Olaszország
Paganella, Andalo és Molveno
síterep infó oldal
ÜZENETEK (269)Időben csökkenő Időben csökkenő
Via
1 élménybeszámolót írt
1
7 éve tag
2026.03.31. 17:04
Március 16-tól csodás időben és csodás helyen 5 napot síeltem a paganellai síterepen. Már az odaút is elvarázsolt a környező sziklák, hegyek között a Brenner-hágón keresztül.
Közben több kisebb-nagyobb sípálya mellett is elhaladtunk, ahol már ott szívesen bakancsot húztam volna 1-2 órára abban a környezetben.

Szállásunk a Hotel Stella Alpinában volt, ami a síbusz megállóhelye is egyben.
Autóval 3 percnyire voltak a felvonók, de többször előfordult, hogy hazafelé a síbuszt vettem igénybe, mert zárásig síeltem és a többiek már hazamentek. Reggel a parkolóban történő átöltözéshez nagyon praktikusnak találtam az elválasztó betonelemeket.

Középhaladó tudástól felfelé mindenki számára élvezhetőek, szélesek és jól kezeltek még a fekete pálya is, amitől tartottam egy kicsit.
Bár véleményem szerint a fentről induló „V” piros két rövid, meredekebb szakasza nem volt könnyebb a feketétől.

Folyamatosan zajlottak az oktatások, edzések, mégis elfértünk egymás mellett.
Viszont csütörtökön megszállták a versenyzők az egész hegyet. Pörögtek ezerrel mindenfelé egész nap. Délben pedig az étkezőhelyek is telve lettek velük. Azonban péntektől már a verseny várt rájuk. És akkor csak a számukra kijelölt pályákon keringhettek /D, E, N/, ami hétvégéig tartott.

Mivel bármelyik felvonóval lefelé is lehetett közlekedni, így hiába a piros jelzések zöme, a kezdők számára nem okozott fennakadást a kék pályák elérhetősége.

Fantasztikus, hogy a gyerekek számára is létesítettek egy „Baby Express” nevű kabinos felvonót. De a legkisebbeknek - akiknek talán még léc sem volt a lábukon -, egy kis csúszda állt a rendelkezésükre, ahonnan akár a szülővel is lecsúszhattak egy gumikeréken.

Hóban nem volt hiány: 85/50 cm volt végig, az érkezéskor a hegyen esett +15 cm-nek köszönhetően. A felvonókról szép látványt nyújtottak a „cukormázas” szűz hókupacok.
Egyik alkalommal fentről a „V” jelzésen elindulva szerettünk volna a panoráma kilátóhoz kitérőt tenni, de akkora hó volt, hogy a síléccel elakadtunk, de még lecsatolva is képtelenség volt pár métert megtenni akkor. Egyébként szintén fentről a „D” jelzésen lankásan haladva bámulatos a tájkép egy másik szemszögből is. A hegy túlsó feléről pedig a Garda-tavat is látni, ami kb.30 km távolságra volt légvonalban és előtte a Molveno-tó.

Étkezésben a Rifugio La Rodában a szarvassal töltött ravioli olvasztott vajjal és gránátalmával valamint az almásrétesük igazán ízletes a Bombardinó mellé.
Ezen a helyen 4 dl italt /sör, radler/ szolgáltak fel. Bent fogyasztás esetén pedig +2,5 eurót számoltak fel.

Rifugio Dosso Larici helyre is érdemes làtogatàst tenni, ha másért nem, akkor a lámákért. Nagyon cukik!:) Már a felvonóhoz odaszűrődő zene is vendégcsalogató hozzájuk.

Chalet Paganella teraszáról pedig lenyűgöző a látvány. Be lehetett látni az egész térséget, a sízőket, a felvonózókat és a sziklás tájat is egyben. Kedvenc helyemmé vált.

A nap vége felé Meriznél gyűlt össze a kis csipet-csapat, ahol még iszogattak, cseverésztek a többiek elfáradva. Addíg én még mentem egy pár kört és az ott található kék pályát is többször igénybe vettem, ami még zárás előtt /16:15-ig volt nyitva a felvonója/ is tökéletes állapotban volt. Bár ez nem mondható el a felvonójáról, ami számomra nagyon lassúnak tűnt a többihez képest és vigyáznom kellett, hogy beüléskor ne csapódjon oda a lábamhoz az ülőkéje és az elválasztó műanyag részével se érintkezzek.

