Nagyon bevált Schladming tavalyi újítása

2005.10.20. Bata Attila

Az Alpok síterepei közül elsőként az osztrák Schladming (Planai & Hochwurzen) tette lehetővé síelőinek és boardosainak, hogy a napi síelés után egy diagrammon megnézhessék, hogy mennyit síeltek az adott napon.
A szolgáltatás annyira népszerűnek bizonyult, hogy az előző szezonban több mint százezren voltak kíváncsiak arra, hogy milyen teljesítményt nyújtottak a pályán.

A Skiline tiroli cég már évek óta tökéletesítgette azt a megoldást, amivel a síelők megtudhatnák, hogy egy nap hány kilométert síeltek vagy hány méter szintkülönbséget tettek meg. Ezeket az adatokat sokan szeretnék tudni, de igazából senki sem vette komolyan ezeket az igényeket. A tiroliak sok osztrák terepet próbáltak rábeszélni a rendszer bevezetésére, de egyedül csak a schladmingi terep látott fantáziát benne. A rendszer kialakítása nyáron megkezdődött és a tesztperiódus után decembertől már élesben is használhatták a síterep vendégei. Az első három hónap után már elérték a százezer felhasználót, és nagyon sok pozitív visszajelzés kaptak a vendégektől.

A rendszer használata nagyon egyszerű. Semmit sem kell tenni, csak síelni és használni a bérletet, mert a számítógép ebből számolja ki az adatokat. A nap végén az egyik terminálon kell megadni a bérlet számát és ott helyben megkapjuk a kinyomtatott diagrammot, amely tartalmazza a síelt szintkülönbséget, a megtett kilométert, a használt liftek számát, és a használt pályák nevét. Természetesen ezeket az adatokat az interneten keresztül is megtudhatjuk, és kinyomtathatjuk magunknak, akár hetekkel később is. Többnapos bérlet esetén, akár napi- vagy összteljesítményt is számolhatunk.

Az eddigi rekord 23.000 méter szintkülönbség egy nap alatt!

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
Kukoricza Hacienda
Magyar személyzettel működő szálláshely Tauplitz síterepétől 5 km-re. 2-4 fős felújított szobák, többségéhez kis konyhasarok is tartozik. Szolgáltatások: társalgó, gyereksarok, TV, Wifi.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
Alpenchalets Reiteralm
120 m2-es wellness faházak maximum 10 fő részére közvetlenül Reiteralm sípályáinál, a Schladming 4 hegy sípálya rendszerében. Minden ház 4 db hálószobával, nagy nappalival, több fürdőszobával és egyedi wellness szolgáltatásokkal kényezteti vendégeit.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓK (3)
Bachseitenhof Panzió
1.200 m magasan az erdő szélén fekvő 12 szobás, panorámás panzió. A legközelebbi sílift (Fageralm) 4,5 km-re található, de kocsival a Ski Amadé sírégió számos síterepe elérhető. A síelés után finn- és infraszauna, ezen kívül internet, ingyenes parkolás várja a vendégeket.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
INGYENES TANÁCSADÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE