Gletscherwelt Weißsee - Háromezresek bűvöletében

Hétköznap délután érkezünk Uttendorfba, a kabinos aljához, ahol letesszük kocsinkat. Nyáron egészen a Rudolfshüttéig (leendő szállásunk) felmehetünk, télen az út zárva van, így gépjárművünket a völgyben kényszerülünk hagyni és a kabinossal továbbutazni. A köd és az erős hóesés nem sejtet sok jót, de hál’ Isten másnap csodaszép napsütésre ébredünk, ráadásul az este folyamán 30 cm friss hólepel varázsolta, ha lehet még téliesebbé a környéket. Vezetőt itt is lehet fogadni, s bizony érdemes is, hiszen a helyismeret sokat számít, és olyan hegyoldalakat fedezhetünk fel, amit „privátban” aligha tennénk. Az első nap némi pályán való bemelegítés után a mélyhóba igyekszünk, miközben újra és újra felbukkan a szemünk előtt a Hocheiser piramisa, ami 3205 méteres magasságával uralja a környéket. A második nap a liftek kényelmét mellőzzük és egyből a szállótól a befagyott Weißsee partjáig csúszunk le. Majd a mellettünk emelkedő Rotkogelschartét (2533 m) tűzzük ki célul. A kissé fárasztó hegymenet után az Olympiahangon megyünk lefelé. Nevét az 1960-as években nyaranta itt edző osztrák síválogatottról kapta. A visszahúzódó gleccser miatt napjainkban már aligha lehetne itt nyáron sízni, de ami manapság már történelem, az 40 éve még valóság volt a Weißenseekeesen.

A harmadik napon egy magasabb hegy mellett tettük le a voksunkat, a 2943 méteres Hochfillegg szerepelt a mai menüben. Mínusz 15 fok ide vagy oda, de a Sonnblickkeesen (Kees=gleccser) bizony mindenki verejtékezett, de hát valamit valamiért. Fentebb aztán már érezhetően hidegebb lett, a csúcson néha metsző hideg szél hűtötte le társaságunkat. S végre irány lefelé! A porhóban, rajzolva a nyolcasokat mindenki gyorsan elfelejtette a „mászás” fáradalmait, érdekes volt látni a közeli távolban a Kitzsteinhornot is, de ezúttal hátulról és nem a sokak által megszokott perspektívában. A negyedik napon aztán ismételten kissé magasabbra helyeztük a mércét, s ezúttal a 2970 m-es Granatschulter szerepelt a listánkon. Egy viszonylag hosszú hegyút várt ránk, részben a Sonnblickkeesen keresztül egészen a fentebb említett csúcsig. Korábban a csúcstól egyből belevethette az ember magát a szűzhavas lejtőbe, de a gleccser visszahúzódása miatt az első métereket kötélen leereszkedve kell megtennünk, hogy aztán a Granatspitze vastag hóval fedett jégfolyamán elindulhassunk a völgy irányába. Útközben felbukkan a Grossglockner és a környező hegyei, így a Johannisberg. Ezek a háromezresek egy igazi, felejthetetlen élményt nyújtanak az egyébként is csodás lesiklás közben. Végül egy újabb kis emelkedő következik, majd a hotelig sízünk le. Aki ide tervez, annak mindenképpen ajánlható a túravezető. Bár egyedül is nekivághatunk a környező hegyeknek, de helyismeret hiányában lehet, hogy épp a legjobb hegyoldalakat fogjuk kihagyni. Érdemes hótalpat magunkkal vinni, vagy sítúralécet (hódeszkásoknak értelemszerűen hótalp), hiszen a felfelé vezető utat csak ezek segítségével tudjuk megtenni. Bakancsban gyakran derékig süllyednénk a hóban, ami jelentősen megnehezítené a feljutást, különösen léccel, deszkával a hátunkon. Ezt a megoldást természetesen nem csak ide, Weißensee-re javaslom, hanem úgy általában a többi freeride „központra” is. Persze kivételek akadnak, így a Raxalpe vagy éppen a Krippenstein, ahol a felvonók segítségével elérhetjük a várva várt lesiklási útvonalakat.