Egy freeride túravezető dilemmái

Az évi 6-7 ingyenesen vezetett freeride megmozdulásainkra egyre többen jelentkeznek. És egyre többen jelentkeznek persze olyanok is, akik nem oda valók. Azt is látom persze, hogy a magyar snowboardosok keveset vannak havon, nem annyit amennyi elegendő lenne. Nem csak a snowboardozás technikájában, vagy fizikumban, hanem az egymás felé tanúsított türelemben, vagy a hegyek felé tanúsított alázatban. Sokszor összedugtam már a fejem a régi harcostársaimmal , - Goloval, Ronival, vagy Csabával az öcsémmel és sok cimborával - akiknek nagy a rutinja, hogyan lehetne szűrőt csinálni, egyáltalán elvárásokat megfogalmazni a résztvevők felé.

Nehéz nagyon, nem véletlen, hogy a freerideról senki nem ír könyvet a világon. Megpróbálom leírni miért tartunk "ingyenes FREERIDEokat", amit mellesleg az összes osztrák cimborám elmebeteg dolognak tart.

Azért, hogy jó fej emberekkel szaporodjon a csapatunk. Olyanokkal, akik érdeklődő társak lesznek a csúszásainkban, megtanulnak legalább olyan jól csúszni, mint mi. Akik lojálisak és türelmesek velünk, akik felmásznak velünk egy csúcsra, akik segítenek is ha baj van. Akikkel érdemes este együtt koccintani egy jót. Én a jóbarátaim jelentős részét sportban ismertem meg, vagy sportba vittem bele, nagyon fontosnak tartom ezt. Ugyanilyen csapatokat hoztam létre még a Műszaki Egyetemen síelésben, később streethokiban, jégkorongban, vadvízi kajakozásban, tengeri kajakozásban.
Ebben viszont az én helyzetem kényes. 1991 óta vagyok snowboard boltos. Mindig is volt az általam szervezett csúszásoknak egy marketing-népszerűsítés-hitelesség oldala is, mindig is felvállaltam, hogy én snowboard eladásból élek. Azért is szervezek többek között freeride túrákat, hogy a résztvevők lássák: igen, mi áruljuk az ország legjobb, legizgalmasabb freeride deszkáit, mi gondozzuk legalaposabban ezt a műfajt, s igyekszünk felnőni hozzá. Azért tartok ingyenes freeride vezetéseket mondjuk Sportgasteinben vagy Angertalban, hogy utána egy lojális, sportos baráti kör járjon rendszeresen hozzánk, a nehezen létrehozott Sporthausgastein freeride központba. Hitelessé igyekszünk tenni életszerűen az általunk felvállalt márkákat (Jones, Korua, Yes, RIDE stb... hogy csak a szerelmeimet említsem). A túrákra érkező boardosok részéről úgy érzem egyre nagyobb az elvárás felénk. Egy kicsit gondolja végig bárki, hogy mit jelent számomra egy 15 fős túravezetése?

• 1. Egész nap várok. Lemegyek egy szakaszon egy perc alatt, majd 10 percet várok, mire leér a 15. rider is. Várok, várok, várok, odakozmálok, várok és várok és várok évek óta. És várok türelmesen azokra is, akik mindig gyengébbek maradnak majd, mint én. És várok és nézem, ahogy megállnak ott, ahol nem kellene, csinálom a nyomot, hogy ne ragadjanak be a rossz vonalba, és várok és szurkolok és várok és szurkolok és várok és várok.
  És hány versenyző haverom van, aki nem várt sosem...


• 2. Biztos, hogy feleannyit csúszok aznap. Például egy Sportgastein északi fal 10 km-es freeride-ját egyedül megcsúszom ötször egy nap, míg 15 fős csapattal kétszer.


• 3. Nem biztos hogy azt a vonalat csúszom aznap amit szeretnék, hanem amit a leggyengébb láncszemhez kell igazítanom.


• 4. Bármikor rám tolhatják a lavinát 3-as lavinaveszélytől kezdve. Azt látom, hogy az embereknek nincs olyan tapasztalata, hogy mennyire szabad megvágni a havat síléccel vagy hódeszkával. Sokan nem merik igazán meredek falon esésvonalba engedni és felúsztatni a járgányt.


• 5. Sokszor meg kell szakítani a túrát amiatt, hogy nem tudnak jól a boardosok magasságot tartva traverzálni, rézsútsiklani. (back sideon állva különösen...)
  Nemegyszer vissza kellett fordulnia a túravezetőnek, hogy a túraútvonalról lesodródott boardosnak másik alternatívát, menekülő irányt mutasson.


• 6. Sokan nem tudnak megfelelő tempóban csúszni az erdők fái között. Lemaradnak, nem látják merre megyünk. Márpedig Közép-Európában általában 3000-800méter között vannak freerideok, és 1800-800 méter magasságban erdők vannak.


• 7. Sokan azt sem tudják, hogy nem állunk meg egymás fölött a hegyoldalban, mert veszélyes a másikra nézve.


