Adatvédelmi tájékoztatónkat itt találod. A minőségi szolgáltatás érdekében sütiket használunk.
ELFOGADOM

Ausztria: az energiaárak megdrágítják a síbérleteket

2022.08.17. Bata Attila

Augusztusban általában már tudhatjuk, hogy mennyibe kerül a bérlet télen a kedvenc síterepünkön és a síterepek után a régiós bérletek árait ki szokták számolni. Idén nem lesz minden annyira magától értetődő, főleg a jelentősen megdrágult áramszámlák miatt.
Dreiländereck, egy kisebb karintiai síterep, ahogy a neve is mutatja, az osztrák-szlovén-olasz hármashatárnál helyezkedi el. A síterep vezetője szerint 2021 februárjában 39 eurót fizetett egy megawattórányi fogyasztásért, most augusztusban 270 eurót, de volt már drágább is pl. márciusban 320 euróval.

Az áramfogyasztás jelentős tétel a síterepek gazdálkodásában, főleg a liftek állandó üzemeltetése, illetve a hóágyúk fogyasztása miatt. Ilyen mértékű emelést természetesen nem lehet áthárítani a síelőkre, hiszen akkor még kevesebben vennének bérletet. A síterep jelenlegi tervei szerint a tavalyi 39,50 eurós napijegyek után az idén 43 euróra emel.

Nassfeld, Karintia legnagyobb síterepe a tavalyi 52,50 eurós napijegyek után idén az 56,50 eurós árat célozta meg. A síterep vezetője szerint egy szezonban kb. 9000 megawattot fogyasztanak, amelyen túl sokat nem tudnak csökkenteni, hiszen már a régi hóágyúikat is lecserélték takarékosabbra az előző években. Itt 2021 februárjában 351 ezer euróba került az áramszámla, ez a mostani árakon havi 2,43 millió eurót jelentene!

Planai eddig is a drágább napijegyű síterepek közé tartozott. A síterep vezetője kizárta, hogy 60-ról egyből 70 euróra emelnének. Itt egy 43 pontból álló listát készítettek, körülbelül "Hogyan lehetne spórolni?" címmel. A lista ilyen ötleteket tartalmaz például: későbbi szezonkezdet, kevesebb hóágyúzás, nem teljes szélességben havazzák be a pályákat az elején, vagy csökkentett üzemidő, a jelenlegi 8:15 helyett csak 8:45-tól indulnának a liftek. Planai eddig évi 3 millió eurós áramszámlát fizetett ki, amely idén jelentősen emelkedni fog.

Számos osztrák síterep kb. 10%-os emelést tart elképzelhetőnek az idei szezonra, ez pedig azt jelenti, hogy a tavalyi legdrágább terepek (60 eurós, vagy afeletti napijegy árakkal) az idén nem sokkal állhatnak meg 70 euró alatt.

Az árakat még bizonytalanabbá teszi a jelenlegi helyzet, amelyben nem lehet megtervezni, hogy mi lesz a télen. Több síterep is arra számít, hogy az ősszel meghirdetett áraik nem lesznek véglegesek, azokat kénytelenek lesznek később változtatni.

A magas energiaárak nem csak az osztrák síterepeknek jelent gondot, ez az egész kontinenst érinti. A norvég síterepek pl. nemrégen kértek segítséget a kormánytól, hiszen a jelenlegi áramköltségek miatt több helyi síterep nem tud kinyitni a szezonra.

A várható drágulás ellenére számos országban nem lesz egyszerű szállást kapni a szezonra. Sok helyen a szállásfoglalások mennyisége már meghaladja a járvány előtti utolsó nyár szintjét. Pl. a brit utazási irodák régóta nem tapasztaltak ilyen nagy érdeklődést a francia síterepek iránt. Érdekesség, hogy a legnépszerűbbnek tartott időszak foglalható még a legkönnyebben. Főszezonban hagyományosan szombattól szombatig foglalható szálláshelyeknek most nem jól jön ki a naptár, ez sokakat elgondolkoztat, hiszen december 24. és december 31. - a turnusváltások napja - is szombatra esik.
KOMMENTEK
Sansovino | 2022.08.17. 20:13
Mitől is lett ez ilyen drága? Gázt égettek gőzturbinákban, ami áramot termelt. Ez eleve pocsékolás. Megoldáson gondolkodtak már? Mert ez a "spóroljunk" - ez nem az lesz.
Ahová kell egy ember, oda nem tehetnek egy felet. A ratrak sem megy el fele üzemanyaggal, max félútig. Mennyit eszik? 20 liter óránként?
Mi lesz a határ? Mikor azt mondják, hogy ez más sehogy sem megy tovább.
Csupán apropó, hogy Peruban névről ismerik a sízőket a pályán, mert olyan drága és olyan kevesen vannak. Ez a jövő?
Traveller | 2022.08.24. 11:01
Milyen megnyugtató nekünk, hogy eljött az "arab tavasz " Európába is , így együtt jól megembargózzuk a gonosz oroszokat a 70 eurós napijegyekkel és a 60 eurós síszállásokkal.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Szállástippek
AKCIÓ
Sporthotel Royer csillagcsillagcsillagcsillagSuperior
Családbarát sportszálloda Schladmingban, 450 méterre a Planai sílifftől, ingyenes sítranszferrel! Wellness részleg medencével, csúszdával, szaunákkal és gyermek medencével. Szolgáltatások: gyermekfelügyelet, tekepálya, teniszpályák, squash, és még sok más beltéri sport.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
TUI BLUE Schladming csillagcsillagcsillag
A schladmingi régió első "felnőttszállodája" karnyújtásnyira található a Planaira vezető kabinos lift alsó állomásától. Az épület tetején egy szauna található, páratlan kilátással a környékbeli hegyekre.
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
AKCIÓ
Tauernresidence Radstadt
Új építésű apartmanház 2-8 fős apartmanokkal és közös wellness részleggel Radstadt síterepétől mindössze 1,5 km-re. Kocsival néhány perc alatt Schladming sírégió, Flachau/Wagrein és Obertauern is elérhető!
Magyarul beszélünk Wellness Pályaszállás
További szállástippek  
h i r d e t é s
h i r d e t é s
Havazás Előrejelzés
UTASBIZTOSÍTÁS
KIEMELT SÍTÁBOROK
MEGÚJULT A SÍELŐK NAPTÁRA
SZAKÜZLET AJÁNLATOK
KIEMELT APRÓHIRDETÉSEK
FELIRATKOZOM A HÍRLEVÉLRE
facebook twitter youtube instagram linkedin pinterest google cégem rss tiktok

Megjelenési ajánlatunk:
sielok.hu © Copyright 2000-2024 - Síelők Bt.