Én hétfőtől szerdáig nagyon jó erőben éreztem magam és jókat síeltem. Nem voltak megerőltetőek a pályák, mígnem szerdán a déli pihi után nem sokkal valami oknál fogva előrevágódtam és szétrepült rólam minden, pedig a botom is szabályosan a csuklómon lógott. A bordáimat alaposan megütöttem, de azért az esés nem szegte kedvem a további síeléstől. Azonban a nyújtózkodás, felállás, leülés, hajlongások, rázkódások napokig fájdalmasak voltak.
Csütörtökön ért el a fáradtság érzése is, ezért visszavéve a tempót, óvatosabban, de folytattam tovább a siklást. Péntekre, az utolsó napra újra fittebb lettem.

Még egy kellemetlen élmény, hogy a kabinos felvonókhoz történő lécek cipelése kikezdte a jobb felkaromat.

Első nap az egyik felvonó kiszállója után ráleltünk egy hóemberre, aki még a hétvégi hóesés következtében „születhetett”.
Sajnáltuk, hogy másnapra már nyoma veszett, ami nem az időjárásnak volt köszönhető.
Valószínű, egy ratrak „végezhetett” vele, pedig lett volna helye bőven forgolódni körülötte.

Egy magyar szervezésű csapathoz társulva, akik rendszeresen visszajárnak ide, végig remekül éreztem magam.
Örülök, hogy egy ilyen gyönyörű olasz helyen síelhettem először!
Kilatas-pihizes-kozben.jpg
Lamak.jpg
Hoember-2..jpg
Robin
2514 élménybeszámolót írt
2514
19 éve tag
2020.02.02. 13:55
Ez a pálya szerelem lett első látásra a több széles carvingpályái miatt ! Várom a következő alkalmat.
20200123-103043.jpg
20200123-105117.jpg
20200123-110055.jpg
20200123-110135.jpg
20200123-110440.jpg
20200123-112039.jpg
20200123-114835.jpg
20200123-115311.jpg
20200123-115511.jpg
20200123-135716.jpg
20200123-135725.jpg
20200123-142846.jpg
20200123-151950.jpg
20200123-133123.jpg
Lackó
3286 élménybeszámolót írt
3286
21 éve tag
2020.01.26. 21:20
Múlt heti, szokásos januári síelésünkről.

4 csodás napot síeltünk végig Paganellán.

Hosszas töprengés, tervezgetés után döntöttünk a síterep mellett. Úgy gondoltuk, hogy 9 év után visszatérünk. Nem egy közeli síterep, de talán megéri odáig utaznunk.

A lehető legjobb döntésnek bizonyult.

Amellett, hogy egyszerűen tökéletes időt fogtunk ki, fagypont körüli hőmérséklettel, teljes szélcsenddel, szikrázó napsütéssel, emellett a pályán kellemes létszámú ember csúszkált, egy-két felkapottabb pályán kívül szinte csak lézengett néhány síelő.
Úgy és ott síeltünk, ahogy akartunk.

A hómennyiség és minőség, valamint a pályák karbantartása tökéletes volt. 4 nap alatt egyetlen kikopott, jeges rész, egyetlen kő, semmi hiba nem volt. Délután már indultak a hóágyúk, reggelre mindenhol leratrakolt, kifagyott pályák vártak ránk.
Persze mivel a nagy hó még november végén esett, így már összeállt rendesen, de mivel hóágyúznak és alaposan megdolgozzák, így jeges sehol sem volt.

Sok rosszat el lehet mondani az olaszok hülyeségeiről, időnként linkségéről, de pályát nagyon tudnak csinálni, ezt el kell ismerni.

Az elmúlt években a síterep átesett néhány fejlesztésen, ezek mind a hasznára váltak.
A szezonra átadott új kabinos felvonó és mellé az új pálya is szuper lett. Az új pályát nagyon eltalálták, alapvetően piros, de többféle szakasza van, kicsit eresztősebb és rendes meredek letörés is akad rajta. Mellé szokásosan széles, ahogy az egy jó pályánál illik.

Valami számomra érthetetlen okból a korábbi 50km helyett a legújabb adatok szerint a pályák összes hossza most 40 km az új pályával együtt. Nem tudom, mi oka van ennek a csökkentésnek, de egy biztos, ez klasszikusan az a terep, ami sokkal nagyobbnak érződik, mint amekkora a puszta számok alapján. Mivel minden pálya minden métere hasznosan síelhető, ezért ez valós pályakilométer. (Ellentétben a sok erdei utas, átcsúszós vagy botozós résszel telerakott pályarendszerekkel.)

