Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Több lett a dolguk a helikopteres mentőknek Svájcban

2006.02.21. Bata Attila

Az idei évben váratlanul sok dolguk akadt a svájci helikopteres mentőknek a sípályák mellett. A tavalyi év hasonló időszakával összehasonlítva az idén egyharmadával többször kellett a bajbajutottak segítségére repülni mint a tavalyi időszakban. A balesetek számának növekedésének két oka van: a teljesen zsúfolt síterepek és a csodálatos idei porhó.
h i r d e t é s

Az idei év első hat hetében a helyi légimentőknek (Rega) eddig 705 alkalommal kellett a magasba emelkedniük, tavaly ilyenkor még csak 528 bevetésnél tartottak.

Az idén jelentősen megnőtt a svájci síterepekre érkező síelők és hódeszkások száma, és már csak a nagy számok törvénye alapján is valószínűsíthető, hogy a látogatók számának növekedésével arányosan megemelkedett a helikopteres mentést igénylő esetek száma is. Az már kevésbé magyarázható ilyen egyszerűen, hogy a balesetek között nagyobb arányban szerepelnek a komolyabb sérülések mint a korábbi években.

A másik ok, hogy a fantasztikus pályán kívüli körülmények rengeteg embert csábít el a zsúfolt pályáktól. Az ideális porhóban a síelők és hódeszkások nagy része nem tud megbirkózni a nagyobb sebességgel vagy a más technikát igénylő terep és hóviszonyokkal.

Svájcban évente kb. 100.000 baleset következik be a síterepek pályáin, a kijelölt részeken és off-piste terepeken együttesen. Ez a szám nagyon magas és az öt alpesi ország összefogott a svájciak vezetésével, hogy új módszereket találjanak és dolgozzanak ki a balesetek számának csökkentésére, különös tekintettel a balesetek megelőzése érdekében.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE