A címbeli mondatban az a lényeg, hogy a Dolomitok síterepei még nem engedték el a szezont, és ha lehetőségük nyílik, akkor még vállalják a nyitást az utolsó 1-2 hónapra.
h i r d e t é s
Az olasz síterepeken egy kis szezon előtti gleccsersíeléstől eltekintve még nem lehetett síelni. A tiltásokat először január 7-én, majd utána január 18-án hosszabbították meg, mindkétszer az üzemeltetők csalódására.
Tegyük azt is hozzá, hogy az országban régión belül lakhelyelhagyási korlátozást is bevezettek, így hiába nyitnának a síterepek, csak a helyiek látogathatnák a sípályákat. Dél-Tirol előzetesen a január 18-i nyitás mellett döntött, de aztán távoli vendégek hiánya miatt három nappal az előzetes döntésük után visszatáncoltak. Gazdaságilag, így nem sok értelme van a nyitásnak.
Egy kép a mostani helyzetről a lenti videóból
Sok síterep teszi fel a kérdést, hogy megéri-e még kinyitni a szezon "maradék" részére? Olaszországban, a jelenlegi állás szerint, legkorábban február 15-én nyithatnak a síterepek, így egy esetleges március elejei zárás "veszélye" esetén, ennek nincs túl sok értelme.
Ezért figyelemre méltó a Dolomitok eheti közleménye, miszerint, engedély esetén február 15-től ők azonnal nyitnak, és akár még 2 hónapig lehetne síelni a régió pályáin. A március végi, áprilisi síelés errefelé nem szokatlan és az idén bőven jutott hó az olasz hegyekbe. És azt is tegyük hozzá, hogy a húsvéti hétvége (április 4.) is összejöhetett egy tavaszi síelésre.
Marilleva 1400 mostanában. Fantasztikus hóviszonyok és kihalt síterep
Az olasz üzemeltetők műszaki bizottsága már megfogalmazta ajánlásait egy esetleges februári nyitásra. Javaslatuk szerint a síterepek kapacitását a szokásosnak a felére kellene csökkenteni. Egy foglalási rendszer bevezetését javasolják, amellyel szabályozni lehetne a vendégek számát.
Tud valaki abban segíteni kitől kell kérni igazolást, hogy átestem a víruson? Elég a körzeti orvostól vagy mástól kell kérni? Utazáshoz kell majd ha esetleg márciusban kinyit valahol sípálya.
@robroy72, az sajnos nem elég. Nincs olyan, hogy "a teszt", hanem többféle teszt van. Ha Te az átesettséget igazoltattad, akkor valószínűleg IGG antitest tesztet csináltattál, amit a hivatalos eljárásrend nem ismer el. Tehát Te most önmagad számára igazoltattad a vélekedésedet, de hivatalosan csak akkor estél át a víruson, ha volt pozitív PCR teszted. Még jobb, ha utána negatív is volt, de az nem kötelező. De itt is leírom: én annyi minden ellentmondó tapasztalatot hallottam már, hogy az sem kizárt, hogy a körzeti orvosod ad igazolást az IGG teszt alapján is, vagy akár anélkül.
beetle71 köszönöm a válaszod. Igen azért csináltattam, mert kíváncsi voltam hogy átestem e rajta. Pozitív PCR tesztem nem volt mivel nem is tudtam hogy elkaptam. De viszont jó volna ha lenne róla igazolásom, mert hátha tudok még idén síelni márciusban vagy április elején ha kinyitnak sípályák, és akkor mikor hazajövök nem kellene karanténba vonulnom.
@robroy72: nincs pontosan leírva, hogyan kell igazolni a határon. De szerencsére a határon a rendőr úgysem rendel el karantént, azt az NNK rendeli el. Szerintem egy körzeti orvosos igazolás elég kell legyen ahhoz, hogy a rendőr ne továbbítsa az adatodat az NNK-nak. Egyébként én is úgy jártam mint Te, pozitív PCR-em nem volt az IGG előtt. Utólag akartam negatív PCR-t, de pozitív lett, akkor tudtam meg, hogy 8 hétig is lehet pozitív. Így tehát lett pozitív PCR-em, aztán később negatív is. Külön vicc volt, hogy el akarták rendelni a karantént, hiszen pozitív PCR-re muszáj, hiába bizinygattam, hogy 5 hete túl vagyok az egészen... :-) Tehát ha 8 héten belül vagy, még sikerülhet egy pozitív PCR is. :-)
@robroy72, nekem eddig elfogadta mind határőr, mind pedig határon igazoltató rendőr a háziorvos által kiállított igazolást, mikor síelésből jöttem haza. (Nálam volt a pozitív PCR is, de egyszer sem kellett bemutatnom)