A pályák "őszinték". Tehát ami a térképen kék, arra nyugodtan mehet egy olyan tudású, nem fogja meglepetés érni, de egy piros pálya sem lesz túl lapos. A pirosaknál persze van szórás, pontosabban változatosság, de ami piros, az nem véletlenül az, biztosan lesz olyan szakasza, amiért olyan lett a színe. Egy-két rövidebb letörés bizonyos pirosokon feketébe hajló meredekségű -rendszerint tökéletes hóval-, de ezek kikerülhetők a pálya másik oldalán.

A fekete pálya egy élvezetesen síelhető, de a középső harmadán valóban fekete meredekségű pálya. Ide olyan menjen, aki ezt szereti és meg is tudja síelni.

A pályarendszer közepén van egy kis funpark néhány ugratóval, hullámmal azoknak, akik szeretnek ugrálni, bohóckodni.

A kezdő- és tanulópályák tökéletesek, van varázsszőnyegtől kezdve ülőliftes tanulópályáig néhány, tényleg minden kínlódás nélkül lehet ezeken gyakorolni, fejlődni, betartva a fokozatosságot. Ez sajnos nincs meg minden pályarendszeren, itt szerencsére igen. Oktatói szemmel nézve ez örömteli.

Keresem a pályákkal kapcsolatos negatívumokat, bármit, turkálok a friss emlékek között, de semmi sem jut eszembe. Minden úgy kitalálva, megcsinálva, ahogy azt kell.

4 nap alatt a közelébe sem értünk annak, hogy unni kezdenénk a pályákat, folyamatosan lehet csavarogni. Mi általában a napot követtük, mindig azokat a pályákat nyomtuk, ahova odasütött. Végülis a napfényes Itáliában voltunk.

A jelölések, a pályák biztonsága -pld. kellő helyeken hálók- az olasz pályákhoz méltóan tökéletesen megoldva. Ahová kell, oda tesznek, nem sumákolják el. Ebben (is) az olaszok tényleg jók.

Rifugiok ("hütték") jók, normál "alpesi" árakkal, a hangulat olaszos, közvetlen, számomra kicsit őszintébbnek tűnő, mint mondjuk egy átlagos osztrák helyen.
Persze tudom, az olaszok is azért csinálják, mert ebből élnek, de nem mindegy, hogy milyen szájízzel hagy ott az ember egy adag "olcsó" eurót.

A táj? Leírhatatlan. Dolomitok csipkés sziklái, több száz méteres szakadékok, a csúcsról a Garda tó látványa, erről felesleges írogatnom. Oda kell menni, meg kell nézni, átérezni.

Mivel régen síeltünk itt, az emlékek megkoptak, így mi sem voltunk biztosak benne, hogy jó döntés-e ez a terep. De olyat kerestünk, ahol van kék pálya is elég, a pirosak jól síelhetők, és a terep mérete miatt pár nap után nem kezdjük el unni.

És bár egy adag szerencse is kellett hozzá, hogy ilyen tökéletes időjárást fogjunk ki, de akkor is, így utólag úgy érezzük, hogy tökéletes döntés volt Paganellát választani.
IMG-20200121-104303.jpg
IMG-20200121-120348.jpg
IMG-20200121-123923.jpg
IMG-20200122-112740.jpg
IMG-20200122-131321.jpg
IMG-20200122-131344.jpg
IMG-20200122-131549.jpg
IMG-20200122-151733.jpg
IMG-20200122-163038.jpg
IMG-20200123-120230.jpg
IMG-20200123-120255.jpg
IMG-20200123-120311.jpg
IMG-20200123-122921.jpg
IMG-20200123-154057.jpg
IMG-20200123-154651.jpg
mana
21 élménybeszámolót írt
21
17 éve tag
2019.01.01. 17:19
Kattints a képre a videó megtekintéséhez:
mana
21 élménybeszámolót írt
21
17 éve tag
2018.01.15. 21:32
Kattints a képre a videó megtekintéséhez:
vizituras
4 élménybeszámolót írt
4
14 éve tag
2014.03.07. 12:15
Márc.15-től most már sokadjára megyünk Paganellára.Sosem csaódtunk eddig benne,ár-érték aránya tökéletes....

