Szerbia: Kopaonik, Brezovica

2021.03.26/27. - Kopaonik

+15 fokban, napsütésben, pólóban pakolom a sícuccokat a kocsiba, majd száraz utakon havat az utolsó 30km-ig nem is nagyon látva utazunk Kopaonik-ig……nem is lehetne nagyobb a kontraszt a mostani túra és a februári lengyel freeride túra preludja között, amikor -15 fokban a hegyekben havazásban érkeztünk. Azért a Kopaonik-hoz felvezető szerpentin úton úgy 900m-től már látszott az előző napi havazás, majd kb 1200m-től masszív hófalak között autóztunk szállásunkig. A kontraszt ebből a szempontból is hatalmas, itt látszik igazán mennyivel havasabb volt ez a tél délen, mint északon.

Péntek reggel már korán neki indultunk, a fenyvesek még behavazva csillogtak a felkelő nap fényében. A pályákhoz közeli részek természetesen már le voltak járva, de az erdőkben még nagyon sok érintetlen útvonal volt. Erre a napra még gyenge mínuszokat írtak napközben is, de a márciusi napsütés már nem viccel és a szélvédett helyeken kifejezetten meleg lett. A nap közepére a délies lejtők így még az erdőkben is felpuhultak.

Én alapvetően inkább a klasszikus értelemben vett „szarabb” időt szeretem, ha már freeride-ról van szó, de azért igyekeztünk feltalálni magunkat ebben a napsütéses időben is. Mivel a pályarendszerben vagy 5-6 csúcsra visznek fel a liftek, sokáig sehol nem időztünk, hanem szép sorjában haladtunk az ígéretes hegyoldalak megcsúszásával.

Délutánra jutottunk az előzetesen szintrajz/google earth alapján számomra legígéretesebb útvonalaihoz: némelyikhez a beszálláshoz majd a pályákhoz való visszajutáshoz is tartozott egy kisebb túra, ezért bíztam benne, hogy ezek még érintetlenek lesznek.

Az induláshoz készülődve viszont egy pár fős túrasí csapatba botlottunk, akiket lázasan videóztak, egy hatalmas bár kissé oldschoolnak tűnő kamerával. Amíg 3. társunkra vártunk a csoport vezetője leszólított minket, hogy látja mi is erre készülődünk, így ha van kedvünk tartsunk velük.
Egy ilyen invitálásnak idegen terepen nehezen mond az ember ellent, ráadásként közben kiderült, hogy 3. társunk a pályán később tért le, így végül is előttünk jár.

A beszállót pár perc alatt elértük és már csúszhattunk is a gerincen, lejjebb viszont várt még ránk vagy 30m szint megmászása, ami cseppet sem volt könnyű, mivel comb középig érő laza hóban kellett utat törni. El is fáradtunk mire felértünk, úgyhogy jól esett a pár percnyi szusszanás és beszélgetés vezetőinkkel. Innen visszanézve útvonalunkra, végre a monitor után élőben is szemügyre vehettem a kinézett nagy katlant. Persze a helyieknek nem kellett bemutatnom, mondták is hogy a következő körben akkor csússzuk meg azt is együtt.

A kis pihenő után, egy nagyon hangulatos, még érintetlen mezőkkel tarkított lombhullató erdőn keresztül csúsztunk vissza a pályához. Az érzésről mindent elmond, hogy kurjongatásunktól volt hangos a völgy :)
A liftnél teljes lett csapatunk, gyorsan neki is vágtunk a következő körnek, nehogy lecsússzuk az utolsó liftet, amivel vissza juthatunk a hegy parkoló felöli oldalára.

