Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Chamonix-ra figyel hétvégén a sívilág

2006.02.02. Bata Attila

Mondhatni a főpróba következik az alpesi síelők számára a február 10-én kezdődő torinói Olimpia előtt a franciák egyik kultikus síparadicsomában Chamonix-ban. A helyszín még abban is kötődik az olimpiai mozgalomhoz, hogy itt rendezték meg 1924-ben az első téli játékokat.

Sajnos az időjárás nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, hiszen a legelső keddre tervezett edzés elmaradt, mivel a versenybíróság nem engedte fel a pályára a versenyzőket, mivel az enyhe időjárás miatt olyan állapotban volt, hogy egy esetleges edzés komoly károkat okozott volna a túlságosan is puha és vizes hóval borított pályán.

Pénteken rendezik meg a szuperkombinációt, amely még fiatal versenyszámnak tekintető, és idén Val d'Isere és Wengen után ez lesz a harmadik ilyen típusú verseny. A szuperkombináció lényege az lenne, hogy kiderüljön ki a legsokoldalúbb síelő, mivel a két legtávolabb álló versenyágat, a lesiklást és a szlalomot kell teljesíteniük a versenyzőknek.

Mivel limitált azon síterepek száma, ahol ezt a két teljesen eltérő szervezést és domborzati viszonyokat igénylő versenyszámokat le lehet bonyolítani, nem volt meglepő, hogy az évek óta ilyen versenyeknek otthont adó Chamonix-ra esett a választás.

A hétvége fénypontja valószínűleg a szombati lesiklás, a tradicionális Kandahar verseny lesz, amely pontosan azt jelenti a franciáknak mint a wengeni Lauberhorn a svájciaknak vagy a kitzbüheli Hahnenkamm az osztrákoknak. A versenyre körülbelül 35.000 nézőt várnak, akik részére extra parkolóhelyeket jelöltek már ki.

A verseny megrendezése összesen mintegy 1 millió euróba kerül. Ebből az összegből kell többek között biztosítani a tűzoltókat, a készültségbe helyezett kommandósokat, a 200 fizetett pályamunkást (mellettük dolgozik még 400 önkéntes is!), és a pálya mellett felhúzni húsz kilométernyi védőhálót, amelyre a korábbi tapasztalatok alapján feltehetően idén is nagy szükség lesz, hiszen a szerdai lesikló edzésen is történtek már bukások.

A 3,8 kilométeres pályán megtartott edzést a liechtensteini Marco Büchel nyerte és a franciák nagy örömére Antoine Deneriaz végzett a második helyen. Az osztrák favoritok csak mögöttük végeztek, Hermann Maier például a 13. lett. Az osztrákok részére különleges jelentősséggel bír a hétvégi verseny, hiszen a négyfős olimpiai lesiklócsapatból már három hely elkelt (Maier, Strobl és Walchhofer), és a kiadó negyedik helyért pedig a sestrierei olimpiai pályához igencsak hasonló pályán rendezett verseny lenne hivatott dönteni. Bode Miller kihagyta az edzést, mivel csak utána érkezett meg dubai pihenéséből.

Az Eurosport a lesiklást pénteken és szombaton is élőben közvetíti reggel 11 órától.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.