Járt-e ott mostanában valaki,milyenek a pályák,sok le van-e zárva,stb????
andinutty
3 élménybeszámolót írt
3
13 éve tag
2014.02.10. 19:31
Nemreg tertem vissza egy 50 euros buntetessel, mivel szuzhavaztam. A palyarendorseg veletlenszeruen leszed szuzhavazokat. En is egyik szerencses voltam.
Ezt leszamitva tetszett. A felvonoknal a ki-be szallas nagyon szepen karban volt tartva. Eddig egyik palyarendszeren sem lattam ennyire profi munkat ebbol a szempontbol.
Szecsi
550 élménybeszámolót írt
550
19 éve tag
2013.12.28. 11:05
Remek terep, családoknak is!
Bátran ajánlom mindenkinek!
Lackó
3286 élménybeszámolót írt
3286
21 éve tag
2013.12.26. 14:47
Bizony, hogy nem ok nélkül került oda!

Ez egy változatos, gyönyörű síterep nagyon jó pályákkal.
Én sem csalódtam még benne.
Előzmény: (nemzo 165055)
nemzo
10 élménybeszámolót írt
10
16 éve tag
2013.12.25. 10:26
Paganella a TOP 10-be került az ADAC 2013/2014-es
listáján.Teljesen megérdemelten!
Eddig hatszor jártam itt, és januárban újra megyünk,
csalódást még nem okozott egyszer sem.
Bence90
3 élménybeszámolót írt
3
12 éve tag
2013.12.08. 18:10
Sziasztok!
14-én megyünk Paganellára ismét már jól bevált helyünk!
Aki idén síelte már a terepet milyenek a pályák? Melyik pályák üzemelnek? Nem sok havat mond a hétre:(

köszi
adalbert
688 élménybeszámolót írt
688
19 éve tag
2013.03.05. 19:38
A r
Relax wifi jelszava: giulialinda.
Előzmény: (imrebela 156673)
imrebela
4 élménybeszámolót írt
4
13 éve tag
2013.03.05. 18:09
SOS!
Aki tud valamilyen wifi-s internet elérést Fai Paganellán kérem jelezze. Most épp a könyvtárból írok, de ez csak Lan kábelen át működik. Ha valaki tud esetleges jelszót valamelyik hotel Wifi jeléhez az is nagyon jó lenne. Kábítanak itt helyi szabad önkormányzati wifi-vel is, de az egyszer sem jött össze, a sokadik regisztrációs SMS elküldése után sem.Elsősorban a Relaxban üdültek segítségére számítanék, mert régebben ott igyen wifizhettem, de most kódolt már, s sajna szerintem most senki sem tartózkodik ott, ezért senkinek plusz költséget nem jelentene, ha egy kis időre igénybe vehetném. Egy helyet találtam, ahol 4 euróért már egy órát lehetett volna lankábeles csatlakozással netezni, de arról lemondtam.
Mr Hm
13 élménybeszámolót írt
13
13 éve tag
2012.12.25. 17:28
Akkor a Paganella Brenta-ról:
Pár napja értem haza, másodjára voltam. Mivel frissek az emlékek, így több dologról is írok, s a pályákkal kezdeném.

Nos, ahogy az itteni leírásból is megállapítható, a legtöbb pálya piros volt, de vagy itt van valami elírva, vagy a paganellás sítérkép készítői voltak szerények, mert itt bizony kevesebb a besíelhető pályák hossza. Aggodalomra nincs ok, de azért az általam előbb kiszámolt 32 km visszalépés az itt írt 48 kmnyi üzemben lévőhöz képest. A piros és kék pályák aránya 2:1, de több piros inkább erősebb kéknek felel meg.
4-en síeltünk együtt eltérő sítudással. A C pályát szerettük mindannyian ez egy olyan piros, mely több helyen kéknek felelt meg, 1900 m hosszú, lankás pálya, tájnézésre és gyakorlásra is ideális, illetve ezen keresztül ha jobb oldalt letérünk, egy kis erdei "étteremre" lelhetünk.
A többi piros többnyire erősebb volt, valamelyiknek volt egy 20 méteres szakasza mely igencsak sötétpiros volt. Talán a D és a V pályák rejthettek kihívást. A kék pályák hozták a színüket.
A fekete pálya színéhez mérten nem volt túlontúl erős. Felső része inkább sötétpiros volt. Itt azt írják 2 km, de valójában 1200 m az egész a sítérkép szerint. Lentebbi szakasza azért már meredekebb, de ennél sok erősebb fekete létezik. Azt be kell viszont vallanom, hogy a teljes 1200 m-t nem tettem meg (lehet a vége nehezebb lett volna, mondjuk ez lehetett vagy 100m), mert csak az utolsó 1,5 nap nyitották meg és szerintem nekem jobbra kellett volna fordulnom egy részen (mely végső rész elvben végig le volt zárva bár láttam pár boardost elmenni), de ezt már csak a legvégén vettem észre (nem sűrűn néztem a térképet, aki itt kinagyítja rájön miről írok)