A hegytetőn egy 6-8 perc sétával kezdtük ezt a kört. Már a beszálló is nagyon ígéretes volt, mert csak a távolban futott 1-2 nyom a szinte érintetlen hegyoldalon……de az indulás után arcunkra fagyott a mosoly, délután révén a már árnyékba került keleti hegyoldal elkezdett visszafagyni így élvezhetetlen lett :(
Mentendő a helyzetet, gyorsan átcsúsztam a katlan napos oldalára...na ez már igen, bár tavaszias a feeling, de nagyon is élvezhető. 🙂 A völgy aljához közeledve elértünk pár fa istállót, melyek mint megtudtuk, a háború alatt a csempészet bázisai voltak, ahova a járást már maguktól ismerő szamarak hordták a szajrét Koszovóból.

A völgyben futó patak már csak pár percre volt, ahonnan egy 20 perces fókázással/sétával jutottunk vissza a liftekhez. Egy hosszú nap igazán klassz befejezése volt ez a kör, nem igazán volt szükségünk altatóra az este.
A másnapra már igyekeztem előre készülni, főleg fejben, mivel igencsak meleg, napos idő+hétvége kombo várt. Kinéztünk pár meredek északi erdős hegyoldalt, bízva abban, hogy még pár jó kör belefér délelőtt. A kezdés igen bíztató volt, de csúszásról-csúszásra egyre nehezebb lett a hó a fákról olvadozó hó miatt, így sokáig itt sem volt érdemes maradnunk, bár ez a ritkás nagyfás erdő nagyon is marasztalt volna még.

Ez után az idegek próbája jött el számomra: a lifteknél hatalmas hétvégi tömeg, léctaposással, vállazással, de a megpróbáltatások után a lefelék sem hozták magukat, mert nagyon is tavaszias állapotok uralkodtak el. Mondtam is a társamnak, együnk valamit aztán induljunk haza, mert ebben így nincs semmi, amit élvezni tudnék.

De ezután megcsúsztunk egy déli lejtőt, ami már előző nap is megolvadhatott az erős napsütésben, és már egész kompakt ezáltal gyors volt a lankás hegyoldal ellenére is.
Miközben haladtunk a kiszemelt étterem felé, még egy hasonló déli lejtő esett útba…ekkor már tudtam, hogy az ebéd számomra kimarad, irány vissza az előző napi katlanhoz.

Most egy másik oldalról túráztam ki a lapos hegygerincen. Csak egy 50-100 métert távolodtam el a pályáktól és egy másik világba csöppentem: érintetlen havas táj, csend….nyugalom. A korábbi „ideg” elillant, már nem siettem, gyönyörködtem a tájban, még egy szelet müzlit is elmajszoltam gondolva a lecsúszás után rám váró fókázásra, aztán lassan nekiindultam, az érintetlen hómezőknek. A felső része egyszerűen pazar volt, a hóréteg teteje kicsit kilágyult, de alatta még kellemesen laza volt a hó. A katlan alsó részén persze már igen fogós volt a hó, meg is tréfált párszor :)

Lenn a völgyben már nagyobb robajjal zúgott a patak, ahol előző nap még simán átkeltünk, most már körülményesebb volt az átjutás. Átszerelés, majd kis fóka a liftekig. Egy lélekkel sem találkoztam ebben az utolsó körben, és bizton állíthatom más emberként tértem vissza, ha nincs ez a túrásabb kör aznapra, bizony hiányérzettel indultam volna haza.

A hazaút is nyugisra sikeredett, egészen a határig ahol a beléptetés kissé nehezen ment. Ahány határőr jött, mind más papírokat kért: elsőre negatív PCR-t, a következő korábbi pozitív PCR-t. Én az augusztusig érvényes védettségi igazolványom adtam oda első körben, de az sem volt nyerő, elő kellett túrnom a régi pozitív PCR-t. Egyikünk még nem esett át a betegségen, neki volt 1db 72 órán belüli negatív PCR-e, de ez végül nem lett elég. Vagy jó 20 perces adminisztráció következett, házi karantén megállapításával. Mivel már volt időpontja a 2. PCR tesztre, szerencsére hamar levették róla a rontást :)