk.
Hogyan fogjuk megoldani a sísport színvonalbeli gondjait és az iskolai sítáborozás problémáit? Ahogy most alakítja a szakma a saját képét, biztosan sehogy. Hiába vannak kiemelkedő szakemberek, ha a hangjukat elnyomják a fenti hangok. A vita rendkívül hasznos, de egy vitában kérdezni is lehet, nem csak érvelni. De mintha a szakmánkban több motiváció lenne állítani mint kérdezni.
Keresés
