Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Svindal csak csúcsformában akar visszatérni

2007.12.18. Bata Attila

Svindal csak csúcsformában akar visszatérni Tizenegy nappal a hatalmas bukása után kiengedték az amerikai Vail kórházából a norvégok klasszis síelőjét Aksel Svindalt. A tavalyi összetett Világ Kupa győzteséért az egyik tehetős norvég üzletember különrepülőgépet küldött, és azzal térhetett haza otthonába, ahol most hosszú felépülésnek néz elébe.

Svindal a versenyt megelőző edzésen bukott egy hatalmasat és szenvedett olyan sérüléseket, amelyek miatt valószínűleg az egész szezont ki kell hagynia. Hazatérése után a helyi újságoknak elmondta, hogy egyáltalán nem fogja sürgetni a visszatérését. "Még csak huszonnégy éves vagyok, és van még jó pár évem a Világ Kupában. Nem számít semmit, ha esetleg egy-két hónappal többet kell kihagynom."

Svindal az ünnepeket édesapjával tölti, és nyugalomra vágyik most a legjobban. Sérülése az orvosok szerint is szépen javul. Ha esetleg lenne is esély arra, hogy már az idén újra versenyezzen, erre valószínűleg nem fog sor kerülni. Svindal kijelentette, hogy csak akkor indul újra versenyeken, ha elég erősnek érzi magát ahhoz, hogy győzelmi esélyekkel induljon.

Sokkal jobban aggasztja, hogy a bukás utáni tizenegy napban legalább 10 kilót felszedett magára. Azonban rendkívül örül annak, hogy számos ellenfele látogatta meg a sérülése óta. Úgy gondolja, hogy a sísportban ez a nagyszerű, a komoly riválisok a pályán kívül is barátok tudnak maradni.

KOMMENTEK

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
h i r d e t é s
h i r d e t é s
KIEMELT SÍTÁBOROK
UTASBIZTOSÍTÁS 10% KEDVEZMÉNNYEL
KIEMELT SZÁLLÁSAKCIÓK
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
Havazás Előrejelzés
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE