Aiguille de Midi - A Mont Blanc árnyékában

A szép idő némi mosolyt csal az arcunkra, reméljük a Les Grands Montetshez hasonló csodaszép időben lesz ma is részünk. Az Aiguille de Midire egy piros nagykabinossal juthatunk fel, ami Chamonixból indul, először a 2300 m körül fekvő Plan de l´Aiguille-re visz, majd innen az Aiguillére (3842 m). Közel a 4000 méteren igencsak érződik a zord tél: köd, szél és némi hóesés vár ránk odafenn. Elvileg innen még fel lehet menni a teraszra, de ennek sok értelme ilyen időben nincs, a ködöt itt lenn is látjuk, ráadásul itt még fizetni sem kell érte. Tudniillik amennyiben mégis úgy döntenénk, hogy egy kis lesiklás előtt felnézzünk a teraszra némi eurót kell leszurkolnunk érte. A gleccsere e meglehetősen keskeny gerincen jutunk, ami oldalról kötelekkel van biztosítva. Talán ez volt a legkellemetlenebb az egész túrában, hiszen a gerinc meglehetősen kijárt, letaposott, ennek megfelelően jeges-csúszós. Ráadásul az ember az egyik kezével igyekszik a kötélbe kapaszkodni, míg a másikban a síléceit tartja. Alain, fő a biztonság alapon hozott egy biztosító kötelet magával, amit a gerinc előtt még magunkra erősítettünk, ezzel is még jobban bebiztosítva magunkat. Végre kiérünk a gleccserre és egy kicsit mindenki megkönnyebbül. Innen két úton mehetünk alább; az egyik a „hivatalos”, a másik egy toronyiránt vezető meredekebb passzázs. Mi utóbbit választjuk, nem utolsósorban azért, mert ezen még mindig jócskán találni teljesen érintetlen szakaszokat. Kis idő után lankásabb rész következik, és itt megjelennek az első gleccserszakadékok. Alain szinte másodpercenként hívja fel figyelmünket a veszélyekre, csak is a nyomába haladjunk, itt nincs helye semmiféle hősködésnek, nagyfiúskódásnak. Aggodalma érthető, hiszen ezen a ponton már jó néhányan megsérültek illetve került az életükbe az aranyszabályok be nem tartása. Megjegyzem, hogy legutóbb itt három svájci vesztette életét.

Érdemes tehát vezetőt kérnünk és vele mennünk. Minden szezonban sok freerider életébe kerül a felelőtlenség és saját tudása/képessége túlbecsülése, amiért a legtöbb esetben az életükkel fizetnek, nem beszélve, ha mindezekhez még a helyismeret hiánya is társul. Ez nem csak Chamonixra érvényes, hanem az Alpok legtöbb komolyabb freeride helyszínére egyaránt, főleg ha gleccseren is csúszunk. Ami Chamonixt illeti; egy napra és egy főre 260 euró körül mozog egy guide bérlése. Minden további személy plusz 20 euró. Így ha öten vagyunk, akkor fejenként 70 euróval számoljunk. Na de térjünk vissza a túránkhoz. A gleccserhasadékokat elhagyva a gleccsert ismét, szinte teljes szélességében élvezhetjük, bár itt-ott is kibukkan egy-két magányos hasadék, de vezetőnket követve a lehető legnagyobb biztonságban érezzük magunkat. Hamarosan elérjük a Requin hüttét, ahol kicsit megpihenünk. A requin cápát jelent és egy közeli sziklaalakzatra utal, ami a helyiek szerint egy cápát formál. A hüttét elhagyva a meredekebb arcát mutatja a terep, míg végül a Mer de Glacierbe torkollik. Ezt két beletorkolló gleccser táplálja. Sajnos a Mer de Glacier meglehetősen lapos, ami sível csak-csak elmegy; jó találmány ez a bot, na de snowboarddal már korántsem egy leányálom. Szerencsére viszonylag egy rövid szakaszról van szó, utána újra lejteni kezd a gleccser. Aztán elérjük a Hotel Montgeneverset, ahonnan két lehetőség van a további útra. Az első, hogy ugyanúgy megyünk, folytatjuk utunkat lefelé, ahogy a legtöbben teszik. Csakhogy a végén olyan szinten lapos lesz már az egész „pálya”, hogy kb. fél órát kell gyalogolni. Ezért a második variációra szavazunk. Ekkor a gleccsertől néhány lépcsőn kell felkapaszkodnunk, ahol egy rövid kis kabinosba szállunk be, ami a fogaskerekű végéhez visz minket. Itt a kényelmesebbek választhatják a fogaskerekűt, ami a völgybe visz le. Persze mi a léccel való lejutásra bólintunk. Ez a szakasz minden bizonnyal azoknak fog tetszeni, akik a tree-skiinget részesítik előnybe, ugyanis lesiklásunk egy fenyőerdőben vezet, kétszer pedig a fogaskerekű sínpárjait is keresztezzük.