Menü ≡

Ittas hódeszkásokat öt évre tiltottak ki egy síterepről

2008.01.22. | Szerző: Bata Attila
Ittas hódeszkásokat öt évre tiltottak ki egy síterepről Négy hódeszkást tiltottak ki öt évre egy amerikai síterepről, mert viselkedésükkel megszegték a pályák írott és íratlan szabályait. Az eset sajnos nem egyedi, és azért is érdemel említést, mert a jövőben egyre több hasonló jellegű problémával kell majd szembenézniük az európai síterepeknek is.
h i r d e t é s

Négy húsz év körüli hódeszkást tiltott ki síterepéről az amerikai Durango síterepe. Erőszakos és ellenszenves viselkedésüket az egyik liftkezelő jelentette a pályarendőröknek, akik megpróbálták felelősségre vonni őket. A négy hódeszkás elmenekült az őket váró pályarendőrök elől, amikor a lift hegyállomása előtt három oszloppal, körülbelül 5-6 méteres magasságból leugrottak a liftről.

Végül sikerült elkapni a hódeszkásokat, akik erős alkoholos állapotban a pályarendőrökkel szemben sem tanúsítottak civilizáltabb magatartást, így végén a helyi rendőröknek kellett beavatkozniuk. Bérleteiket elvették, és amennyiben öt éven belül újra betennék a lábukat a síterepre, akkor azonnal bírósági eljárás vár rájuk. Durangoi síterep nem közölte a hódeszkások nevét a sajtóval, de adataikat szeretné a szomszédos síterepekkel megosztani, hogy hasonló jellegű események ne fordulhassanak elő a közeljövőben.

Legutóbb két évvel ezelőtt tiltottak ki valakit öt évre erről a síterepről, miután erőszakosan megfenyegetett egy pályarendőrt. A síterepen az idén már számos esetben kellett bérleteket bevonni. Tizenkétszer síbérlettel való visszaélés történt. Ezekben az esetekben is bírósági eljárás vár a vétkesekre, de peren kívüli megegyezésre is van lehetőség, a síterep 300 dollárt és egyéb kártérítést kér cserébe a megegyezésért.

Az eddig bevont bérletekkel összesen 145 napot lehetett volna még síelni, ha tulajdonosaik nem vétettek volna a szabályok ellen. A legtipikusabb szabálysértések között szerepel, a túlzottan gyors vagy vakmerő síelés, lezárt területek vagy pályák használata, ittas síelés vagy a balesetek helyszínének elhagyása.

Az üzemeltetők szerint a bevezetett intézkedések célja, hogy a síelők és hódeszkások biztonságosabb körülmények között használhassák a pályákat.

Szólj hozzá, legyél az első!
h i r d e t é s
h i r d e t é s
FELIRATKOZÁS HÍRLEVÉLRE »