Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Útközben a Déli-sarkra hagyta el sílécét a sítúrázó

2006.01.24. Bata Attila

Ilyen nincs! Ez volt az első gondolatom, amikor meghallottam az alábbi hírt. A 34 éves norvég Rune Gjeldnes elhatározta, hogy sítalpakon és gyalog jut el a Déli-sarkra. A 4400 kilométeres utat teljesen egyedül teszi meg, és ezzel beírja magát a történelem nagyjai sorába. Az út már lassan a végéhez közeledett, már csak az utolsó szakasz megtétele volt hátra, amikor kiderült, hogy a derék norvég útközben elhagyta a sílécét.

Már több mint 80 napja gyalogolt a föld legdélebbi pontja felé, amikor 2000 méteres tengerszinti magasságon rádöbbent arra, hogy elveszítette az egyik pár lécét. Gjeldnes útjának külön érdekessége az, hogy az egész utat teljesen egyedül teszi meg, és útközben semmiféle külső segítséget, utólagos felszerelést, vagy élelmiszerszállítmányt nem vesz igénybe. Így ő lenne az első ember a világon, aki ilyen körülmények között elér a Déli-sarkra.

Gjeldnes szerint a maga után húzott szánról eshetett le a léc valamikor. Mindenestre úgy döntött, hogy elindul visszafelé megkeresni az elhagyott lécet. Az egész extra kirándulás legalább két napjába fog kerülni. Ahogy egy telefonos interjúban elmondta: "Ilyen nincs, itt vagyok a világ leghosszabb sítúráján, és nem tudom, hol van a sílécem!"

Jelenleg egy fél pár léce van és egy pár kite léce, amely teljesen alkalmatlan az utolsó szakasz leküzdésére. Egyéb nehézségek is hátráltatják célja elérésében. Pl. a viharos időjárás miatt napokig volt kénytelen egyhelyben rostokolni, mivel korlátozottak voltak a látási viszonyok.

A bátor norvégot talán nem kell félteni. Korábban hasonló körülmények között eljutott már az Északi-sarkra és megmászta a világ legnehezebb hegyeit is. Még egy hónapja van, hogy befejezze vállalkozását. Elmondása szerint eddig a tervezettnél jobban haladt, úgyhogy ez a kis baki még talán belefér.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE