A vállalat már a kilencedik telephelyét építi fel a Kassa melletti Kenyhecen, ahol korábban egy 8,2 hektáros telket vásároltak. A tervezett befektetés értéke meghaladja a hat millió eurót, és a beruházás vélhetően valamit enyhíteni fog a magyar-szlovák vegyes lakosságú falu 20 százalékos munkanélküliségi rátáján is. A tervek szerint az új üzem harminc új munkahelyet teremt majd.
Előzetes várakozások szerint a termelés 2010-ben kezdődhet meg, és ebben az üzemben fogják gyártani a kelet-európai piacra szánt felvonók kabinjait, hajtóműveit, a liftek tartóoszlopait, és az állomások acélszerkezeteit.
A Doppelmayr cég a tavalyi szezonban három új, modern ülőliftet is átadott három szlovák síterepen (Valcianska dolina, Oravice és Vrátna), ezeket az idén egy újabb követte Oravská Lesná síterepén. Mondhatni, hogy az utóbbi időszakban az összes modern liftet, amelyet Szlovákiában átadtak a Doppelmayr cég építette, megtörve ezzel a francia Pomagalski és a kézsmárki szákhelyű Tatra Poma korábbi egyeduralkodását.
Az osztrákok nagy reményeket fűznek a kelet-európai piachoz, hiszen erős a jelenlétük Szerbiában és Bulgáriában, valamint a mátraszentistváni Síparkban is építettek már csákányos felvonót.