• 8. Általában azok az emberek, akik keveset kerülnek mélyhóra, szűzhóra - mivel nem csúsznak eleget pályánkívüli zónákban - "mennének", türelmetlenek a náluk gyengébben teljesítők felé.

Ezekkel a gondolatokkal mindenképpen számolnia kell egy jó boardosnak, ha bevállal egy túravezetést. És akkor még egy szót sem szóltam arról, hogy előfordulhatnak az adott szakaszon kisebb-nagyobb sérülések, arról hogy sokan kijönnek biztosítás nélkül, vagy európai TB kártya nélkül (ami ingyenes). Arról, hogy a résztvevők hiányos védőfelszerelésekkel jönnek el. Szerintem elfogadhatatlan, hogy esetenként nincs sisakjuk, vagy térdvédőjük. Arról nem is beszélve, hogy sokan simán elindulnának csúszni egy 3-as lavinaveszélynél, meg 4-esnél mindenféle lavinaásó, vagy pieps nélkül.

Alapvetően Magyarországon az a hozzáállás, hogy Gopro kamerája meg karhosszabbító botja sok mindenkinek van a freerideozáshoz, de ugyanennyibe kerülő lavinajeladója, már annál kevésbé. Különösen fura ez mostanában, amikor már az emberek 150.000 Forintos freeride deszkákkal jönnek csúszni. Egy lavinaásó meg 10.000 Ft.

Egyszóval, úgy gondolom a túravezető szívességet tesz, illetve nagy türelmet vállal. Ha valaki ezt vállalja, és rutinosabban csúszik, mint a csapat, és sokkal jobban ismeri az útvonalat mint a többiek, akkor csak úgy van esély egy jó túrára, ha a résztvevők odafigyelnek rá. És hallgatnak rá. Különben minek mentek oda?
Az rendben is van, hogy mindenki mást tart jobb vagy rosszabb freeridenak. Én pl a magam részéről a tagolt, változatos, meredek, erdős, kreatív terepet szeretem - ami fejleszt, de mindenki másképp csinálja. De nehéz például mit kezdeni a hőzöngéssel. Hogy ki hol járt már, ki látott jobbat, szebbet, híresebbet, távolabbit, drágábbat, jobban hangzót. Ez nem minősíti a tudásunkat. Én nem azért tartom magam jó snowboardosnak, mert jártam mar Whistlerben vagy Revelstokban, vagy Big Whiteban, vagy Chamonixban, vagy Verbierben vagy Val d’Isereben vagy La Graveban, vagy éppen Snowcatezni Macedóniában.
Mert jártam. De lecsúszhattam volna ezeken a szép helyeken hitványul is. Sokkal inkább büszke vagyok arra, hogy úgy csúszok át tempósan Chopok erdejében, ahogy akarok.

Próbálunk segíteni a fejlődésben bárkinek, aki elkötelezett, de csak annak lehet, aki engedi. A tanuláshoz meg mindig kell egy kis alázat is.
Mindenki szeretne "JEDI" lenni , de sokan nem akarják a szamuráj tanfolyamot.
Ezek 3-4 napos túrák, négy nap alatt mindenki kifárad. Nem lehet egész nap túrát vezetni elég kb. 10-14 óráig, utána szabadprogram. Az utolsó napon a túravezetők nem a leggyengébb láncszem alapján választanak programot, hanem ezen a napon akik felgyorsultak, azok mennek velük. A többiek korábban megmutatott útvonalakat járhatnak az utolsó napon 3-5 fős csoportokban. Mi nyitottan állunk mindenkihez, akit igazán érdekel ez a műfaj. Aki kíváncsi ránk a hegyen, legyen kíváncsi este is, meg reggel is. Akinek derogál, hogy összebútorozzon velünk a Sporthausgastein-ben, és este együtt trécseljen, főzzön, piáljon, sztorizzon velünk, az nem tudom valójában mennyire nyitott a csapatunkra, társaságunkra.
Ha egy házba meg lehet érkezni úgy is, hogy csak dobok egy smst, és szabad utat kapok, és hajnali négykor is érkezhetek, az szerintem freeride szempontból előny. De lehet, hogy első éjszaka még hűvösebb lesz a szobában, mint másnap. Vagy esetleg a túravezető csak reggel 6-kor érkezik. Az osztrák házban első éjszaka is melegebb lesz, de bookingolhatsz, biztos nem engednek be éjszaka bármikor, nincs benne teszt snowboard, vagy vaxolás, vagy szervizember, vagy tv-szoba, vagy szabadon garázdálkodható konyha.

Gondolkodunk egy 4 napos freeride alapismeretek tanfolyamról Golo barátommal, kb. március 22-től, de egyelőre az energiáinkat a közeli hó, illetve a március 15-16-27-én Sporgasteinben tartandó óriás snowboard deszka teszt, freeridetalálkozó és freeride verseny köti le (a Naturelle Klubbal, a Store13, a Salomon céggel, és a K2 céggel közösen).

Jó porhavat, jó és biztonságos csúszást mindnyájatoknak!
Andrew, Snowboardshop.hu