Január első napjaiban egyértelmű lett, hogy valami készül. Minden előrejelzés havat jósolt. Hétfőn, 5-én délután úgy gondoltam, hogy érdemes lesz kipróbálni. A kb 15 cm-es hó miatt egy hulladék egyenes léccel és kb. ugyanilyen fókával indultam egy próbakörre. Remeterét után meg sem kiséreltem belevágni a szokásos nyiladékba, inkább maradtam a turistaúton, és a Sós hegyi kilátó fele értem el Lapist. Ha már itt jártam felmentem a János kilátóhoz, majd haza. Lefele még bőven ütöttek a kövek, de ennek a lécnek mindegy volt.

Két nap múlva már lényegesen több volt a hó, így a normál túralécemmel tudtam indulni. A terv az volt, hogy kifókázom a sípályára, megyek egy kört majd haza. Szerencsére a hidegnek a hó kiváló poros volt, így nem kellett vax a fókának. Most már fel tudtam menni a szokásos nyiladékban Lapisra, miközben bőven volt mit leütögetni a fákról-bokrokról, mert itt akartam lejönni. A Rotáry D-i oldalán mentem, majd tovább a Misinára és le a síházba. Rám fért egy frissítés, így be is mentem. Úgy fogadtak, mintha tegnap váltunk volna el. Tea, zsíros kenyér, de volt saját ellátmányom. Aztán leküzdöttem a magam a pályára. A felső ötven méter nem igazán léc barát, de ez igazából nem pálya. Leérve átszereltem és Kisrét fele indultam. Ahogy átvágtam a másik pályán meglepődve láttam, hogy bőven vannak érintetlen részei. Mivel már jócskán délután volt, úgy gondoltam, ebben már olyan nagy változások holnapig nem lesznek. Így meg is volt a másnapi terv. Ahol csak lehetett kerülve az utakat felküzdöttem magam a János kilátóhoz, majd onnan haza. Hála a kiváló hónak néhol már egészen értékelhető freeride sikeredett. Már égtek az utcai lámpák mire hazaértem, de a kapuig tudtam csúszni.

Következő nap taktikát változtattam, átautóztam a Misinára, a lécet lecseréltem egy 95-ösre. A házban a szokásos hangulat, befizettem a napi árat, kaptam egy övet és egy eligazítást. A fő pálya már persze össze volt járva, de bőven az élvezhető kategória. Csak én nem éreztem az egészet, így pár kör után fel is mentem a házba egy kis pihenőre. A frissítés meg is hozta az eredményét, mert utána mintha kicseréltek volna. Végre összeállt a mozgás, ki mertem centizni a széleket, a tegnap kinézett részeken. Sajnos nem tudtam végig maradni, de húztam a végét, amíg csak lehetett.

Sajnos a hétvégi ónos eső nagyjából elintézte a havat, de hétfőn tettem még egy próbát, most Jakab hegy fele. A hó igazolta a legrosszabb várakozásaimat. Az ösvények lefagyott jegesek, a hó tetején fagyott kéreg. Felfele még elment. Az eredeti tervem az volt, hogy felmegyek a kolostorig, onnan a zöldön le, majd a piroson a vissza kékre, amerre felmentem és haza. Ebben két lecsúszás-átszerelés van. Aztán felfele elgondolkodtam, hogy érdemes-e ezeket a lecsúszásokat erőltetni, főleg a zöldön, ami egy meredek ösvény. Arra jutottam, hogy nem, így a Jakab hegy tövéből visszafordultam egy lecsúszást kihagyva. Utóbb áldottam az eszemet, mert a Remeterét fele a kéken, az életemért küzdöttem a meredek szétfagyott dózeren. Végül szerencsésen hazaértem. Mindazonáltal nem lehetek elégedetlen, ezer éve nem volt ilyen, hogy a Mecsekben egy hét alatt négy sínapot tudtam abszolválni.