Nagyon tetszett, hogy Andaloba menet ha a feketén egyenesen megyünk, akkor egy olyan részen kötünk ki, amelybe érkezik a piros M pálya, s innen tovább lehet menni akár kék pályán is (vagy folytatjuk piros utunkat az I pályán). Így eltérő tudású vagy harci kedvvel rendelkező síelők is folytathatják együtt útjukat a kabinosig, ha találkoznak a közös pontnál. Ez esetben persze nem síeli végig a fekete pályán síelő a pályáját.
Fai felé is mentünk.
A felvonók nem voltak gyorsak, bár a megtett út is hosszú volt, így a lassúság csak viszonylagos, viszont keveset kellett sorban állni (pár percnél sose többet).

Az idő nagyon kedvező volt, hőmérséklet olykor hideg de sosem túlzottan, kétszer is esett hó és egyszer sem síelés közben (majdnem 6 napot síeltünk).
Egyes pályák, mint pl az alsók 14 körül már jegesedtek, de nem volt ez sem vészes, illetve fentebb is elkezdtek buckásodni, de azt én bizonyos mértékig nem bánom.

Hütték (vagy inkább "kiskocsmák"):
Átlagosak, de kellő mennyiségű ablak van, így napsütésesek.
Árak: sonkás tortellini 8 euró (bár nem adnak sokat), és úgy a legtöbb főétel annyi, mint pl lasagne, rizottós vmi, meg volt nyulas tészta (?). Sütemények 2,5-4,5 euró, van csokis mogyorós krém, sacher torta, áfonyás tortaszelet is.
Tiramisu csak egy helyen volt.


Szállásunk a Hotel Aurora (Molveno), kedvező árú, 3 csillagos, magyar személyzetű és szakáccsal rendelkező hely, az ételek minősége a napok múltával javult. A vacsora NEM büfé (közülünk páran ezt hittük, de nem tudom már miért:)), 3 fogás (előétel-leves-főétel vagy leves-főétel-3. (alma, narancs, vagy édesség). Kancsó vizet hoznak, bár valószínűleg rendelni is lehet italt.
Meleg víz nem mindig volt, szerintem későn kezdtek hozzá a melegítéshez (úgy értem minden nap volt meleg víz, csak nem korlátlanul)...Viszont egyik nap forralt borral kedveskedtek. Ennyi pénzért korrekt (kb 50 euro 6 éjszaka, bár első nap nincs vacsora és gondolom volt vmi csoportkedvezmény is, de akkor is).

Összességében kellemes síelés volt.
Viszont azoknak akik nagy kihívásokat keresnek a pályákon nem ajánlanám nyugodt szívvel, szerintem erősségben nem hoz olyan szintet. Ellenben gyakorlásra alkalmas, és kellemes élmény, jól síelhető pályák jellemzik a helyet.
Először 2006-ban voltam ott, valószínűleg fejlődtem, mert akkor még nehezebbnek tartottam, mint most (akkor középerősnek).
Gyöngyi 1
24 élménybeszámolót írt
24
16 éve tag
2012.12.16. 13:37
Jön valaki szilveszterkor?
Change
17 élménybeszámolót írt
17
18 éve tag
2012.12.07. 22:58
Köszönöm az infót Gyöngyi!

Jó havat!
Gyöngyi 1
24 élménybeszámolót írt
24
16 éve tag
2012.12.06. 16:51
A nevüket persze nem tudom,az éttermeknek, de van egy jó pizzéria a főtéren. A sípályán elég jók az árak és finomak az ételek. A felvonó aljában is van több ilyen étterem.Érdemes ott enni akár napközben is.
Change
17 élménybeszámolót írt
17
18 éve tag
2012.12.05. 11:55
Üdv Sporttársak!

Andalo központjában tud valaki javasolni éttermeket, amik ár/érték arányban elfogadhatóak?
A válaszokat előre is köszönöm!

Change
Gyöngyi 1
24 élménybeszámolót írt
24
16 éve tag
2012.12.04. 13:22
Megyünk szilveszterkor!
következőutolsó
h i r d e t é s