Sziasztok Síelők!

Tegnapelőtt értünk haza az egyhetes, zillertal-i síelésünkből, így gondoltam, megosztom veletek a tapasztalatainkat.

Január 26-án szombaton hajnalban indult a 13 főből álló csapatunk, hogy új síterepet fedezzünk fel, ezúttal Tirolban. A relatív hosszú út miatt érkezésünk napján nem síeltünk. A szállásunk Ramsau faluban volt, egy igényes Gasthaus félpanzióval, amivel annak ellenére rendkívül meg voltunk elégedve, hogy a wifi-nek meglehetősen borsos ára volt.

Első két napunkat a Zillertal Arenaban töltöttük, egyik nap szikrázó napsütésben, másik nap óriási hóesésben, és a csúcson nem túl jó látási viszonyok között, de mi ezt a fajta csúszást is mindig nagyon élvezzük. A Zell am Zillertal-i részen kezdtük a napokat, és a Karpitz csúcsról induló pályák voltak a kedvenceink (16, 17, 14) A második napon a hegy ormán átsíeltünk Gerlos-ba is, az ottani pályák szintén pazarak voltak.

Harmadik naptól kezdve Mayrhofenben síeltünk, itt is rendkívül változatos időjárással. Volt amikor inkább a nap sütött, volt, amikor hideg volt, és volt amikor meglehetősen borult volt az ég. Rövid, kék pályás bemelegítés után általában a 150-er Tux felvonóval jutottunk fel a csúcsra, és az ottani pályákon síeltünk: a kezdőbbek a kék 6-oson, a bátrabbak inkább a piros pályákon. Délutánonként lejjebb ereszkedtünk - ki csúszva, ki libegve - és vagy a 13-as, vagy a személyes kedvencünkön, a 7-es pályán jöttünk-mentünk. A csoport jobban síelő tagjai a fekete pályákat is bevállalták (sokszor jobbak voltak, mint a mellettük futó pirosak, mert a kevesebb síelő kevésbé hordta le róluk a havat), de a Harakirit inkább kihagytuk.

Az utolsó nap délutánján fedeztük fel a penkeni pályákat, amelyeken még több hó volt, igazán klassz síélményt jelentettek.

A csapatunk 4 főből álló kis csoportja egyik nap ellátogatott a Hintertux gleccserre is. Mayrhofenből indulva, ameddig csak lehetett csúsztunk (egészen az Eggalmbahn aljáig), majd síbusszal tettük meg az út hátralévő részét. Felejthetetlen élmény volt a harmadik Gletscherbus-szal feljutni egészen 3250 méterig. Odafenn már meglehetősen extrém szél fújt, igyekeztünk is minél hamarabb elkészíteni a fotókat, röviden gyönyörködni a tájban. A síelést itt is nagyon élveztük, lentebb szépen sütött a nap, de pályák itt kifejezetten buckásak lettek délutánra.

Összességében meg kell jegyezni, hogy a síbuszokra sosem kellett túl sokat várnunk, és relatív könnyen hazajutottunk a szállásra.

Sajnos Hochzillertal idén kimaradt, de legalább van miért visszatérni jövőre is! Mert hogy visszatérünk, az egészen biztos!